Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)

1931-10-21 / 79. szám

4 VÁCI HÍRLAP Hölgy a volánnál Szombat délután egy szép ele­gáns Chrysler-kocsi kanyaro­dott be a szent Is Iván-térre, a volán mellett egy elegáns hölgy ült. Vagy. a kövezet volt túl sí­kos az öntözéstől, vagy az autót nem vezették helyesen, mert rög­tön rá jobb első kerekével neki ment az utat szegélyező kőkoc­káknak és eltörte tengelyét. Az elegáns autó báró Rosner Ervin az ismeri pesti műgyőjtő tulaj­dona volt, felesége vezette és Gácsra tartottak. A baleset nagy publikomot vonzott, pár perc múlva egész ember gyűrű vette körül az autót, melynek utasai az esti gyorssal tértek vissza a fővárosba, hova a kocsit isvisz- szavontatták. ECIepnert a vizsgálóbíró hasa bocsátotta Beszámoltunk arról, hogy Klepner Gyula váci textil keres­kedő ellen több budapesti cég hitelezési csalás miatt feljelen­tést tett. A rendőrség Klepnert kihallgatta és utána letartóztat­ta, majd lekisértette a pestvidéki kir. ügyészség fogházába. A vizs­gálóbíró hétfőn hallgatta ki a megvádolt kereskedőt s bár a kir. ügyészség a vizsgálati fog­ság fentartását kérte, miután nem kell tartani a szökéstől, KIepnert szabadlábra helyezte. Gyümölcsfa­oltvány szükségletének beszerzése előtt kérjen árjegyzéket FONAY MIHÁLY faiskolájától 5 Vác, Körűt 5 a, 7526/931. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat Fonciere ált. bizt. intézet végre­hajtatónak Tóth Ferenc és neje végrehajtást szenvedők ellen indított vég­rehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 90 P 20 f tőke- követelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járásbíróság területén levő, Dunakeszi községben fekvő s a duna­keszi 3270. sz. tkvi betétben A 1. 1—4. sorsz. alatt foglalt 5813/2, 5814, 5815/2 és 5817/1. hrsz. részletekből álló ház és beltelekre 3630 pengő kikiáltási árban el­rendelte. Az árverést 1931. évi november hó 6. napján délután 3 órakor Dunakeszi községházánál fogják meg­tartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a ki­kiáltási árnál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/0-át kész­pénzben, vagy az 1881. XX, te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óva­dékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlezes bírói letétbehelyezéséről kiállított lététi elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX. te. 147, 150, 170. §§; 1908. LX. te. 21. §), Az, aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megálta- pitott bánatpénz az általa igért ár ugyan­annyi százalékáig kiegészíteni (1908. XL1. te. 25. §). Vác, 1931 augusztus 26-án. Pártos s. k., jb. elnök A VSE győzött Esztergomban, a VÁC és a VTE itthon kikapott A Reménység kivételével, a melynek szabadnapja volt, mind­három csapatunk játszott vasár­nap. A VÁC Magyarsággal mérte össze erejét. A dunakeszi csa­pat nagy gólarányú győzelme nem fejezi ki hűen az erőviszo­nyokat, mert a Magyarság ko­rántsem mutatkozott be olyan nagy ellenfélnek, mint azt mnlt évi hírével megszerezte magá­nak. Erőszakossága mellett nagy szerencséjének köszönheti ily gólarányú győzelmét. A VTE Doroggal játszott, ugyancsak honi pályán. Győzött az erősebb Dorog. A VTE gyenge csatár­során az erősen leromlott Pász­tor csak rontott. A VSE Eszter­gomban játszott,multheti gyenge játékaután meglepetéstszerezve híveinek, erős meccsen győzve le a honi pálya előnyeit élvező esztergomi csapatot. VSE — Esztergom 2:0 (0:0). Bajnoki Esztergomban. Biró : Leiner. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek küzdöttek, amelyben a helyi csapat is, de a VSE is több helyzetet hagyott kiakná­zatlanul. Az esztergomi csapat belyenkint durvulással igyeke­zett eredményt kierőszakolni, de a VSE védelme s Báder bravúros technikája minden ak­ciójukat letörte. A II. félidő első pillanatában VSE lefut s a csatársor összjátékából Gross- mann védhetetlenül belövi az első gólt. 1:0. Hullámzó játék után a 20. percben Zentel rohan le, átjátsza magát a védelmen s közelről védhetetlen góllal állítja be a végeredményt. Magyarság — VÁC 6:1 (2:1). Bajnoki a Remény-pályán. Biró : Nikolovics. A VÁC nagy elánnal indít s szép góllal szerzi meg a veze­tést. Már mindenki meglepetésre gondol, oly lelkesedés dobja ál­landó frontba a váci csapatot. Nikolovics közismert személye azonban megállítja a VÁC min­den támadását, ellenben egy nagy ofszájdból indított Magyar­ság-támadásból lőtt gólt minden gondolkodás, nélkül megítélt. A váratlan ésigazságtalankiegyen- lités leverte a csapatot. Küzd ugyan tovább, de már nem a régi lelkesedéssel. A félidő vé­gén sikerül a Magyarságnak második gólját belőni. A II. fél­időben a Magyarság minden já­tékosa rámenős játékba fog, ami úgyszólván söpri a fiatal VÁC játékosokat. Az emberre folyó küzdelemnek rövid idő­közökben lőtt négy Magyarság- gól az eredménye. A VÁC te­remtett még több jó helyzetet, de kiaknázatlanul maradtak. A Magyarság góljait Bretsch (2), Ács (2), Fáj II. és Zsíros, a VÁC gólját Ruzics lőtte. Dorog—VTE 3:1 (1:0). Baj­noki a Remény-pályán. Biró: Dalnoky. Ez a mérkőzés korner-meccs volt, mert ritkán látott sok kor- ner esett a két félidőben. Annál érdekesebb, hogy egy kornerből sem esett gól. Dorog nem nagy stilű, de erős futballt játszik s nagy fizikai fölénnyel lépte le a VTE-t. Ha a VTE védelme, a csapat egyetlen ép része, nem áll oly komolyan feladata ma­gaslatán s ha kapusuk nem védne annyi vakmerő bravúrral, sokkal nagyobb lett volna az eredmény. Dorog már az első percben komért ér el, majd rö­vid középjáték után egymásután két komért nem tud kihasználni. Ezután a játék színesebb lett azzal, hogy egy dorogi játékost úgy lerúgtak, hogy ki kellett vinni. Utána két korner egy percen belül a VTE ellen, mely után Szedlacsek megszerzi Do­rognak a vezetést. 1:0. A gól nagy védelmi hibából esett. Ez­után Dorog még hat komért lő. A II. félidőt Dorog kornere indítja el. Most mintha a VTE is lábrakapna s tényleg e félidő­ben többet ad az elsőben muta­tott játéknál. Közben a dorogi Pechlov bombagólját a bíró az egesz közönség tiltakozása elle­nere nem adja meg. Pedig a gólt még a VTE-pnblikum is igazolta. Pár perccel később Berényi szabályos góllal szerzi meg az „igazság-gólt“ Dorognak. 2 : 0. Nemsokára Dorog éles kapufát lő, mely után Berényi az utolsó dorogi gólt is rendeltetési he­lyére küldi. 3 : 0. Most a VTE finise következik, de már az idő kevés, azaz elég ahhoz, hogy szépítsen az eredményen egy kapuelőtti kavarodásból szer­zett 11-essel, mellyet Holczer II. kétszer is védhetetlen lövéssel juttatott kapuba. A VTE tovább támad, de most már csak annyi történik, hogy a kíméletlen do­rogi játékmodor egy lerúgott VTE-játékost vitet ki a pályáról. Másodszor adják elő a Pillangó főhadnagyot A váci önkéntes tűzoltó tes­tület október 24-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Hliniczky színháztermében olcsó helyárak­kal újból előadja a „Pillangó főhadnagy“ operettet. Jegyek előre válthatók az őrtanyán. Revíziós előadás volt az Urániában Újítás az í/raniában, hogy „Heti Krónika'1 lesz minden elő­adáson. A krónika az aktuális hazai, vagy világeseményekről emlékezik meg. Az első most hétfőn volt és az Edisonról szó­lott. A rendező Szentgyörgvi- nek volt a munkája és ő olvasta is fel. A közönség, mely ezút­tal is megtöltötte a termet, ér­deklődéssel hallgatta. — Fali Endre dr, a Magyar Revíziós Liga ti. v. igazgatója ,,A revízió és közgazdaság“ címen tartotta előadását. Kampis Antal egy. tanársegéd is elsőizben szere­pelt a váci Urániában és egy­szeriben szintén meghódította annak közönségét. Példaképül szolgált ez az előadás, „Nagy mesterek remekei“ volt a cime, hogy miképen lehet rövid félóra alatt bő anyagot is, 65 vetített képpel, alaposan, vonzón, isme­reteket két kézzel szórva, elő­adást tartani, úgyhogy a rövid félóra öt percnek tűnjék. Szóra­koztató film zárta be az elő­adást, amely pontosan kezdő­dött és pontosan kilenc órakor végződött is. A Szülők Iskolájá­ban is megkétszereződött a hall­gatóság. A Heti Krónika után Drózdy Gyula, a kiváló pedagó­gus tartott nagyszerű előadást a szülők és gyermekek viszo­nyáról, ez is mintaelőadás volt arról, hogy hogyan kell a neve­lési ismeretekről népszerűén, érdekesen, hasznot hajtóan érte­kezni. Uj adóösszeirás kezdődik Az adóalanyok és adótárgyak szokásos évi összeírása szerdán október 21-én kezdődik. Az ösz- szeirást városi és adóhivatali tisztviselők végzik. A városi adó­hivatal a Váci Hírlap utján is felkéri a város lakosságát, hogy az összeíró biztosokat munká­jukban támogassák. Kedvezményes utazás van a ffiavarton Húsz százalékkal olcsóbban utazhat az összes vonalakon, te­hát Budapestre is mindenki, aki tiz útra menettérti jegyet vált. Mavart. Rádió kiállítás lesz Vácon. Kunschner rádió, gramo­fon és kerékpárkereskedő rádió kiállítást rendez november 6-tól november 14-ig. Kéri az amatőiöket, készülékei­ket állítsák ki. Előjegyzések Kunschner boltjában. Stanofont, Orion, Philips, rádió lerakat Kunschnernél Vácon APRÓ HIRDETÉSEK 60 fillérért közölheti hirdetését ebben a rovatban mindenki. Bódé, a piactéren, jókarban, szabda- kézből azonnal eladó. Bővebbet Kossuth- utca 22. á Házi tej kapható Csányi-út l sz. alatt. Kiadó a Constantin-téren, a volt Ottó- féle ház emeletén 6 szobás, illetve 4 és 2 szobás lakás. Értekezni lehet az Egyház- megyei Takarékpénztárban. á 4 szobás teljes komforttal épülő la­kóház nov. Tre kiadó. Érdeklődni lehet: a helyszínen, Cházár András-u. 11, vagy ifj. Wittner Ferenc építési vállalkozónál Négy szobás, modern, úri lakás az Iparbank székházában (Gr. Csáky-főút 16)-' november 1-re kiadó. __ Bútorozott szoba, szép kétabla- kos, kiadó, konyhahasználattal is. Szent­háromság-tér 5. Ugyanott ellátás kapható*, továbbá olcsó árban eladó egy szépen tűző; kitűnő cipész-varrógép. __________ Fristp-fejős, fiatal fajtehén eladó Honvéd-utca 9. sz. alatt. 2 3 parkettozott szoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelyiségekkel azonnal kiadó Eötvös-utca 8 szám alatt. _______ Tabán-utca 15. számú ház eladó. Bővebb felvilágosítást Bánffy-sütödében. 3 3 hold szántó — holdanként 1200 pengőért — Törökhegyen eladó. Érdeklődni lehet Diadal-tér 5 alatt __ Tanolóleány, komoly, szorgalmas, fizetéssel felvétetik Bokor fehérneműtisztitó üzemébe. Mária Terézia-rakpart^ 1. _____ Bútorozott szoba, külön bejáratú, esetleg bútor nélkül kiadó november 1-re Jókai-utca 7., Szövőgyárral szemben __2 Zongorát vennék kéz alatt. Báthory- utca 3. szám. __________________ 2 Egy szobás, fürdőszobás főbérleti lakás kerestetik. Írásos ajánlatokat kérek a kiadóba »komfortos« jeligére_____________2 Fiatal leányoknak és asszonyoknak a boldogság titkát e helyen közöljük a jövő számban. _ Két szobás lakás, Dunára néző er­kéllyel kiadó. Bővebbet a városi mérnöki hivatalban A jó sziveket kérem : ne hagyjanak el. Kollár Péterné, Görgei-u. 55. á Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon — Felelős üzemvezető: Kozma Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom