Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)

1931-07-01 / 49. szám

Ára 12 fillér. 45-ik évfolyam 49. szám. Vác, 1931 július 1. Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szerdára és vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRA: HELYBEN EGY NEGYEDÉVRE. VIDÉKEN EGY NEGYEDÉVRE . EGYES SZÁM ÁRA .................... 3 P - FILL 3 P 50 FILL 12 FILL FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: ÖERCSÉOTI DEZSŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI-UTCA ÉS CSÁNYI-ÜT SARKÁN TELEFON : 17 HIRDETÉSEK, NYILTTÉR DÍJSZABÁS SZERINT Kornis Gyula dr Vác képviselője Egy nagy állambölcsész az uralkodókról értekezvén azt mondja : Nem elég, hogy valaki jó uralkodó legyen, hanem szük­séges, hogy a világ el is higyje róla, hogy ő jó uralkodó. Ez a mondás mindazokra a férfiakra alkalmazható, akik országos vi­szonylatban vezető állást tölte­nek be. Vagyis ezeknél nem elég, hogy ők jó vezetők és jó embe­rek legyenek, hanem szükséges, hogy az elhivatottságukba és szándékaik jóságába való hitet egyéniségük varázsával és sza­vuk szuggesztiv erejével a nagy tömegekbe el tudják hinteni és vezéri mivoltukat ily módon nyilvánvalóvá tenni. Mindazok, akik az elmúlt vá­lasztási kampányban az immár képviselővé megválasztott Kor­nis Gyula egyetemi tanár és ál­lamtitkár beszédjeit hallgatták, nemcsak a ragyogó retorikai teljesítményeket csodálták, ha­nem azt a csodálatot készséget és segíteni akarás szellemét, amely a bajokat orvosolni akar­ja. Akár a kereskedők bajairól volt szó, akár a kisiparosok pa­naszai kértek meghallgatást, mindig volt valami megnyugta­tó, nemcsak a probléma anyag felismerése, hanem az orvoslás utjának megjelölése szempont­jából is. Nem volt ezeken a gyű­léseken senki, aki ne távozott volna reményteljesebben és nem ismerte volna fel Kornis Gyulában azt a vezért, aki a leg­nehezebb kérdésekben is vilá­gosságot gyújt és ennek a vilá- , gosságának fényénél eltökélt szándékkal keresi az orvoslás útját. El hisszük Kornis Gyuláról nemcsak azt, hogy ő jó ember, hanem azt is, hogy elhivatott vezér. Ő minden nehézség nélkül le tudott szállni a végső előfel­tevések tudományából a politika mezejére és minden megnyilat­kozásában elárulta, hogy tisztá­ban van az igazi politika ter­mészetével. Azzal, hogy a saját felelősségen alapuló olyan mű­vészet ez, mely nemcsak tekinté- lyi elven és minden kritikát el­nyomó hatalmi tényeken alap­szik, hanem minden jogos pa­nasz és kivánalom megértő meg­hallgatásán és azon keresztül az orvoslás utjának a keresésén. A parlamentek nívója világ­szerte aláhanyátlőtt. Talán azért is, mert a széles választójogra felépített választások csak rit­kán juttattak a parlamentekbe kiváló egyéneket. Pedig a nem­zetek sorsa sok tekintetben at­tól függ, hogy a kiváló egyéni­ségek mennyire tudnak érvénye­sülni a parlamentben és min­den téren. Ahel ez sikerül, ott a személyi nivellálás, az egye- deknek alárendelése közösségi békók alá, egyszóval a kollekti­vizmus szelleme nem fog tért hó­dítani. Ha olyan vezéreink lesz­nek, akik tehetségesek a magas erkölcsi követelményeknek meg­felelnek és a nemzet hagyomá­nyos ideáljait ismerik, akkor joggal várhatjuk a gazdasági, morális és szociális haladást. Á vezető rétegeknek folyton meg kell ujulniok, hogy hely jusson a nemzetben szunnyadozó gaz­dag tehetségeknek és intelligen­ciáknak. Az alkotmányos élet imént végbement megújulása a filozó­fiai világnézet magaslatán álló férfiút tette meg képviselőnkké, aki mint pedagógus és kultur- hisztorikus is nemzetközi vonat­kozásban kimagasló müvekkel ajándékozta meg nemzetét. Az ismerteknek oly magas csúcsá­ról a mi politikai életünknek ba­jait is biztos szemmel meg fogja látni és gondolatnak az uralmát a politikai életben is elő fogja segíteni. Ez a jelen viszonyok között nagyon fontos. Szívesen idézzük befejezésül Sallustius mondását : A gondolat uralkodik az em­beri nemen, mindenen uralko­dik és nem uralkodnak rajta. Nekünk is a gondolat ural­mának birodalmát kell kiter­jesztenünk és aki ebben a mun­kában sikerrel közreműködik, az a nemzet ügyét segíti elő. JP. F. Gy. Ezüstmise Rákoscsabán a váci egyház­megye egyik köztiszteletben álló papja : Lokaicsek Károly espe- res-plebános ünnepelte negyed- százados pappászentelése évfor­dulóját és mutatta be ünnepé­lyes keretek között ezüstmiséjét. Doktorráavatott igazgafé A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szomba­ton avatták a jogtudományok doktorává Szarnék Gyula föld- birtokost, a váci fa- és cserler- melő részvénytársaság igazgató­ját. Strammer Uikforin dr Budapesten A bencés rendben nagyobb változások voltak. A váciakat érdekelni fogja, hogy a rendi főiskola igazgatóját, Strommer Viktorin drt Pannonhalmáról a budapesti rendház élére állítot­ták házfőnöki minőségben, Ke- menes Illés dr pedig esztergo­mi gimnáziumi igazgató lett. A főispánt megoperálták Mikor Péter-Pál estéjén befu­tott az utolsó pestmegyei válasz­tási jelentés, Preszly főispán te­lefonon felhívta Hajagos dr. fő­orvost és kérte, hogy még az éj­szaka folyamán jöjjön be Bu­dapestre. Hajagos dr. a főis­pánt a Verebély-klinikán talál­ta. A főispán arcán kelés kelet­kezett, mely mindinkább ter­jedt. A főorvos azonnal a klini­kán megoperálta s a főispán leg­közelebb ismét elfoglalhatja hi­vatalát — ha bekötözött fejjel is. Húszéves iskolai találkozó A gimnáziumban néhány órá­ra ismét régi diákok jelentek meg: azok, akik 20 év előtt érettségiztek. Dr. Csasztulik Vil­mos városi tanácsnok Vác. Fo- dor Lajos m. kir. csendőr g. szá­zados Budapest. Báró Guretz- ky Alfréd folyamőrkapitány Fel- sőgöd. Dr. Herhoff Mátyás se­gédlelkész Vác. Dr. Hideghéty Aurél ügyvéd, Pestvármegye tb. t. ügyésze Vecsés. Horváth Sán­dor máv. főtisztviselő Vác. Né­meth Vince segédlelkész Kis­pest. Dr. Pertik Ottó főorvos Vác. Valter Lajos hittanár Új­pest. Fekete Ándrás plébános Tiszavárkony. Nem jöhettek a találkozóra: Dr. Olajkár Ala­jos plébános Vásárhely-Kutas. Eüleki József máv. h. főnök Ceg­léd. Túrák István közs. főjegy­ző Tápiógyörgye. Molnár Lajos plébános Fáirmos. Kovács And­rás plébános Törtei. Quell Er­nő mérnök Vác. Dr. Waliner Ernő banktisztviselő Pozsony Hősi halált haltak a volt iskola­társak közül : Báró Andreánsz- ky István. Urban János. Harc­téren szerzett betegségben el­halt : Nagy László, Tarnay Je­nő. Itthon elhalt : Schreiner Ede. Az egybegyűltek előszóra piarista templomban misét hall­gattak, melyet Gombos Antal gimn. igazgató mondott, halot- tainkért pedig dr. Herhoff Má­tyás. Majd mise után hősi ha- lottaink emléktábláját koszo- ruzták meg, mely alkalommal dr. Hideghéthy Aurél mondott emlékbeszédet. Ezután tiszteleg­tek a gimnázium igazgatójánál, hol dr. Csasztulik Vilmos mon­dott üdvözlő beszédet. Majd Bán Márton és Haris Béla taná­raikat keresték fel s azután le­vonultak az alsóvárosi temető­be és megkoszorúzták Rády Jó­zsef tanáruk és Nagy László, Tarnay Jenő iskolatársaik sír­jait. Végül Gombos Antal igaz­gató, Bán Márton és Haris Béla tanáraikkal társasebéden voltak a Pokolban, hol dr. Herhoff Mátyás emlékező beszéde után Gombos Antal igazgató vála­szolt. Joggyakornoki kinevezés A budapesti ítélőtábla elnöke Ottó Károly dr t az újpesti kir. járásbírósághoz joggyakornok­nak nevezte ki. Évzáró a leventéknél Vác megyei város Levente- Egyesülete julius 5-én délután 5 órai kezdettel a kertvárosi Le­vente-sportpályán rendezi szo­kásos évzáró ünnepélyét, a mű­sor ez lesz : 1. Felvonulás. 2. Hi­szekegy. 3. Mozgásos torna. 4. 60 méteres síkfutás. 5. Kerék­páros gyakorlatok. 6. 100 méte­res síkfutás. 7. Talajtorna. 8. Távolugrás. 9. Játékok. 10. 400 méteres síkfutás. 11. Box-mér* kőzés. 12. Súlylökés. 13. Aka­dályverseny. 14. 1500 méteres síkfutás. 15. Budapest székesfő­város leventéinek szer- és talaj- tornagyakorlatai. 16. 4x100 mé­teres staféták. 17. Gúlák. 18. Bu­dapest székesfőváros leventéi­nek társasgyakorlatai. 19. Díjki­osztás. 20. Himnusz. 21. Disz- elvonulás. Évzáró a hadiárváknál A Hadiárvák váci m. kir. ál­lami bőripari szakiskolája tan­évzáró ünnepélyei július 3*án, péntek délután 4 órakor, a test- nevelési eredmények bemutatá­sát pedig ugyanakkor délután V26 órakor tartja meg. Mindkét alkalomra az intézet jóakaróit és az érdeklődő t. közönséget szivesen látja az igazgatóság. Ki pályázik gyakornoki állásra a fajbaromfi telephez? A váci fajbaromfi-telepen két gyakornok számára volna hely. Célszerű volna váci gazdák 16—18 éves fiainak jelentkezé­se. Mivel a fajbaromfi-tenyész- tés nemcsak ernyedetlen szor­galmat és lelkiismeretes munkát, hanem megfelelő értehnességet is kíván, a polgári iskolának, vagy legalább a polgári iskola 1—2 osztályának elvégzése kívá­natos. Havi díjazás 60 pengő, élelmezés és lakás nélkül. Sür­gősen lehet jelentkezni Miltényi tanácsosnál a városházán. a passaui hajó is A dunagőzhajózási társaság ez idén, ha későn is, de megindítot­ta a passaui személyhajóit is. Ezek a múlt évben oly népszerű hajók Passau és Budapest kö­zött közlekednek s az utasok­nak a hosszú, közel hatszáz ki­lométeres útvonalon nem kell átszállani. A passaui hajó licten- kint egyszer közlekedik : vasár­nap megy fel és hétfőn megy le és minden állomáson kiköt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom