Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)
1931-04-15 / 28. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Kis emberek ellen készült az új villanytarifa A Váci Hírlap »Olcsó villanyt kapunk< cikke minden fogyasztót felszólitolt, hogy némán ne menjen el az uj tarifa mellett senki, mert ha életbe lép, akkor már nem lehet rajta segíteni. Engedtessék meg nekem, hogy Koch Aurél úr cikkével szemben beigazoljam, hogy az uj villanytarifa-tervezet antiszociális, kisemberellenes. Az uj tarifa azt kivánja, hogy évente egy szoba 480 hektovat- tot fogyasszon, csak azután jön az olcsó áram. Nekem, mint Kisiparosnak, van két szobás lakásom. Legtöbbet fizettem az áramért télen, havonta 6 pengőt, de a nyári hónapokban csak két, három pengőt. A világítás nekem és hasonló lakással bíróknak nem kerül többe évi negyven pengőnél, most pedig az uj tarifa azt követeli, hogy a két szobás lakás hetven pengő világítási áramot fogyasszon és csak azután kapja az olcsóob, három filléres áramot. Magamfajtája ezt a száz százalékos drágítást nem fogadhatja el, mert bennünk van még önérzet, mert mi, ha használjuk, meg is akarunk érte fizetni. Nem lehet kifogása a kísérletezés ellen senkinek, de erre a kísérletezésre ne kényszerítsék a fogyasztót, mint a vízvezetéknél, ahol amortizációra kell a pénz. Az egy-három szobás lakás tulajdonosait, a kis fogyasztókat sújtja ez a tarifa, azokat, akiknek jövedelme napról-napra kevesebb lesz. Nekünk takarékoskodni kell és mi villanyt csak .akkor gyújtunk, ha éppen muszáj, nagyobb fogyasztást ezért nem tudunk produkálni, nem kapunk hát olcsóbb áramot sem. Megyünk vissza a gyerekekkel a petróleum-gőzös szoba levegőbe aludni, ami pedig nem a kultúra felé való haladás. Ha már kényszerről van szó, akkor ne csak a vízvezeték és a villany essék kényszer alá, hanem kényszeritsenek mindnyájunkat szobaszám szerint, hogy minden három hónapban, akár elszakadt, akár nem, muszáj kifizetni egy pár cipőt a suszternek, egy ruhát a szabónak,hentesnek, mészárosnak, fűszeresnek, hogy azok is tudják a vil- j lányt és vizdijat kifizetni, mert I erről is gondoskodni kell, hogy I legyen a fogyasztóknak miből I megfizetni. Nekünk nem kell a j 86 kilovatt fogyasztás, de azért í kérünk áramárengedélyt. Káldor Imre * A cikkíró téves nyomokon jár. Senkit sem kényszerítenek több áram fogyasztásra, mindenki fizeti továbbra a 8 filléres árat hektovattonkint. Csak ha elérte a nagyobb fogyasztást, a további 1 áramért 8 fillér helyett már j csak 3 fillért fizet. Való igaz j azonban a nagy, a többet ío- j I gyasztók jutnak az olcsóbb, 3 j filléres áramhoz. De a villamos j mű a város kereskedelmi vál- j lalata is és a villamos mű ér- ; deke, hogy ne csak világítson, ] de több áramot is adjon el. Ezt ! pedig, véleménye szerint, akkor j i éri el, ha egy maximális fo- j i gyasztás után olcsó áramot ! i igér a fogyasztóknak. Egy győzelem, egy eldöntetlen, két vereség Vasárnap sportja Teljes gőzzel folyik már a bajnoki viaskodás a pontokért, a jobb helyezésért a bajnoki évad vége felé. A VSE erős köziemben biztosan győzött Esztergom ellen. A VTE majdnem meglepetést szerzett híveinek a Dorog elleni küzdelmében. A végén meg kellett elégednie az eldöntetlennel. A VÁC kikapott Tokodtól, jóllehet az első félidőben megnyerhette volna a meccset. A Reménység egy jól indult félidő után könnyelműen adta fel a meccset s igy öt gólt hozott haza. A Közép ifj. válogatott Miskolcon játszott a He- rendi-dijért Északi MILL válo- gatottaival s győzött is 2 : 1-re. Vácról Takács bekk (VSE) volt beválogatva. VSE Esztergomi MOVE 3 : 0 (1:0) Bajnoki. Biró: Fuchs. Esztergom támadásával indul a meccs, de a VSE védelem felszabadít s az előreadott labddá- val Grossman megugrik, szökteti Urbánt, aki okosan bead s Grossman ideális gólt rúg felső sarokba. A 2. percben 1 : 0. Esztergom támadásával felel s Bá- der nehéz labdát ment. Most Zentelé a labda, erős lövését a kapus fogja. VSE felnyomni, nyomja Esztergomot, a kapus nehéz labdát kiejt, de csatár nincs a közelben. Korner, a mit kilő VSE. Középjáték után Takács egyedül rohan le s kor- nervonalról akar önzőn gólt lőni. Persze mellé megy. A 18. perctől hosszabb VSE fölény fejlődik fel, amiben Markó nagyon jó gólhelyezetbe jut,erős lövését kapus csak kornerre menti. Ezt is kilövik. Ezután Esztergom teremt pár komoly I helyzetet a váci kapu előtt, de ■ védelme nyugodt s mindent ; ment. A 26. percben Zentel pasz- | szát Markó kapja s erős labdá- | ját Esztergom bravúrral menti. ; A 38. és 39. percben két biztos ; gólhelyzethez jut a VSE, Zen- | tel két méterről kapufát lő, majd í Grossman lő közelről fölé. Ali. ! félidőt VSE támadás indítja j meg. A 4. percben a VSE kor- I nert lő, Zentel nehéz szögből I lőtL labdája hajszálra megy el a kapu mellett. Nagy VSE fölény bontakozik ki, melynek egyik eseménye az, hogy az egyik esztergomi bekk pofon ütötte saját kapusát. A kapust le is váltották. A biró a pofont nem vette észre, de lefújta a meccset, amig az uj kapus szvettert cserélt. Ilyen is ritkán fordul elő. Zentel két nagy helyzetből fölé lő. A 20 percben Urbán lefut s higgadt beadását Zentel menthetetlen góllá értékesíti. 2 :0. Rövid esztergomi fölény következik, egy nagy helyzettel, amelyet fölé lőnek. Három perc múlva ismét nagy helyzet a VSE kapu előtt : három esztergomi csatár tologatja a labdát, s addig tétováznak mig Báder elszedi tőlük. A 32. percben Markó nehéz labdáját a kapus csak kornerre tudja menteni, a lövésből újabb korner lesz, ezt Vasas lövi, erős bombája az egyik bekből pattan védhetetlenül a gólba. 3:0. Nagy VSE fölénynyel s Markó hajszálnyira inéiRendkívüli előnyös házhelyparcellázás Vác közelében A Gajáry Géza-íéle sződi birtokot a Csörögi-szőlöknél, a villamos- megsllónai házhelyekre felparcellázták. Az ingatlan fekvésénél fogva — tekintettel a sűrű villamosközlekedésre — rendkivül alkalmas házhelyek céljaira, mert kitűnő ivóvize van és levegője is elsőrendű. A házhelyek előtt elterülő utak már elkészültek, árkolva és fásitva vannak. — Alkalmazkodva a mai viszonyokhoz és hogy a kisjövedelmű embereknek is mód nyujtassék egy házhely megszerzésére, 15ö négy- siögöles házhelyet 1o pengős ham részletfizetés mellett bocsát a Közszolgálati Alkalmazottak Telekértékesitő Szövetkezete, Budapest, VI. kerület, Teréz-körút 47. szám, lejegyzés alá Lefizet § P-t és azonnal a telket birtokába veheti és felépítheti családi házát Bővebb felvilágosítást ad a Szövetkezet megbízottja a helyszínen és az Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézet, Vác, Csáky-út 16