Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-11-15 / 86. szám

E ára 12 fillér 47-lk évfolyam 86. szám Vác, 1933 november 15 VÁCI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdán és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: 1 FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ I SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Helyben egy negyedévre ................................3 P — £ I ÉS LAPTULAJDONOS: I Vác, Széchenyi-utca és Csányi-út sarkán. Telefon 17. Vidéken egy negyedévre.................................3 P 5o f I Kéziratok nem a<Rtaak vissza. — Hirdetések, Nyilt-tér, Egyes szám ára .................................................12 fillér | 1l J. tlliASO I dijszabás szerint. — Hirdetések dija előre fizetendő. Őszi bejárás Másik cikk arról, hogy mi szolgálná a városhaladást II. A nagy haladás és szépülés nem tesz azonban oly elfogulttá bennünket, hogy a város fejlő­dése érdekében bizonyos kívá­nalmakat ne hangoztassunk. Itt van a szemét ügye. Sok helyütt látni, hogy a szemetet az udva­rokban tárolják, esetleg töltési célokra használják ! A szemét- hordási szabályrendelet itt bi­zonyára javulást fog hozni, de elsősorban magunkban kell lenni az érzéknek, hogy belás suk a szemétnek a ház környé­kére való gyűjtése mennyire közegészségügy ellenes. Ide tar­tozik, hogy tereken, sétahelye­ken szemétgyűjtő kosarakat al­kalmazzunk. A Duna-korzó és a liget nehezen nélkülözi azo­kat. De nélkülözi a nyilvános zöld házikót is. Gondoskodnunk kell a szenny­vizekről is, amelyek igen sok Beregi Oszkár hatalmas alakítása: Dr Mabuse végrendelete nyolcezer kilométer gőzmozöony nélkül Irta: Testa László dr Majdnem végzetes lett a kiráiy- dutás — Minden út Rómába ... A pápa előtt — Firenze — Búcsú a magyar tengertől — Végre itthon Másnap indulás Rómába. Gyö­nyörű vidéken haladtunk, mi­kor majdnem végzetes baleset történt. Itiri és Fondi közt jár­tunk, már ereszkedett le az esti félhomály, midőn egy hirtelen kanyarban autónk lesikloft az útról, álbukdácsolt néhány óriás sziklakövön, két első Ke­reke már egy harmincméteres szakadék fölött lebegett, mikor egyrészt gyors fékezés, másrészt a kövek miatt feltartva, meg tudott állni. Talán szüléink imá­ja, vagy a nálunk lévő megál­dott páduai szobrocska mentett meg a lezuhanástól és a biztos haláltól. Rómáról bővebben nem irok, hiszen mindenki hallott már pá­ratlan csodáiról, a Vatikán me­sés termeinek legendás kincsei­ről, a kolosszális szent Péter bazilika szépségeiről, Péter apostol sírjáról. Láttuk a Late­csatornázott helyen is az utcára folynak a továbbfolyás minden lehetősége nélkül. A diszuópiac kihelyezése is megfelelne a város érdekének. Tudom, hogy igen nehéz kérdés, de előbb utóbb meg kellene oldani és akkor a Szent István- tér rendezésére is sor kerül­hetne. A Rókus kápolna kertjé­nek fásítása és rendezése is ebbe a kérdés kompiesszumba tartozik. Igen kívánatos volna, hogy a vasútról a városba igye kező embereknek a szemük a járda gyepen kívül egy szép diszkerten akadjon meg. A piarista templom sarka is várja a parkírozást. Ez az ügy sze­rencsére jó kezekben van, mert a legilletékesebb tényező, az in­tézet igazgatója, óhajtja legin­kább megoldását. A Dunagőzhajózási társaság­nak a partra néző raktárhelyi­ségét valóban nem lehet a vá­ros díszének nevezni. Roskadozó és csúnya disznóól és omladozó kerítés is sorakozik hozzá. A város is bizonyára már szor­galmazza ezeknek az állapotok­nak a megszüntetését. Remél­jük, hogy itt mihamarabb rend lesz, a raktárak elkerülnek és ránt, a Colosseumot, Mussolini palotáját, a Palazzo Yeneziát, az Angyalvárat, a íascista jubileumi kiállítást, leszálltunk a kata­kombákba, a vértanuk sírjai­hoz, ahol egy óráig bolyogtunk gyertyát szorongatva 1700 éves emlékek között. Sétáltunk a Pin- cio parkban Olaszország összes nagyjainak szobrai között és lát­tuk egy kis templomban Michel­angelo hires Mózes szobrát. Csak arról a nagy szerencsé­ről szeretnék megemlékezni, hogy láthattuk a Pápa Őszentsé- gét. Iíövetségi ajánlólevelünkkel bejutottunk a svájci testőrök kö­zölt a Vatikán lakott részébe s csakhamar ötven nászutaspár között ültünk az arany és bíbor fogadóteremben és szorongva vártuk a nagy pillanatot. Elő­ször kiosztották Őszentsége aján­dékait: fehér rózsafüzért a nők­nek, érmet a férfiaknak, majd kitárult a címeres ajtó és belé­pett a Pontifex Maximus, a ró­mai pápa fehér ruhában és ked­ves, közvetlen mosollyal elha­ladt térdelő soraink előtt és mi megcsókolhattuk a halászgyűrűt fehér kezén. Ezután a trónszék­re ülve hosszú olasznyelvű be­szédet mondott, hangsúlyozta a szent év jelentőségét, beszélt az széles út fog vezetni a megszé- lesitett lépcsőhöz és egy párat­lanul szép és hosszú Duna-kor- zót fogunk magunkénak nevez­hetni. És ha eljutunk ezen az úton a ligetbe, úgy bizonyára a vágóhidou fogunk megütközni, amelyről szeretnénk hinni, hogy napjai meg vannak számlálva. Vác közönsége a kántor-te­lekre néző ház falának sivársá­gát, amelyet részben ákácok tompítanak, szeretné ügyes rek­lámmal maszkírozva látni. Egye­lőre ugyan nincs mit reklami- rozni, de csak megépül a váci strand, meg a nagy váci szál­loda a Nagysörház helyén. A szövőgyár alacsony kéménye borús időben kellemetlenül ontja a füstöt és az egész környéknek levegőjét rontja. Valamely kazán felállítása a környezet és a köz szempontjá­ból csak akkor aggálytalan, ha a telep a szoros értelemben vett építésügyi.szempontokon kívül a jogosan támasztható bizton­sági, egészségügyi stb. követel­ményeknek megfelel. Épp azért a huzamok és a kémény belső méretezése arányban kell hogy álljon a tűztérrel, nehogy a füst­képződés meghaladja amég meg­anyaság magasztosságáról és megáldotta a házasságokat. Nagy és szent élménnyel a lelkűnkben távoztunk a Vatikánból. Másnap már Firenzében gyö­nyörködtünk az ősi olasz kultú­ra remek alkotásaiban. Firenze pompás antik város, itt beszél­nek a legszebben olaszul és min­den második házon emléktábla hirdeti, hogy itt lakott Dante, Michelangelo, Donatello stb, Csodaszép a fehér márvány dóm és harangtorony, impozáns a Mediciek régi kastélya: a Pa­lazzo Vecchio, mellette a világ­hírű Uffizi, ahol a föld összes nagy festőinek leghíresebb ké­peit őrzik. Az önarckép-galériá­ban örömmel ismertük fel Ben­czúr, Szinyei-Mcrse, Csók, Lász­ló Fülöp, Hippi-Hónai képmá­sait. Láttuk az Arno partjait, Mi­chelangelo legszebb szobrait és Donatello sírját. Aki a művészet­történelmet, a szépet szereti, egy életrevalót láthat Firenzében. Délután autónk tovább szá­guldott észak felé. Ekkor már fáradtak és fásultak is voltunk a sok úttól és élménytől, úgy éreztük, hogy minket már nem érdekel semmi. Mi sem bizonyít­ja jobban Velence páratlan szép­tűrhető mértéket. Reméljük, hogy a szövőgyár­nak minden nemesért és szépért lelkesedő vezetősége maga­sabbra fogja huzatni a kéményt és ezzel a gyár környéke, sőt a város egész lakosságának kö­szönetét fogja kiérdemelni. Az elmúlt évben is dolgoztak ebben a városban a város veze­tőjének lelkes és bölcs irányí­tása mellett. Az eredmény nem maradt el, kézzelfogható! Köl­tők az emberiség fejlődésében korokat szoktak megkülönböz­tetni és azokat az ásványvilág jelenségeivel jelölik meg. Meg­különböztetik a vas-, a réz- és az aranykorszakot. Ha Vác vá­rosa még nem is lépett be az aranykorba, nincs már messze ettől és nemsokára a külső fej­lődés magas fokára emelkedve, egy oly boldog kor fog itt ki­alakulni, amely a régi kor eré­nyeit a legújabb kor haladásá­val és vívmányaival fogja szeren­csésen egyesíteni és Vác nagy­ságát szemléltetni. P. F. Gy. ivatkozzon vásárlásainál lapunkra ségeit és sajátos érdekességét, mint az, hogy az uj Autostra- elán Mestréből Velence felé ro­bogva, már a lagúnák városá­nak puszta közelíéte felrázott bennünket fásult közönyünkből. Hiába, amit mindenki dicsér, az csak szép lehet. A Márk-tér- nél szebbet képzelni sem lehet. A templom csupa arany és már­vány, a dogepalota fenséges és végiggondol ázni a Canale gran- clén álomszerű élmény. Az ék­szer és diszmű-kirakatok káprá­zatos kincseket kínálnak, a kes­keny utcákon elegáns emberek járnak, nincs autó, villamos és kocsi, nincs utcai lárma. A Lidón megláttuk a valóban »kék Adriát is, melynek egy kis csücske valamikor a miénk volt. Szép volt Velence, tovább is maradtunk, mint időnk engedte. Reggel lu-kor indultunk, irtunk végig egy rohanás volt. Szágul­dottunk nappal és'egész éjjel, de bírtuk a fáradtságot, mert haza­felé siettünk. Mikor reggel 1/27 tájban meg­láttuk a váci Nagytemplom ku­poláját, csaknem sírva fakad­tunk örömünkben, mert hiába szép a nagyvilág, csak itthon jó, a mi drága Vácunkban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom