Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-08-17 / 61. szám

2

V&CI HJ551&ÍP

Eg «W

Trag or dr nem hisz

KASSAI ARANYAIBAN

A Vtíc/ Hírlap e hó 3-i számában azL irta, hogy Tragor Ignác 1600 pengős takarékbetéti könyvet kapott Kassai Vidortól. Erre kijelentettem, hogy én Kassai Vidortól soha semmiféle betéti könyvet nem kaptam. Minthogy saját ténykedésemről van szó, nekem legjobban kell tudnom, hogy kaptam-e vagy nem kaptam s mivel — hála Istennek — szellemi képességeim teljében vagyok, joggal föltételezhettem, hogy kijelentésemben senki sem kételkedik. De csalatkoztam. Farkasfalvi Kornél kecskeméti reáliskolai tanár úr több tanút sorakoztat föl, akik előtt állítólag kijelentettem, hogy Kassai Vidor temetési költségek fedezésére 1700 pengőt hagyott nálam.

Ilyen nyilatkozatot nem tettem, de nem is lehettem, mert ez ellenkeznék a valósággal. Én azt mondtam, hogy Kassainak betétje van a takarékban és ebből fedezet van a költségekre. De nálam betéti könyv soha sem volt és annak értéke felett én szabadon nem rendelkeztem. Minden józan eszű ember előtt világos, hogy ez két különböző dolog. Mikor a hagyatékban megtalálták a könyvecskéket — mert három darab volt — rokonai abból egyenlítették ki a költségeket.

Qui bene distingvit, bene docet, - ezt Farkasfalvi úrnak, mint tanár embernek tudnia kellene. Nem Tragor fizetett, hanem a Takarék.

Egy pillanatig sem időznék tovább e kérdésnél, mert : sapienti sat. Igen ám, de Farkasfalvi Kornél tanár úrral állok szemben ! Nem foglalkoznék vele hosszasabban, hogyha fentneve- fcett úr legapróbb részletezéseivel és a tanuk állítólagos vallomásainak látszólagos támogatása mellett nem tévesztené meg az olvasót, mikor engem az emlékezőtehetség hiányával vádol és olyannak szeretne feltüntetni. mint, aki alaptalanul tagadom az ő valótlan állítását.

Vegyük tehát pontra Farkasfalvi

nekülnie kell. Majdnem igy jártam. Bennem azonban még nem fejlődött ki a muzeumundor (ez a terminus technikusa ennek a betegségnek), hanem megakartam előzni azt és elhatároztam, hogy mielőtt egy lépést is tennék, legalább egy hétig «gyűjtök erőt» a tenger mellett. Kinéztem a Bedekerből, a menetrendből, a nem- tudom én még honnan, hogy van egy kis város, úgy hivják Capodistria Trieszttől nem messze a kék tenger partján, ahol nincs műemlék, csak jó friss tengeri levegő, nap és fürdés.

Mondanom sem kell, hogy mikor kiléptem a hajóból és elindultam a szállodám felé, az első utcában ez tűnt a szemem elé: Muzeo Curico. Dühbe gurultam. Hát nem lehet Olaszországban olyan helyre menni, ahol nincs múzeum 7 De me'gfogad1- tam, kifogok rajta. Végre is kikényszerít, hogy bemenjek és megnézzem, mi van benne. Eddig álltam is a fogadást, de félek, hogy az utolsó nap a művészettörténész előtör, bemegyek és megnézem.

A váciaknak ismerős ez a város. Nem messze innen van Isola d’ Is- tria, ama hires Pullino székhelye. Mosl nincsenek itthon, Seloba (ü,érdéit ónál) mosl folynak a bajnoki versenyek, a tegnapi előfutamot megnyerték, de. ők evezték a legrosszabb időt. Az itteniek nagyon féltik, hogy a világbajnokság után kifognak kapja. Mire ez a levelem megérkezik, bizKőrnél állításait. Igaz az, hogy együtt mentünk a kórházba. «Hörl főorvos a jelenlétemben kérte Tragort, hogy tegyék meg Kassai ntolsó kívánságát, és ő hajlandó felboncolni.» Ez nem igaz, mert én kértem Hörl főorvos urat, hogy boncolja fel Kassai hulláját. «Bizalmasan megkérdezte kapna-e honoráriumot ?» Ez sem igaz ! Tragor ekkor jelentette ki, hogy Kassai nála hagyott temetési költség fedezésére 1700 pengőt. Ez sem felel meg a valóságnak. Kassai nem hagyott nálam soha egv fillért sem. vele soha temetésről, temetési költségről nem beszéltem. «Schefférőknél is ugyanazt jelentette ki Tragor, hogy Kassai a temetési költségeket nála tette le.» Ez is ellenkezik az igazsággal. «Azonnal fölkerestem Hörl főorvos urat, Schefferéket és Korpás urat, hogy fölvilágositást kérjek. (Mi szüksége voll Farkasfalvi úrnak fölvilágositásra ?) «Mind a négy tanú megerősítette u jságnyilatkozato- mat s kijelentették, hogy őket Tragor fizette ki Kassai pénzéből. Korpás a boncolásnál való segédkezésért Tra- gortól 20 pengőt vett fel.» Noha mind a négy tanú Farkasfalvi úr «tanúja» felkérem őket itt a nyilvánosság színe előtt, hogy nyilatkozzanak, tettem-e azt a kijelentést, melyet Farkasfalvi Kornél úr ajkaimra ad ? Én azt hiszem, hogy Farkasfalvi úr még azt a fáradságot sem vette magának. — amint Írja, — hogy azonnal felkeresse ifaniiit, hogy tőlük felvilágosítást kérjen, mert Korpás gondnok úr legkevésbbé mondhatta neki azt, hogy • Tragortól 20 pengőt vett fel. Korpás gondnok úr ugyanis nem hogy tőlem, de még csak nem is a takarékpénztárban kapta meg a honoráriumát. A valóság az, hogy Korpás gondnok urat kivéve, a hivatkozott «tanuk» a Takarékpénztár kasszájából vették fel a nekik járó összegeket és őket nem Tragor fizette ki.

fosán tudják már Vácon is, milyen eredményt hozott a verseny.

Érdekes város ez a Capodistria. Alig egy kilométer hosszú, szélessége sem lehet sokkal több, mégis 12.000 ember lakja. Igaz, egymás hegyin, hátán, olyan ez a város, mint egy összepréselt méhkas. Lakossága Triesztben keres foglalkozást. Természetes, itt is nagy a munkanélküliség, hisz Trieszt és környéke elvesztette azt a fontosságot, amivel a Monarchia alatt bírt. A monarchiának úgyszólván egyetlen kereskedelmi kikötője, Póla pedig a hadikikötője volt. Olaszországnak pedig már volt más, amihez jött Triest. Elvesztette a liin- terlandját, megcsappant a fontossága is. Póla pedig ma teljesen halott város. Triestben mégis nagyobb a forgalom, mert az Olaszországba utazó idegenek, még azok is, akik Bécsből jönnek, Triesten át veszik útjukat beljebb, Olaszországba.

itt a nép nagy része halászatból és az idegenből él. (Ugyan nagyon panaszkodnak, hogy az idén fele any- nyi idegen se jött, mint tavaly.) Érdekes ez a halászat. Nem tudom, a délvidéki ember akkor is ilyen lusta lenne, ha nem lenne itt a tenger, annyi ember eltartója ?

Egy párszor elkísértem őket bárkájukon. Kimennek egészen a nyílt tengerre és olt lehorgonyoznak. Csodálatos szemük van, az én halászom azt mondja, hogy ők mindig ugyanFarkasfalvi úr állításának igazolására nagy garral hivatkozik olyan tanukra, akik a perdöntő kérdésben nem nyilatkozhatnak, azt nem igazolhatják, hogy Istenben boldogult Kassai barátom nekem betéti könyvet adott át, de még azt sem, hogy én azt mondtam volna nekik, hogy a megboldogult nekem takarékbetéti- könyvel vagy készpénzt adott volna temetési költségeinek fedezésére. A bizonyítás tehát nem sikerült.

Farkasfalvi úrnak még az utolsó kijelentését is kénytelen vagyok megcáfolni. Azt mondja: «A temetési költségekről előttem számolt el Tragor Kossitzkv Gizi úrhölgynek.» Nekem Kossitzky Gizi úrhölgy gyei semmiféle elszámolni valóm nem volt. Az igazság az, hogy én bemutattam őnagyságának az iveket Kassai Furcsaságok című könyvéről és ő a fennmaradt példányokat átvette.

Tehát Farkasfalvi úrnak valameny- nyi bizonyítéka «megdőlt.» Mit tartsunk ezek után arról a nagyhangú kijelentéséről, hogy — azt mondja' — «Nem szoktam valótlanságokat leközölni ?; (így, magyarosan : leközölni !)

Válaszunk bizony lesújtó, de igaz és magyarul van mondva : Farkasfalvi Kornél tanár úrnak nincs szerencséje az igazmondáshoz! Pedig Plát on azt mond ja, hogy az ember igazságra van teremtve, de arra csak egy Isten taníthatja.

Azonban kivétel erősiti a szabályt. Farkasfalvi úr ilyen kivételes ember. Vagy enyhítsük a kritikánkat : ő néz, de nem lát. Valami varázslat bűvölő hatása alá szokott néha kerülni. Ilyen esetet az irodalomtörténet is följegyzett. Spanyolországban egy Don Quijote nevű nemes lovagról beszélik, hogy szélmalmokkal viaskodott, mert azokat óriásoknak látta. Nagy hősiességgel összekaszabolt egy egész juhnyájat, mert fölfegyverzett katonáknak gondolta. A korcsmák az ő szemében mind várak voltak.

Nyilatkozata végén ezt a kijelentést teszi Farkasfalvi Kornél úr : «Különben is nem értem, miért volt az ujarra az egy helyre mennek, megfigyeltem mikor múltkor mentem velük, a két horgony vonalába éppen beleesett a Grottc-hegyfok és Pirá- no utolsó háza. Künn, a tengeren, kidobják horgaikat, 8 10-et egyszerre és várják a jó szerencsét. Illetve a halat. Ha fognak, egy részét eladják, a másikból addig élnek, míg a hal és a pénz tart, akkor újra kimennek. Majdnem naponkint ki kell evez- niök, mert bizony nincs ára a halnak és most még nincs itt az igazi szezon.

Volt vihar is. Nem mondom, bent a kikötőben is vert 25—50 centiméter hullámokat. Egyetlen bárka se mozdult ki biztos mólójáról. Hol van ezektől a bretagnei halászok küzdelmes élete, akik naponta teszik kockára életüket a mindennapi kenyérért. Az istriai, ha pénze van, vagy rossz az idő, nem a korcsmába ül, hanem a parton szótlanul elnézi a tengert órák hosszat. Nem csodálkoznék, ha köztük is kifejlődnék az életbölcsességnek egy bizonyos fajtája, mint amilyen a magyar parasztnál kifejlődött. De ennek semmi nyoma. Sokkal lustább, sem hogy fá- rasztaná magát azzal, hogy töri a fejét. Elnézi a tengert, a tenger jó, mindig mozog, mindig más, elszórakoztatja a partján ülő halászt. Meg kenyeret ád. Tovább nincs. Tovább nem gondolkodik.

írj. u. ».

Nyilt-tér

Köszönetnyilvánítás

Mindazoknak, akik jó anyánk temetésén részt vettek, vigasztaló soraikkal és szavaikkal benünket felkerestek, fájdalmainkat enyhíteni igyekeztek, ezúton is őszinte köszönetiinket fejezzük ki Vác, 1930 augusztus 12-én.

Zsivánovits József és felesége

Ságban a cáfoló nyilatkozat, a mikor úgy hiszem, kitüntetés egy országos hirű színészről, ha egy bank vezérelnökéhez halála előtt annyi bizalommal van, hogy a temetési költségeket reá bízza.» Valóban érthetetlen igy egymagában beállítva. Farkasfalvi Kornél úr megkívánja, hogy az ő szavainak higyjenek, de a szavahihetőséget másoktól megtagadja. Igaz, hogy a nagy művész atyai barátságát élveztem, de bizalmát nem. Arról igazán nem tehetek, hogy sem pénzt, sem betétkönyvet nem bízott reám. de idegen toliakkal még sem ékeskeclhetem. Ilyen dicsőséget másnak hagyok. Farkasfalvi Kornél épen ezt nem tudja megérteni, mert ő minden áron szeretne a hir szárnyára kerülni és feltűnési viszketegségében megfeledkezik mások jogairól és a köteles tiszteletről. Az ő megboldogult édes atyjához a baráti kötelék szálai fűztek engem és ismerem a fiát, Farkasfalvi Kornélt is. Ismerem a mentalitását is. Azt gondolta: Ennek a Tragornak kereskedő volt az apja és ő kormánytanácsos lett, az enyém állami tisztviselő volt és én még sem lettem méltóságos úr. Lekicsinyeljük, pellengére állítjuk ! És ez sikerült is neki eme leleplezésemig öt napra a Váci Hírlap jóvoltából. Mikor elolvastam a nyilatkozatát, magam is megdöbbentem. Hát hazug vagyok én, vagy hülye ? Hiszen bizonyítékokat sorolnak föl erre nézve !

Ha Farkasfalvi nem «tanuk» után futkos, hogy engem meggyalázzon, hanem eljön hozzám, (hiszen jó viszonyban voltunk, egy hét előtt még házamnál töltött egy egész délutánt) és megkérdezi, hogy miért tettem a nyilatkozatot, megmagyaráztam volna neki, (mert erre szükség lett volna), hogy Kassai bácsi nem adott nekem se pénzt, se könyvet és ha tudni akarta volna, hogy miért «fizettem» én a betegápolási és temetési költségeket, megismételtem volna azt, amit Hörl főorvos úrnak annak idején mondtam : Kassainak betétje van a takarékban, ezt én letiltom, hogy a hagyatéki költségeket ebből fizethessük. Ezt a leltározásnál bejelentettük és ha az örökösök nem fizették volna, a hagyatéki bíróság utalta volna ki első sorban. De erre nem került a sor, mert amikor az örökösök a betéti könyvet megtalált óik, szó nélkül hozzájárultak ahhoz, hogy a betegápolási, kórházi, boncolási és temetési költségeket a betétből kivegyük. Megmagyaráztam volna neki, hogy én nem fizettem, h a nem utal vá ny oz t am.

De ő tanuk után szaladgált és bizonyítani akarta, hogy engem hazugságon ért.

Bocsánatot kell kérnem a t. olvasótól, de ez ellen a perfid támadás és hamisvád ellen szelidebben nem védekezhettem.

Ezek után legyen szabad azt a vélekedésemet is kijelenteni, hogy nem hiszek Kassai aranyaiban. Csak akkor fogom elhinni, ha hitelt érdemlő tanuk igazolják, mert Farkasfalvi Kornél varázslatok hatása alatt áll. Mindenütt keres, szimatol, nem kíméli a család szentélyét sem, behatol még a püspöki paloták előkelő csend-