Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-02-22 / 15. szám

2 VÁCI HÍRLAP — mm A váci iparosság nyugodt és józan... Az Ipartestület nem fogadta el a számadásokat és nem adta meg a felmentvényt Százhuszonheten jöttek össze az ipartársulat helyiségeibe va­sárnap délután, hogy meghall­gassák az Ipartestület beszámo­lóját évi rendes közgyűlésén. A pontosan kezdett közgyű­lést — melyen dr Tornáry János városi tanácsos, iparhatósági biz­tos is megjelent — Quell Rudolf elnök nyitotta meg, áldozva gróf Apponyi Albert személyének, akinek emlékét jegyzőkönyv­ben örökítették meg. Elnöki beszámolójában röviden ismer­tette az elmúlt év eseményeit. A testület a mind nehezebb gaz­dasági helyzetben is eredmény nyel dolgozott. Szó sincs tagsági dij emeléséről — amint azt hi- resztelik, sőt: a kintlevőségek befolyása esetén a tagdijakat leszállítani Ígéri. Sokkal súlyo­sabb azonban az iparosság hely­zete, melynek hetven százaléka a tönk szélén áll, harminc szá­zaléka pedig oda közeledik. Az adóterhek kibirbatatlan súlya okozza mindezt s ellenük való minden megmozdulásuk ered­ménytelen volt. A pénzügyigaz­gatóságnál, ha kaptak is Ígére­teket, a felebbezőket elutasítot­ták. Gömbös — mondja tovább az elnök — 95 pontot Ígért, de csak a 96. és 97. pontot adta: az adókat felemelte és a tiszt viselő fizetéseket leszállította. A rengeteg ígéret betartása he­lyett ingatlanokat vettek a fő­városban. Az iparosság helyzete azonban más városokban még súlyosabb. A váci iparosság nyu­godt, mert a józan gonldoíkodás vezeti. Kérújbói mindenkit, hogy az egyenetlenség, a széthúzás a jövőben se tudja megbolygatni az iparosság egységét s kér még nagyobb türelmet, amig a világ mai nagy betegségének orvos­sága egyszer majd mégis elér­kezik. Az elnöki megnyitó után már v. I SAJAT SZÉKHAZÁBAN VáCI TÜKÜRÉKPÉllZTáR A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Vác, ELosislaníin-lér 15 Telefonszám 63 Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Mindennemű bankári üzletek lebonyolítását vállalja Exportálók figyelmébe Mezőgazdasági áruk kiviteléhez szűk- | séges tanúsítványok kiadása Vác és környékére olvassák az 1932. évi zárszáma­dásokat. A zárszámadásokat meg­hívó alakjában nyomtatásban minden testületi tag megkapta. Az utóbbi időbben kialakult úgy­nevezett ellenzéki front kapva- kapott a zárszámadáson, amely­ben tényleg olyan hibák vannak, melyek magyarázatra szorultak volna. Az elnökség azonban a magyarázattal adós maradt! Nem lehet csodálkozni tehát azon, hogy az ellenzék magyarázat­kérése csinos kis vihart robban­tott ki. Mészáros és Szilágyi tették szóvá a hibákat. A múlt évi maradvány 1003'98 pengő volt, ezzel szemben a zár­számadás kezdőtétele átbozat- ként 1,01398 pengőt rögzít le. Ez volna a kisebb baj, hiszen itt az áthozat megszaporodott. A kiadási oldal azonban 12,714 09 pengőt ad az Elaggott Iparosok „Quell Rudolf “ otthona számlá­nak, amelynek bevételi oldala viszont csak 12,514 06 P t kapott s sogy hol van a hiányzó 200 P, azt a zárszámadás sehol nem tünteti fel. A Temetkezési-osz­tály zárszámadásában 11 elhalt tag után 1,200 P van kiadásként elszámolva s ha tudjuk, hogy egy elhalt után 100 P-t fizetnek, úgy a li es, vagy tényleg sajtó­hiba, vagy 100 P elszámolása hiányzik. Állítja az ellenzék azt is, hogy az újonnan vett házra az év folyamán ráfizettek, az nem jövedelmezett, amint azt a zárszámadás száraz adatai tény­leg igy állapítják meg, ezzel szemben az elnökség jövedelme­zőként állítja be a házat. Mészáros a számvizsgálók mű­ködését kritizáljak s javasolja, hogy küldjön ki a közgyűlés egy bizojtságot, amely a zár­számadást felülvizsgálja. Nagy lárma keletkezik erre, úgy har­sog némelyik. — Hol van Fábián úr? Most szóljon! — harsogják smárFá- bián válaszol is : — Te is ott voltál! Most már még forrongóbb a hangulat. Ilyeneket hallani : Aki nevet rajta, az buta! — Vízzel keverni az olajat, azt le­het ! — Aki nem felel meg a helyén, az hagyja ott! Az elnök állandóan csönget s csak nehezen hallani, amint már terjeszti elő a javaslatot: a zárszámadást küldjék át az iparhatósághoz felülvizsg á lat végett. Óriási lárma keletkezik erre, mindenáron bizottságot akarnak kiküldeni s csak dr. Tornáry János tud csendet te­remteni, figyelmeztetve a zajon- gókat, hogy ha nem maradnak nyugodtan, feloszlatja a közgyű­lést. Szavazás következik s nyolcvannyolcan tizekilenc el­VÁROSI Csak 1 napig Szerdán, február 22-én 5, 7 és 9-kor Csak 1 napig SEBŐ MIKLÓS a rádió kedvence személyesen fellép a legújabb slágerdarabokkal — Ezenkívül ŐFENSÉGE CSÓKJA A szezon legnagyobb sikerű filmoperettje Fősz: Walter Jansen, Székely Ibolya Helyárak: 20 f-től 80 f-ig _________ lenében a felterjesztés mellett szavaznak. Ettől kezdve az ellenzék mintha lecsillapodott volna. Hogyne ! A legnagyobb téma, a hibás zárszá­madás ügye egyelőre lezáratott. A titkos választások szériája következett ezután s megsemmi­sítő többséggel választották meg a következő vezetőséget: Elnök; Quell Rudolf. (Gágel itt 4, Szilágyi 2 szavazatot ka­pott. Volt ugyais ellenzéki lista is, de elfelejtették lebélyegez­tetni s igy érvénytelenné váit.) A lelnökök : Fábián Lajos, Bokor Lajos, pénz!áros : Maloviczky József. Ügyész: dr. Urbányi Fe­renc. Elöljárósági rendes tagok lettek: Bernáth András, Borbély József, Darvas Béla, HlatkyLa­jos, Lőwenstein Tivadar, Móritz János, Hliniczky Endre, Rusz- nyák Kálmán. Póttagok: Gágel Ede, Kummer Albert, Gábriel János, Borovi József, Váradi Já­nos, Nádor Pál, Mayer Jó.'.sei, Koncsiczky Gyula. Számvizsgá­lók : Hajdú János, Krizsek György Lukácsovits László. Az elnök megköszönte a ve­zetőségbe vetett bizalmat s rö­vid beszámolót adott 1919 óta tartó nehéz, de önzetlen mun­kásságáról. Sokan azt emlege- tig — mondja — hogy a szép Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem elhunyta alkalmából fájdalmam ban részvétnyilvánitásaikkal felkeres­tek, ezen az úton mondok hálás kö­szönetét. Vác, 1933 február 2l-én. Özv. Kóró Vendelné régi székház helyett ,új rongyot“ vettek. Kijelenti, hogy bármi­kor hajlandó a vételárért meg­venni a házat Bár a múltban sok támadás érte, a józanabbak mindig mellette álltak s ezért áll tisztében tántorithatatlauul. Nagy tapsot kap ő is s az újon­nan választott vezetőség is. Az Ipartestületi Szék tagjait kellene ezután titkosan, meg­választani, de amikor felolvas­sák a névsort, egyhangúlag kö­vetelik, hogy a titkos szavazás­tól álljanak el. így is döntenek s egyhangúlag választják meg a Szék tagjait, amelynek elnöke lett: Bercsényi Dezső, alelnök: Csuka István, rendes tagok: Schmiedt Ferenc. Greff József. Te.7ic.zet István, Szilágyi Gyula, Paulik János, póitagok lettek: Szabó Ferenc, Báskay Dezső, Nagy Lajos, Bauer István és / B ii d ci p estet V á c r a £} o & í u Jc í C&Ája. József magyar világbajnok és a Budapesten szerepeli világnagyságok részívéielével nagy profess^ionlsia blrkozóverseny ragyogó filmműsor keretében a Varotti I^ilifisziaiIiáLzlbaii Mindennap új műsor 1933 február 23-íóI 26-íg 23-án, csiiíürlökön 6 órakor, 10—40 f-es helyárak Tenger démona Kertész Mihály rendezésében Kisérő műsor: Broadway, Kék kabaré, Danagyöngye 3 órakor, 20—30 f-es heSyárak A teljes film műsor és két pár birkozómérközései 3 óráig tartó előadás I B— 24-én, pénteken 6 órakor, EO—40 ff-es helyárak iáték az élettel Főszereplők : Liane Haid, Walter RiSla stb. és a kisérő műsor 25-én, szombaton 4 órakor, 10 — 40 f-es helyárak flz mifélén asszony és a kisérő műsor U i r a d ó 6 és 9-kor, 2Ö —80 f-es heiyárak A teljes filmműsor és két pár birkozómérközései 3 óráig tartó előadás! 26-án, vasárnap 2 és 4-kor, S0 —40 f-es helyárak Futok a nők elől Fősz.: Joe E. Srown, Dorothy Lee Kisérö műsor: Fox- és Magyar hír­adó. Délindia fénye. Drága kincs a gyermek. IMarf inelri énekel 8 órakor, 20—80 f-es helyárak i S és 9-kor, 20—80 f-es halyárak A teljes film műsor és két pár birkozómérközései A teljes filmműsor és a döntömérkőzések 3 óráig tartó előadás! Ü 3 óráig tartó előadás! A birkozómérkőzéseket helybeli sportférfiakból álló zsűri vezeti Márc.l--5-én: Apponyi temetése 1. Képek Apponyi Albert gróf életéből. 2. A genfi gyászszer­tartás. 3. A lialottasvonat fogadtatása Bécsben. 4. Az ország­határtól a parlamentig. 5. Zarándoklat a ravatalhoz. 5 A temetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom