Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-07-02 / 49. szám

VA Cl MIR SLAP pmädi viz gyógyitalként haaznilva, feltűnő hatású: rend­ellenes gyomorsavképződésnél, gyomorhurut, az eperezeték idült hurutja után fellépő sár­gaság. idült bélhurut, gégelégcső és hörghurut, valamint hólyaghurut eseteiben. Vezérképviselet: Ásványvíz Keres* kedelmi r. t. Bpest, Vili, Király-u. 12 I Angyal kelieii . . . Domokos Andor polgári iskolai tanárt és feleségét súlyos csapás ér­te : kedves kis Zsuzsika leányuk lel­ke, hosszú szenvedés után . vissza­tért az Égbe. A gondos szülők min­dent elkövettek gyermekük megmen­tésére, de az orvosi tudomány sem birt a gyilkos betegséggel. Hétfőn délután volt volt a kis ártatlanság te­metése nagy részvét mellett. Kulcsár Ilona tanitónő a következő meleg szívvel irt Vigasztalást küldötte be ebből a szomrú alkalomból : Aikonyuló napnak Búcsúzó sugára Szomorún omlik le Hófehér virágra: Letört rózsaszálra Örök siri ágyát Édes gyermeksereg Koszorúzza körül. Szemükből könny pereg, Kis szivük kesereg. Boldog, kicsiny társuk Felhőégben, — távol, Biztatón mosolyog Angyalok honából : Örök vigasságból Ne sírjatok ! — értem Ne hulljon könnyetek ! Édesanyám, apám, Testvérkék, — gyermekek: Az Isten veletek ! Felhőtrónusán üt Jézuska : a király. Olyan jó pihenni, Örvendeni immár Az Ö lábainál! HORTOBÁGYI JUfiTUHÓ Tejszövetkezeti Központ, Bpest, 4. postafiók 20 királyi hercegnőkkel öt napig volt vendége a kedvelt bíborosnak, «Vác ujjáépitőjének a királyi család. Má­ria Terézia innen rándult ki Budá­ra, hogy a III. Károly által megkez­dett királyi palota építkezését meg­tekintse. Az akkori Pest urai, úgy látszik, nem voltak eléggé lojálisak a királynő iránt és nem jelentek meg Vácott, hogy hódolatukat kifejezzék és ezért — ezt írja Tragor Ignác, Vác történetének alapos ismerője, — a pozsonyi országgyűlésről Vácra utazó királynő elkerülte Pestet, mel­lőzte a pesti országutat és az Eszter­gomból Vácra hozott repülőhidon át­kelvén a Dunán, a szentendrei ország­úton vitték fejedelmi utasaikat a bőr- szijjakon finoman ingó. aranyozott udvari kocsik Budára, ahonnan még aznap visszatértek Vácra. A váci «Kőkapu»-t gróf Migazzi bí­boros emeltette, ennek a nevezetes fe­jedelmi látogatásnak az emlékére. A váci «Kőkapu», bár hazánkban a maga nemében egyedülálló, nem éj)- pen valami remeke az épitőművészet- nek, Canevalc építész műve, aki 175G — 1777-ig a székesegyházat építette a nagystilű épilő urnák, gróf Migazzi bíborosnak. A Kőkapu» tulajdon­képpen egy 20 méter magas diadal­ív, középen 10 méter magas nyílással, téglából épült, vakolt falakkal. Olda­lain virág!üzért tartó sasok vannak, az egyik oldalon Mária Terézia és 1. Meghalt egy Vasember Latkóczy Pált tegnap temették a középvárosi temetőben Az egész város megdöbbenéssel fo­gadta a hirt : Latkóczy Pál a nyugati pályaudvar főnöke rövid szenvedés után meghalt. Latkóczi Latkóczy Pál máv. felü­gyelő azok közé az egyéniségek kö­zé tartozott Vácon, a kit mindenki ismer. Háború előtt került öreg ál­lomásunkra és és vasfegyelemmel hozta rendbe az elpuhult viszonyo­kat. Már úgy voll és nagyon boldog­gá tette, hogy ő alatta épül meg az uj váci vasúti állomás, melynek minden terve készen állott, mikor kiütött a világháború. Kiváncsi közönség tó­dult az állomásra és mintha a há­ború nem is reánk tartozna : a mint elment egy-egy katonavonat, a kö­zönség is kielégítve találta kíváncsi­ságát és ment haza. Akkor Latkóczy felszólalt a Váci Hírlapban. Mit gon­dolnak. majális ez ? Még egy jó szót se katonáinknak ? Ettől kezdve me­legebb fogadtatásuk sehol sem volt csatákba menő katonáknak ! A háború alatt itthon kellett ma­radnia, itt vette ki részét a karitatív munkából is. De a forradalmak után, a proletárdiktatúra bukásakor fel­öltötte főhadnagyi ruháját és kivont karddal élén haladt azoknak a kis csapatoknak, mely rendet teremtett az első órákban. A rendetlenséget nem tudta tűrni ! Nem volt hétköznapi egyéniség, nem öregedhetett meg Vácon. Vitték debreceni állomásfőnöknek és hogy a háború után milyen rendet terem­tett ott, mutatja, hogy néhány év múlva már a nyugati pályaudvar fő­nöki állásában üdvözölhették őt a vá­ciak. Itt sem feledkezett meg rólunk -. a mi teljesithetőt kértünk és tőle füg­gött, mindjárt teljesítette. Nem azok közé tartozott, a ki szi­vén át szeretteti meg magát. Munkás férfiú volt, a ki alája rendelteitől is megkövetelte a száz százalékos mun­kát. Vasfegyelmet tartott, a mi ter­mészetes is, a hol percnyi pontosság elmulasztása oly súlyos hibákkal jár­Ferenc római császár, a másik olda­lon II. József és II. Lipót, valamint Ferdinánd és Miksa főhercegek kör­be foglalt, domborművű képeikkel, mely utóbbi képek közti márványtáb­lán ez a felírás van : A ETERNAL DOMUI (az örök hának). A váci Kő­kapu», bár mint már emlitettem nem számítható éppen műemléknek az ily emlékekben meglehetősén sze­gény mostani hazánkban mégis meg­érdemli azt, hogy a figyelem reáte- reltessék. A «Kőkapu», melyet a váciak ne­veztek el igy, elnevezésével ellentét­ben nincsen kőből, csak téglából fa­lazott építmény, a melyről itt-ott bi­zony már régen lehullott a vakolat. Csak az a baj, hogy amíg Ferrará- ban, Assisiben, Modenában, vagy mely kis olasz városkában elragad­tatva nézzük az idők múlásának eze­ket az ottani színes és festői foltjait, addig ill az alföldi por szürke, színte­len leplébe burkolt, vakolalnélküli fa­lak az elhanyagoltság, a szomorúság benyomását teszik. A nagy királynő másfél évszázados halála alkalmából Vác városa rendbehozza ezt a ked­ves és régi, fényes időkből való, neve­zetes emlékét, hogy akik arra járnak, hadd álljanak meg néhány percre és emlékezzenek fényes, rég elmúlt idők magyar királynőjéről, Mária Teréziá­ról. Keriicö Réla hat. De jellemvonása volt, hogy a kiket becsülésére érdemesnek talált, szorgalmukat meglátta és megvédte, portálta minden ellenkező vélemény­nyel szemben. Igazságos főnök volt. Úgy tervezte, hogy nyugdíjba vo­nulva meghúzódik kis családjával Vá­con. a hol házat akart venni. Nem volt váci, nem is szidta divat szerint Vácot, de vonzódott hozzá. Itt van eltemetve egyik leánykája, a kit az első spanyoljárvány idején vesztett el. Ezt a sirt évente többször is meg- 1 álógatták feleségével. És Latkóczy Pál hamarabb meg­tért, mint várták. Szombaton lett rosszul, vasárnapra agyvérzésben a szent János-kórház ágyán meghalt. Halála után derült ki, milyen nagy és becsült férfiú volt. Mikor már nem árthatott, mikor már nem is hasz­nálhatott senkinek. Nem siratták, de emlékére mély tisztelettel gondol­tak. A máv. igazgatósága külön vo­natot küldött Vácra, hogy a tisztelők nagy serege a végtisztességadáson részt vehessenek. Külön vonat hozta ki a vasutasság százait, kika végső tisztességadáson részt tudtak venni a szolgálat sérel­me nélkül. Itt voltak Gámán üzletve­zető, igazgatóhelyettes, Herde üzlet- veeztőhelyettes, Bogyós, Szombathy főfelügyelők és Daróczy főintéző az üzletvezetőség részéről, a KANSz va­sutas csoportja Wolf felügyelő veze­tésével. Eljöttek a debreceni állomás küldöttei negyvenen dr. Székely Fe­renc állomáslonök, Németh raktár- főnök vezetése alatt. Eljöttek a nyu­gati pályaudvar portásai, rendőrki­rendeltsége Bezernek Béla rendőr- főfelügyelő vezetése alatt. Nem keve­sebb, mint nyolc zászló alatt nyolc vasutas egyesület tagjai sorakoztak. A budapesti temetésrendező még nem tudta, hogy a váci középvárosi temetőben ravatal os ház áll, ezért a Rókus-kápolnábah tették Latkóczy Pál hült tetemeit ravatalra. Tömér­dek koszorú borította a koporsó tájé­kát. Nem túlzás, emeletnyi magasra rakták itt a koszorúk százait, még sok kimaradt a Rókus füvén várta az elszállitást. Eljött a temetésre Hanauer Ist­ván püspökünk és a város polgársá­ga nevében Krakker polgármester Mikor Iíokovay János prelátus pap­ságával a ravatalhoz ért, felhangzott Seres László főtiszt vezetése alatt a Vasutas ének- és zenetársaság «Mért oly borús...» gyászkara. A hosszú menetet pedig a budapesti va­sutas fuvózenckar Hunyadi László gyászindulójával nyitotta meg. Künn a temetőben Telin Andor felügyelő a nyugati pályaudvar sze­mélyzete, Németh felügyelő a debre­ceni állomás, Sas segédtiszt a kezelő- személyzet, és Nyiraty vonatkísérők nevében mondtak meleg szavú ísten- hozzádot a jobb hazába költözött sze­retett vezérüknek. Csütörtökön sár ás Simáik ai gimnáxiiini cserkészei A váci piarista gimnázium 192. sz. Erdősi Imre cserkészcsapata ez évben is, mint az előző években, nyári nagy­táborba száll. A táborozási előkészü­letek már javában folynak, természe­tesen sok izgalommal s nagy remény­kedésekkel. A fiúk jönnek, mennek és sokan vannak, akik nehezen vár­ják már az indulás idején. Már min­den csomagolva cserkészrend és pon­tosság szerint. Csütörtökön, július 3-án reggel 5 óra 12 perckor indul­nak Benke Imre parancsnok veze­tése alatt. Rákosrendezőn, Eszter­gom—Kenyérmezőn, Almásfüzitőn és Győrön át mennek Bakonyszentlász lóra. Itt a Czuha völgyében fognak táborozni, az úgynevezett Ördög­réten, Eszterházy Pál gróf birtokán. A táborhely az állomástól és Bakony- szentlászló községtől jó félóra járásra lesz. Mellette folyik a Czuha patak s ettől clélielé mingyárt kezdődnek a zsiványbarlangok. A környéken több kirándulóhely van. Maga Bakony- szentlászló is kiránduló és üdülőhely. A szülők boldog izgalommal várják, hogy fiuk menjen, lásson és tapasz­taljon. Látogatni a táborba vasárnap délutánonkint lehet. József kit*, herceg hősök emlékét avatta fel Ounabogdámyban József kir. herceg vasárnap Du- nabogdányba érkezett a község 125 hősi halottjának emlékére fölállított hősi emlékszobor leleplezésére. A le­leplezési ünnepélyt tábori szentmise előzte meg, a melynek végeztével Szentpéterv Lajos, a járás főszolga- birája fölkérte József kir. herceget a föl avatási beszéd megtartására. Jó­zsef kir. herceg méltatta Dunabog- dány község hősi halottjainak vitézi tetteit és kegyeletes szavakkal emlé­kezett meg azoknak a harctéren vég­zett hőstetteiről. Beszéde végeztével hatalmas babérkoszorút helyezett a szobor talpazatára. Az emlékszobor Müller Tibor szobrászművész alko­tása. Az ünnepély végeztével József kir. herceg előtt elvonultak a község leventéi, cserkészei, a tűzoltók és a volt katonák. Ezután lakoma volt, a melyen a kormányzót dr. Almásy László, a képviselőház elnöke és a pomázi kerület országgyűlési képvi­selője köszöntötte fel ; utána József kir. herceget üdvözölte dr. Hufnagel pápai kamarás, dunabogdányi espe­res-plébános. Ugyancsak József kir. herceget üdvözölte Pékár Gyula or­szággyűlési képviselő is. Drágább van. jobb nines I Az 1933-as a hathengeres kétliteresek legjobbja 3 Finger typ controll, hydraulikus fékek, triplex üvegezés stb. Áraink, hiteDfelSéieSeink a Oegjjutányossabfeak Kérjen felvilágosítást, ajánlatot: MORRIS adók képviselete Budapest, VI., Andrássy-út 28. 22 Í.V.-VVJ-: LEVIT bőr ffedéliesnez, kátrány faciáitemez, elszigetelő lemez KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ERŐS, TARTÓS, RUGALMAS KÉRJEN MINDENÜTT LEVIT-ÁRUT MINDEN TEKERCS GYÁRI VÉDJEGGYEL VAN ELLÁTVA VÁROSI IRODA: Széchenyi-yfca 14 GYÁR: U á dl i - ú t Telefon 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom