Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-09-10 / 69. szám

4 VÁCI HÍRLAP KAVÉésTEA különlegességeink lerakatát Vác területére a vasútállomás mellett Rozgonyi István fűszerkereskedő cégre ruháztuk át. Fiumei Kávéiseiiozatali Társaság Budapest N I KÜLDJÉK PESTRE Építtetők § és vállalkozók f figyelmébe & H Tieferesz BacSiurim nem engedelmeskedik Egy különös eset kapcsán, úgy látszik, kiújul a harc az őrt. hitközség kebelében. A hit­község vezetősége még május 7-én feloszlatta a »Tiferesz Ba- churim nevű egyesületet. Az egyesület tagjai azonban a fel­oszlatást nem vették tudomásul. Nem adták át a pecsétet, to­vább is voltak gyűlések, sőt el­határozták, hogy helyiségekben istentiszteletei is fognak tartani. Az első istentisztelet, hosszá szünet után augusztus 26-án meg is volt és a hitközség ismételt felszólítására sem szüntették meg a működést. Hogy az istentiszteletet meg­tarthassák, vidékről tórát kér­tek kölcsön. Ezt a tórát éjjel, nappal nagy vigyázattál őrizték, nehogy valami baj történjék. Szeptember másodikén is tar­tottak még a tórával istentiszte­letet, majd őrzői nyugodtan ha­zamentek abban a hitben, hegy­rajzaikat fénymásolni. „OSALIT“ - fénymáso latokat készit Önnek özv. Móricz Sándorné Horthy K3ik!ós>út 1. sz. 4 % w 4 ü sé ,é Vácon, Sxécheoyi-u 15 N cm érdemet vállalni a rizikót, hogy a piacon vásárolt bú­zából lisztforgalmi adó lefizetése nélkül lisz­tet őröltessen, mert 25 kg vetetnél már Kitűnő 4-esl.... kaphat 28 26 Lehowüct Dániel 1 isset kereskedőnél a volt Roller-üzletben Budapesti-főút 15 EGYESÍTETT vse-vac hivatalos közleményei ha eddig nem történt semmi baj. ezután sein lesz. Másnap kétségbeesve vették észre, hogy a lóra eltűnt. Fel­jelentést teltek a rendőrségen is­meretlen tettes ellen. Ám a rend­őri nyomozás rövid időn belül azzal a szenzációs eredménnyel járt, hogy a tóra megkerült, ott őrzik a templomban, a frigy­szekrényben. Ennek a látszólag közömbös valóságnak azonban különös jelentőséget ad az a kö­rülmény, bogy a templom terü­letén lévő bármilyen tárgy a templomé. így a kölcsönkért tó­ra is, melyet eddigi birtokosai nem vehetnek vissza. A hitközség vezetőségének vé­leménye szerint bűncselekmény­ről. szó sem lehet, legfeljebb éretlen csinyről, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy a tóra a templom lulajdof- nátha ment át. A hitközség vezetősége,mint­egy válaszképen, a feljelentés­re terjedelmes beadvánnyal for­dult a polgármesterhez, hogy szerezzen érvényt még 1932 ben hozott és a felsőbb hatóságok­tól jóváhagyott határozatának, Csókás regiment a katona-vígjátékok gyöngye mely szerint, másutt, mint az őrt. hitközség templomában is­ten tiszteletet tartani nem sza­bad, ha mégis valamelyik egye­sület ezt engedély nélkül megkí­sérelné, engedély nélküli gyüle­kezés címén meg fogja akadá­lyozni és eljárást indít ellenük. Erre a határozatra hivatkozva, most azt kéri a hitközség a pol­gármestertől, hogy a Tiferesz Bachurim egyesület szabályelle­nes működését tiltsa be, egyben rendeljen ki karhatalmat, hogy a közelgő ünnepek alatt az őrt. hitközség vezetősége a rendet biztosítani tudja. A VSE-VAC vezetősége ezúton is kéri tagjait és barataif, hogy a vasárnapi kettős bajnoki mérkőzésen minél szá­mosabban jelenjenek meg a Pokoli-pályán és lelkes buzdításukkal győzelemre biz­tassák a csapatokat. A II osztályú bajnokság újabb sorso­lási listáját a pénztáraknál mindenknngyen kapja meg. Wyit a Városi KSnywlár A Városi Könyvtár nyári szü­nete véget ért, amint a* Váci Hírlapnak tud túl adják, vasár­nap, szeptember 10-én d. e. 9 órakor nyitja meg olvasói előtt kapuit. GÓLZÁPOR az első Corinthián-meccsen Könnyen nyerte a tartalékos VSE-VAC legénysége első Co- rinthián-meccsét pénteken Vér­halom ellen. Következő meccse október 1 én lenne a BEBC csa­pata ellen Mivel azonban e na­pon középmagyar válogatott mérkőzés lesz s erre Zentelt és Virágot beválogatták, valószínű, hogy a meccs dátumát későbbre helyezik át. VSE-VAC—Vérhalom 8:1 (4.0) Biró : Rosen feld. A váci legénység fölénye ha­mar kidomborodik. A 10. perc­ben Virágot biztos helyzetben akadályozzák a lövésben. A meg­ítélt 11-est ugyanő értékesíti góllá. 1:0. Két perc múlva újból Virág bombája ül kapuban. 2:0. A 20. percben Zentel nehéz fe­jese talál hálót. 3:0. A 27. perc­ben Gömöri ravasz labdája pat­tan hálóba. 4:0. A II. félidő 3. percében Zeníel erős lövését Vérhalom hátvéde segiti beljebb. Most Vérhalom is belefekszik s a 12. percben lövi a tiszteletgólt. 5:1. A 30. perc­ben újabb 11 es, amit most Zen­tel értékesít góllá. 6:1. Az el­lenfél belejött a kapu előtti ke­zelésbe, mert a 40. percben újabb 11-est vét, amit most Drajkó helyez hálóba. 7:1. A 45. percben Drobny egyedül le­futja a pályát és — kicselezve a kapust — biztosan gólba he­lyezi féltve őrzött labdáját. 8 :1. VSE-VAC II.—Törekvés 4:0 (3:0). Góllövők: Csáky (2), Med- gyes, Täuber. VSE- VÁC ifj.—Siketnémák 4:1 (3 : 1). Biró : Rauer Gábor. Kettős bajnoki a Pokolban Vasárnap nagy futball-progra- mot bonyolít le a VSE-VAC a pokoli pályán. Délután 1/23 órakor a múlt szezonban még első osztályú Alagi SC 1-ső csapata mérkőzik a VSE-VAC I/b. csapatával a más od o szí ály ú b aj n o k ságér t. Utána a D un ah arasza MTK és a VSE-VAC első csapatai küz­denek az e!ső osztályú bajnok­ság fontos pontjaiért. Mindkét mérkőzés igen fon­tos. A VSE-VAC I/b. csapata ez­úttal bizonyíthatja be, hogy mél­tó ellenfele a második osztály­ban küzdő egyesületek legjobb első csapatainak is. Alag meg­erősített csapattal veszi fel a küzdelmet és a másodosztályú bajnokságra tör. Dunaharaszti MTK a jövő csapata. Már az el­múlt szezonban is nem is egy nagy csapat maradt vele szem­ben alul. A VSE-VAC csapata most jó formában van, de "ba­kács után most Tolerián és Paulák is a sérültek listájára ke­rült és így ugyancsak bele kell feküdnie a küzdelembe, ha a két bajnoki pontot meg akarja menteni. A VÁCI HÉT Kelten egy kupéban K. Szerkesztő úr ez nem most történt ments Isten! Régen ját­szódott le ez a jelenet: — Kisasszony, nem fél? Alagút következik. — Tudom. Már készítem is a pofont. 1933/2105 vght. sz. Árverési hirdetmény Dr Zsűrik János ügyvéd által kép­viselt Juhász Mihály javára alperes ellen 50 P tőke és több követelés járulékai ere­jéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával a váci kir. járásbíróság 1932. évi 2871 sz. vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi febr. hó 7-én lefoglalt 1049 P-re becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, an­nak az 1908 évi XL1. te. 20. §-a alapján az összes foglaltatok javára és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­tok javára is, az árverés megtartását elren­delem, de csak arra az esetre, ha kielégí­tési joguk ma is fennáll és ha ellenük ha­lasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán üzle­tében Dunák eszi-Műhely telepen leendő meg­tartására határidőül 1933. évi szeptember hó 12 napjának d. u. */*4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, képek, függönyök, szőnyegek, csillár s egyéb ingó­ságokat a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár kétharmadrészéért, készpénzfizetés mellett el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jesenne meg, ha csak ellenkező kívánságot Írásban nem nyilvánít. Vác, 1933 augusztus 1. Reitter József s k , jb. végrehajtó. Széchenyi-uica 2. sz. alatt azon­nal kiadó két kirakatos, raktár és pincével közvetlen kapcsolatos üzlethelyiség egész­ben vagy elosztva. á Gr, Csáky-út 14. sz. alatt egy üzlethelyiség azonnal kiadó. á Bútorozott utcai szoba vasúthoz kö­zel, azonnal kiadó Madách-utca 8 szám alatt. Ugyanott egy porszívó gép is eladó, Rhode Izlandi tojók, kakasok és ércék, még egy pár darab, prima, l díjas, jó tojok leszármazottjai, tiszta vérben ki­tenyésztett fajbaromfi kapható ; Singhoffer Sándornsl, Vác, Mező-utca 58. 3 Szépaeszony, szép lakása csak akkor lesz, hogy ha bútort és képeket Kovácsnál vesz. Minden áru saját készítmény. Kovács és László Széchenyi-utea 24 (Ev.-ház). 3 Hizlaláshoz használjon árpadarát. 1 métermázsa 7 90 P. Weisz Miksánál Horthy Miklós-út 111. Telefon 90. 3 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, 4C0 □-öles gyümölcsössel november 1-ére kiadó Deákvár, Nógrádi-utca 13 szám alatt. Érdeklődni lehet Mária Terézia-rakpart 9 szám alatt 2 Egy termőszőlő terméssel együtt eladó, Kápolnai-dűlőben. Értekezni lehet:: Vetési-utca 9 sz. 2 Párduc — Zsabka-féle ház, Flórián- utca 5/a. szám, nagyon olcsón eladó. Meg­tekinthető délelőttt 9 11-ig. Középiskolás fiúk és lányok teljes ellátást nyerhetnek garantálás, felelős­ség mel'ett Saub gyógyszerésznél Ambró- utca 17 3v Külön bejáratú udvari bútorozott szoba Szövőgyárral szemben kiadó Jokai-u. 7 szám. 2v Ha megakarják kímélni könyvei­ket akkor iskola és aktatáskát Heksch Imre divatárúhazában Csáky-út 1 szám alatt sze­rezzék be Bőröndök dús választékban már 1-50 P-töl. ______ •_______2v Gimnazisták ! Polgaristák! Meg­érkeztek az egyen sapkák! Tornacipő, glott- nadrág és torna trikók dús választékban legolcsóbb árért kaphatók, Heksch Imre divatárúházban Csáky-út 1. 2v Fűszerüzlet lakással együtt kiadó Burgundia-utca 23 szám alatt. VilEatelek, gyűmö'csösnek is igen. alkalmas, Középtörökhegyen szabadkézből olcsón eladó. Cim: a kiadóban. 3v Egy segéd és egy segédlány, aki női kabátoknál dolgozott, felvétetik Csiffáry Jenő női szabónál, Káptalan-utca 18. Homok-futókocsi, egy lószerszám, és szivattyús-kút eladó Gr. Csáky-út 33. Értesítem a t. vevőimet, hogy nagy őszi és téli kötöttáru - készlettel állok nb. rendelkezésükre és azokat most is hihetet­len olcsón árusítom Strasser Mihály, Szé chenyi-utca 24. Fehérszőrü pincsikutya, Bébi névre hallgat, elveszett Megtaláló jutalomba részesül. Vörös Lajos, Árpád-u 82. 2 Készitelte s I*estvl«K“kl Nyom «In Vftcon — A nyomdáért Bénik Gyula felelős fiPBQ mmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom