Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-05-14 / 37. szám

tf&CI HIIILAP IPAROS-HÍREK Nem kap segítségei a kisipa­ros. Az ipartestület legutóbbi rend kívüli közgyűlése kérte a kormányt, hogy a felemelt be­téti kamatilletéknek egy részét a súlyos helyzetben levő ipa­rosság támogatására fordítsák. Illetékes helyről nyert értesülé­sünk szerint az ipartestedet ké­relme nem valósítható meg, mert ez az összeg az eladóso­dott mezőgazdák kamaisegéíye- zésére sem teljesen elegendő. Miből dolgozzon a kereskedő, vagy az iparos? A Budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamara ülése egy kisipari és kiskereskedői hítel alap létesítésének tervét ve­tette fel, amelynél a bankszerű fedezet megkövetelése nem he­lyeztetnék előtérbe, hanem első­sorban az vizsgáltatnék, hogy az illető kisiparosnak valamely meglevő munkaalkalom lebo­nyolítására, illetve kiskereske­dőnek valamely reális üzlet meg­szerzésére, produktiv célokra van-e szüksége egy bizonyos összegre és hogy munkájánál, egyéniségénél fogva nyujBe olyan morális fedezetet, amely erkölcsileg pótolhatná a bank­szerű fedezet hiányát. Az ipar­kamara a kormánynál ily érte­lemben előterjesztést tett. Csak szakmunkást szabad al­kalmazni! Az építőiparban ta­pasztalható munkanélküliség le­küzdése végett a kereskedelem­ügyi miniszter a következő ren­deletet adta ki: »Több oldalról hozzám érkező panaszból érte­sültem arról, hogy az építőipa­rokban több munkanem elvég­zésére, amelyek az egyszerű napszámos munka nívóját meg­haladják, mint pl. a falazás, a vasbeton munkáknál a vasbeton váz elkészítése, a zsaluzás és a beton bedolgozása stb. nem szak munkásokat, hanem szakkép­zettség nélküli, vagy kevés gya­korlattal rendelkező napszámo­sokat alkalmaznak. A fentemli­" NÍó bort az asztaléra ÚGY, AHOGY MEGTERMETT: 0-BOR (1928-as) 5! mi. Vörös bor (Igén ó) -g • •§ ismét kapható m. DERCSÉNY1 TERMÉSE Csányi-út 1. szám tett helytelen gyakorlat folytán, különösen a nagyobb, bonyolul­tabb szerkezetű épületek építé­sénél, bár a munkát elvállaló építőmester, kőművesmester stb. teljes felelősséggel tartozik, a ki­vitelezés körül gyakran történ­nek hibák, sőt szerencsétlensé­gek is, amelyek mind a közér­deket, mind a jogos magánérde­keket sértik. Ezenfelül pedig a szakmunkások körében észlelhe­tő nagyarányú munkanélküliség nek is ez a gyakorlat az egyik oka. Ezekre tekintettel felhívom az iparhatóságokat, figyelmez­tesse az építőiparosokat, hogy saját felelősségükre való tekin­tettel, de a szakmunkások nagy­arányú munkanélküliségének enyhítése érdekében is a szak­munkák elvégzésére a jövőben minden esetben kizárólag szak­munkásokat alkalmazzanak. Kerékpárosok llácosi át A Vándorkedv budapesti ke­rékpáros egyesület ma, vasár­nap rendezi Vácon át kerékpá­ros versenyét. Nem is mennek tovább a Kőkapunál. Tudják, merre van a jó ut! Parti Isi véts ismét n^ert a kut^ájávaS Parti István, — van, ki e ne­vet nem ismeri? — hires Csong­rádi Toldijára kimondták, hogy a legjobb fedező kan s most újabb dicsőséget aratott a tenyé­szete. Most Lady von Plahner- hof előkelő hangzású drótsző­rű foxiját mutatta be Budapes­ten a versenybizottság előtt, mely a kutyát róka, borz és patkányvadászatra »nagyon jó nak« találta és ezért aranyérem­mel tüntette ki. *ISS az alkalom, hogy jótékonysá­got gyakoroljunk és szerencsés esetben ma­gunkat és egész családunkat boldoggá és gazdaggá tegyük. A Jótékonycélú Állam- sorsjegy ára csak P 3.— Ötsrera filléres bicskával akart öng^iEkos lenni Kreicz Ferenc 19 éves legény- ke neki adta magát a búsulás- nak. Előbb a vácbottyáni kocs­mában ivott, aztán a szövetke­zetben ötven filléren bicskát vá­sárolt és kiment a temető árká­ba. Itt elővette a bicskát és fel­vágta balkarján az ereket. Az öngyilkosságot látta Vidra Mi­hály, a ki rögtön a bíróhoz sie­tett, ez pedig Jankaira Miklós dr. váchartyáni orvost hozta az ön­gyilkos-jelölthöz, a ki bekötözte sebeit. Kihívták hozzá a várme­gyei mentőautót s azon vitték be az újpesti Károlyi-kórházba. Nem mondta meg, miért akart fiatalon az élettől megválni. I Az összes gyümölcsfa, szőlő és egyéb növény­védelmi szerek úgy mint Nyers nikotin, arzola, kékgálic, schweinfurti- zöld, káliszappan, quas­sia, stb. legolcsóbban beszerezhető: Schumacher drogériában, Vác Horgőiszz-íréfá'ki Sáfár Elemér gyűjteményéből Horgászok egymás között — Hallja barátom, maga még bizonyára egészen kezdő hor­gász! Honnan gondolja? Mert olyan ügyetlenül fül­lent. Gyanús zsákmány Férj: Na, mit szólsz hozzá, mekkora szerencsém volt? Há­rom pontyot és egy hatalmas csukát sikerült fognom. Feleség: — Lehetetlen! Hi­szen mindössze két pengővel mentél el hazulról. APRÓHIRDETÉSEK Széchenyi-ufca 2. sz. alatt azon­nal kiadó két kirakatos raktár és pincével közvetlenül kapcsolatos üzlethelyiség egész­ben, vagy elosztva. á Kiadó a deficientia épületben, Kon- stantin-tér 18 sz. 2 drb. modern lakás, és pedig egy 3 szoba és egy 2 szoba komfor­tos május 1-re. á Fúrdöszcísás lakás, kétszoba kony­hával, teljes komforttal azonnal Buda- pesti-főút 11. sz. alatt, a járásbíróság mel­lett, Jánosdeákékná! kiadó. 2v Í tiáz 613 négyszögöl területtel, gaz- § daságí célokra igen alkalmas, Körút 5/a g sz. alalt, eladó. Érdeklődés: Dombay u | 3 sz alatt-sags Két csinosan bútorozott, különbejá- ratú szoba a Dunaparton olcsón, azonnal ki­adó. Tudakozódás Csányi-út 1. alatt. á i í elek szép, délkeleti fekvéssel, rj l közvetlenül a postapalota mellett, 136 j; Ej négyszögöl,eladó. Érdeklődés: Dombay-u. \ 3 sz. alatt. Szép feertfeen, parkos, egészséges környezetben 4 szobás komfortos lakás ki­adó azonnalra. Fürdő-utca 5. Jaüigés Sebetek vannak a kiadóban a következő címekre: Nyári hónapokra, Pénz, Üdülőhely, Nyugdíjas. Kérjük az ér­dekelteket, hogy leveleiket vegyék át. Hárdmi szssSsás udvari lakás augusz­tus 1-ére kiadó. Báthori-u. 3. 3 Lrfesitem a nagyérdemű közön­séget, hogy műhelyemet Deákvárról át­helyeztem Görög-utca 10. sz alá. Elvál­lalok épület, tűzhely és mindennemű drót-sodronyfonat készítést és szerelést Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását. — Szilvái András utóda — Mikié Ferenc lakatosmester. 3 Két rolSós üzletajtó és 2 roilós kira­kat eladó az ipartestületben 3 Deákvárcti egy kedves, teljes kom­fortos családi ház 300 D-öl telken, számos termő gyümölcsfával, szabad kézből eladó. Érdeklődni: Szlatényinél Városházán. 3 Nyúitenyésztők figyelmébe. A vér­frissítés a tenyésztő első feladata Nyúl- állományom idegen vérű fajáliatokkal fris­sítettem föl. Házinyulak különböző fajtái nálam jutányos áron kaphatók. Szmatana Ferenc faj-házinyúltenyésztő, Vác, Körút 11. szám. 3 5 szoba és teljesen komfortos mellék­helyiségekből álló emeleti lakás azonnal kiadó, ugyanott két kirakattal biró üzlet- helyiség kiadó, üzleti berendezés eladó. Konstantin-tér 14. 6 Használt foeznikaf 4—5 métere­seket megvételre keresek. Bővebbet: A szövőgyári portásnál. 2 Egészséges lakás Fegyház-utca 1 sz. alatt 5 szobás, fürdőszobás, kiadó. Ab­lakok a főutcára Magas füldszint. Esetleg 2 rokon-családnak is. 2 blinden műlaely és gyár kö- 8 teles az iparfelügyelőség cimét kitenni. I Különben megbüntetik Büntetés előtt | vegye meg nyomdánkban az ipariéi- f ügyelőség nyomtatott cimtábláját. Ötven I fillér az ára Rádió 2—)— 1 lámpás hangszóróval egybe­épített gyári hálózati készülék alkalmi áron eladó. Csányi körút 10. Tenniszrakeitet szakszerűen javítok és húrozok, kisebb javításokat és egyes hú­rokat azonnal elkészítek. Szedlacsek Ferenc sportcikk-készítő, Burgundia-utca 6. 2 IV! at őrt 3 darabot, 110 voltosat 4—5 HP egyenáramút veszek. Ajánlatot ár meg­jelöléssel a kiadóba „Üzemképes“ jeligére. Bor, kitűnő jó minőségű, saját termésű : uj 1 liter 48 fdlér, ö liter 56 fillér, öreg 1 liter 70 fillér 5 liter vételnél árengedmény Korpás Lajosnénál, Kert-utca 8. szám alatt. Gyermekkocsi, modern típus, nikke- lezett alvázzal olcsón eladó. Pálfíy-u. 33. K5© családi Stáz, szoba, konyha, mellékhelyiség jutányos áron eladó. Vác, Mező-utca 54. sz. 2v i^égy szoba teljes komforttal azonnal kiadó. Chászár András-utcal 1. 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy kert és udvarral Damjanich-tér 3 sz. alatt külön álló házban aug. 1-ére kiadó. Bőveb­bet: Kert-utca 8. szám alatt. 2v Családias jellegű Középiskolás Leányinternátus Budán. Korrepetálás, nyelvek, sportok, zene. Egyéni nevelés modern lélektani alapon Ösziaczky Bu­dapest Logodi-utca 49. Disznótoros «acscra szombat és vasárnap, egy adag kenyérrel 60 fillér, jó zamatú bor 70 és 80 fillér, az elsőrendű zenekar vezetését primásnő veszi át. Szives pártfogást kér Loch Pál. Gyermek sportkocsi kifogástalan állapotban megvételre kerestetik. Cim : Báthory-utca 15. Intelligens főző mindenes, dél­előtti órákra felvétetik Bruzda vasútállo­más. 2 ICere^kedősegéd, fiatal, szerény­igényű, augusztus 1-re állást keres (Esetleg divatárúüzletbe kifutónak is elmenne.) Csi- tári Lajos, Tabán-utca 16. Géplakatos tanonc felvétetik. Sza- lay Géza, Budapesti-főút 26. 3 Cimbalom, remekművű eladó, utca 8. Kert­Farkaskutyámat elajándékozom. Címem: Rákóczi-tér 5 szám, Szaniszlónál. Találtak 2 pár szürke harisnyát és egy imakönyvet. Igazolt tulajdonos a rend­őrségre forduljon. 2 Slllsndenes főzőnőnek vagy bejárónő­nek ajánlkozom jó bizonyítvánnyal. Ésetleg más munkát és horgolást is vállálok. Vác, Petrovich Mária Budapesti-főút 50 sz. EVlindenes szakácsnő, 30 év kö­rüli, jó bizonyítvánnyal felvétetik. Dr Heim- ler, Csányi-út 17. _________________ Szécteenyi^ssica 8 szám alatt a Tar-féle magyar szabóüzlet 2 szobás lakással november 1-ére, valamint Kossuth-utca 7 szám alatt lakások azonnalra is kiadók. Ér­deklődni lehet Széchenyi-utca 8 szám alatt az emeleten 2v Ráz — 9 szoba konyhás lakással és hozzátartozó mellékhelyiségekkel, kerttel — Me ö-utca 5 sz alatt eladó. 2 Lasces”Biást akarok bérelni erre az évre Ajánlatot e lap kiadójába kérek. Bélyegzőket mindenalakban és ki­vitelben rendeljen, a Pestvidéki Nyomda Vácon, cégnél. Kivitelben, minőségben, ára ban vetekszik a budapestivel. á Külön bejátatú udvari bútorozott szoba kiadó, Jókai-utca 7. sz alatt. Szövő­gyárral szemben. 2v Rajzolói munkát szerény díjazás mellett keres, tanulókat előkészít zongorára, hegedűre is nyugdíjas tanító Cim: Ev. lel- készi hivatalban. N, csak 10 P-ért K fényképezőgépet adjuk. Mindig felvételre kész és éles képet ad. Érdemes megvenni ! Postán utánvéttel szállítjuk. Világmárkás filmek, lemezek, papírok és vegyszerek legolcsóbb árakban. — Amatőr felvételeket szakszerűen kidolgozunk. BLAU M. és TARSI, Vác, Gróf Csáky-út 7. sz. Készítette a l'eNtvIdékI Nyomda Vftcon — A nyomdóért Bénik Gyula felelős

Next

/
Oldalképek
Tartalom