Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-12-06 / 92. szám
VÁCI HÍRLAP Híz ev. kiáilifés utolsó csapja A hét elején késő éjszakai órákig világosak voltak a Szé- chenyi-utcai evangélikus iskola emeleti helyiségei. Üt nyitották meg, nagy érdeklődés mellett a hölgyek kiállítását és vásárját, mely egy-kettőre népszerűvé lett, annál is inkább, mert estén- kint nívós hangversennyel, előadással, no meg egy kis tánccal volt egybekötve. A kiállítás ma, szerdán Pethő Tibor törvényszéki biró előadásával zárul és pihenőre térhet az a lelkes hölgy tábor, mely annak sikeréért annyit és oly eredményesen fáradozoLL. A Magyar1 SCüiügyi Társaság előadása A Magyar Külügyi Társaság a váci művelt közönség részére december 12-én kedden d .u. hat órakor a városháza közgyűlési termében külpolitikai tájékoztató estét rendez a következő műsorral: 1. Nagy Emil dr., v. igazságügyminiszter, orsz. képviselő, a Magyar Külügyi Társaság al- elnöke: » Csonkamagyarország külpolitikája.« 2. Eötteuényi Olivér dr., ny. főispán, a Magyar Külügyi Társaság ii. v. alelnöke: »Akik a trianoni békediktátumot előkészítették.« 3. vitéz Nagy Iván dr., vallás és közoktatásügyi minisztériumi s. titkár, a M. Külügyi Társaság.elnöki tanácsának tagja: »Hány magyar él a vilái- gon?« Az igen érdekesnek és tanulságosnak ígérkező, nívós előadásra férfi és hölgy közönséget is szívesen látnak. Belépődíj nem lesz. Az előadás után 8 órakor az előadók tiszteletére társas vacsora lesz a váci kaszinóban. Süem akadt hólapátoté inségtnunkás Szombaton leesett a hó. A forgalmat nem akadályozta, de hogy a szegényeknek egy Kis kenyérkeresetre alkalmat adjanak, a mérnöki hivatal dobszó útján kihirdette, hogy 18 filléres órabérre] hó munkásokat vesz fel. Összesen heten jelentkeztek a másfél pengős napi keresetre, mire a hó szégyenében magától takarodott el a járdákról és az úttestről. A Váci Hírlap legközelebbi száassa a pénteki ünnep miatt nem a szokott időben, szombaton, hanem vasárnap reggel fog megjelenni. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlák Betétek Kiil- és belföldi átutalások Kölcsönök VÁCI EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R.T. HeifíeH Alapi tv A ny ok Közel KONST ANTIN-TÉR I TÖRTÉNT n io. 20, 30 j ÉVVEL EZELŐTT 1 1923 Elbúcsúztak a tanítóképző növendékei s velük együtt a tanítóképző is. (Ismét fejlődnünk sikerült!) Schiller Henrik megérkezett Vácra. Nagy az öröm városszerte. Meghalt id. Intzédy Soma. Eladták a Műcsarnok-kávé házai. 300 millió adói — nem fizetett be Vác. Felemelték a villany árát. (Minden hónapban újból.) Itt a vasutassztrájk! (Gyalog járunk Pestre.) A Reménység lejátszotta első meccsét. Madách-emlékt iblát lepleztek le a gimnáziumban. Óriási szenzáció a XX. században: ezentúl reggel is kapunk villanyt. 1913 A VSE labdarúgói a pestvidéki bajnokságot nyerték. Az Ipartestület juniálist rendez. (Azóta már majálisok sincsenek.) Megjelenik dr. Hamva?/ Ödön s vele a Közérdek. Lett is botránya tömérdek!) A kisváci kát. gazdakör nép- dalárdája díjat nyert. (Elnémultak ők is.) Hornung Gyula, Szalag Dezső szép sikerrel eveznek. Készül az új vágóhíd a vasúti pályatest és a kőkert közölt . . . mondja a Váci Hírlap. Azóta is csak a V. H.-ban található. A Közérdek már a várost is kikezdte s már a közgyűlés is kénytelen foglalkozni vele. Kassai Vidor váci polgár lett. Elhatározzák, hogy lesz de- tektívje Vádiak s egyben, hogy kórháza nem lesz. Őskori krematóriumot fedeztek fel a föld alatt a Büki közelében. (Írott emlékeket találtak, melyek szerint elhatároztatott, miszerint Vácnak kórházat építenek, valamint vágóhidat.) Meghalt Csorba ezredes, a váci hatos huszárok parancsnoka. A Karolina-kápolnát felszentelték. Kökény László »Váci Vampir« című élclapja megindult. Megalakult a Váci Munkás Testedző Egyesület. »Pestvármegye Vác és környéke« címmel új lap indult meg. (Mindenki megindult ily lap-invázió láttán.) Örült kavarodásban az egész város, a V. H. majdnem csupán »Nyilt-tér« tömegből áll s mindez Hamvai miatt, aki útközben elvesztette a dr. és az y belüket. Csősz Imre dr. piarista tanár aranymisés. Molnár Ferenc, az iró — államfogoly, párbajvétségért, Vácon. A lemezgyár tűzöl lóságot szervezett. Krakker Kálmán dr. házában egy héten belül háromszor volt tűz. Hamvait örökre kitiltották Vácról. Kvasz András repült a Pokolban. (Szegény, a purgatórium- ban többet keresett volna, mert alig tudott miből visszarepülni Pestre!) 1903 Láng kereskedelmi miniszter új pályaudvart ígért Vácnak, sőt már mérik is. (Elmérték.) Preszly Elemér kitüntetéssel megszerezte az ügyvédi diplomát. Egy hét múlva pedig már boldog férje Nikitits Annuská- nak. Sztrájkolnak a pékek. (A közönség nem akarja olcsóbban elfogadni a süteményt.) Ex-lex: nincs sorozás! Lezajlott az első váci futballmeccs, a BTG ellen. A felállítás érdekes: Becsey — Szabó — Pertik dr. Erdős — Szaffler Kalencsik Tartalék: Nyilassy, Lavay,dr. Kalencsik, Neu. Határbiró: Török, Heinrich. Játékbiró: Bercsényi Dezső. & Népszövetség gyűlései Vácon A katolikus Népszövetség december 8-án pénteken d. e. i/212 órakor a szt. Miklós téri fiúiskolában, d. u. i/25 órakor a szt. Imre fiúiskolában (Kőkapu mellett) gyűlést tart. Kocsán Károly és dr. Fitz Arthur országgyűlési képviselők, br. Zichy Chikán Móric főtitkár, dr. Somogyi István gyöngyösi ügyvéd és dr. Pullmann Károly fognak felszólalni. A Katolikus Népszövetség kéri Vác város katolikus társadalmát, hogy ezen gyűlésekén minél számosabban jelenjenek meg. A virágárus betört a Ha ngyába November 25-re virradóra a püspökhatvani Hangya szövetkezet udvarra nyíló ablakának vasrácsát ismeretlen tettesek ki- feszitelték, az ablakon át behatollak az üzlethelyiségbe és onnan nagyobb mennyiségű készpénzt vittek el. A csendőrség a cselekmény elkövetésével egy 30—32 év közötti, középtermetű, kopott ruházatú, virágárús férfit gyanúsít, akit országosan nyomoz. SAJÁT SZÉKHAZÁBAN VÁCI TAKARÉKPÉNZTÁR I A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Vác, Konstantiu-tér 15. Telefon: 63 Építkezési kölcsönöket folyósít Kiskereskedelmi hitelt újból engedélyez Elfogad betéteket és azokat aranyértékben fizeti ki Gyüinölcs-evportáiék | réHítre tanúsítványok kiadása | Vác ás környékére Frontharcos hirek Kormányzó urunk Ötöméilósága névünnepén a Székesegyházban tartandó szt. misén d. e. 10 órakor részt veszünk. Gyülekezés y210-kor a frontharcos otthonban. is Csütörtök d. u. 6 órakor vezetői értekezlet a frontharcos otthonban (Szt. István-tér 11.), melyre a vezetőségi s intézőbi- zoltsági tagokat ez úton is meghívom. F'ócsoportvezet'ó tiszt Egy váci fiatalember angol újság diját nyerte The Falkilk Herald angliai nagy újság sakkmegfejtésre világpályázatot hirdetett. A pályázati határidőre százhatvan megfejtés érkezett a világ minden tájáról és több magyar közölt egy váci is volt: Gombik Géza, a központi sajtó vállalat váci képviselője küldötte be megfejtését. Gombik már el is felejtkezett az angol lapról, midőn a múlt napokban Glasgowból jött egy levél, melyben jelentik, hogy az ő megfejtését talál Iák a legjobbak közt harmadiknak és gratulálnak a sikerhez. Mindjárt mellékelve is volt egy Budapesti bankra szóló csekk: a megfejtés dija sillingek- ben. VÁROSI a-----—-----------: VERHET E T E E N =■— =• Csütörtöki péntek, szombat és vasárnap december 7—8—9—10-én — 20—80 filléres helyárakkal KIN6-KONG A világ nyolcadik csodája. A soha nem kép zelt meglepetések mamutfümje. Főszereplők:. Fay Wray, Robert Armstrong, Bruce Cabot és — King-Kong az óriásmajom Magyar- és Fox-hiradó — Szerelmes tücsök trükkfilm Előadások kezdetei Csütörtökön és szombaton 5—7—9, pénteken és vasárnap 3—5—7—9 órakor Pompásan fűtött, tiszta és jólevegőjü meleg teremben élvezi a publikum a Városi válogatott, hatalmas műsorait.