Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-06-29 / 48. szám

VÄCi KiUL.ei rMasmsasasatvascsssasas:: - várna jobb oldalán a zsinat promontorával: dr. Baksay Károllyal, bal oldalán a főjegyzővel : dr. Kestler Istvánnal. Kezük ügyében voll a pódium előd a jegyzők és titkárok 3—3 tagú testü­leté. x\ zsinati tagok élén Gossmann Ferenc íölsz. püspök és a csornai prépost foglaltak helyett Naponta d. e. i/210-től 1/21-ig és délután 3-tól 7 óráig tartottak a tárgyalások. A keddi napot a szeminárium nj kápoljának fölszentelése vezette be, a melyről múlt számunkban már be­számoltunk. Szerdán reggel is az uj kápolnában volt a szentmise. A zsi­nat nem mulasztotta el üdvözölni az egyidejűleg Budapesten ülésező hit­oktatói kongresszust és a herceg­prímást. Már vége felé közeledett az ülés szerda délután, a mikor Rómából le­vél érkezett. Pacelli bíboros államtit­kár saját kezűleg irt levél kíséreté­ben küldötte el a Szentatyának a megyés püspökhöz intézett levelét, a melyben a Szentatya szivből üd­vözli a főpásztort, hogy a szeminá­riumi építkezések befejezését és az egyházmegye háromszori személyes meglátogatásából szerzett tapasztala­tokat a második egyházmegyei zsi­nat tartásával akarta egyházmegyéje javára fordítani. A midőn efölötti örömének kifejezést ad a Szentatya, fölhatalmazza a megyéspüspököt, hogy a jelenlevőkre teljes búcsúval összekötött apostoli áldását adhassa, hogy — a mint a levél mondja «teljesedjék bensőséges imánk, mely- ivei Istentől kérjük, hogy minél több nagyreményű ifjút készítsen elő a szeminárium a fölszentelés kegyel­mére és hogy nektek, tanácskozók­nak a bölcsesség vezérlését megadja.» Még a levél hatása alatt állottak a zsinati atyák, a mikor megkondult a székesegyház nagyharangja szerdán este fél hatkor, hogy a hívekét is meghívja a zsinati törvények kihir­detésének ünnepélyes szertartására. Hatkor újra ünnepélyes fogadtatás­sal bevonult a főpásztor a székes- egyházba s miután a zsinati atyák az ő kérdésére kijelentették, úgy, a mint azokat tanácsi;ozmányaik folyamán megalkották, jónak, hasznosnak, üd­vösnek, Isten dicsőségére és a lelkek javára szolgálónak és méltónak tart­ják, hogy egyházmegyei törvények­ként kihirdessenek, a megyéspüspök főpásztori hatalmánál fogva az elfo­gadott határozmányokat egyházi tör­vények erejével ruházta fel, a melyek mindabban, a mi a lelkipásztori mun­kára könnyítést tartalmaznak, azon­nal, a maguk egész terjedelmében pe­dig 1931. évi január 1-én kötelezően életbe lépnek. Beiiiíotíák a marha- és sertésvásár! Minden esztendő legnagyobb for­galmú vásárja szokott lenni a Péter- Pál-vásár, ilyenkor reméli iparos és kereskedő, hogy legalább az adójára valót megkeresi. Hát az idén csalódás lesz. A törvényhatósági állatorvos csü­törtöki")]] Tahitótfaluban száj és kö­römfájás fellépését konstatálta, en­nélfogva a hasított körmű állatokra minden vásárt eltiltottak. A hétfői váci országos vásár tehát csak lóvásár lesz, szarvasmarhát, ser­tést nem szabad felhajtani. A pénteki váci hetipiacok sertésvá­sárjai is jó időre megszűnnek ! Megindultak a dunagözSiajózási társaság Ez idén a dunagőzhajózási társa­ság uj rendet léptetett életbe (ki tud­ja, hányadik ? és bár kimondottan postahajó lelt az expreszből, ezt sem állította meg Vácon és a személy­forgalminál egyedül a MFTB sz-e mélygőzösei bony öli tolták le. Miután nyárra Budapest és Passau között egy személyim jót állított be a Duna- gőz és ez múlt évben népes volt, ez idén is megindítja, ha jó későn is. Az első menet ezzei a hajóval Vác- ról Budapestre június 30-án, Buda­pestről Vácon át Wienbe július 2-án. Lefelé minden hétfőn és pénteken, felfelé minden szerdán és vasárnap köt ki ez a személyhajó. A Pestvidéki Nyomda kis menetrendje tehát sze­mélyhajózásra is életbe lépett s a nyáron csak hetenkint kétszer nincs fel. kétszer lefelé hajó. Mely napokon nézze meg a Pestvidéki Nyomda ösz- szefoglaló menetrendjét. Szem gyönyörködtet« ainraepet rendeznek leventéink Vác megyei város Levente-egyesü­lete július 6-án délután 5 órai kez­dettel a kertvárosi Levente-sportpá­lyán rendezi évzáró ünnepélyéi. A program ez lesz : 1. Felvonulás. 2. Hiszekegy. 3. «Niels Bukh rendsze­rű mozgásos torna. 4. 60. 111-es síkfu­tás. 5. Botgyakorlatok. 6. Talajtorna. 7. 100 nmes síkfutás. 8. Játékok. 9. Kerékpáros gyakorlatok. 10. Tréfás staféták. 11. 400 m-es síkfutás. 12. Box-bemutaló. 13. 1500 111-es stafé­ták. 14. Gúlák. 15. 4x100 111-es sta­féták. 16. Magyar táncok. 17. Díjki­osztás. 18. Himnusz. 19. Diszelvonu- lás. Este 9 órai kezdettel a Hlinicz- ky-fogadó nagy termében táncmulat­sággal zárják a működési évet. Itt egy pengős belépőt kell fizetni. A májusi 45% zsírtartalmú HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ viszonteladói ára 20°/.~8caS olcsóbbodott TEJ SZŐVETKEZETI KÖZPONT Budapest 4, postafiók SO Villanyerőre berendezett Iiomorii­borotvaköszörülde Mindenféle oltókéseket, zsebkésekeket, konyha­késekéi, hajvágógépeket, ollókat, borotvákat és bo­rotvapengéket 99 legolcsóbban csak szakembernél vásárolhat!! LÁSZLÓ IMIIK késmüves és müköszörős Köszörülés és javítás ol­csó áron, gyorsan készül. Zsebkések nagyban is kaphatók! Nlíisatros estet rendest track a Keménység cserkésze» Mint lapunkat értesítik, a Remény­ség 811. sz. szent József-cserkészcsa- pata július 5-én műsoros estét ren­dez, nielyenk programját szerdai szá­munkban fogjuk adni. Az ízr, Wöegyleft szérakozfaitó estje a Hliniczlkyroél Az izr. Nőegylet július 5-én, 9 órai kezdettel, szórakoztató estélyt tart a Hlinicky-fogadó nagytermé­ben. A szereplők : Schuller Bözsi, a zeneakadémia növendéke, Lengyel Irén, Geréb IIus, Katona Tibor, Weisz Vilmos, Schweitzer László, Wald- ner Miklós, Haraszti Ernő, Schick Ferenc : bizonyos, bogy a közönség jól fogja magái érezni és kellemesen szórakozik. Az esi után tánc reggel • > óráig. Belépődíj személyen kint 1.50 Pengő. J., Szász S.T Gurszky Tucsó. VIII. sz. vendégek versenye né­gyes kormányossal, külföldi és vidé­ki egyesületek számára Váci SE, Iso- la d’ Istria «Puliimé, Wiener RC, Pá­rat. Hírek szerint a Velzer-négyes itt row-owerb en evez. X. 4-es kormányossal. Harsányi M. dr. vándordija. FTC, Budapesti EC, Duna, Szegedi BE, Műegyetem, Pan­nónia, Váci SE, MAC, Hitelbank. Mindkét napon 1/46-kor kezdődik a verseny. Váciak — szokás szerint — sokan mennek nézőknek és — druk­kereknek. Szombaton es vasarnap is őt—öt számban indul a VSE a nagy regattán Junius 28-án. 29-én a Budapesten a Margitsziget mellett tartandó nagy regattára, melyre nem csak az ország összes számot tevő evezősei nevez­nek, hanem számos külföldi egyesü­let is elküldte csapatát, a VSE re­kord nevezést adott. A két napos ver­senyen ugyanis a Velzer-négyes, Vad- kerty II.-négyes és Gurszky Tucsó összesen tízszer szállnak hajóba. Volt ugyan idő, mikor fiaink, annyi győ­zelemmel tértek haza, ahányszor ha­jóba szálltak.Most ezt nem is várhat­juk. de azt igen, hogy tudásuk leg­javát vigyék a küzdelembe és ott nem csak a dicsőségért, hanem Vác régen megalapozott evezős híréért is küzdjenek. Szombaton az első szám négyes kormányossal. Indul Sz. István, Iso- la d’ Istria «Pullino>r Pannónia EC, Váci SE, Műegyetem, Wiener RC, Pirat, Tisza szegedi EE. Ebben a számban favorit kétségen kívül az olaszok az amszterdami Olimpiász győztese. Velzer-négyes felállítása még a mai napig bizonytalan. De akár hogy is ülnek össze 'ilyen konkurrencia mel­lett, megleszünk elégedve, ha máso­dik. vagy harmadik helyen végeznek. III. sz. Egyes verseny újoncok szá­mára. indul Back Ottó (Sz. Cs. E.) Knoblauch Géza dr., Szendey And­rás, Neptun, Gurszky Tucsó (VSE), Vértes János (FTC). Titkos tippünk Gurszky Tucsó idei szereplése alap­ján. Bízunk Gurszky nagy szorga­lommal megalapozott tudásába, és higgadt versenyzői rutinjában. IV. sz. TÉBE dij újonc-négyesek számára. Indulnak. Hungária, Új­pesti EE, Szegedi BE, Mx\C, Hitel­bank, BEC, Műegyetem, FTC, Váci SE, Vadkcrty II. négyesnek még ne­hezebb dolga lesz, mint Győrben. VII. Kalliwoda-emlékverseny né­gyes kormányossal. VSE, ísola d’ Is- tria «Pulliiio», Műegyetem, Sz. István, Wiener RC, Pirat. Velzer-négyes má­sodik száma. IX. Újonc evezősök egyes verse­nye. Gurszky, Szendey A, Nagysán­dor (Poseidom) Szász Gábor dr. (Nemzeti) Pless J. (Neptun), Kova- csics L. (Neptun), Heves J. Hitel­bank), Jandl L. dr. (Pannónia.) Itt már több olyan szerepel, aki még az nap nem «húzta» ki magát. Vasárnap I. sz. Vásárhelyi Béla-emlékverseny Ues kormányossal, vidéki egyesüle­tek számára. Tisza Szegedi EE, VSE. II. sz. Állami dij. Junior négyes kormányossal. Váci SE, Sz. István, Műegyetem, Győri TEE, Pannónia EC, Sirály EE, Wiener RC, Pirat. Ha itt a Vadkerty II. négyes az előfutam­ból a döntőbe kerül, meglehetünk ve­le elégedve. III. sz. Junior szkiff. Back Ottó, Szendey András, Kovacsics L., Vértes fair* I)]'. Vadas József városi orvos sza­badságáról visszaérkezve orvosi te­vékenységét ismét megkezdette. Ba mjjassra5ch xésjeSóaljj éwzápéja A kormányzó születésnapján tar­totta a m. kir. Damjanich János» 1. honvéd kerékpáros zászlóalj kikép­zési évének záró ünnepélyét a kata- 1 inpusztai lövöldében. Az ünnepélyt tábori mise nyitotta meg, melyet a budapesti vegyesdandár tábori lel­késze pontifikáit. Tábori mise után zajlott le a tiszti, altiszti, legénységi lóverseny, továbbá a harcszerű tor­na, mezeii'uló- és kerékpáros gyor­sasági verseny. A győztesek tisztelet- dijakat kaptak és a leszerelő kato­nák báró Gaudernak alezredes, zász­lóaljparancsnok hazafias beszéde után azzal az érzéssel távoztak ott­honukba. hogy katonai szolgálatukat nem fejezték be a szép ünnepéllyel, hanem a katonai tudásukat minél szélesebb rétegben terjeszteni és a honvédség jó hírnevét erősbiteni ha­zafias kötelességük. É.w.zár'á £iwnapéig A Hadiárvák m. kir állami bőripa­ri szakiskolája szokásos tanévzáró­ünnepélyét július 2-án, szerda dél­után 4 órakor tartja, a testnevelés eredményeit pedig este i/26 órakor mutatja be. Mindkét alkalomra ez­úton hívja meg az intézet iránt ér­deklődőket az igazgatóság. Belépődíj nincs. Gyengén össftösiik «a Dimapar'toií Felszólalást kaptunk a Mária Te- rézia-rakpart lakóitól, melyet meg­szívlel ésül ajánlunk a városháza ille­tékeseinek. Arról szól a panasz, hogy a korzót, mely ma ezrek és ezrek üdülő helye, nagyon fukarul öntözi a Niagara. Ebben az időben, mire még egyszer visszatér, már felitta a napsugár az öntöző kocsi gyenge permetjét, ezért jó lenne az utcai vízcsapból elárasztani tömlővel a portongert, a mely ma már tenyérnyi vastagon üli meg szép korzónkat. E miatt az ott lakók nem tudnak abla­kot sem nyitni, mert a portenger közvetlenül az orruk alatt száll fel. Autók, kocsik nem tartják meg az előirt lassítást, igy állandó portenger ül a korzón. Vizet és rendőrt kérnek a Mária Terézia rakpart lakói. ¥ arosi filmszínház ÉS TUOOMÄNYOS Szombaton 7-9 Híradó & w'áíSág s^enrie Igazgató : S*en<györijj<« Guut»v Vasárnap 5-7-9 Érdekfeszitő dráma 8 felvonásban — Főszerepekben: Charlyle Blackwell, Benita Humes A legújabb ZOftO'HURU film ez idei : oro» Hursi filmek svíÁcjere: ZORO-HURU ÉS A GORI1CÉK Kacagtató vigjáték 10 felvonásban A főszereplők természetesen ZORD é® HURU

Next

/
Oldalképek
Tartalom