Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-04-16 / 30. szám
6 VÁCI HÍRLAP A vác - gödöllői villamos bemegy a nyugatira? A vác—gödöllő—rákospalotai villamos mentén levő községek tudják, mily hátrányukra szolgál, hogy villamosuk Rákospalota—Újpest állomáson megtorpan. Régi kívánság ezért, hogy a nyugati pályaudvarra vigyék be a vonatokat. Most időszerűnek látták, hogy a miniszternél személyesen is eljárjanak. A rákospalota—vác—gödöllői villamosmenli községek küldöttséget Komis Gyula dr., Endre Zsigmond dr. és Sárkány Ernő dr. országgyűlési képviselők vezették a miniszter elé. Endre Zsigmond dr a környéknek azt a régi kívánságát terjesztette elő, hogy a villamost Rákospalotáról a nyugati pályaudvarra vezessék be. A vasút ezáltal tetemes üzemi költséget takaríthatna meg, a közönség pedig a rákos- palotai átszállás kellemetlenségeitől és idővesztességtől mentesülhetne. A miniszter az átalakítás költségeit, illetőleg aggodalmát fejezte ki, de a kérés időszerűségét és célszerűségét elismerte. Megígérte, hogy az ügyet tanulmányozás tárgyává fogja tenni és azt jóindulatulag fogja kezelni. Ugyanakkor az idei világ- jambore forgalmának lebonyolítására szükséges utak portalanítását helyezte kilátásba és kijelentette, hogy a péceli útépítés költségeire 20.000 pengőt utalt ki. A küldöttségben részt vettek: Balogh Zoltán, vitéz dr. Endre László, Gosztonyi Tibor, Hajós Menyhért, dr. Horváth János, dr. Károlyi József, Odonell Ro- derich gróf, Sárkány Ferenc, dr. Szontágh Antal, dr. Thury Károly, báró dr. Vécsey József, valamint Veresegyház, Csornád és Ept községek főjegyzői és bírái. SzölöolW^ I eperpalánta, dinnyemag I fajtisztán és legolcsóbban flgrária Szölőtelepitö R-T.-ná! I Budapest,VI., Királv-u. 26 KÉP ajánlatot Melyik vendéglőben találkozzunk ? A Csáky-út 31 szám alatt, fegy- Mzzal szemben levő régi jóhirű vendéglőben, ahol jó ételek, italok szives kiszolgálás mellett kaphatók. Naponta jó cigányzene, 2-ig nyitva. Sok jó ismerősöm szives pártfogását kérem Jelenffy Imréné vendéglős II UZIET TmMBHHF női kaBapszalónja megnyílt Kossuth- utca 6. szám alatt. Tökéletes kalapok, nagyon olcsó árak 1 Alakítások, festések olcsón, gyászkalapok azonnal 1 Váci poéta uj könyve Viz Zoltán: Alkonyaikor Lapunk egyik legrégibb munkatársának : Víz Zoltán pápai kamarás-, esperes-plébánosnak „Alkonyaikor“ címen most jelentek meg 1899-től 1933-ig irt költeményei, mely kötettel — mint a szerző jelzi — záró pontot tesz ötven év után a költészet terén kifejtett szerény működésére. Még mint egészen fiatal poéta 1890-ben adta ki első kötet verseit „Költemények" címmel, majd 1898. évben „Újabb Költemények" jelentek meg tőle, a mostani versei pedig „Alkonyaikor“ cimet viselik. Mint váci ember (bár nem itt született, de kora gyermekségétől itt nevelkedett és itt végezte összes iskoláit) igen sokszor megénekelte e várost s annak intézményeit s verseinek leg többje is a régi „ Váci Közlöny“- ben és a „ Váci Hírlap11-ban látott napvilágot, több pedig a „Közérdek“, „Ábony“ és „Kún- szentrniklós és Vidéke“ c. heti lapokban, amelyeknek ő éveken át szerkesztője is volt, nemkülönben a fővárosi lapokban is. Az első kötet megjelenésekor az akkori tekintélyes szépiro dalmi lapunk, a „Magyar Szende" a következő bírálatot hozta róla: „Kegyeletes és vallásos érzelmek megnyilatkozása az élőt tünk fekvő kötet, mely csinos kiállításban egy egyházi költő műveit foglalja magában. A szülők iránt érzett kegyelet, forró szeretet szólalnak meg lantjának húrjain; az egyház iránt tanúsított odaadó ragaszkodás adja ajkára a szót, mely megindító hatással van az olvasóra, hasonló érzelmeket ébreszt szivében még akkor is, ha az alak, mely a szív érzelmének formát ad, nem mindig és nem mindenütt emelkedik a művészi tökély fokára. Teszi pedig ezt a hatást azért, mert érzelmeiben soha sem keresett, soha sem erőltetett, hanem mindig és mindenütt őszinte. A vallásos poé- zisben épen ez az őszinteség, az érzelmek emez igazsága egyike a legfőbb követelményeknek, mely sok mindent kipótol, de amelyet nem pótol ki semmi. Költőnk ezen kívül szereti a természetet, elmereng annak szépségein, tudja érezni a hervadás sötét melankóliáját, de ezekben is egyszerű mindig, és nem affektált soha. Van azonban kötetében több alkalmi, ünnepi vers is.“ Ugyanilyen véleményt mondhatunk a második és a legújabb kötetéről is, azzal a különbséggel, hogy most biztosabb kezekkel, sokkal nagyobb tökély- lyel oldja meg kitűzött célját a a szerző : fölemelni a lelket a földről. Legújabb versei is mély val lásos érzéssel, lángoló honszeretettel és komoly bölcselmi tanulsággal telitettek, melyek erényre lelkesítenek s a bűu átkait sorolják el; és mint ilyenek csak fenkölt nemes érzelmeket kelthetnek az olvasóban. Szerzője ezen legújabb kötetével is bizonyságát adta költői vénájának és vallásos irodalmunkban méltó helyet fog elfoglalni komoly, tartalmas költészetével. Különös figyelmet érdemel részünkről azért, hogy sok verse váci vonatkozású. Megénekli a város természeti szépségeit, történelmi nevezetességeit, kiváló jeleseit; megörökíti a városban lefolyt emlékezetes eseményeket, mozzanatokat; üdvözli az egyházmegye tudós főpásztorát tiz éves püspöki jubileumán, megemlékezik annak neves elődeiről, aposztrofálja az életben nagyobb poziciót elfoglalt barátait, iskolatársait, az elhunytakról epitáfiumot zeng, stb. A csinosan kiállított 7 ives verskötet a Kapisztrán Nyomdából kerül ki s ugyanott (b a szerzőnél Püspökszilágyon) megrendelhető kötve 3 P, fűzve 2 P-ős árban. Melegen ajánljuk a váciaknak és általában a költészet kedvelőinek szives figyelmébe. A szerzőnek pedig kívánjuk, hogy tehetségét még sokáig csillogtassa, s az „alkonyat" csak hosszú idő múlva következzék be nála! F. B. állami védelemben részesülnek az anfák és csecsemők A megszüntetett népjóléti minisztériumban már 1926. óta folytak az előkészületek az anyák és csecsemők védelmére vonatkozó törvény elkészítésére. Újabban a belügyminisztérium törvényelőkészítő osztálya foglalkozott a kérdéssel. Az új törvény, mely az állam részéről az anyákat és csecsemőket hathatós támogatásban részesíti, már elkészült. LeaSkonyodoti a váci részegeknek Majdnem azt mondhatnám, hogy idáig a részegeknek volt a legjobb dolguk. Ha a rendőr valahol egy részeget talált, már olyan állapotbélit, aki nem birt még talpra sem állani,‘ele űz őrszemét biztosan duplán látta, a rendőr szépen bevitte a kórházba, ott kapott egy csomó injekciót, megmosdatták, elaltatták szépen s amíg jobban nem lett, bizony ki sem eresztették. Az ilyennek egy-két napig gondja sem volt a kenyérkeresetre. Éit, mint hal a vízben, a kórház gondján-kosztján. Hiába, a gazdasági viszonyok romlanak. Ezt is megirigyelték a szegény részegektől. A belügyminiszte- riumban megtaláltak egy békebeli rendeletet s most érvényű szerzendő neki, elküldték valamennyi városnak. E szerint pedig: ezentúl a részeg emberi a kórházba szállítani tilos, mert a kórház fel nem veheti többé! Ezért, úgy látszik csak a rendőrségre kerülnek. A belügyminisztériumban valamiről elfeledkeztek. Elfelejtenék, hogy Vácon a részeg sokkal jobban örül, ha a modern, teljes komforttal, központi fűtéssel, fürdőkkel leghigienikusabban berendezett rendőrségre kerül, nem a városi kórházba! (Még majd Vácra nézve a részegek büntetéséül megváltoztatják a rendeletet!) Ruzicska költözik Értesítem kedves vevőimet, hogy üzletemet május 1-re a túlsó oldalra, az ipartestület újonnan átalakított házába helyeztem át. Olcsó költözködés! óra« és ékszervásár. — Divat- gyöngyök, gyönyörű új minták, óriási választékban. Szentháromság - tér Elismerten jm elsőrendű mwr munkát iSíF végez Schmidt Ferenc tempiomtestö, aranyozó, szobafestő és mázolómester Vác, Pefafi-utca Ha szép kocsin akar járni forduljon bizalommal Moys Gyula kocsifényezö mesterhez kinek 40 évi gyakorlata garancia arra, hogy bizalmát kiérdemelje VÁLLAL kocsi* és autófényezést és épületmázolást a legjutányosabb árban Nagy ezüst és díszoklevéllel kitüntetve! Vác, Zichy-utca 10 ........... . V Fiji ■lOi.iiii.U 6.-A- l.n |i 9556/932. tksz. Árverési hirdetménykivonat Herinann Ignác és a Váci Ipari é» Gazdasági Hitelszövetkezet végrehajtató- nak Doma Károly és neje Magasházy Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2500 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő Szód községben fekvő s a sződi 3062 sz. tkvi betétben Afl sor és 6741 hrsz. alatt foglalt lakóházra 2311 P 50 f kikiáltási árban azzal, hogy dr Schiberna Ferenc és Weisz Imre érdekében ezen ingatlanok csak Doma Károly nevén álló részét lehet eladni éspedig Schiberna Ferenc érdekében 19537 P illetve Weisz Imre érdekében 19827 P legkisebb vételáron elrendelte Az árverést 1933. évi május hó 8. napján délután 2V, órakor Szód községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a Váci Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet érdekében a kikiáltási ár felénél, Hermann Ignác érdekében 4657 P-nél, Ványi Béla érdekében 5977 P-nél, Schiberna Ferenc dr érdekében 19537 P-nél, Weisz Imre érdekében 19827 P-nél és a Országos Társadalombiztosító Intézet érdekében 20120 P-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/931 M. É. sz. rendelet). Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°|o-ót készpénzben, vagy ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár 0 ,-a szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi °|0-áig kiegészíteni. Vác, 1932 november hó 25-én. Pártos s. k. jb. alelnök A kiadmány hiteléül:. Pivko irodatiszt