Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)
1930-10-19 / 78. szám
Ara 12 fillér. 44-ik évfolyam. Mai számunk 6 oldal, 78. szám. Vác, 1930 október 19. VÁCI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenkini kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy negyedévre . . 2 P 80 fill. Vidéken egy negyedévre . . 3 P 50 fill, «gyes szám ára ...........................— P 12 fill. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos BERCSÉNYI DEZSŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: m Széchényi-utca és Cfiányi-út sarok. Tel. 17 Hirdetések és nyiittér milliméter soronkini díjszabás szerint IMAG1AR IIÉT Szomorú nemzeti és nemzétgazda- sági jelenség, hogy nem azért kell megtartanunk a Magyar Hetet, hogy 1 ‘ nemzeti iparcikkeink és terményeink ízléses kiállításában gyönyörködjünk * ; s éréit kapjunk a továbbfejlődésre, ipari és gazdasági rátermettségünk 1 fokozottabb kifejtésére, hanem 3 azért, hogy honfitársainkat sanyarú l gazdasági helyzetünkben is hazai cikkek vásárlására buzdítsuk. Elriasztó i nagyságú, letagadhatatlan valóságú * számokat kell fülükbe harsognunk, hogy ennyi meg ennyi millió pengőt > dobálunk ki külföldön készült ipar- ) cikkekért s ugyanakkor a munkáske- í zek itthon tétlenségre vannak kárhoztatva. Nagymultú, szép vagyonú r vállalatok, családok mennek tönkre : s alamizsnát kell juttatnunk azok- [ nak, akik joggal kérnek munkát attól a hazától, amelyért, ha kell életüket és vérüket készek feláldozni. Valóban, magyar testvéreim, nem önérzetünk fellángolása, nem őste- hetségünk felcsillanása, hanem a legszomorúbb vád a Magyar Hét ! Nem mondom én azt, bár talán azt is nyugodtan állíthatnám, hogy minden szükségletünket kielégíti a csonka haza, a magyar ipar, a magyar piac, de amit itthon is el tudunk készíteni, még ha talán valamiivei gyarlóbban is, azt kell vásárolnunk és használnunk. A kereslet fejleszteni és versenyképessé fogja tenni a ma még talán gyermekcipőben járó iparágakat is, a pártfogás hiánya ellenben megöli azokat, mint a fejletlen gyermeket az élelem és a gondozás hiánya. Nem Magyar Hetet, hanem állandó, szakadatlan Magyar Életet kell folytatnunk ! Ne szépen hangzó frázisokat hangoztassunk, mert azokkal egyetlen darab kenyérhez sem juttat juk élni és dolgozni akaró magyar testvéreinket, hanem mindenütt a legszigorúbban követeljük a magyar árú kiszolgálását. Ne szégyeljük a lyoni selyem helyett a talán nem annyira orditóan divatos magyar selyem viselését. Ne dicsekedjünk azzal, hogy ruhánk szövetéből kötelet lehet csavarni s az rögtön kisimul, mert: »angol márka«, hanem vegyünk egy kis fáradságot és hasonlítsuk össze azt az idegen szövetet anyag és minta tekintetében a magyar szövettel s akkor csodálattal állunk meg a magyar ipar terméke előtt. Hiszen az angol szövetek nagy része magyar gyapjúból készül, csakhogy amíg mi a magyar gyapjú kilójáért filléreket kapunk, a behozott szövet kilójáért nehéz pengőket fizetünk, amit a magyar munkás és a magyar ipar szájától vonunk meg. Csak pipere- és illatszerekért, szappanokért milliók mennek külföldre, amikor elsőrendű hazai termékeink tonnaszámra romlanak el a raktárakban. S mi ugyanakkor nemzeti nyomorúságról beszélünk? ! Vagy talán azért kell ez az idegen illatszer, hogy azzal nemzeti szegénységünk kellemetlen szagát leplezzük magunk és a nevető külföld előtt ? Csaljuk magunkat és embertársainkat, mint a francia Napkirálv-korabeli hires hölgyek, akiknek teste a fürdővizet nem ismerte, csak az illatos kenőcsöt és a hóditó ámbrailla- tot s ugyanakkor kendőzött testük tele volt fekéllyel. Igen, magyar testvéreim, ezekhez a magukat kendőző, önámító és másokat félrevezető fél világi hölgyekhez hasonlítunk, ha fel nem ébredünk s tetszetősen hangzó hazafiságunk a legkomolyabb elhatározásban és tettekben nem fog megnyilatkozni. Ennyit a fogyasztóközönséghez. De iparos és termelő hazámíiai, ha jóleső érzéssel olvassátok sajnos nagyon is igaz vádjaimat, meg kell állapitanom azt is, hogy sok esetben magatok is hibásak vagytok abban, hogy elkerülik gyártmányaitokat. Azon a címen, hogy magyar árút kínáltok, nem szabad a külföldivel szemben versenyképtelen árakat követelnetek, mert a vevőközönség szegény, kereseté a békeviszonyokhoz mérten tetemesen megcsökkent s ha nem tudja megfizetni a drága magyar árút, hogy mezítláb vagy ruha nélkül ne maradjon, kénytelen megvenni az olcsó külföldi árút. Akinek csak tiz pengő keservesen megtakarított elkölthető pénze van, az csak az ugyanannyiba kerülő külföldi árút kénytelen megvenni, ha a magyar iparos és kereskedő kétszer annyit kér az árúért. A vásárláshoz nem elég a vevő jóakarata ! Vagy miért kell ma égy pár egyszerű cipőért 24 pengőt, egy szerény öltözet ruháért 140 pengőt fizetni, mikor az azokat készitő munkás kevesebbet keres most, mint a békében s amikor ugyanazt a cipőt 8 pengőért s ugyanazt a ruhát 82 pengőért meg lehetett kapni ? Miért kell egy kiló lisztért 46 fillért fizetni, amikor a búza kilója 10 fillér meg három fillér állami alamizsna ? Miért kell egy tojásért 14 fillért fizetni, amikor a baromfieleséget majdnem ingyen lehet kapni ? Hová lesz ez az értékkülönbözet ? Bármilyen dicsérendő buzgalommal dolgoznak a Magyar Hét érdekében kereskedőink és iparosaink, mert valóban szépen munkálkodnak;bármennyire ál van is hatva városunk közönsége a magyar ipar pártolásának fontos eszméjétől: amig fogyasztót és termelőt, polgárságot és kormányzatot nem hat át a puritán nemzeti akarat, amig bölcsességgel ösz- hangba nem hozzák a szűkös keresetet a szükségleti cikkek áraival, amig elviselhetetlen nagyságú közteher nyomja a keresethez nem jutó polgárságot : addig nemcsak boldogabb Magyar Életünk, de egyetlen igaz Magyar Hetünk sem lesz ! Andor Károly Kálmán-nap a Petöfieknél A Petőfi asztaltársaság ma, vasárnap vacsorával egybekötve ünnepli a Koronán védnökének Iirakker Kálmán polgármesternek névnapját. A vacsora este 8 órakor lesz, melyre barátait is szivesen látja az asztaltár- saság elnöksége. A magyar kéz és a magyar ész munkája Trianon után is meghozza a magyar feltámadást! Jubilálóle! A mi kedves művészünk öíven éve van színpadon Kedves Főszerkesztő Ur! Alulírott színművész, mint a volt Népszínház tagja, Blaha Lujza idősorrendben legutolsó partnere, ez évben szeptember 16-án töltöttem be szinészkedésem ötvenedik évfordulóját. A végtelen idők lassan pergő homok óráján jelzett szám egy röpke pillanat, mely születése percében már koporsójába lép, de az egyéni élet munkás robotolásában már állomás, amelynek határ kövén nem csak megpihenni, de visszaemlékezni is érdemes. A szinészpálya iránt való rajongó lelkesedés, görcsös ragaszkodás vitt fel 1880 szeptember 16-án Blaha Lujzához (akkor még Zsoldosáéhoz), hogy pártfogásával a Népszínház kórusába léphessek, az ő végtelen jósága továbbított Rákosi Jenőhöz, a Népszínház első igazgatójához, aki próbaéneklésem után megnyitotta előliem a haladás útját az ötven év felé, ahová Isten segedelmével, törli etet len ambícióval szerencsésen megérkeztem. Milyen nagy utat, milyen tövises kálváriát kelleti végig járni, inig a kezdő, senki által nem támogatott senkiből valami lett, hogy valaki legyen ! A hires váci Fehér hajó szálloda ott a Duiiaparton, a Zsobrák, Törökhegy, Ispinyér szőlőkkel, a csörögi földecskével már úszott. Nyomor tanyája lett az egykor hires szálloda, amelynek nagy szálójában az öreg József főhercegnek és kíséretének te- ritett a Bálint bácsi,, ahol a vendégszobák felszaggatott padlózatát, székeit égette fel a kártya, a könnyelműség fűtőanyag gyanánt a 78-iki kemény tél csikorgó hidege ellen. így indítottak útnak egy vörös négy krajcáros tallérral zsebemben Pest felé Simon bácsi hetihajóján, ahol a jólelkű váci kofák gyümölcsös kosarak közé fektetve, nagy kendőkbe bugyolálva iparkodtak elviselhetővé tenni a dunai levegő éjszakai hidegét. Kereskedőnek szántak, megszöktem Vácra. Nagyapám a hires, gazdag cukrász és pék, bennem látja a tradicionális firma örökösödési folytatását, péket akar faragni belőlem, visszaszököm Vácra, Vácra a szülői házba, ahol ágy hiányában, puszta tapadón, kabátkámmal betakarózva alszom ... álmodom .. . Arad, Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Pécs, Kassa, Győr, Sopron stb. stb. állomáshelyei, fakult koszorúszalagjai, emléktárgyai, képei regéinek a múltról, a sikerről, a tapsról, amelynek betetőzése a Népszínház s annak az örök szent célnak a kiverekedése, hogy felküzdöttem magam Blaha Lujza mellé, mint partnere. Csodás, gyönyörű, forró esték, azt hittük örökké tartanak, mig rózsás álmaikból felriasztott egy revolver- dörrenés, Vidor Pál igazgatónk és kollegánk öngyilkossága. Rettenetes volt annak a biztos kézzel célzott golyónak a hatása, amely nem csak Vidor Pál agyát roncsolta szét, de megölt egy kultúrintézményt, magát a Népszínházát is s megölt egy össze- tanult, neves művészgárdát is, amely egyik napról a másikra az utcára került. A Népszínház, mint ilyen, megszűnt, bérletbe kapta csaknem ajándékképen a bécsi legeslegfelsőbb helyekről protezsált karnagy, illetve a m. kir. opera volt igazgatója, Mader Raul. Lett belőle a »Vig opera«. Majd alig egy évi vajúdás után a közben lebontott Nemzeti színház számára rekvirálták. Így maradtunk színház, illetve szerződés nélkül mi népszínháziak. Erősen redukált gázsi, protekció, szerepköri lemondással egy-kettőnek sikerült az elhelyezkedés más színházaknál, de akik nem pusztán kenyérkereseti, hanem művészi szempontból is ragaszkodtak az őket megillető régi pozícióhoz, más terrénuS 1 1 mon próbálkoztak szembe nézni az uj helyzettel, mint jó magam is, aki feleségem s egy pár kollegám kisét- retében hangversenyek, önálló színházi esték és kabaréelőadások rendezésével (hanem a just még sem hagyva !) tartottam fenn magamat és családomat. Nem volt panasz. Hónapokig tartott egy-egy erdélyi turném. Anyagi és erkölcsi siker versenyeztek egymással s ha egy-egy város kimaradt volna szokott évi programomból más elfoglaltságom miatt, már rám Írtak az illetékesek, meginterpelláltak hűtlen mellőzés címén. Mint hű fia Vácnak, az én kedves szülővárosomnak, igy kerültem két- három évenként egyszer-egyszer haza, Vácra is. Ezek a fellépések aféle művész beszámolók akartak lenni, gondolva : hiszen te itt nem vagy idegen, a íe életgyökereid ebből a humusból eredtek, a te művészi virágzásaidat ennek a kis városnak a szerctete, emléke ápolta, növelte, bimbójából rózsára fakasztotta. Neked nem csak jogod, de kötelességed is egyben az időn- kinti látogatás. Ide, ebbe a városba. Neked nem csak temetésekre szabad hazajönnöd, hanem mint művészembernek helyed kell, hogy legyen a pódiumon; a színpadon is. Ha a volt N-agy Magyarország, Csonka Magyarország színházba já-
