Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)

1931-08-12 / 61. szám

2 VAC! A pefor'inatusßk a tran/ataS&xó ház építésé- nek elhalasztását kéHk A kötelező rayatalozásró! szó­ló városi szabályrendelet életbe lépett, de ravatal ozóliáz eddig nem minden temetőben épült fel, pedig a nélkül a közegész­ségre oly fontos szabályrendele­tet az egész vonalon végrehajta­ni nem lehet. A város ezért a re­formátus és evangélikus egyhá­zakat felszólította a ravatalozó­ház felépítésére úgy, hogy azok szeptember elsejére használha­tók legyenek. A reí. presbitéri­um gyűlést tartott s ennek hatá­rozatát Sáfár Béla lelkész most közölte a polgármesterrel. A re­formátus egyház teljesen készen volt a ravatalos ház építési ter­veivel, már a kivitelhez akartak kezdeni, mikor a pénzügyi vi­szonyok annyira megromlottak, i hogy a legszükségesebb egyházi I fizetéseket is csak nehezen tud- j ják teljesíteni. Ezért a presbité- j rium most azt kéri a város kép­viselőtestületétől, hogy a rava­talozó ház építésére uj határ­időt engedélyezzen. ígérik, hogy j 1932 júniusára állani fog. A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emész­tés, fehér nyelv, kábultság, fül­zúgás, halvány arcszin, kedvet­lenség a természetes „Ferenc József“ keserűviz használata által sok esetben elmúlik. Az- orvosi világ a legnagyobb elis­meréssel nyilatkozik a magyar Ferenc József vízről, mert ha­tása megbízható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserű­viz gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűszerüzletekben kap­ható. Segéd űr tartozik. Az ágy egy kicsit megrecs- csent a sarokban, a segéd úr fá­radtan nyitotta fel szemét. Még jócskán éjszaka lehetett, úgy két óra felé, a gyűrt, dudorodó ci­hák, a szélesen omladozó takaró kékesen, enyészően bújtak meg a homályban és a barna szek­rény ajtaján szomorúan himbá­lózott valami kintről belopózott szegény lámpasugár. Hideg is volt már, a vaskályha némán gubbaszkodott, a segéd úr le­húzta kintfelejtett balkarjára gyűrött ingujját és bedugtabor- zongva a takaró alá. így egy kissé a hátán feküdt üres, a mennyezet gerendáira tűzött szemmel. Valahol a feketeség­ben kotyogott a buzgó ébresz­tőóra halkabban és erősebben, mintha egy fáradhatatlan manó eltávolodva és vissza-visszatérve végtelen farács lécein kattogott volna. — Istenem, mit is kéne csi­nálni ? Még néhány óra, a tás­ka is kész az ágy mellett, vonat, bolt, nyolc órai reggeli ványadt ásítások és : alázatos szolgája főnök úr és : parancsolni mél- tóztatík nagyságos asszony? Es még ez is boldogság volna: nyu­godtan, gondtalanul ásitozni, ug­rálni, létránmászni a dobozok, polcok, pultok között. Csakhogy ez a nyomorult pénz, ez az át­kozott kétszáz pengő, Úristen, mit fog ő csinálni holnapután ! Hogy hagyta elmúlni ezt ahosz- szu hét szabadságot ? hogy nem A MANSz és a napközi otthon Elnöknőnk távoliét« engem késztet asszony testvéreim nevé­ben válaszra. Nem mintha én az említett hölgykoszorű«-ban vi­rágnak tartanám magamat, vi­lágért sem, csak azért, mert az ilyen üdvös szociális intézmény­nek, minő a napközi otthon, ujongva tudok örülni. Májusban múlott egy éve, ma­gam is síkra szálltam a nép­konyháért. Hála Istennek, segít­ségre jött később az Ínség ak­ció, igy a népkonyha ügye oly gyönyörűen oldódott meg, hogy nem csak a gyermekeknek, ha­nem a szülőknek is Jutott éle­lem. Képzelheti, Szerkesztő úr, hogy mennyire örülünk, mikor most egy újabb intézményről értesü­lünk. Mi, MANSz-testvérek a nap­közi otthon ügyét mindig a Ste­fánia felkarolt programjának tudtuk, mert ott dr. Esteiányi Irma többször hangoztatta azt, hogy a Stefánia munkája csak úgy tökéletes, ha napközi ottho­na lenne. Csak most tudtam meg, hogy Szentgyörgyi Gusztáv tanár már 1923-ban szorgalmazta a Patro- názs keretében. Tudta azonban, hogy bicskával nem lehet ölfái hasogatni, neki is várni kellett, mig akadt egy viráglelkű Virág jótékony adakozó, ki legalább megcsillogtatta a lehetőségét an­nak, hogy áldozatkészséggel és j energiával sok mindent meg le- í hét alkotni. Adjon az Isten sok ilyen lelket, legalább lesz öregek menhelye is, hogy ha kiesik a szerszám az elöregedett ember . iii.f jjili i ■ «111 J kezéből és nincs senkije, akkor is lehajthatja a fejét. Aztán, ha sok ilyen lélek lesz, akkor talán a derékon tört karriereknek is akad tovább kenyerük és a sok főiskolát végzett fiatal embernek pályája nem roppanna ketté és megszűnnék a munkanélküliség. Oh ideális világ jöjj minél előbb, hol megszűnik az egoiz­mus és tud mindenki a közért dolgozni. Ez lenne a Krisztusi kommunizmus. Önnek pedig Szerkesztő úr köszönet azért, hogy módot adott a véleményünk nyilvání­tására és harcol az eszmékért. Kívánunk városunknak és az egész országnak virágiréneket, szentgyörgyigusztávokat és kul­csán! on ákat, kiket a MANSz ne­vében szeretettel kérek : csak dolgozzatok ! Báskay Dezs'óné FeSjelerotésseE SeSbet és kell wédekessíE ssx eSIen A mostani komoly helyzet fo­kozottabb mérvben megkövete­li a nagyközönség védelmét. Mi­idán a kir. ügyészség nem hiva­talból üldözi az árdrágítókat, ! hanem minden egyes esetben j megvárják a közönségnek, a sér- í tett léinek a feljelentését, —kö­zönség minden esetben maga te­gyen feljelentést, ha olyasvala­mit tapasztal, amiből tényként megállapítható, hogy árdrágí­tást követett el valaki. Ameny- nyiben az árdrágító visszaélés miatt megtett feljelentési eset valóban árdrágítás, az ügyész­ség az illetőt nyomban az uzso- rabiróság elé állítja. mert szólni az apjának ? Ej, de rongy nyám-nyám ember is ő tulajdonképen ! De lehet is máskép ? — Hogy magyarázza meg, hogy nem is neki kellett a pénz, hogy tőle is kölcsönvették és nem adták vissza ... Ahhoz el kéne mon­dania, ki az a Kovács úr, hogy volt az, mikor Kovács úr bejött hozzá és könyörgőtt, lamentált, hogy őneki már senkije sincs és senkihez sem fordulhat és neki vége a pénz nélkül. De a segéd úr már mindig ilyen volt: ő pirult el, ha kértek tőle és ő sose tudott nemet mondani... és hiába, ő megígér te Kovács úrnak, hogy megszerzi a kétszáz pengőt, különben akkor annak vége lett volna a pénz nélkül. Ej, verje meg az Isten, mert biztosan imponált neki a Ko­vács úr hivatalnoksága, hogy barátkozik vele, a bókadt bol­toskutyájával, ő boldog volt még, ha Kovács úr elfogadta né­ha, hogy ő fizessen. Hogy mond­ja ő ezt meg apukának, hogy mondja, hogy Kovács úr becsa­pott és ... és én most nem tu­dom, mit csináljak, én... apu­ka, én vissza fogom lassan fi­zetni ... ő még sose beszélt igy az apjával, őt nem úgy nevelték, mint azokat a másféléket, akik úgy tudnak szólni a szüleikhez, hogy : nézd kérlek alássan.. Ok tulajdonképen beszélgetni sem szoktak, tán nem is tudnának, mert minek is az, hát hogy áll­jon most a szegény apja elé, hogy az ő becsületes, pénzkere­ső, kedves fia ... Az éjszaka igy vonszolódott lassan és a segéd úr vánszorgó gondolataiba egyszerre beiecsa- pott az ébresztőóra irgalmatlan berregése. Álmos és bágyadt, lá­zas fejét és gyötrőd, meleg há­tát vonta, lankasztotta vissza az édes, puha itthoni ágy, de azért csak kászmálódott, öltözött lom­hán, ásitozva. A szomszédban apja készülődött, hogy kikisér- je. A segéd úr belemártotta homlokát a hideg mosdóvizbe s mig vacogó foggal pocskolta arcát, nyakát, remegő vékony testében lassú villanyozó re­ménység kezdett keringeni: most az utón, még van idő, el fog mindent mondani, el kell min­den! mondania. Odakint még sötétlett a fa­gyos, csillagos éjszaka, a gáz­lángok sápadt, kék, ködös fel­hőket leheltek a kis utca fekete­ségébe. A segéd úr borzongva cipelte a karját fájásig feszitő nehéz táskát, az állomás lámpái messziről hunyorgattak kedvte- lenül, álmosan, az öreg csende­sen lépegetett fia mellett. Ez egy­szerre csak letette a táskát, pi­henni egy kicsit, kart cserélni... Nem igy kell azt — szólalt meg most az öreg és már emel­te is a nagy málhát, rázökken­tette csendesen jobbvállára, alá­ölelt erősen és ment, ment ren- i dületlenül, rá sem hederitve fia kerge, szegény lebeszélő rimán- kodására. Jaj, olyan megindító volt ez, a segéd úr oly bután, megalá­BlH 3sa Nyilt*tér Minthogy fizikai lehetetlenség lett volna minden jóbaráttól és jóismerőstől szemé­lyesen elbúcsúzni, ezúton mondok szívé­lyes Istenhozzádot mindenkinek, aki ba­rátságával megtisztelt. A 15 évi váci működésem marad éle­tem legszebb emlékű korszaka. A jó Isten áldása maradjon velünk! Veszprém, 1931 aug. 9. Gombos Antal Tesiiszversen^zök ksláfüm hajéval Kedves sporttársaság érkezik szombaton, Nagyboldogasszony napján városunkba. A Dunaha- raszti Sportklub tenniszezői mérkőzésre szólították fel aVSE tennisz-osztályát, a minek az lett a folytatása, hogy a dunaha- rasztiak külön hajót béreltekés szombaton városunkba érkez­nek. Mintegy ötven versenyző­jüket Szelényi Károly dr. vár­megyei tb. főjegyző, elnök veze­tésével nagy társaság kiséri. A mérkőzés a pokolbeli gyönyörű pályán folyik le Dunaharaszti és Vác közöli. A mérkőzés után társasvacsorán ünnepük a lég­ii j abb sp or tb a rátságot. Gramofonban K&dióban Kerékpárban Kunschner vezet és vezetni fog. Boltja az állomás mellett, Csendőrségi, rendőrségi, vasuíi, posta, állami és városi alkalmazottak szállítója. Ilj siágerSemest ksSicsör^és csak KUfUSCHNERRiÉL 1 lemez 24 órai kölcsöndija 26 fillér. Eramofónt, rádiói is kölcsönzők zóan könnyűnek, üresnek érez­te magát cipelő apja mellett, hogy vékony karjai meg-meg- rándultak zavart szégyenükben. Hogy kivert mindent a fejéből ez a furcsa, lehetetlen helyzet, ez a hálálkodó megindulás, zo­kogó gyöngédség apja szolgai jósága iránt; csak nézte, nézte, amint lerakta vigyázva a nehéz málhát és oly jó lett volna oda borulni hozzá és sírni, sírni : édes jó öreg apám ! Csak amikor berobajlott a vonat, csak akkor futott át raj­ta hirtelen, hideglelősen, hogy mit is akart, hogy jaj, a kétszáz pengő, mi lesz, én édes jó Iste­nem ? — Most már vége, elmúlt az idő és különben sem. hogy állt volna szegény öreg elé, jaj, még most is piheg szegény a ne­héz táskától és mosolyogni igyekszik, hogy : ej, no, semmi az egész . .. Holnapután, hol­napután —- a segéd úr nem tud­ta, nem merte befejezni a gon­dolatot. A könny lassan belenyomult tágult, révülő szemébe, amint nézett visszafelé a nyugodtan nekikerekedő vonat ablakából. Az apja mindig hátrább maradt a kopott perronon, halványabb- hajványabb lett lassan az alak­ja és egyszerre eltűnt az egész állomás. A vonat befordult va­lamerre és tulnan a derengő föl­dek mögött lassan izzani kezdett a láthatár. Öt óra volt... hajna­lod ott .. Katona Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom