Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-04-11 / 28. szám
2 VACS HÍRLAP teljesítsék. A küldöttségjárásról a szervezőbizottságot értesíteni fogja. Ezzel a gyűlést bezárja. — Szabad kérem valamit szólnom a virágosVácról? — Hangzik fel most Fodor Ferenc éles hangja. — Nem szabad! — Hangzik a polgármester válasza és a nagy közönség lassan elhagyja a közgyűlési termet. A nagygyűlésen igen szép- számmal vettek részt szocialisták is, akik kijelentették a V. H. tudósítójának, hogy nem tudták azt, hogy felszólalhatnak-e, miután az elnöki megnyitó után érkeztek. Azt hitték, hogy a felszólalók neveit, miként az ő közgyűléseiken, előre be kell jelenteni. Később látták, hogy mily demokratikus a. gyűlés és nagyon sajnálták, hogy ki nem fejthették, hogy miért nem keres a munkás, miért szegényedik a váci iparos és kereskedő? A munkás hetijegy ma Budapestig 7 pengő 70 fillér és van olyan Vácon lakó munkásnő, ki hetenkint 10 pengőt keres Óriási áldozatot hoznak azzal, hogy ragaszkodnak városunkban való lakásukhoz. A legnagyobb lelkesedéssel támogatják a vasútjegy leszállítására irányuló mozgalmat. Sáfá r* Béla sürssisepSése A váci reí. egyház április 22-én 10 órakor a reí. templomban istentisztelet keretében ünnepli Sáfár Béla lelkész váci lelkészi működésének 20 éves évfordulóját. Ünnepély után az iskolai nagyteremben közebéd lesz. Úgy az ünnepélyen, mint a közebéden vendégeket szívesen lát és előzetes bejelentést kér az Elöljáróság. Külön meghívó nincs. Meghalt egf »olt váci áanáfé A váci statuszquo izr. hitközségnek volt hosszú évtizedeken át megbecsült tanítója Kramer Miksa. Egész generációt neveit fel, mely most részvéttel fogja olvasni híradásunkat, hogy volt tanitójukki Budapesten nyugdíjba vonult, hosszas szenvedés után meghalt. Temetése vasárnap délelőtt volt a rákoskeresztúri uj izr. temetőben. Kedvező feltételek mellett: «a Üzleti folyószámlák Betétek Kiil- és belföldül átutalások Kölcsönök VSei EGYHÁZMEGYE! TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. Kegryes Alapítványok Kezel ős«)®'« KONST ANTIN-TÉR Iff veszedelem fenyegeti a váci piacot Térkép világosan mutatja, hogy Vác hatvanöt—-hetven községnek természetes központja és piaca. A mi őszi hetivásáraink felérnek kisebb helyek országos vásáraival. Ilyenkor nem egy olyan község nevét olvassuk le a kocsik oldaláról, mely tőiünk 50—60 kilométerre fekszik, de amelynek népe szívesen keresi fel az ősi város piacát, ahol lehet venni, lehet eladni, lehet kereskedni. Ezek a, kopogtassuk le, szinte túlnépes piacok a nyár kezdetén még inkább megerősödnek, midőn a nyaralók a Váccal szomszédos községeket elárasztják. Nyaralni Vác környékén lehet, de bevásárolni Vácra kell jönni! mondják az idegenek és kedden, pénteken, vasárnap annyi a nyaraló a váci heti piacokon, hogy hál’ Istennek többségben vannak a váci vevőknél. Rendesen a félnyolcas reggeli vonat hozza őket. Máskor az iskolások tömege érkezik ezekkel a vonatokkal, juoius 1-től a nyaralók, kik nem alkalmazottaikat küldik bevásárolni, hanem szinte kéjes kedvteléssel cipelik oldalukon az ormótlan kézikosarat, vagy a könnyebb hálót, amelyek néhány óra alatt megduzzadnak kertek különféle színes terményeivel és a másik kezükben alig fér el a csirke, liba, kacsa, amiért annyi lökdösést is eltűrnek ott a váci Szentháromság szobor alatt, hol nagyobb a választék és olcsóbb az ár, mint Szobtói Budapestig bármelyik piacon. Váci kereskedő és iparos nagyon is számit a nyári piacok forgalmára, mert a vidék és a nyaralók tömegei egy-egy piaci napon sok ezer pengőt hagynak itt városunkban. Autó, kocsi, víz, út mind szolgálja érdekeinket és maga a Máv is, mely úgy állította össze menetrendjét eddig, hogy abból ő is hasznot látott és Vác piaca is. Az évtizedes rendet most egyszerre fel akarják borítani és ezzel azt hiszük, hogy akaratlanul is bár, de óriási károkat fognak okozni Vác iparának, kereskedelmének és piacának. A Máv igazgatósága husvétra tájékoztatta a nagyközönséget, hogy május 15-én életbe lépő nyári menetrendjében milyen jelentősebb változásokat kíván életbe léptetni. Gondoljuk, hogy ez a túikorai tájékoztatás azt a titkos, okos gondolatot is rejti, hogy az érdekeit vidékek a nekik nem tetsző menetrend változása ellen felszólalnak és még van idő a május közepén életbe lépő menetrendben korrigálni. A helyi érdekeltségek menetrendjét nem közölték, igy tehát kötelességszerűen magunk jártunk utána, hogy közönségünket az új menetrendről és változásairól tájukoztassuk. Első beletekintésre láttuk, hogy az előző évekhez képest korántsem lesz oly előnyős az idei menetrend, melyből többek közt hiányozni fog a múlt nyári 4.47es helyigyors és a megmaradt helyigyorsokat pedig több helyen Budapestig megállítják. Ezekről majd külön cikkekben fogunk legközelebb Írni, mert legnagyobb sérelmünket soroljuk fel, amely gyors intézkedést követel, különben helyrehozhatatlan anyagi károkat szenved Vác a nyár folyamán. Az uj nyári menetrend szerint ugyanis Budapest nyugatiból reggel 8 óra 30 perc után déli 12 óra 20 percig, tehát teljesen négy órán át nem fut ki vonat Vác felé. Ha a mi városunk és a körülötte fekvő községek a fővárostól messze, többszáz kilométerre feküdnének, akkor is feltűnést keltene, hogy két forgalmas pont között négy órán át miért szünetel a forgalom ? Ennek különben a Máv igazgatósága is igazat ad, amidőn a nap többi szakában nincs óra, hogy Budapestről ki, vagy Budapestre be vonatot ne inditana. Miért lett oly takarékos egyszerre a Máv, hogy Budapestről teljes négy órán át megakadályozza a Vácra való utazást, miért gátolja Vác alatt fekvő községek lakosságát és nyaralóit, hogy ha a 8'30-ast elmulasztották, csak 12'20-assal jöhetnek be Vácra, ami fél 2-re érkezik meg és amikorra már elmúlt a piac, bezárták az állami és magánhivatalok mindegyikét. De még nagyobb sérelem következik ebből, ha nem változtatnak rajta. Mint mondottuk, a nyaralók bevásárló tömege a íélnyoicas vonattal érkezik városunkba és mire bejut a piacra, bizony a mutató már közel jár a nyolchoz. Május 15-től ugyanis jó lesz a vidékieknek a toronyórákat figyelni, mert ha nem sietnek, nem tülekednek, akkor itt ragadnak és aznap bizony Nógrágverőcé- től Szobig egy nyaralóban sem főzhetnek meleg ebédet. A Máv ugyanis ezt a 8.30-as vonatot Vácról fél 10 előtt elküldi, tehát a nyaralóknak 9 órakor ott kell hagyni a piacot és válogatás és alku nélkül, szinte ideges kapkodással bevásárolni mindent, ami szükséges, mert különben lekésik a fél 10-es vonatot! így tehát a vasút a váci bevásárlásokra az idegeneknek alig ad többet egy óránál. Aki pedig ismeri a gondos háziasszony természetrajzát, tudja jól, ez az óra nem vásárlásra, de még a piac előzetes megszemlélésére is kevés. Ha mi alakíthatnék a menetrendet, a mi érdekünk egy 10 és egy 11 óra között induló vonat lenne, mint eddig volt. Ha menetrendet nem is csinálha- ■ t aa——a—————■ SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TSHfiRÉKPÉHZTÁR A Magyar Nemzeti Bank meSSék helye VAc, Konstantín-tér 15. Telefon: 63 Kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Exportálók részére tamisltv&nyok IxladAsa VAc és környékére tunk, kötelességünk Vác népénekkárosodását megakadályozni, ezért felhívjuk iparosainkat, kereskedőinket, az egész váci piacot, hogy az uj menetrend ellen tiltakozásukat azonnal jelentsék be a Máv igazgatóságánál, azután képviselőnk és főispánunk utján, kik annyiszor megmutatták, hogy városunknak használni akarnak, eszközöljék ki, hogy a Máv nyári menetrendje ne károsítsa a város piacát és vagy későbben inditsák május 15-től a 8.30-as vonatot, vagy 9 óra után küldjenek a Nyugatiból egy uj vonatot, mely a váci állomáson a piacunkon vásárló nyaralók százait fél 11 tájon vigye tovább nyári otthonuk felé. Vásárlási idő t kérünk piacunk látogatói részére! Sá n ^Sár'toii előadást tárlóit a insdagsesiÉ egystenraess A fővárosi lapok is hirdették, a rádió is bemondta, hogy Bán Márton piarista, a váci gimnázium ismert nevű tanára a Földközi-tengeri tanulmányújáról vetiteítképes előadást fog tartani a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Bán Márton közvetlen modorú, kellemes és tanulságos előadásait Budapesten is ismerik. A bölcsészeti fakultás legnagyobb előadóterme is szűknek bizonyult, igen sokan állva hallgatták végig a több mint egy órás előadást és gyönyörködtek a száznál több eredeti, művészi felvételben. Sokan már be sem fértek a terembe. Még vidékről, Jászberényből, Monorról, Pusztaesévről, stb. voltak ott érdeklődők és természetesen a Budapesten lakó váciak is nagy számban. V-A-ROS-I verhetetlen Szerdán és csütörtökön, 11 -12-én, 5, 7, 9 órakor — 10—40 filléres helyárak Filléres árakon milliós remekmű: SZERELMESKEDÉS (LIEBELE!) Arthur Schnitzler világhírű színműve, a legpompásabb „ szereplőkkel; MAGDA SCHNEIDE», Louise Ulrich, »ß™ ©QV H3P|a Olga Csehowa, Paul Hörbiger, Willy Eichberg Fox-hirado Szombat, vasárnap, kedd, április 14, 15, 17. A szezon legnagyobb filmoperettje: CSAK LÄTÄ SBÓL ISMEREM! Magda Schneider és Willy Forst