Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)

1931-02-01 / 9. szám

MJ4CS HmL&P 2 Nagy méltóságú Hanauer István dr Gossmann Ferenc püspökök Baksay Károly dr címzését még ziem tudják bizonyosan A vatikáni szertartások ható­sága kimondta, hogy a jövőben »ec.celenz a« (nagymél tóságú) cim jár minden érseknek, me­gy éspüspöknek és felszentelt püspöknek. Azzal okolják meg a határozatot, hogy nagyobb fényi és megtiszteltetést kivánnak ad­ni azoknak a főpapoknak, a kik az egyház magas tisztségeit töl­tik be. Ezek után tehát nálunk is nagyméltóságú cim jár a püs­pököknek, a kiket eddig tudva­lévőén a méltóságos cim illetett meg. A pápai kinevezés alapján megyés püspökünk újév óta, úgy szintén Gossmann Ferenc felszentelt püspök Nagyméltósá- I god cinimel szólitandók meg, a j mi azt jelenti, hogy Kegyelmes ! Ur ciniet is viselik, mert a két cimzés békében együtt járt. A kit a király ugyanis valóságos belső titkos tanácsosává neve­zett ki, az megkapta a kegyel- mesi ciniet. A király halála óta nincs v. h. t. t., de az' uj gyakor­lat szerint a ki nagyméltóságú, az kegyelmes is. Érdekes Baksay Károly dr. nagyprépost esete az uj cimzés- sel. Ö címzetes püspök, a melyet a király, mint főkegyúr, adomá­nyozott neki. Ha tehát a pápa a püspököknek a nagyméltóságú címet adta, Magyarország kor­mányzója, ha nem is főkegyúr egy személyben, adhat maga­sabb címet a váci nagyprépost­nak. Erre vonatkozólag kérdést in­j léztünk a püspöki irodához, a honnan ezt a választ kaptuk : Újév óta Hanauer István megyés és Gossmann Ferenc felszentelt püspök urak nagy- méllóságéak. A pápa őszentsé­ge, mint szuverén, kiadhatta ezt a rendelkezését a püspökökre, melyet az egész világon végre is hajtottak a katolikus egyház- ! ban. Baksay Károly nagypré- i post úrra civil részről kell jön- ! ni intézkedésnek. Ő ugyanis ciin- j zetes püspök, melyet a királydói ! kapott, tehát hozzá a rangot is J a király, illetve most a kor­mányzó adhat. Erre vonatkozó­lag civil oldalról várunk intéz­kedést. Csak három felszentelt püspök él még C sónk am agy ar- 1 országon, kiknek király mint főkegyúr adta ezt a ciniet, ezek közül is keltő a váci egyházme­gyében : Baksay nagyprépost ül­és Lévay Mihály hatvani plébá­nos úr. A harmadik, Horváth Győző a kalocsai káptalan tag­ja. Az ő rangjukat ezután fog­ják meghatározni. A váciak firsáí* kérvényezik az olcsó vasúti bérlet» jegyeket A mikor a máv. megdrágí­totta az egyszeri utazásra érvé­nyes. vasúti jegyeket, nyilván­való volt, hogy a több utazásra érvényes heti és havi bérletje­gyek árának emelése sem késik sokáig. Nem váratlanul meg is jött a héten azzal, hogy a bér­letek február elsejétől kezdődő- leg drágulnak, ezenkívül a hét­végi jegyek, a melyek ötvenszá­zalékos árengedménnyel bír­tak, csak harminchárom száza­lékosok lesznek. Vácon igen nagy felzúdulást keltett a bér­letjegyek megdrágítása. Sok százra megy azok száma (ha nem ezerre !) a kik hetikártyá­val járnak be Budapestre dől­VÁROSI VÁROSI ** JANUÁR 31 FEBRUÁR 1 pisi u m (SOUS LES TOITS DES PARIS) Mbert Prejéan, Pola llléry világfilmje Huci-Puci a vadállatok között •Trükkfilm gozni és az olcsóbb Vácon lak­nak. Minden ilyen drágítás a főváros környékének árt, mert a künnlakók nem találják meg már számításukat, visszaköltöz­nek Budapestre. Ez lesz most is a következmény, mert mig a külföldön ma már az a szokás, hogy minél távolabb lakni a mun kahely tő 1, M agy ar ország on visszazúdulnak az egészségtelen Budapestre. A váciak azonban nem adták fel a reményt, hogy a máv. illetékeseinek vélemé­nyét megfordítják és Vácra kedvezőbb tarifát harcolnak ki. Vác ugyanis csak négy kilomé­terrel esik túl azon az övezeten, melybe pl. Szód tartozik és feb­ruártól mégis majdnem két any- nyi a bérletjegy ára Vácra, mint Szódra. Erre az igazságtalan­ságra akarnak rámutatni, ezt akarják kijavítani, ezért már a váciak meg is csinálták a kér­vényüket és mire e sorok meg­jelennek, már a máv igazgató­sága előtt is fekszik. is koiásakiwüEi suápmáítfeBési bizottság Síidéi: Városi Könyvtár, a városhá­zán. Könyvtári órák szombaton d. u. 5 és 7, vasárnap d. e. 9 és 12 óra között. Deákvári Uránia, vasárnap d. u. 1/26 órakor a deákvári áll. elemi iskolában. 1. Tatárik Jó­zsef: A világháború. Északi harc­tér. 2. Bán Márton: Eelső-Olasz- ország. Belépődíj : 10 és 20 fil­lér. Kötelezővé teszik a házak javítását Az építőipari érdekeltségektől indult ki az az agitáció, a mely a háztatár ozás ok kötelezővé té­telét kívánta rendeletileg szabá­lyozhatni. Ez a mozgalom, a melynek eddig semmi konkrét eredménye nem volt, uj állo­máshoz érkezett. A minap ugyanis a pénzügyminisztérium­ban ankétet tartottak s itt Var­gha Imre államtitkár nyilatko­zatot tett, hogy a pénzügyi kor­mányzat a házak tatarozása dol­gában a közeljövőben kötelező rendeletet ad ki. Még nincs Influenza-Járvány Vécén Minden felől nagy influenza­megbetegedéseket j clentenek. Külországokban most legtöbben influenzában pusztulnak el. Bu­dapesten is erős az influenza, melynek veszélyesebb fajtája is előfordult. Majdnem mindegyik halálesettel. Nehogy a közönség megijedjen, a főváros tiszti or­vosa hírlapokban jelenti ki, hogy nincs súlyos járvánv. de azért... De azért a népjóléti minisz­ter az influenza súlyos esetei­nek hivatalos bejelentését elren­delte. Orvosi vélemény szerint túl- nagy járványtól nem is kell tar­tani. Az influenza ellen úgy le­het a legjobban védekezni, ha nem látogatunk meg influenzás betegeket. Fontos, hogy a zseb­kendőbe köhögjünk és tüsszent­sünk, hogy a bacillusok ne szán­janak el a levegőbe. Remélik, hogy a járvány rövid lefolyású lesz. Megkérdeztük Hajagos László dr. tiszti főorvosunkat a mi in­fluenzánkra vonatkozólag. Egé­szen vigasztalót mondott : Egyetlen egy szövődmé­nyes influenza-eset sem történt a városban — adta meg a főor­vos felvilágosítását, e szerint a beteg bejelentés szüksége sem forog fenn. Nem mondom, van­nak influenzás betegek a város­ban, de koránt sem súlyos a be­tegség lefolyása. Ha városunk közönsége megtartja az óvrend- szabályokat, a melyeket a Váci Hírlap is már ismertetett, hi­szem, hogy az európaszerte dú­ló járvány városunk fölött na­gyobb veszedelem nélkül fog el­vonulni. SIESSEN! addig, még a késziet tart Scbwarcz Simon úri szabóhoz Vác, Széchenyi- utca 27 (Városi bérpalotával szemben, Sapka-ház), ahol mérték után finom szövetből 78 pengőért SCHMIDTHAUER természetes Xghiándi keserű wrecsök­kenti d^érnyo­másdjjegsz&rfetl a fejfájási és meggátolja az érelmeszesedés! kaphat sötétkék, vagy fekete ruhát. Hozott anyagból fazon munka 25 P. Kérem a tisztelt rendelő közönséget, hogy a pontos címre ügyeljen ! VÁROSI FEBRUÁR 2 5, 7, 9 órakor SZIBÉRIA 1910 parancsára DOLORESCOSTELLO PÁN MINT LIFTESBOY Lepton Terril hangszerimitátor Albert Spalding hegedűművész Träumerei Andalúziái románc

Next

/
Oldalképek
Tartalom