Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-12-25 / 96. szám

VÁCI HÍRLAP 9 Mit $os a Városi Filmsszintpász asz új évben Érdekes beszélgetés a direktorral A Városi Filmszínház (az »Ál­landó« a mini egymás közt ne­vezni szoktuk,) a mely hétről- hétre központi fekvésénél fog­va a váci elite közönség csalá­dias találkozó helye, — az idei évadban uj vezetőt kapott, dr. Hodászy Béla a budapesti Urá- nia-szinház volt vezérigazgató­jának személyében. Mivel a film- emberek az évad első felének a naptári év végét tartják, felke­restük dr. Hodászy Bélát, hogy információt kérjünk tőle első félévi impresszióiról és jöven­dő programjáról.-— Ami az elmúlt fél szezont illeti, Szerkesztő ui\ egy haj­szálnyira sem tértem el attól, a mit a megnyitás előtti interjú- | ban mondottam.-— Szolid tisztességes üzleti elvekkel jöttem Vácra azokkal a becsületes üzleti elvekkel, ame­lyeket a boldog béke világban a budapesti Urániában az ország egyetlen tudományos színházá­ban tanultam. Ezeknek a szolid, becsületes üzleti törekvéseknek vezérelve volt, hogy a mit mond, a mit hirdet az ember — min­denkoron megfeleljen a valóság­nak és a mit igér, azt meg is tartsa. A közönségnek okozott csalódást a legrosszabb üzleti politikának tartottam. Ezért tar­tózkodtam minden időben a va­lóságtól messze járó. nagy­hangú, vásári reklámoktól.- Filmjeimet nagy gonddal, költséget nem kiméivé, úgy vá­logattam össze, hogy a közönség minden rétegét kielégítsem. Egyedül a közönség érdekeit tartottam szem előtt. Jól, a leg­jobbat iparkodtam nyújtani. Filmekben, hangleadásban egy­aránt. — itt eszembe jut, hogy a város előkelő társadalmának hány tagja akart lebeszélni, a Tisztelettel értesítem Vác és környéke nagy­érdemű közönségét, hogy Vácon, Buda- pesti-főút 63. sz. alatt autó- és gépjavító üzemet nyitottam Autók, cséplő- és gőz­gépek, motorok stb. javítását és szerelését, autogénheggesztést és minden egyéb e szak­mába vágó munkák gyors és pontos el­készítését jutányosán vállalom. Szives pártfogást kér mAcsik József Egy használt, de jókarban levő Premier 60-as, terem fűtésére is al­kalmas kályha eladó. Megtekinthető Gasparik-u. 3/a a. hangos filmet leadó gép felsze­reléséről ! Mindenkinek csak egy válaszom volt : Ne méltóz- tassék félni : nem olcsó, torz- hangokat leadó selejtes gépe; akarok felszerelni, hanem olyat, a melyen a hangleadás ép olyan jó, mint Budapesten. Eleinte voltak kétkedők, de néhány hét múlva már a Városi Filmszín­ház elsőrendű hangleadása olyan propagandának bizonyult, a mely meggyőzte a néma film barátait és hétről-hétre megnö­velte a hangos film közönségét. Ide értem a közönséghez, az én kedves közönségemhez. Az igazságnak tartozom azzal a kijelentéssel, hogy bájosabb kö­zönséget Vác mozipublikumánál nem igen láttam. Műértő közön­ség, de a jót azután szívvel lé­lekkel élvezni tudja. Meg van az a hatodik érzéke, a mi a pesti közönségnek, hogy a filmről előre megérzi annak kvalitásait és ha azt látja, hogy hétről-hét­re értékes, szép műsort kap, semmi pénzért el nem maradna az »Állandóból« A jövő programmom, Szer­kesztő úr, — ismét csak jó fil­mek, talán még jobbak, mint a szezon első felében — messze menő figyelem a közönség iránt, tökéletes precíz előadások vetí­tésben, hangleadásban egyaránt. A Városi Filmszínház által az évad második felére lekötött fil­mekből csak néhányat árulok el : A legszebb tango (Ein tango für Dich) A zwei Herzen um s/4 Takt tesvérfilmje, Greta Garbo legutolsó filmje: A csók, Drey­fus, a világ legnagyobb kémke­dési drámája, A forró vérű vá­ros Jan Kiépurával és Brigitta Héliuméi a főszerepben. Az éj­féli őrjárat, a First Warner gyár Amerikában felvett nagy németül beszélő filmje, Buster Keaton legújabb hangos vigjáté­ka Az elsodort Buster, A sasok éneke Lawrance Tibettel, anew- yorki Metropolitain opera világ­hírű baritonistájával, A rejtel­mes sziget Verne Gyula hires regénye nyomán, Párisi házte­tők alatt egy bájos, izzig-vérig párisi történet, A valzer-kirády, Johann Strausz élete mind a Vá­rosi Filmszínházban kerül be­mutatásra. A még meg nem je­lent filmek közül az Éjféli őr­járaton kívül csak egyet árulok el: az Ave Máriát, az egyetlen fil­met, a melynek felvételei a Va­tikánban készültek s a melyben a teljes vatikáni kórus éneké­ben lesz alkalma gyönyörködni Vác előkelő közönségének. — Ez minden, a mit szüksé­gesnek tartok elmondani, legfel­jebb még annyi, hogy a jövőben még fokozottabb mértékben tö­rekszem arra, hogy kedves kö­zönségem igényeit kielégítsem és őszinte ragaszkodását ezzel is megháláljam. — Befejezésül még köszönetét mondok kedves Szerkesztő úr­nak és a Váci Hírlapnak a min­denkori jóindulatú megértésért és támogatásért és a Váci Hír­lap utján kellemes karácsonyi EREDETI f IRT Alim az összes régi és új típusokhoz KIZÁRÓLAG FIAT AUTOMOBILOK MAGYAR ELADÁSI RÉSZV. TÁRS. BUDAPEST, IV. VÁCI-UTCA 1. TELEFON 828—48 , valamint SZÉKELYRUTOMOBiLOK 514, 521, 525 Teherkocsik 8.4—5 tonnáig ünnepeket és boldog uj eszten­dőt kívánok a Városi Filmszín­ház kedves közönségének. * Eddig a Városi Filmszínház vezetőjének nyilatkozata. Nekünk csak annyi hozzáten­ni valónk van, hogy őszintén örülünk neki, miszerint a Váro­si Filmszínház annyi meddő kí­sérlet után komoly szakember vezetése alá került, a ki ráter­mettségével, tudásával, kom Ay munkájával igen sok barátot és jóakarót szerzett nemcsak a Vá­rosi Filmszínház, hanem saját személye számára is. Dr. Hoclá- szy komolyan veszi a hivatását, tudtunkkal négy teljes napot tölt Vácon és nem akarja Buda­pestről igazgatni a Városi Film­színházat. Mi a magunk részé­ről Hodászy drt nyereségnek tartjuk és Ígéretnek a jövőre, hogy a város mozijában, mig ő áll az élén, finom Ízlés, jó mű­sor, igy kellemes szórakozás jut mindnyájunknak osztályrészül. A Stefánia jótékonyai A Stefánia Szövetség váci fiókjának szegény anyák és csecsemők kará­csonyfájára a következő pénz és ter­mészetbeni adományok érkezte be dr. Krakker Kálmánná kezeihez : Villamos­mű, Vác város vizművei 50—50 P, Hi- tzigratli Lajos 20 P, Váci Takarék- pénztár, Kármán és Fazekas, özv. Holczheim G-né 10—10 P, özv. Pauer Jánosné, Nagytőzsde, Jékl Ferenc, Hirmann István, özv. Lőwinger Mér­né, Kubinyi Gézáné, Meiszner Rudolf, Gágel Ede, Szigvart János, dr. Bar- tos Imre, dr. Krakker Kálmán, Zarka Elemér, Oberländer Endre, Rátk Sán­dor 5—5 P, Andor György 4 P 63 f, Váczy-Hübsckl Kálmán 5 P, dr. Ré­vész Sándor 4 P, Horváth Jánosné 3 P, Reidnerné 3 P, Hirmann Gyula, N. N., N. N., M. A., Gosztonyi Timy, dr. Pertikné, Hochfelder, dr. Sternfeld, Olasz Ödönné, Pavlaszné, S. W., dr. Kestler István, Váci Egyházmegyei Takarékpénztár, dr. Pullmann Károly, Csasztulik Vilmos, Gasterer Ferenc, Benda, Kalencsik Ferenc, Markó Jó­zsef, Bajkó Vilmos, Kokovay János, Andor Károly, Molnár Jenő, Zsoldos Károly, Nagy Sándor, Sneíker, Kál­mán Józsefné, H. Gy. 2—2 P, N. N., H. L., L. 5—5 P, Neumann Mór, dr. Grósz Ármin, Zsigmond István, dr. Pertik Béláné 3—3 P, négyszer N. N., Menyhár István, N. N., Perlusz Már­ton, Bernjén, Pikétliyné, Zsivanovits, Váci Ipari és Gazdasági Hitelszövetke­zet, N. T.. N. N., Singer varrógép, R. T., özv. Zsidek Ignácné, Greff József, N. N., Bialon Márton, Virányi János­né, Weisz Gézáné, Hets Jenőné, Mat- kovicli Mimi, özv. Bordás Sándorné, Szarka Géza, Nyéky Miklós, Dudás Ernő, dr. Kovács, Bóday Aurél, Kor­pás János, Kubinyi Géza, Ruzicska Vil­mos, Újhelyi Ferenc, Hossetk J., Mat- kovich Jánosné, Singhoffer, P-né, E. B., Sz-né, Renner Simon, Vasas Mica, özv. Soós Ferencné, Müller János., Nagy Lajos puskaműves, Menyhárt Lajos. Bük Böske, Szebek Mária, Fe­nyő, Schuorles Rezsőné, Lőwinger ÁL, N. N., Schmidt Samu, Tar Gábor, özv. Krakker Kálmánná, Juthné, Zöldhelyi Sándor, Wagner Béla, Sternberg Hen­rik, Krenedits Ál., Bauerné, N. N., Fo­dor Ferenc 1—1 P, N. N. 1 P 50 f, N. N., Hornik E. N. N., N. N., Baloska Anna, négyszer N. N. 50—50 fillért, Dakota szövőgyár 2 csomag, Első ma­gyar Kötő-szövőgyár 1 csomag,. Nagy Mihályné 1 csomag, dr. Rusztek Lajos 5 csomag, Bódenlósz-gyár 500 kg. fa, Szőnyi László 25 kg. liszt, Hengerma­lom 100 kis csomag dara, Syposs Kál­mánná 2 csomag, Haas Izidor 1 csomag. 1 jévi vásár December 1—31 ig bezárólag MÁK, MÉZ, DIÓ, FŰSZER, CSEMEGE, SAJT IGEN JUTÁNYOS ÁRON <$> RUM, LIKŐR, PÁLINKAFÉLÉK ÉS DESSZERT BOROKNÁL 57oPÉNZTÁRI ENGEDMÉNY O VESZEK VADÁSZATOKRÓL FRISSEN LŐTT NYULAT ÉS MINDENNEMŰ VADAT <$> NAPONTA FRISSEN LŐTT NYULAK KAPHATÓK LESZÁLLÍTOTT NAPI ÁRBAN Kaliiuin József fűszer- és csemege üzlete Vác, Constautin-tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom