Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-09-24 / 73. szám

VÁCI HÍRLAP 3 a Topoly völgyében. Ősszel olykor hihetet­len nagy számmal vonulnak a folyó fölött, mintha fekete hópelyhek kavarognának a ködös égen. Télen pedig ellepik a kopasz akácfákat és kétségbeesett, gyáva károgás- sal siratják sorsukat. Herczeg a sok varjat duna- menti villája ablakából szemlélte és onnan figyelte, mint utaznak a Duna jegének úszó tábláin Budapest felé. A szereplő személyek és cse­lekményeiket teljes egészükben nem váciak, egyik-másik mon dásuk azonban rájuk vall. Pl.: „a takarékosság kedvéért újból elfogják halasztani a városi kór­ház és csatorna-rendszer építé­sét. Egyelőre azonban csak hadd büszkélkedjék Varjas a villany és az aszfalt fényében, miként a perzsa khán a gyémánt gom­bokban, melyek nem éppen ki­fogástalan tiszta ingét ékesítik“. Ez eltagadhatatlanul az akkori sajnálatos váci viszonyokra vo­natkozik. A címben és az események során is sokat szereplő fehér páva valószínűleg a fehér ka­kas bolt cégére, de sem ennek, sem a fekete elefántnak a váci kereskedő-családokkal semmi vonatkozásuk. Váci izű az alsó­város és felsőváros, valamint a fehérek temploma elnevezés is, de ezeknek épp úgy nincs sze­repük az elbeszélésben, mint a kétségtelenül váci taligásoknak sem. Hasonlóan Degréhez, aki szin­tén itt élt közöttünk és szere­peltetett váci alakokat, de Vá­cot és váci alakjait soha meg nem nevezte, váci eseményeket pedig csak ritkán vett tolla he­gyére, Herczeg Ferenc irásmű veiben is néha, — de csak rit­kán — találunk váci vonatko­zást. Herczeg Ferenc 1926-ban egy interwiew alkalmából igy mond­Malar Hír. Oszíálprsjáléli első osztályának húzása október 14-én kezdődik Az elérhető legnagyobb nyeremény 500.000 pengő Jutalom és nyeremények: 300.000 300.000 100.000 50.000 40.000 30.000 35.000 30.000 15.000 stb., aranypengő, összesen közel 8 mii peg MmM 81.000 sorsjegy közül 13.000 biztosan nyer, minden második sorsjegy! A sorsjegyek hivatalos ára: Egész Fél Negyed Nyolcad ■ ■ 34 13 « 3 ■ pengő pengő pengő pengő ■ ■ ■ Az összes föeliírusitoknál ■ kaphatók! ja el hűvösvölgyi villájában váci visszaemlékezéseit: — Mielőtt ezt a vityillőt megépítettem, három évig Vácott laktam. Azóta ez az ősi város már bisonyára nagyot fejlődött, de abban az időben se vízvezetéke, se gőz­fürdője nem volt. Mindig azt hallja az em­ber, hogy a török uralom igy meg úgy pusztította ezt a szegény országot és fürdő csak az van pl. Vácon, ami a törököktől maradt és vizvezetékromok is csak abból az időből maradtak De van Vácnak a je­lenkorból is egy kiváló nevezetessége s ez ki lehetne más, mint Kassai Vidor bácsi, akivel váci lakos voltom idején sűrűn érint­keztem Egyszer arra kért, látogassam meg, mert Jászitól egy eufont kapott és annak a hangját akarja nekem bemutatni. Akkor Kassai bácsi a váci franciskánus-kolostorban lakott. A kolostor majdnem teljesen el volt hagyatva, mert Rómából akkor jöttek a szigorító rendeletek és erre a rendtagok kettő kivételével otthagyták a klastromot A visszamaradt két barát közül az egyik öngyilkos lett és pedig éppen előtte való nap, amikor én Kassai bácsit fölkerestem barátcella-lakásában. El lehet képzelni, hogy az öngyilkossá lett barát közel érezhető szelleme mily élvezetessé tette ama bizo­nyos eufon hangversenyét . . . Amig e nyá­jas produkció tartott, megfigyeltem, hogy Kassai bá’ titkon egy pici üveget vesz elő és egy kortyocskát felhörpint belőle. Nem gyanakodtam alkoholizmusra, mert köztudo­mású tény volt egész Vácott, hogy az öreg­úr nem iszik Megkérdeztem hát, hogy az orvosságos-butéliából mit szopogat. Tartóz­kodás nélkül megfelelt a kérdésemre a kö vetkezőkben ; Ez öcsém egy varázsital, amit én valakitől kaptam, hogy elmúljék tőle az a csúnya szemölcs, ami az orrom mellett éktelenkedett és alkalmatlankodott . . . Rá­néztem, de semmiféle szemölcsöt nem lát­tam rajta Elértette a néma kérdést és to­vábbfűzte a magyarázatot; a szemölcs már elmúlt, de azért ezt az italt nem lehet ab­bahagyni. Egy cseppből lehet megint csi­nálni egy egész hordóval és minden nap inni kell belőle, habár csak egy csöppet is, mert ha egy napig nem inná az ember, hát meghalna . . . — Na és hiszi ezt Kassai bácsi ? — kér­deztem, az öngyilkossá lelt boldogtalan ba­rát kétségkivülelkárhozott lelkéthessegetve közelemből. Kassai bá’ pedig fanyar mo­sollyal húzott egyet a kis fiaskóból és mi­közben azt gondosan bedugaszolta és eltette, az ő jellegzetesen groteszk arckifejezésével igy felelt: — A fene tudja öcsém, háiha.. Mert­hogy a szemölcsöm, az elmúlt tőle . Vác városa köszönti az írót Krakker Kálmán polgármester pénteken a következő táviratot küldte: Nagyméltóságú Herczeg Ferenc Urnák Budapest. Engedje meg Nagyméltóságod, hogy hetvenedik születésnapja, valamint leg­felsőbb helyről jött magas kitüntetése alkal­mából annak a városnak hazafias közönsége nevében tiszteletteljesen köszönthessem, amelyből 1889-ben tündöklő írói pályafutása elindult s amelynek az ezerkílencszázas évek­ben Nagyméltóságod három éven át tiszte­lettel övezett lakója volt. Osztatlan örömmel és lelkesedéssel kívánunk Nagyméltóságod­nak jó egészséget, további dús sikereket, érje meg és lássa szívébe zárt nemzetének feltámadását. Krakker Kálmán m. kír. kor­mányfőtanácsos, polgármester. *Nagy most a takarékosság mindenkinél, de azért a legtöbb ember kö­vetkezetes, megtartja régi sorsjegyszá­mát, kifizeti idejében aa árát, hogy nye- reményjogoiultságát biztosítsa. Az uj sors játék húzása október 14 én kezdődik Aján­latos, hogy ne legyenek pesszimisták, re­ménykedjenek, hozzanak egy kis áldozatot és rendeljenek osztálysorsjegyet Hátha most sikerül, nyernek egy tekintélyes összeget és megvalósul a szebb jobb jövő I KU£TÜH-MOZGÖ szolgáltatja a legkitűnőbb, legédesebb csemege-filmeket Szombaton 5, 7 és 9 órakoi 20 — 70 fillér Vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor Dita Barlo, Heinrich George, Gusztáv Disselj SZERELMES ÖRDÖG Lázadás egy fegyházban. 2000 fegyenc fellázad egy női szoknya miatt Fejős Pál rendezésében monumentális film. Ilyen még nem volt. Kisérő- tnüsor: Charley a macskák barátja burleszk. — Híradó Hétfő, keddi műsorunk más helyen van, szíveskedjék megkeresni (Miket vettek meg a Curia uj bérlői ? Szerdai számunkban hosszú cikkben számoltunk be arról, hogyan jutott el a Curia szálló a bezárásig, bérlője az árveré­sig. Azt is megírtuk, hogy uj bérlő jelentkezett Zbirajovszkij Elemér személyében, kit az is ajánl, hogy 18 évig a Hungária főszakácsa volt. Az árverésen, melyet Koch vendéglős ellen tartottak, ő vette meg az összes ingóságokat egy tételben és nem 2500, hanem 2988 pengő 20 fil­lért adott értük. Cikkünk felso­rolja, mi minden jutott ezen a pénzen birtokába és e híradá­sunk nyomán elterjedt az a hir, hogy Zbinyovszkyék milyen sze­rencsés vásárt csináltak. Zbi- nyovszky és felesége most fel­keresték szerkesztőségünket és mosolyogva mondták el »nagy szerencséjüket.« A nagy evőesz­köz-felszerelés 9 késből és vil­lából ált, melyeket nem lehet az asztalra tenni, a szervizben 3 poharat találtak, a tányérok kö­zött egyetlen egy ép sincs, a konyhafelszerelés ütött, kopott, lyukas, az asztalteritők szét­mennek, nem külömbek a szo­bák fehérneműi. Szinte hihetet­len, hogy ezzel a felszereléssel tartották fenn a hires Curiát. ök nem követelnek s ha meg­egyeznek a káptalannal, az épü­let és a helyiségek renoválásá­hoz fognak, hogy a messzehires vendéglőt mielőbb megnyithas­sák és régi jó nevét visszahoz­hassák. Radő László színigazgató A közoktatásügyi minisztere héten 14 szinigazgatói engedélyt osztott szét. E névsorban olvas­suk Radó László nevét, ki nagy szi ni kerületében alighanem Vá­cot tartja a legjobbnak, mert koncesszióját mint váci szin- igazgató kapta. Egyébként Ra- dóéknak nem mehet rosszul, mert csak az kapott szinigazga­tói engedélyt, ki nem tartozik a szinészegyesüleInéi. Most külön­ben Mezőkövesden játszik tár­sulatával és starját, Szokolay Etát már R. Szokolay Etának jelzi a színpad. HONSz-hirek A HONSz váci csoportveze­tősége értesíti tagjait, hogy a hősi emléktábla leleplezésénél, testületileg felvonul. D. e. 10 órakor városliázan renkivülidisz- közgyülés, amelyre valamenyi meghívott tartsa bajtársi köte­leségének megjelenni. Tárgy- sorozat: Hősi halt bajtársaink kegyelete, Özvegyeik és Árváik sorsa. V2II órakor, felvonulás a hősi emléktábla elé, ahol az öz­vegyek, árvák és rokkantak ré­szére fentartott helyen, az em­léktáblával szemben iielyezke dünk el. A szentmisén egy 10 tagból álló küldötség képviseli a csoportot. Az összes tagjaink nevében, egy magyar ruhás ha­diárva leány, egy hadiözvegy és egy hadirokkant bajtárs fogja elhelyezni koszorúnkat, elnök­ségi tag kisérő szavai mellett. Értesítjük hadirokkant baj tár­sainkat, hogy a csoport veztő- sége, megszerezte valamennyi bajtárs részére az őket megil­lető bronz v. é. Károly csap. kér sebesülesi érem, háborús emlékérem és a német, vala mint osztrák háborús emlékérem szalagjait. Felkérünk valameny- nyi bajtársunkat, hogy a 6 érem szalagját, igazolványai együtt mielőbb vegyék át és a lelep­lezésen már ezzel jelenjenek meg. HONSz váci csoport elnök­sége. Országos vásár3 helyett havi vásárt Az ország iparosságát és ke­reskedelmét már régen foglal­koztatja az országos vásárok kérdése. A kívánság az, hogy a kereskedelmi miniszter szün­tesse meg az országos vásáro­kat, amelyeken tudvalevőleg nemcsak a helyi iparosok és kereskedők, hanem más háza­lók is résztvehetnek. Most a zalaegerszegi iparosok és keres­kedők indítottak érdekképvise­letük körében erőteljes moz­galmat az iránt, hogy az orszá­gos vásárok helyett inkább havi vásárokat tartsanak. A havi vá­sárokon ugyanis csak kizárólag a helyi iparosok és kereskedők vesznek részt és igy exisfenciális érdekeiket havi vásárok révén megvédve látják. Klí£TUn-MOZGO hozza a legkitűnőbb magyar, amerikai és német filmeket Hétfőn és kedden Közvetlen az Ufa színház után 3 héten premiérben — 10—50 fillér helyárakkal. (Ez a film minden kriiikát kibír.) Ámor pórázon fenomenális vígjáték, egy Foxi, mint házasságközvetitő - Magda Schneider, Otto Wallburg, Albah Betty és a Kisérö-nvüsor — Filléres mozin is a legjobb filmeink mennek. Szives párlfogást kérünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom