Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-08-23 / 64. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Az ország legjobb vidéki teniszezőinek találkozása Lillafüreden A Magyar Országos Lawn Tenisz Szövetség szokásos Kerületek közli teniszversenyét augusztus 25, 26, 27-én Lillafüreden rendezi. A versenyen az ország öt vidéki kerületének peslvidéki, dunántúli, alföldi, tiszántúli, felvidéki kerületnek válogatottjai indulnak. A győztes a Rother- mere serleget nyeri. Az idén az örvendetesen feltörő váci tenisz-sport is képviselve lesz a nemes versenyen. Minket, váciakat elsősorban kerületi bajnokunk, leniszspor- tunk büszkesége, Romek Béla indulása érdekel. A pestvidéki kerületi válogatottban ugyanis Romok első helyre van válogatva és igy a négy kerület bajnokával kerül szembe. Párosban valószínű a kispesti Steinmetzel, a második számú párosokat játszák. Romek Béla az idei szezonban katonai szolgálata miatt nem lehetett rendszeres tréningbe, de versenyeken mutatott eredménye és ' forma;avulása alapján nagy bizalommal tekintünk a Lillafüredi verseny elé. N ap Építtetők ■ BS és vállalkozók f ■i figyelmébe A KÜLDJÉK PESTRE rajzaikat fénymásolni. „OSALIT" - fénymásolatokat készít Önnek Özv. Móricz Sándorné Horthy Miklós.út 1. sx. ít \ 0 i o \ c ö * tv v Á c o tv $\%S 1933/2334 vght. sz. Árverési hirdetmény Dr Seprényi Imre ügyvéd által képviselt Vonatkísérők Kereskedelmi és Hitelszövetkezete javára alperes ellen 168 P tőke és több követelés járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részlet- fizetés történt annak beszámításával a budapesti közp.kir. járásbíróság 1932. évi 424,879 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtásfolytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi május 23-án lefoglalt 1034 P-re becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Dunakeszi-Műhelytelepen leendő megtartására határidőül 1933. évi augusztus hő 30. napjának d. u. V*5 órája tűzetik ki, 1» amikor a biróílag lefoglalt bútorok, és * egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, de legalább a becsár */3-részéért, készpénzfizetés mellett el fogom adni. Vác, 1933. évi julius hó 29-én. Reitter József s. k. kir. jbir. végrehajtó. Az őszi futballmeccsek programja A Kölaszban megejtették az 1933/34. évi bajnokság őszi fordulójának sorsolását, amelyet alább ismertetünk: Augusztus 27 VSE—Cinkota Szolnoki AK-Csillaghegy Dorog—Rákoskeresziúr Sashalom—Dunakeszi Magyarság Balassagyarmat — Tokod Dunaharaszli —Szolnoki MÁV Szeptember 3 Szolnoki MÁV-VSE Cinkota—Balassagyarmat Tokod —Sashalom Dunakeszi Magyarság —Dorog Rákoskeresziúr—Szolnoki AK Csillaghegy —Dunaharaszli Szeptember 10 VSE—Dunaharaszli Szolnoki AK—Dunakeszi Magyarság Dorog—Tokod Sashalom—Cinkota Balassagyarmat —Szolnoki MÁV Csillaghegy—Rákoskesesziűr Szeptember 17 VSE—Csillaghegy Dunaharaszti — Balassagyarmat Szolnoki MÁV Sashalom Cinkota - Dorog Dunakeszi Magyarság—Rákoskeresztúr Tokod—Szolnoki AK Szeptember 24 Balassagyarmat—VSE Szolnoki AK-Cinkota Dorog—Szolnoki MÁV Sashalom —Dunaharaszti Rákoskeresztúr—Tokod Csillaghegy— Dunakeszi Magyarság Október 1 szabad nap Október 8 VSE — Sashalom Balassagyarmat—Csillaghegy Dunaharaszti—Dorog Szolnoki MÁV—Szolnoki AK Cinkota —Rákoskeresztúr Tokod—Dunakeszi Magyarság Október 15 Dorog—VSE Szolnoki AK- -Dunharaszti Sashalom —Balassagyarmat Dunakeszi Magyarság —Cinkota Rákoskeresztúr—Szolnoki MÁV Csillaghegy—Tokod Október 22 VSE—Szolnoki AK Sashalom—Csillaghegy Balassagyarmat—Dorog Dunaharaszti—Rákoskeresziúr Szolnoki MÁV—Dunakeszi Magyarság Ciokota—Tokod Október 29 ' Rákoskeresztúr—VSE Szolnoki AK—Balassagyarmat Dorog—Sashalom Tokod —Szolnoki MÁV Dunakeszi Magyarság—Dunaharaszti Csillaghegy Cinkota November 5 szabad nap November 12 VSE—Dunakeszi Magyarság Sashalom -Szolnoki AK Balassagyármat - Rákoskeresztúr Dunaharaszii—Tokod Szolnoki MÁV—Cinkota Dorog —Csillaghegy November 19 Tokod-VSE Szolnoki AK—Dorog Cinkota —Dunaharaszti DunakesziMagyarság—Balassagyarmat Rákoskeresztúr —Sashalom Csillaghegy—Szolnoki MÁV Vallja be őszintén; KU£T un-MOZGÓ Szerdán, csütörtökön 5, 7 és 9 órakor 10—40 filléres Csak te...? Nur du...? Zenés, énekes, táncos vigoperett 10 felvonásban — Fősz*. Charlotte finden, Halmay Tibor, Walter Jansen — Tengerre Szőke Szakáll Szombaton, vasárnap 5, 7 és 9 órakor 20—70 fillérig Hölgyeim, oly nehéz férjhez menni, nászúira meg lehetetlenség ebben a valutás és devizás világban és ép ezért mi bemutatunk egy jólsikerült nászutat még pedig, hogy érdekesebb legyen Nászút hárniaslbsm tele vidámsággal, kacagással, jókedvvel és finom pikántériával, mindennel ami egy nászúton előfordulhat. E filmet sikerre viszik elsősorban önök s BRIGITTE HELM, OSKAR KARLWEISS, SUSI LANNER — Flippy a cirkuszban — Borneo a koponyavadászok hazája — Kardhaiak és cápák — Magyar híradók — Legjobb filmeket idén is a Kultúr-mozi mutatja be. Szives pártfogást kérünk. ¥áci Seánjf egy szépségversenyben Mint egyik színházi újság közli, Siófokon roppant nagy érdeklődés mellett most fol37t le Balaton szépé-nek megválasztása. Most a főszezon végén óriási volt a konkurrencia. Ezért a ki győz, valóban szép leány is — mondogatták és a sok szépség láttára megindult a kombinálás. Minket az érdekel, hogy a verseny vége váci leány dicsőségét is hozta: Wohl Elvira, Wohl Henrik városi képviselő leánya a nagy konkurrenciában második lett és dijat nyert. Tűzveszedelem a Rőkusnál A Rókus-napi búcsút Vác közönsége ugyanazzal a nagy érdeklődéssel tartotta meg, mint más években. A hívők százai mentek ki a kápolnához, hol Varázséji Béla dr. prelálus misét mondott, Kovács Vince dr. kanonok prédikált. Mialatt a mise folyt, a füstölőt a szabadba vitték s a parazsat egyik fiú élesztette. Nagy volt a szárazság, egy parázs kiesett és a száraz fü rögtön lángbal) örült. A közönség zsúfoltan állott egymás mellett és borzalommal látta a lángtenger közeledtét. Az ijedtség megbénitólag hatott. Szerencsére Fodor Ferenc és még né- hányan nem vesztették el lélekjelenlétüket a veszedelmes tüzet elfojtották. Tűzoltás közben Fodor szemöldökét és haját megégette. Titok, @ fantasztikum, művészet 3000 éves ember ¥éi*es verekedés Deákváron Hétfőről keddre virradó éjszaka a deákvári korcsmában együtt mulatott Cseresznyik Lajos és Teknős Mihály, Cseresznyik belekötött Teknősbe, aki eleinte csillapítani akarta, majd felvette a harcot és egy eltört pohár cserepével úgy megsebe- sitette Cseresznyik nyakát, hogy súlyos sérüléssel azonnal a kórházba kellett szállítani. Cseresz- nyik állapota életveszélyes. Tisztelettel értesítem mélyen tisztelt hölgyeimet és vendégeimet, hogy h ö így fodrász működésemet szeptember l-löl saját üzletemben, Kossuth-utca. 9. sz. alatt folytatom. — Női és gyermek - hajvágást speciális hölgy fodrászsegéd végzi. Ondolálás, fejmosás, parókafésülést és menyasszony fejet vállalok. Manikűr hölgyek és urak részére. Szives pártfogást kér tisztelettel: Kmoskóné Arany Joli MINDENT FESTEK! Mit a rendelő kíván. Fára, falra, üvegre, vászonra, selyemre, cégtáblát, szobát, templomot, szobrokat, oltárképet, arcképet, színházi díszleteket s épület mázolást! ALPASS JÁNOS a Király- és a Magyar Színház volt íőfestője Vác, Kossuth-tér 6. sz 430| 1933. vht. szám. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1933. évi Pk. 4702 sz, végzése alapján dr Meiszner János ügyvéd által képviselt Váci Székeskáptalan végrehajtatnak, alperes ellen, 1933. évi julius hó 14. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és ki nem igényelt 4024 P 20 f-re becsült vendéglői és szállodai berendezés, filmszínházhoz tartozó gépek és berendezések és egyéb ingóságokat 10,088 P 69 f tőke, ennek 1932. évi december hó 24. napjától járó 5°/0 kamat és 1325 P 28 f eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd szóbeli jelentése folytán Vácon, Curia-szálloda alatt 1933. évi szeptember hó 4. napján délelőtt 9 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében nyilvános bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár 'h-éri is el fogom adni. Vác, 1933. évi augusztus hó 10-én. ftäuftfa János kir. bir. végrehajtó