Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-02-19 / 14. szám

ára 12 fillér Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdán és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben egy negyedévre.................................3 P — f Vidéken egy negyedévre.................................3 P 5o f Ecrves szám ára .................................................12 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: BERCSÉNYI DEZSŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Kéziratok nem adatnak vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér, díjszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. Ezerrel többen mondták fel az adójukat ez idén, mint más évben Az adófelmondások ideje ja­nuár 31-én délben lejárt. Addig olyan volt a városházi és az ál­lami adóhivatal környéke, mint a méhkas: jöttek felmondani, de megint vissza kellett térni, mert uj indokolt vallomást kellett be­nyújtani. Mindenki tehát leg­alább kétszer fordult meg az adónál. Más években 250—350 közölt van az adófelmondások száma, ez idén 1448-an mondották fel adójukat. A roppant nyomorúságot mi sem jellemezi jobban, mint ez a váratlanul megnőtt szám és egyben a még nagyobb anyagi leromlást is mutatja, a mi más években még sem jött ily hirte­len. Mond'uk S: hiller iga ga ónak, hogy mit szól a tömeges adófel­mondáshoz: — Persze, tudják, hogy nyug­díjba készülök, azt hiszik, most jobb lesz! Ez veit a megjegyzése. Bon motnak jó, de azt gondoljuk, a valóságtól messze jár. A való­ság: az ijesztő leromlás és szin­I te kétkedik az ember, hogy az adóalanyokat valaha fizető ké­pessé tudják tenni. Meg kell jegyezni, hogy annál szomorúbbak ezek a felmondá­sok, mert ma Vácnak egykor tő­keerős kispolgárságának, az ipa­rosságnak tönkremenetelét je­len tik. A beérkezett felmondá­sok között ugyanis legtöbb az iparosoké, de van más szabad­foglalkozású is szép számmal. Február a kincstáré. Ebben a hónapban szokta felmondani a kincstár azok adóját, kinél na­gyobb jövedelmet sejt az előző évinél. Nem kétséges, hogy kincs tári felmondást az idén lámpá­val sem fogunk találni. Ép elég munkát fog adni az adófelszó- lainlási bizottságnak a sok kis egzisztencia menekülési kísérle­te az adófizetéstől! Uj vezetők a vármegyei téixoliószövefséc élén A vármegye alispánja Petheő János tb. szolgabiró tűzrendé­szed felügyelőt megbízta Pest­vármegye tűzoltószövetségének alelnöki, dr. Balázs Vilmos tb. szolgabirót, alispáni titkárt a szövetség lilkáii teendőinek ellá­tásával. József főherceg) egy váci Írónőnek Özv. Szaradils Eerencné me­nekült oki. tani.ónő, Írónő hosz- szabb idő óta városunkban él. Csendes munkásságát azonban az országban ismerik. A Pesti Hírlap, Színházi Élet és más új­ságok közöltek már tollából ér­dekes történeteket, melyek kö­zül egy eljutott József főherceg, tábornagyhoz is, mert családjá­nak egy gyászos eseményével foglalkozik. Novellás kötetében ugyanis korán elhunyt László főhercegről irt, melyet József főherceg most kedves figyelmes­séggel köszönt meg: Míküldöt­te neki saját kezű aláírásával Bangha páter bőrbe kötött ima­könyvét és levélben is megkö­szönte, hogy tragikus sorsú öcs- cséről oly meleg hangú sorokat irt. Persze a jeles Írónő most nagyon büszke a nem várt elis­merésre és boldogan mutogatja ismerőseinek József főherceg gyönyörű ajándékát. Pefőfiek teája A Petőfi-asztaltársaság ezen az utón tudatja tagjaival és pártfogóival, hogy ma, vasár­nap esie 8 órai kezdettel teaes­tét rendez a Koronán, melyre vendégeket is szívesen látnak. A nyugdíjasok tiltakozása A magyar nyugdíjasok sérel­mét tárgyalta Polczner Zoltán nyug. városi közigyám elnöklése mellett Szegeden, a »Szegedvá­rosi Nyugdíjasok« és az alaku­lóban levő »Nyugdíjas Közalkal­mazottak Országos Egyesületei­nek« közös értekezlete, melyen a küszoDön levő illetmény és nyugdíjcsökkentés ügyében egy­hangúlag hozott határozatban, tiltakozást jelentettek be. A til­takozást Körmendi] Mátyás sze­gedi országgyűlési képviselő ve­zetése mellett, küldöttség nyújt­ja át az összkormánynak, kér­ve a nyugdijaknak havi 200 pen­gő létminimumban történő meg­állapítását, a három év óla va­júdó alapszabályoknak sürgős jóváhagyását, az álláshalmozá­soknak igazságos és sürgős meg­szüntetését, a nyugdíj rendezés­re vonatkozó törvényjavaslat­nak — hozzászólás végett való — kiadását, annak szakminisz­terközi tárgyalására való meg­hívásukat, mindazon nyugdíja­soknak — a kik kis házacskáju­kat természetben maguk hasz­nálják — az adó emelés alól való való mentesítését, a 15 éven aló­li szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok szanálási illetmé­nyei további levonásának azon­nali megszüntetését, stb. A hoz­M Kis ériét A sárbaragadt kis falusi há­zakra lassan-lassan ráfeküdt a szurokfekete novemberi éjszaka. A városi ember talán el sem tudja képzelni ezt az át látha tatlan koromfekete sötétséget, mikor az orra hegyéig sem lát a halandó. Nem is tanácsos holmi világító szerszám nélkül kilépni, mert sohasem tudja az ember, hol bicsaklik valami földturásba, gödörfélibe a lába akkorát, hogy két hétig is a derekában marad a nyiíalás. Egy egy apró kis ablak mö gött halvány fényű lámpa pislog, ez is elsötétül később, nyilván lefeküdtek a ház lakói azon egyszerű paraszti logika alap jáa ; hogy az éccaka arravaló, aludjék az ember. No azért hát szó se róla akadnak, akik nem igen adnak a logikára, ezt bi­zonyítja az a hangos lárma, no meg a nótaszó, ami a nagykocs mából, a szövetből (ahogyan itt a szövetkezeti vendéglőt hívják) szűrődik ki az éjszakába. Ahogy kinyílik az ajtó, sűrű dohányfüst vágódik ki, szinte vágni lehetne mint mondani szo­kás, mert hát ventillátor az nem igen akad, bár a szövet már mo­dern építkezés, szemre való épü­letek közé tartozik a faluban. A szép tágas ivóban már egyenes hajópadló van lefektetve, osztán a plafon közepén hatalmas kör- égos petróleum-gázlámpa veti a fényt. A kényelmes bólingatással sé­táló, ócska falióra még csak ki­lencet mutat, de a hangulat már igen magasan áll idebent. Három asztalnál is ülnek, kor szerint szelektálódva, mert hát az ön­érzet, a respekt az hiába no, igy hozza magával; ha még olyan megtermett, bíkanyaku is az a buszéves suhanc, még sem ülhet le a frontokat járt időseb­bek társaságába. Idestova 14 éve már, lassan- lassan feledésbe megy a véres világégés, de azért igy boroz­gatás közben, valami kerülővel még mindig rá-rá terelődik a szóbeszéd a háborús históriákra. Most is Varga Szűcs Andris mesél emelt hangon, bár ő csak az utolsó évet verekedte végig (917 végén rukkolt be fiatalon) de ez is elég volt, hogy fenékig kóstoljon bele a véres pokol minden borzalmába. Persze igy a múlt ködén keresztül már csak holmi vig epizód lesz a véres históriákból, az örök emberi ci­nizmus még az átélt borzalmak­ban is talál komikumot s idővel már csak ezt őrizgeti az emlé­kei számára. Lassan aztán kifogy a szóból, politikára meg mi másra terelődik a diskurzus az asztal körül; a fröccsös poha­rakat literes üveg váltogatja, az­tán egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy együtt da lóinak a másik asztalnál ülő fiatalokkal. Csak úgy szép ma­gyarosan, egyhangon mindany- nyian, de ebbe aztán beleadva mindent, hiszen az a virtus; ki énekli túl a másikat. Van is itt most olyan hangenergia, hogy az ember szinte csodálkozik a dobhártyá állóképességén. Egyszer csak pofon csattan a suhancok asztalánál valami ot­romba vicc miatt, kirepülnek a bicskák is a lajbizsebből, de már köztük van Varga Szűcs Andris s hamarosan szétdobálja őket. A korcsmáros kap az alkalmon, gyorsan zárórát csinál, hiszen amúgy is éjfélre jár az idő. Kettesével, hármasával, vé- gigorditva az utcát megindulnak a korcsmázók hazafelé. Csak Varga Szűcs Andris vág neki egyedül, egy kis kerülővel in­kább a kiserdőn keresztül. Vala­hogy úgy érzi, hogy ma ő is többet ivott a kelleténél, de ez nála csak abban nyilvánul, hogy fokozottabb ütemben szedi a lá­bait hazafelé. Hazaérve azért letelepszik a kiskapu előtti hatalmas termés­kőre, amit pad alkalmatosságnak gurítottak oda valamikor. Ejnye no, mi a csuda van vele? Hisz erre még nem volt példa; fo­rogni kezd vele a világ, a réz- angyalát neki! No de sebaj, jut eszebe egy akkurátos gondolat s már indul is a kamra felé. Be­löki az ajtót, botorkál a sötét­ben s tapogatózva keresi a pol­cot. Szép sorban állnak ott a paprikásüvegek, ihol-e az egyik föl is van bontva. Szedegeti be­lőle a méregerős cseresznye­paprikát s jóizűen csámcsogja csak úgy minden nélkül — nincs ennél jobb orvosság ilyen beteg állapotban. Ahogy igy izeg-mo­zog a sötétben egyszer csak szikrák ugrálnak a szeme előtt, még a paprika is a torkán akad; érzi, hogy valami megfogta a nadrágját s azon keresztül a hú­sába ereszti a fogát, valameny- nyit. Kutya vagy más állat nem igen lehetett, ennyi foga talán csak a cethalnak van, aztán ez hangot sem hallat; sohse hitt a kísértetekben, de most az egy­szer kiveri a verejték. Egy ugrással az udvarban te­rem, de a következő pillanatban már összeszedi magát, az istál­lóba rohan s kis vártáivá egy égő lámpával meg egy vasvillá­val tér vissza. A vasvillát maga elé tartva bevilágít az ajtón. Először igen elcsudálkozik, az­tán meg igen elrestelii magát — mer’ amit kísértetnek hitt, nem más, mint az élesre ráspolt erdei ringófűrész. statiszta

Next

/
Oldalképek
Tartalom