Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)
1930-12-17 / 94. szám
Cl HÍRLAP 3 ERTESITE8! Felhívom a nagyérdemű közönség b. figyelmét, hogy szt István-tér 6 sz. alatt december hó 16-án SÜTÖDÉMET megnyitottam — Naponta elsőrendű, Ízletes, friss házi kenyér és fehér süfe menj kapható — Sütés naponta 10-töS 12 áráip Pontos kiszolgálás! 3 Kérem a n. é. közönség szives pártfogását tisztelettel Fleith Antal jelszóval kezdődött meg vászon és divatárú üzletében a A kamara már kijelölte Férnek László helyettesét A budapesti kir. közjegyzői kamara Cseh Jenő dr. budapesti kir. közjegyző-helyettest az elhalálozás folytán megüresedett váci kir. közjegyzői állásra az üresedés tartamára hivatalból helyettesül kirendelte. Az uj közjegyző-helyettes a székes- főváros törvényhatósági életében jelentős szerepel játszott, mert budapesti újságok közük, hogy Cseh Jenő dr. Yácra történt ideiglenes elköltözése folytán bejelentette Ripka Ferenc dr. főpolgármesternek, hogy törvényhatósági bizottsági tagságáról lemond. Fz azt is jelenti, hogy Cseh dr. hosszabb ideig szándékozik Vácon működni s Farnek László örökét jóidéig nem töltik be. Közismert, elsőrendű árúinkat ! ez alkalommal a lehető legolcsóbban árusítjuk Tekintse meg kirakataimban a tájékoztató árakat | és üzletemben az árú garantált jó minőségét minden vételkényszcr nélkül A legszebb és legpraktikusabb karácsonyi ajándékokat legolcsóbban nálam szerezheti be Maradékaimat hihetetlen olcsó áron árusítom A kézimunka-kiállítás befejezése Szombaton nyitották az cv. nőegylet karácsonyi kézimunka kiállítását. Krakker Kálmánt magyar ruhás lányok és Köves Ferike kedves szavai fogadták, a ki megtekintve a kiállítást, örömmel fejezte ki tetszését a látottak fölött. Azóta sokan nézték meg az ev. Nőegvlet kézimunka kiállítását és dicsérettel nyilatkoztak a női kezek ügyes munkájáról. Minden este 6—8 óra között rövid műsor teszi érdekessé a kiállítást. Az egvik estén Adamkovics Sándornéművészi zongorajátékát, máskor Tóth Ica zongorakisérete mellett Nagy Lászlóné gvönyörű irredenta dalait, a másikon özv. Gvőrv Elemérné kísérete mellett. Gosztonvi Timv pompás alt hangját és Nvárv Károhmé kellemes énekét élvezték. Szerdán Szalav Berta énekel és Fonav Lambi monológot ad elő. Csütörtökön mint befejező estén újból Gosztonvi Timv énekéi Gvőrv Elemérné zongora kísérete mdllett. Borbély Pál gittáron pedig maga kíséri énekét, végül Bostetter Jenő zongorázik és azután sorshúzás és tombolával befejeződik a kiállítás. A MANS? kérelme A Mansz elnöksége ez utón is kéri a jószívű adakozókat, hogy a Horthy-kollégium váci szobájában ellátott főiskolai hallgatók részére szánt karácsonyi n i an oékaika t csütörtök délig szives ked ienek Petrikovits Istvánná ügvv. elnök címére ^Hattvu- utca 1 sz. Tel. 33.j elküldeni vagv ugyanott bejelenteni, hogy az adományokat összegyűithes- sék. Ugy-e dűlt a kacagástól vasárnap ? idényjeggek a -i<«c2 Urániáiban A váci Uránia jegyeit az előadások előtt egy-két órával szétkapkodják. ezért sokszor, a kik kezdettől, immár hatodik éve hallgatják a Váci 'Uránia előadásait, nem juthatnak jegyhez. A Váci Uránia vezetősége a közönség kényelmére, hogy ne kelljen esetleg órákat hiába várakoznia, idényj égy eket ad ki a még hátralévő 20 hétfői hét órai előadásra. Az ülőhelyre szóló idényjegy négy, a páholyba érvényes idényjegy ára hat pengő. Az ídényjegyek a Városi Könyvtárban vasárnap d. e. 9 és 12 óra között, a Váci Uránia pénztáránál hétfőn négy és öt óra között válthatók meg. Aki idényjegyét nem most váltja meg, hanem egy-két, három hét múlva, az a lefolyt előadások számához képest kevesebbet fizet az idén yjegvért. Mi is jubilálhatunl?! A megszállott Aradon szombaton Erdély magyarsága gyülekezett. A küldöttségek mind Barabás Bélához iparkodtak, hogy köszöntsék 75-ik születése napja alkalmából. Innen csak a rádió köszöntötte gyönyörűen, küldöttség nem mehetett ahhoz a politikushoz, a ki a háború előtti Magyarország lánglelkű szónoka volt, a ki a legmagallyen jó műsort nemcsak láthat, hanem hallhat is ezentúl mindig M HANGOS Kultúr- - Mozgóban sabb pozícióba került, Nagyma- gyarország képviselőházának az elnöke volt és puritánságával az uralkodó minden kegye elől kisért. A nagy magyar ma Oláhország bukaresti szenátusának tagja és a jelentős évfordulón bizonyára visszaemlékezik arra, mikor váci képviselővé választották. Épen huszonöt éve, Vácon, 1905-ben. Mindent elsöpört az a lelkesedés, mely Barabás Bélát váci követté választotta ! Mindenki boldogságban úszott, pedig senkinek egy fikarcnyi haszna nem volt belőle. De akkor még voltak, éltek idealisták. Erről szól ma egyik szép cikkünk, Gergely Mihály dr. tollából. A kik résztvettek, olvassák derűs jó kedvvel, a kik most hallják először, tanuljanak lelkesedést a múltból. Szenzációs olcsó karácsonyi vásár GYERMEKJÁTÉKOK 36, BABÁK 70 FILLÉRTŐL, KÉPES- ÉS MESÉSKÖNYVEK A LEGOLCSÓBB ÁRON KAPHATÓK fű Nézze meg a kirakatot! §jj§ HOFFMANN ÖDÖN GR. CSÁKY-ÚT 15. SZ. 2 ■VÁC ESEWÉIYE VESZ:AFEHER HEGYEK FIA------------------------------------:■ HANGOS Kultúr-Mozgólmn-----------------------------------Polgár, védd magadat és ne ülj fel a fővárosi üzletek hangzatos hirdetéseinek! Karácsonyra és újévre a váci kereskedőnél és iparosnál vásárolj, mert ezzel polgártársadon segítesz, mert van aki az árú minőségéért felel és mert ezzel városod általános jólétét mozdítod elő! Ne vidd pénzedet más városba!