Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-03-19 / 22. szám

Ara 20 fillér.

44-lk évfolyam.

22. szám.

Vác, 1930 március 19.

VÁCI HÍRLAP

Politikai és társadalmi hetilap, mecsielenlk heten kint kétszer szerdáit és vasárnap

Befizetési ár: Helyben egy negyedévre . . Vidéken egy negyedévre . .

Ugye* izám éra

......................

4P — fül. 5 P - Vili. — P 20 fill.

Felelős sxeirkexxtö, kiadö és laptutajdcmes

DERCSÉNYS DEZSŐ

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Széchényi-utca és Csányi-út sarok. Tel. 17 Hirdetések és nyiHtér milliméter seronkinl díjszabás szerint

Rég- nem látott lelkes tömeg

ÜEiiaef telte

máreiiiK tizenötödiket

Min Ihn csonkaságunkban szomorú sorsunk, felgyülemlett ezer keserűségünk akart volna egy kis erőt, egy mindent feledtető új, erősebb reményt gyűjteni magának március

15-én, a magyar szivnek, városunknak e szép fogadalmi ünnepén, oly nagy és rég nem látóit tömegben vándorolt ki Vác apraja-nagyja a honvédszoborhoz szombaton délután.

A háború utáni letargiába sülyedt magyar részvétlenségét évről-évre fájlaltuk s ime most mintha újra felébredt volna Vác magyarja : mindenki ott volt a szobornál.

Fél háromkor már feketélett a tömeg a Konstantin-téren, az iskolák, egyesületek, cserkészek, leventék oszlopai, jóllehet a Migazzi-téren kezdődtek.

S amikor báromkor a fennen lengő nemzetőri lobogó alatt megindult a végtelennek látszó ünneplő sereg, oly sietve ment mindenki, mintha harci fogadalom tételre rohantak volna.

A szobor körül rendőrségünk példás rendben állította fel a közönséget s a Hétkápolna magaslata a kőhíd tói a kápolnáig tömve volt.

A levonulás befejezésekor hirtelen záporral lepték meg az égiek az ünneplőket, de talán a legnagyobb vihar sem tudott volna onnan egy lelhet hazazavarni.

A Reménység kulturált dalárdája a Hiszekeggyel és Himnusszal vezette be a műsort, mely után Csömör András Talpra magyar !-ja hatolt buzdilón.

Ismét a Reménység dalárdája énekelt, a Hősök emlékét hallottuk szép előadásban.

Az ünneplő beszédet Panajoth-Fc- jér Gyula dr. rendőrfőtanácsos mondta. A magasan szárnyaló, költői gondolatokban bővelkedő, mély tartalmú beszédet itt közöljük.

Ax Ünnepi beszéd

Az 1818-as évben a magyar égen annyi hatalmas és tündöklő vezér- csillag jelent meg, hogy ezeknek fényétől erejétől a tespedésbe sülyedt nemzet sorsában is előretörésnek, haladásnak és megújhodásnak kellett bekövetkeznie. Széchényi, Kossuth, Deák, Vörösmarty és Arany uj evangéliumot hirdettek és lángszavukkal felrázták a nemzetet. Petőfi n agyiéi - ke megérezte a nagyidők közeledtét és hatalmas dythirambusban tört ki ez év tavaszán :

1848! te csillag,

Te a népek hajnalcsillaga 1

Kzt a gondolatot újítjuk fel az emlékezés mai szent ünnepén, hogy melegítse szivünket és tovább szállítsuk szent hagyományként a későbbi nemzedékekre, azzal a reménységgel, hogy tanulságait, igazságait megértik és egész egyéniségükkel és erejűkkel azokal szolgálják.

Az 1818-as év a hazaiad önfeláldozásnak és kötelesség teljesítésnek megkapó esztendeje. A lángszavu apostolok előkészítenék a talajt, a

melyen a 48-as márciusi ifjak, a kik a megalázott nemzetnek vágyait és kívánságait képviselték, felépítenék azt a programot, amely hivatva volt az elnyomott és szenvedő magyar nemzet feltámadását munkálni. 12 pontba foglalták, a cim az volt : mit kíván a magyar nemzet. Az ezekben foglalt eél kitűzés még ma sem vesztette el jelentőségét és sok tekintetben még ma is élő program. Ma is szükség van még arra a szent akarásra, amely a márciusi ifjakat hevitette és előre vitte azon az utón, amely a magyar sajtó felszabadítására vezetett. Ez egy óriási jelentőségű tett volt, úgyszólván az első nagy cselekedet, a melyre Pa tó Pál nemzete rászánta magát. A minden várakozást meghaladó nagy siker más nagy elhatározásoknak és tetteknek is előkészítője volt. A tétlen merengő töprengést a nagy cselekedetek ideje váltotta fel. Hogy a kis számú magyarság harcra kelhetett két nagyhatalommal és a lázadozó nemzetiségekkel szemben, abban nagy része voit március 15-ikének. A nagy idők szellemvihara megihlette az embereket, megacélozta karjaikat és szent akarásuk nem ismert akadályt. Kossuth a nemzet prófétája harsány szó-' val bclekiáltott az avar pusztaságba és ime csodák történtek. A próféta ihlete földi szemnek láthatatlan erejénél fogva, átragadt nemzetére és az egységben összeforrva özönölte körül a közös áldozati oltárt. Az egymással harcban álló osztályok és néprétegek összefogtak a közös célokért, mindenkit megszállt a szent ügy igazsága és ereje, a sebesen zugó szélnek zendülése el töl lőtte a kebleket, így vált szabadságharcunk történelmünk legszebb, legragyogóbb korává, a nemzeti felhevülés, áldozatkészség és kötelességteljesités legmagaszto- sabb példájává, örökké égő fáklyává, a melyeknek fénye soha el nem múlik azok szemében, a kik a nemzet szabadságáért lelkesedni, élni és halni tudnak.

A magyarság sorsdöntő harcában nem felejtette el történelmi hivatását, midőn ezredév előtt megjelent Európában a Nyugat kultúráját védte, a mongolok és törökök pusztításai ellen s a testvérnépek ellen vívott ebben a nemes harcában maga is majdnem elveszett. Az uj kor uj hivatást jelölt ki részére, hogy Nyugat kultúráját és népboldpgitó intézményeit elvigye Kelet felé, hogy a keleti népeket is beolvassza az európai eszmeáramlatokba és biztosítsa részükre a haladás útját.

Ezt a hivatást a nagy világégés nyomán támadt Összeomlás és gyászos béke elragadta tőlünk. A világ- hatalmak are op ág ja a magyar nemzetet, a mely a háborút nem akarta, a legkegyetlenebbül sújtotta és vo- nagló testét darabokra tépte. Már nem mi visszük a Nyugat intézményeit és kultúráját Keletre, hanem a Balkán komitácsi uralmi rendszerek és erkölcs közelednek a nemzet testén keresztül Nyugat felé és vájják szöges csizmájukat az elszakított magyartestvérek védtelen testébe.

A történelem árnyékába kerültünk, pedig a napon volna a helyünk. A Golgotha tövében megalázódul], vérző testtel és meghajtott fejjel állván, ráeszmélünk arra, hogy csak a hit, erkölcs és munka viheti

el tőlünk az üldözés és árulás keserű kelvhét és hozhatja meg nekünk a feltámadást, a mely az Igazságnak, de csak az Igazságnak megadatod.

Meg kell mutatnunk a világnak,

hogy erős, egységes, elszánt nemzet vagyunk, de erkölcsi és szellemi értékeink is vannak, a melyek biztosítják megérdemelt helyünket az európai népek közösségében és remélni engedik, hogy a nagy igazságtalanságokat jóvá fogják tenni. A nagy magyar vezéresiliágok evangéliumát kell követnünk, a tisztaszivű tanítványok szent odaadásával, rendíthetetlen hitével és áldozatkész leikével. így ünnepeljük méltóan a múlt ragyogó márciusát, melyet követnie kell a százezrek és milliók által epedet! feltámadás újabb, dicsőségesebb és tündöklőbb márciusnak.

A távoli és közeli nagy idők tanulságait lelkűnkbe kell vésnünk. Csak oly nép remélhet nagyságot és boldogulást, a mely ihletet és erőt a múlt szent hagyományaiból merít, mely történelmi hivatását szem előtt tartja, és a mely nem veszti el hitét, az elesettség, árvaság és elhagyottság szomorú napjaiban. Csakis tiszta lélekkel és szent áldozattal válthatjuk meg a sikert.

Honfitársaim ! Legyen ez emlékünnep egy szent pillanat, egv nagy nap, mely eltemeti a visszavonást és viszályt, a nemzetet egységbe forrasztja, uj jobb időkre felbuzditja, 'hogy a nemzeti jövő biztos győzelme nemsokára ránk ragyogjon.

Éljen a magyar haza !

Mos! a Polgári Dalkör énekelte szépen a Tavasz elmúlt... kezdetű magyar nótát s utána a rég nem hallott Piros sipkás nótával idézték visz- sza a békebeli fogadalmi ünnepélyek régi hangulatát.

Horváth Lajos lelkes szívvel Szá- vay Gyula költeményét szavalta ezután s végül a Szózattal a Polgári Dalkör zárta be a jól sikerült ünnepélyt.

A hadiárvák, élükön egyre fejlődő zenekarukkal, tűzoltók, cserkészek, leventék djszf elvonulásával lassan szétoszlott az ünneplő közönség.

A városban, szokás szerint, ezen az estén több társasvacsora volt. A legnagyobb a társadalom politikamentes gyűlőhelyén : a Kaszinóban. Itt mondotta Rusztek Lajos dr. a következő szép beszédet:

Rusztek Lajos dr. beszéde a Kaszinóban

Magyar Testvéreim! Talán körünkből is többek előtt, de azon kedves vendégeink részére, kik nem tartoznak a Kaszinó kötelékeibe, egészen bizonyos íeleleLet vár a kérdéseimért tartunk mi ma társasvacsorát ? Az ember életében sokszor olyan nagy szerepet játszó véletlen szeszélyes játékából-e, vagy az elnökség céltudatos rendezéséből ?

Mélyen tisztelt Uraim, mi ma azért, azzal a kegyeletes, múltat dicsérő és jövőt szolgáló szándékkal jöttünk össze, hogy ezen a bősök vérével megszentelt piros betűs napon a mi nemzeti alapon álló és működő egyesületünk is áldozzon és hódoljon azok emlékének, akik vérükkel öntözték a magyar nemzet ezeréves, sok vihart látott tölgyét.

Hiszen a hálás utódokban élő kegyelet, ha máskor nem is, de esz- tendőnkint legalább egyszer meggy ujlja a sírok kis gyertyáit, az emlékezés élő szimbólumait. És bár mindnyájunk lelke mélyén él, sir, zokog, lázong, vergődik és reménykedik a fájdalom, mégis jó munkát végez az, aki a magyar szivekben élesztgeti az emlékezés pislákoló tüzét, hogy az soha ki ne aludjon, soha senki ne felejtsen, soha senki meg ne béküljön, soha senki meg ne bocsásson ; jó és kell, hogy a magyarnak elfásuiásra hajló leikébe időnkintbe- lesirjon a lélekharang, hogy azután tépje és égesse a fájdalomnak sebe, a bűntudat pírja, a kötelességérzet, a lelkiismeretfurdalás tettekre sarki! ló ösztöne.

Igen, ma tetemre hívjuk, felidézzük és idehozzuk a múltat, de nem azért, hogy gazdag őseinkkel kérkedjünk és dicsekedjünk és nem is azért, hogy elvesztett régi dicsőségünk ravatalánál hamar felszáradó könnyeket hullassunk, hanem, hogy nyitott szemmel, tanulni vágyó lélekkel beletekintsünk sorsunkba s drágán megfizetett tanulságok és igazságok vezessenek jövő életünkben.

igen tisztelt Uraim! A magyar nemzet története a heroikus áldozatok sorozata. A századonkint meg- megujuló tragédiák nem egyszer vitték nemzetünket a temetkező sir szélére s ebben a véres ismétlődésben él a magyar élet s áll a magyar sors.

Csak az idő, csak a kor változik, de a helyszín, a szereplők és a hős, aki elbukik ugyanaz : mindig és mindig csak magyar. Péter, és Aha Sámuel, IV. Béla és V. István, Zápolya Sándor és Ferdinánd, Széchényi és Kossuth ugyanannak a magát folyton megismétlő tragédiának hősei és vértanúi. Évszázadok vértanúinak hosszú sora, a meg-megujuló harci zaj egy nagy jaj kiáltássá duzzadó történelem gyászát borítja reánk. De mi mindig ott voltunk elől, vagy azok oldalán, akik fegyvereikkel az igazságot védték és szolgálták s a leszámoláskor mindig azok közé kerültünk, akik vesztettek.

Az egész világ számára gyümölcs- termő XIX. század ifjú óriásai között is ott volt fogékony leikével a magyar nemzet. Ami jó és rossz, áldás és csapás, remény és csalódás, öröm és gyász, dicsőség és megaláztatás egy nemzetet érhetett, azt ebben a században mind elérte s végigszenvedte a magyar. A 48-as márciusi napok a maguk nagyszerű diadalával olyan emlékei nemzetünknek, aminővel a világ egyetlen népe sem dicsekedhet. Ekkor úgy látszott, hogy a szerencse ránk mosolygott, úgy látszott, hogy a magyarok Istene vir- raszt népe felett. A századok vérével gazdagon öntözött ősi talajból születtek hősök, akiket erényeik az antik világ hősei mellé emel, születtek államférfiak és hadvezérek, akik az Eszme igéivel és Kard tetteivel dia- dalról-diadalra vitték előre nemzetüket.

De sorsunk megint csak magyar maradt, a történelem megismétli önmagát, — elbukunk. És ekkor megint nincs a világnak még egy népe, mely életének múló örömeiért, délibábos dicsőségéért, szivárványos álmaiért oly drágán fizetett volna, mint a magyar. A legszentebb érzelemben, egy nemzet fiainak egységes szent akaratában megfogant szabadságharc csak azért kellett, hogy a hősök vitézsége, a vértanúk vére, a megalá- zottak szenvedése, a bujdosók imája a magyarok Istenétől a magyar nép számára lekönyörögjön egy következő újabb századot.

Ez a magyar kenyér, ez a magyar sors ! Midii, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, Budaörs csak egyi