Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-01-26 / 7. szám

Csasztulik dr. tanácsos megvizsgálja az egyesületeket Két éves az a rendelet, mely az összes jótékony, társadalmi és sport- egyesületeket hatósági felügyelet alá helyezi megszámoltatja őket bevéte­lük és kiadásuk minden filléréről. Eddig Vácon még csak a mulatsá­gok elszámolását kellett bemutatni s alispáni jóváhagyást rá szerezni. Most a vármegye uj alispánja leirt a városhoz, hogy vizsgálja meg az összes egyesületek anyagi számtar­tását és az észlelt hibákról tegyen hozzá jelentést. A polgármester ennek folytán meg­bízta Csasztulik Vilmos dr. tanácso­sát, hogy a vizsgálatot tartsa meg az egyesületeknél. A városi tanácsos a megbizatásnak a hét folyamán lesz eleget és a tapasztalatokról jelentést készit. Gulyád föreial meghalt A városháza alatti kis bolt elárvult: meghalt a gazdája, Gulyás Antal. Mindenki ismerte, ott sürgőit, forgott, napestig, fáradhatatlanul osztva a bélyeget, cigarettát. Most eltűnik örökre. Vakbélgyulladással vitték le Budapestre, de mikor operálták, meg­állapították, hogy már nem tudnak rajta segíteni, mert a vakbél eigeny- nyesedett. 65 évet élt, boldog házas­sága 25 ik évében halt meg. Ma, vasárnap délután temetik Budapes­ten, a X. kerület haloítasházából. Énekszó, dalárda nélkül Gulyás bácsit, ii negyven évnél régebben tagja volt i Dalosszövetségnek. Ma vasárnap: Árvácska — másodszor A Dakota gyár ma vasárnap este I órakor ismétli meg nagysikerű iperett előadását az Árvácskát a iliniczky színpadán. Előadás után eggelig tánc. Február 22-érs lesz a Kaszinó vidámesije A Kaszinó vigalmi estjének ren- ezősége annak a közlésére kérte 5l lapunkat, hogy tekintettel a fel- 3pő előadóművészek nagy lekötött égére a fővárosban, a Kaszinó far- angi vidámestjét nem február 16-án Lint eddig hirdették, hanem 22 én )gják megfaríani. \r y Mindenütt kaphaió! Termeli : ORSZ ■ #( MAGY. TEJ SZÖVETKEZETI KÖZPONT Budapest, I., Horthy Miklós-út 119—121 ÚRI A Mozgé ___ Vasárnap, január 26»án Magyar ÍTlm ÖRDÖG MÁTKÁJA iéczy látván örökbecsű színműve 7 felv. Rendezte és irta Forgács Antal a Mária Nővér világhírű rendezője LEIJENC Cow-boy dráma 6 felvonásban Főszerepben ad Thomson és Silver King «adó Híradó adások kezdete s 5, 7, és 9 órakor A konferáló — Farsangi elmélkedés — A műsoros esték közönségének, ren­dezőségének és szereplőinek réme. Kiveszőben levő szerencsétlen ember­fajta. S ha olykor mégis találnak egy ásatag példányra, azt a műsoros esté­ken minden szám előtt mutogatják: nyekergetik s a végén elkergetik. A közönséget zavarja művészi él­vezetében. Az előadókat bosszantja ostoba fecsegésével, amit ráadásul mosolyogva illik megköszönni. A rendezőséget? Na, erről jobb nem beszélni. Könnyebb dolog Flótát és Galli Curcií megnyerni a fellépésre, mint egy közepes, vagy még annál is szimplább konferálót találni. Pedig az elmondottak, még inkább a tapasztaltak alapján megállapítható, hogy nem nagy tudás és kvalifikáció kell hozzá. Egy szépnek és kellemes­nek ígérkező estély elrontása nem olyan egetverő nehézség, amivel bárki igen könnyen meg ne tudna birkózni. Csak egy dolog kell hozzá: mindennel leszámoló hallatja i vak merőség. No meg, hogy a mai szalon- nyelven fejezzem ki magamat: duma, duma, duma, megállás nélkül mind­addig, míg a n. é. közönség mérgé­ben nevetőgörcsöt nem kap. Igen ám, de miről dumáljon a kon­feráló? Nincs neki arra készülési ideje, mert rendesen az utolsó perc ben kérik fel a tisztségre, amikor már vagy harminc helyen hiába próbálkoztak. — Nézze drága! Fogadja el ezt a hálás szerepet. Oly remek-szép a műsorunk, hogy öröm, boldogság be­konferálni. Megalapítja a szerencsé­jét! Közkedvelt ember lesz egy pil­lanat alatt! — Elsőrangú előadóművészeink vannak. Ott lesz például . . . Jaj, ezt még magának sem árulhatom el. Titok . . . Meglepetés . .. Nagy meg­lepetés!!! Maga csak egyszerűen konferálja be. — Helyes, nagyon helyes! Ne árulja ei, nagyságos asszonyom senkinek, csak nekem! Hiszen a konferálónak csak tudnia kell, hogy kit vezet a vesztőhelyre ? — Na látja, éppen ez a meglepe­tés! Hogy még a konferáló előtt is mindent titokban tartunk. S amire mi, asszonyok, kimondottuk, hogy titokban tartjuk, azt azután . . .! No, ugye, belátja, hogy nem szólhatunk? Maga csak beszéljen szépen, szelle­mesen. Csináljon hangulatot! — Igen, de az összefüggés! — Összefüggés? Ugyan kérem! Ki keresi ott az összefüggést? Elmond egy jó, egy finom, helyiérdekű vic­cet olyan valakiről, aki nincs jelen, de akire sokan haragszanak, vagy akit sokan irigyelnek. S meglátja, milyen hatása lesz! — És honnan tudom én ezt, hogy az illető nincs jelen? — Na igazán, maga úgy beszél, mint egy kezdő! Hiszen maga szem­közt áll a közönséggel, lát minden­kit. Arról fog beszélni, akit nem lát. Azután meg, legyen nyugodt, nem lesznek olyan sokan. Lesznek, mond­juk, négyszázan, mig hiányozni fog­nak tizenkilencezerhatszázan a vá­ros lakosai közül. — Látja, nagyságos asszonyom, ez jó vicc, ezt leadom. — Mindjárt ezzel kezdhette volna! S azután jön a többi. Úgy tesz, mintha az a konferálás valami hallatlan nagy dolog volna! Elkezdi és folytatja. Mi az magának ? — Rendben! Az első szám tehát titok ! És a többi ? — Mondom, drágám, hogy nem árulhatok ei semmit, még a falaknak is füle lehet! — Egyszóval, vállalja ugy e? Vég­telenül hálásak leszünk! Viszont­látásra ám csak pont nyolc órakor' természetesen frakkban. Sietek, mert már három óra és még nem is ebé deliem. Higyje el, rettenetes dolog a rendezés! — Pá ! drága, pá! — De nagyságos asszonyom . . . — Kíván még valami felvilágosítást? — Nein, dehogy kívánok ! Dehogy! Ahol magácska ott van, meg a többi aranyos: ott már ember, legyen az bár fi világ első előadóművésze, komolyan szóhoz sem juttat! — Most pedig, hölgyeim és'uraim! Műsorunk első száma . . . ? /ludlor Kái'oly Farsangi naptár Január 25: Tea-est a Nőegyletben. Január 25: VTE Tea-estje. Január 26 : Árvácska megismétlése. Február 1 : Tisztikaszinó bálja. VSE vigjátékestje : Majd a Vica ! VÁC bálja Farsangi királynő-válasz­tással Február 8: Tűzoltó-bál. Február 9: Polgári Dalkör hangversenye, tánc- mulatsággal. Február 15: Levente-bál, Február 22 : Kaszinó farsangi vidám-estje Március 1 : Katolikus-bál (Emerikána). Jóbarátok táncmulatsága. Schiller F. népszínműve. Március 2 : Reménység táncestélye. Törekvés táncmulatsága. Március 15: VTE bálja. Nyilí-tér Felhívás Koch Ede átveszi özv. Szarka Imrénétől Vácon levő Kúria-vendéglőt és szállodát, miért is felkérem a hitelezőket, hogy az átveendő üzletet terhelő esetleges követeléseiket 1930. évi február hó 1-ig irodámban: Vácon, Budapesti- főút 6 szám alatt jelentsék be, mert ezen határ­idő utáni bejelentések nem vétetnek figyelembe. Vácon, 1930 január 24. Dr. Meiszner János ügyvéd Bőmi^ve^seny lesz a Kaszinóban Hülyék és urak, jelentkezni! Az annyira divatos römi-láz érde­kes kísérletre ragadja a komoly ka­szinói. Ezl a játékot hölgyek, fér­fiúk szenvedélyesen játszók s Buda­pesten már döntésre került, hogy a gyöngédebb nem a gyakorlottabb, vagy az urak, a kik ennek több időt szentelhetnek. Erről lesz szó Vácon is : a kaszinó römi-versenyt rendez hölgyek és urak részére s ez iránt már is nagy érdeklődés nyilvánul meg. A verseny február 4-én és 6-án lesz, mindenkor esti hat órai kezdet­tel. Jelentkezni személyesen, vagy te­lefonon lehet a kaszinó akármelyik tisztviselőjénél. Részt vehet a ver­senyben minden kaszinó tag, felesé­ge, családja felnőtt tagja, vág}' a kaszinótag által bevezetett vendég. A ritka szórakozás igen jónak ígérke­zik, mert elég nagy híre ment, már is vagy húsznál több a jelentkező. A versenyt négyes csoportokban kiesési rend alapján tartják meg. A legszebb első dijat a Kaszinó adja a legjobb hölgy romi játékosnak, ezenkívül lesz több díj is, melyeket már szívesen felajánlottak. Öt dijat nyeltek a váci tanulók Megemlékeztünk arról a kulturális működésről és praktikus elhatározás­ról melynek értelmében a Kereske­dők Egyesülete városunk öt külön­böző iskola növendékének egyen­ként egy darab 10 koronás arannyal jutalmazza kereskedelmi tárgyú és a tanári kar által legjobbnak Ítélt dol­gozatáé Már beérkeztek a dolgoza­tok, ennek folytán a Kereskedők Egyesülete meg is küidte Tóth Mag­da (nőikereskedelmi szaktanfolyam), Zvara Erzsébet (Karolina polg. leány­iskola IV. oszt.), Berkovits Heiéu (izr. polgári leányiskola IV oszt.), Heppert Vilmos (k. r. főgimnázium ÍV. oszt.) és Rakonczay Antal (r. k. polgári fiúiskola IV. oszt) növendé­keknek a jól megérdemelt jutalmat. Az Egyesület elnöksége pedig ezúton is köszönetét fejezi ki az intézetek igazgatóinak és tanárainak a magyar kereskedelmet pártoló működésért. SSSBIjKESV mdBEffiBSSm BMBH—B—BW tfAC közgyűlése A Váci Atlétikai Club értesíti tag­jait és az érdeklődőket, hogy évi ren­des közgyűlését január 26 án vasár­nap d. e. 10 órakor tartja helyiségé­ben (Zsarnóczay-vendéglő). Egyben figyelmezteti tagjait, hogy tagdij- hátrálékaikat a közgyűlésig feltétle­nül rendezzék, annál is inkább, mert szavazati joga csak annak van, kinek t a g d i j h á t r á 1 é k a nincs. TeaesÄ a ¥VE«feerit A Váci Testgyakorlók-egyesiiiete január 25 én este 9 órai kezdettel klubhelyiségében teaestét rendez, a melynek keretében Kovács Pál dr. ismeretterjesztő előadást fog tartani, — Az egyesület elnöksége a Váci Hírlap utján kéri t. tagjait és hozzá­tartozóit, hogy azon minél nagyobb számban jelenjenek meg. ÍIsiNGER VARRÓGÉPEK I MOÉGTS A LEOJOBBAK T* | V ÁROSI FILM ÉS TUDOMÁNYOS ZINHA7 Igazgató : Sxentgyärgyi GussU v Sióm baton híradó Vasárnap 7 és 9 órakor A világ szeme 3, 5y 7t 9~kcr A kinematográfia örök alkotása VERDUN mjlT HjPff]» H&flj JÓI A történelem egy darab filmy Vll I IP# 12 felvonásban Egykorú felvételek felhasználásával összeállította és rendezte LEON POIRER Symbolikus szerepifik Francia és német művészek A szerencse bolondjai Chester Conklin legújabb 8 felvonásos vigjátéka

Next

/
Oldalképek
Tartalom