Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-03-08 / 19. szám
váci hírlap 3 Verekedéssel fogadta D. Magyarság Vác csapatát Vác első meccse két pontot eredményezett — A Magyarság vasárnap kapott ki először Váctól — Toleriánt 18 cm-es fejsebbel a kórházba szállították Amint már megírtuk, a tavaszi forduló Vácnak első mécsesén legerősebb ellenfelét, a baj- nokjelölt Magyarságot sorsolta. A meccsre majd kétszázan rán- duitak ki Vácrói. Biciklik tömege, taxiautók vitték a váciakat Dunakeszire, sőt voltak a kik gyalog tették meg a nagy utat. Érthető, hogy a pályára lépő váci csapatot dörgő taps fogadta, ami a cseudes Magyarság- publikumot is meglepte. Ez a lelkesedés végig kitartott a váci fiúk mellett és — amiről már a Váci Hírlap annyiszor cikkezett - nem kis részese volt a győzelem kicsikarásának. A meccs az erős kezű Miko- lovics bíráskodása mellett aMa- gyarság támadásaival indult. A harmadik percben egy alacsonyan lőtt labdára Tolerián fejjel ment, a Magyarság egyik já tékosa nagy rössel a labdába akart rúgni s Toieriánt találta el, de oly szerencsétlenül, hogy az verbeborult fejjel azonnal összerogyott. Be kellett szálii- tani az újpesti kórházba, ahol 18 centiméteres mély fejsebét azonnal összevarrták, de bizonytalan állapotára való tekintettel ott kellett tartani. A brutális ru gásnak a közönség között lett folytatása. A közönség ordított: ,,Mért nem rúgták agyon? Agyon kell rúgni mind!1' Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések röp•--------------------------------——9 Szölö^á|^Jss^]ev^szők eperpalánta, dinnyemag fajtisztán és legolcsóbban Ugrária Szőlolelepíto R-T.-nál Budapest, VI., Kiráiv-u. 26. HÉP äiäillätOl Felhívom az i. t. tisztviselő urak, a m t. közönség figyelmét arra, hogy a nyomasztó gazdasági viszonyok folytán mégis elő akarom segíteni, hogy jól, ízlésesen és olcsón tudjanak öltözködni, ezért úri férfiruhák készítését legmodernebb szabással meglepően leszállított árak mellett vállalom. Jó munkámat több kiállításon nyert első dijaimmal garantálom. Állandóan legdivatosabb finom és olcsó szövetekkel szolgálok. Kérem pontos címemre figyelni Cégem 32 éve áll fenn ! — Számos rendelést kér, kiváló tisztelettel: SCHWARCZ MÓR úriszabó Szí Háromság 1. l, Sörhúz u. 1 505/1933. Halászati jog bérbeadása A Nagydunaágnak Tahitótfalu határában fekvő 596 kát. hold és a Kisdunaágnak Dunabog- dány és Tahitótfalu határában fekvő 580 kát. hold kiterjedésű viziterületein gyakorolható kincs tári halászati jognak két külön csoportban leendő bérbeadása céljából 1922. évi március hó 16-án délelőtt 10 órakor Viseg- rádon az erdőhivatalnál nyilvános szóbeli árverés fog tartatni. Bővebb felvilágosítás Vi- segrádon az erdőhivatalnál és Gödöllőn az alulírott erdőigazgatóságnál nyerhető. Gödöllő, 1933 március 2. M. klr. állami <5h Itoroiiauradalini erdölg'azgatóSáK' ködtek s amikor a váciak a rendezőkhöz fordultak, azok pedig tehetetlenül álltak, a dunakeszi publikum máris körülfogta a váci vendégeket és máris csattantak a pofonok, esernyők, botok zuhogtak, törtek össze. A verekedés általános lett. Tartott vagy jó negyed óráig. Ezalatt a meccs nyugodtan folyt tovább apályán. A Magyarság minden erejét beleadta, hogy kihasználhassa a váciak megfogyatkozott erejét (hiszen a harmadik perctől csak 10 emberrel küzdött!), de a váci védelem még igy is nyupodt biztossággal hárított vissza minden támadást, a brillirozó Káp- raival az élén. A második félidő nyugodtabb levegőben indult. Vác rákapcsolt s Zentel gólját a kapufa mentette meg. A 15. percben szép összjátékból született meg a győztes gól: Glück Tibor de- butje sikerült, védhetetlenül bevágta a labdát. 1 : 0. Több gól egyik fél részéről sem esett. A Magyarság mindent elkövetett, hogy kiegyenlítsen, de erejét az első félidő kivette. A mérkőzés végéig Vác támadott és csak a szerencse hiányzott az újabb gólhoz. A meccsnek külön érdekességet ad az a körülmény, hogy a Magyarság csapata Váctól még soha nem kapott ki. >©-------------------------------------------• Hz asszony koholta a rablótámadást Miért kötözte meg magát Kereszfesiné? Megírta a Váci Hírlap, hogy Keresztesi Ferenciéi február elsején hajnali órákban megkötözve találták a Mező-utca egyik elhagyatott mellékutcájában. Az asszony vallomása alapján rablótámadásra kel ich volna következtetni, de különféle körülmények már az első pillanattól kezdve gyanússá tették a rejtélyes esetet. Elbeszélése szerint először fejbeütöiték úgy, hogy elájult, azután pedig összekötözve elhurcolták. így találta meg őt félig eszméié len állapotban Virág .J ános. A rendőrség széleskörű nyomozást indított, de nem sikerült még valószínűvé se tenni ajzt, hogy ebben az esetben támadás történt volna. Meg kell jegyezni, hogy az orvosi látlelet, eltekintve két kisebb karcolástól semmi komolyabb sérülést nem tudott megállapítani. A férj, akire az asszony gyanakodott, tökéletes alibit tudott igazolni. Az asszonynak haragosa sem volt, tőle semmit cl nem raboltak, sőt a kabátját is szépen összehajtva az egyik ház kapujában találták meg. Még valószín ü ti énebbé tette az egész esetet az a körülmény, hogy a kérdéses időben a Mező-utca aránylag forgalmasnak mondható. Tehát a nyomoK.UCTUTI-MOZ.GO UTÓ-------------1 § k.A L É R H E T E LEN Ma, szerdán 4, 6, 8 órakor, filléres mozin Noíredamei toronyőr Hugo Victor regénye — Főszereplő Lon Chaney Stan és Pan, a leányszöktetők // •» Hary rwe y ff“*: NOGYULOLO Stan és Pan, az idegenlégióban Pénteken 6, 8, szombaton 6, 8, 18, vasárnap 2, 4, 6, 8, 10-kor 20 —70-ig ! Eggerth Mártha Qr U fC n h r I í n n i Ő í m Verebes Ernő és Herman Tiemiyh OH 1 Ul I U ■ U i I 111 «1KJHI ___________________JÖN AVE CÉZÁR JÖN 25. élő gyermeknek anyja, Friss Julianna született Esper Istvánná most ment férjhez ötödször 54 éves korában. 53 éves korában szülte utolsó 25. fiú gyermekét. Most újra férjhez ment és mert 26. gyermekre van kilátás, fel akarják terjeszteni kitüntetésre, de ő nem fogadja el s csak arra kéri a Kultúr-mozgó vezetőségét, hogy neki és 25 családtagjának kedvezményes jegyet adjon, mert úgy sokba kerül a mozi neki. Mert ő is, mint mindenki, a Kultúr-mozgóba jár, mert ott van Vácon a legjobb mozi. Szives pártfogást kérUnk zás az asszony állításával szemben semmiféle konkrét adatot nem - tudott produkálni arra a körülményre nézve, hogy valóban támadás történi. Március 7-én, kedden délelőtt Görög fogalmazó vezetésével helyszíni szemlét tarlóit a rendőrség a Mező-utcában. Ili Keresztesi Fcrencné elé tárták, hogy alig találna oivan emberi, aki az ő összekötözött eszméletlen leslével minden ok nélkül ezt az 500 lépéses sétát tette volna. A helyszíni szemlén az asszony kitartott eredeti álláspont ja nu llet!, de mikor a “rendőrségen lelkére beszéltek és felsorakoztatták ellentmondásait, megtört és beismerte, hogy az egész támadást ő eszelte ki. Emögött a beismerés mögött a fájdalmak eSíen mai időkre annyira jellemző egész kis családi tragédia bontakozik ki. Férjével két esztendeje alig éli együtt A férje azért időnként megjeleni, mint ő maga mondta, csak kosztra és kvártélyra és elfogadta, sőt formálisan megkövetelte, hogy felesége eltartsa. Nagyon rosszul éltek. Az asszony végül, hogy megszabaduljon férjétől, ezt a támadási históriát eszelte ki. Hat órakor, mikor elment hazulról, magával vitte az előre elkészített spárgát, levetette szépen a kabátját, majd elment mintegy ötszáz méterre a lakástól, blúzát ' >/ fellépve, spárgával lábát összekötötte, kezét pedig hátul egjr hurokba beillesztve valósággal gúzsba kötötte magát.. Mikor lépéseket hallott, elkezdett nyöszörögni. így talált rá Virág János. Eljárást egyenlőre nem .indítottak ellene. ______ I li piacinál lóim és iicsM ima! a Váci fa- és csortermelö kér. rt.nál az 1932 őszi termésű tűzifa készpénz-árai márciusban a következők: Elsőrendű egészséges -ffin |lri Dicsér- és tölgy hasáb HIÚ HU I L Elsőrendű egészséges íflft bß B \ Qj] cser- és tölgy dorong IUU lljf I l.UU Ugyanezek a minőségek fűrészelve és apritva is kaphatók ÉRTESÍTEM I Vác és vidéke n. é hölgy közönségét, | hogy Vácnn, Eötvös-u. 5. szám alatt j kozmetikai intézetet nyitottam, ij Modernül felszerelt intézetein lehetővé | teszi, hogy mindennemű szépségápo- j lást eredményesen végezhessek. — ! Báli kikészítéseket olcsón vállalok Tisztelettel GERÉB ILONA 3 kozmetikus Mathiász-féle szőlővesszők (az u. n. szőlőgyüjtemény, mely világhírű) Vácon egyedül Szalay Gyulánál kaphatók s előjegyezhetek az Iparbankban, ahol a hirdetett szőlőfajták meg is izlel- hetők. — A Mathiász-féle szőlők arról nevezetesek, hogy kora tavaszig, sőt azon túl is eltarthatok és szállíthatók. Ezért nagy árat lehet elérni és felülmúlnak minden más fajtát. — Vác és vácvidéki szőlősgazdák jelentkezzenek mielőbb a vesszőkért, mert a készlet kicsi és más években is gyorsan elkapkodták V En p Első fagymentes napon meg kell kezdenie gyümölcsfáinak kezelését da, Dendri 1 n vagy egyéb % a Schuniacher-drogériában beszerezhető gyümölcsfavédelmi szerekkel Ha jól és olcsón akar étkezni, Látogassa meg a volt Házmán-féle vendéglőt Abonánsaknak étkezés fül. 80—140-ig megegyezés szerint Elsőrangú, Ízletes italok, udvarias kiszolgálás.