Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-01-15 / 4. szám

2 Az alispán e$sö látogatása Erdélyi Loráncl dr. Pestvármegye most megválasztott alispánja vasár­nap járt először uj minőségében vá­rosunkban. Részt vett a megyés- püspök által farsangon adni szokott ebéden, majd Kolossváry Mihály pre- látust. a vármegye felsőházi tagját ját kereste fel feleségével. Innen Hu­ber József dr.-t látogatták meg, majd pedig Krcikkcr Kálmánéknál töltöttek hosszabb időt, mielőtt visszatértek a fővárosba. äCereskeiläänk beszámol ója A munka jegyében indult meg a Kereskedők-egyesületének uj eszten­deje, melyet e napokban megtartott népes és tárgysorozatban egyaránt tartalmas választmányi gyűlés nyi­tott meg. Meleg ünneplésben része­sült az Egyesület vezetősége, kiket — élén Starnberger elnökkel és Bu- dinszky társelnökkel vitéz Keresztes Béla köszöntött, majd az elnök szá­molt be hosszasan az elmúlt évi mű­ködésről, felsorolván a lapunkban annakidején közölt tevékenységeket, melyekből kiemeljük a piac áthelye­zése, Mavart megindítása, adózások­ra vonatkozó kérelmek, az árúk utcai kifüggesztésének megengedése, kiske­reskedői kölcsönök, kulturműködés (pályadijak a helybeli középiskolák­ban) Szt. István hetének megünnep­lése, csatlakozás a Reviziós Ligához, szegények istápolása (150 P-ős ado­mány), Máv. menetrend, hétvégi je­gyek. vidéki telefonszolgálat érdeké­ben tett eredményes működéseket. Egyben a gyorsvonat megállása vé­gett megkezdett akciót tovább foly­tatják (erről külön részletesen be­számoltunk lapunk legutóbbi számá­ban). A nagy megelégedéssel foga­dott beszámoló után Révész Sándor dr. főügyész tartott előadást a ké­szülő uj és a kereskedelem érdekeit mélyen érintő rendeletről : a peres értékhatárok felemeléséről. Az egye­sület érdekében kifejtett eredményes működésért a választmány úgy a fő­ügyésznek, mint Weiszbarth Lajos jegyzőnek teljes elismerését fejezte ki. Ezután Fenyő Ernő pénztáros tett részletes jelentést a vagyoni állapot­ról, bemutatta az elnökség által át­vizsgált pénztári kimutatásokat, me­lyet az egybehívott számvizsgáló bi­zottság elé terjesztettek. A székház alapja javára szolgáló újévi ajándék­naptár megváltásra vonatkozólag : Schmiedl Samu és Kubinyi Géza tettek jelentést és kaptak további megbízást, hog\’ a felajánlott ado­mányokat sürgősen szorgalmazzák s az akciót a folyó évre is, — már most — folytassák, hogy az minél eredményesebb legyen. Kabaré az ipartársulatban Az ipartársulat vigalmi bizottsága az idei farsangot nagy kabaréelő­adással, melyet természetesen tánc követ, teszi hívei előtt emlékezetes­sé. Előadják A motor, Madame Riza, Modern Othello bohózatokat és Les­tük Gyula énekelni fog. Nincs két ség az iránt, hogy január 19—én me­gint szűk lesz az ipartársulat he­lyisége és most már újra (kitudja, hányadszor; törhetik a fejüket, hogy melyik irányban bővítsék az iparo­sok népszerű kaszinóját. r r Mindenütt kapható! Termeli: ORSZ. m MAGY. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Budapest, I., Horthy Miklös-út 119—121 váci c.Testen báíozunk az idén, kedves 3ntim kPista! Miért, drágica ? Nincs meg­elégedve a váci bálok nívójával ? = Váci bálok nívójával ? Hát hol vannak a váci bálok ? Azaz, hol lesz­nek a váci bálok ? De mi az ? Magica átveszi az én szerepemet és számol ? = Mi az, hogy számol ? Azaz, hogy beszámol ? = Ja ? Hát igen ! Maga felül tetetett bennünket a múlt számban, hisz an­nak a sok bálnak, a mit megirt, a fele sem igaz ! Pardon, hogy megsértett, de ki kell gyorsan jelentenem, hogy a Váci Hírlap beszámolója megfelelt a ki­múlt hét farsangi hadszintéri hely­zetének. Hogy azóta megváltozott a helyzet ? Drágám, most minden szem Hágán ! = Harctéri helyzetről beszél ? Ta­lált ! ! Mert ez tényleg harctér, de mi­lyen fekete harctér, sőt schwarctér, sőtebb : hős vértől pirosait, a hol már is sok az elhull.- Hát mit tagadjam ? De gyerünk sorba ! Tehát : Az Evangélikus bál végleg elmarad. A Mansz kultures- télyt tart, de lehet : délután lesz be­lőle. Január 18. Fu-ecsbál. Azaz, hogy fuccs a vivőből. Lemondták. Kulisz- szalilkok: ismeretlenek. Pedig van­nak ! A Beac vívói azért kijönnek, sőt meg is vívnak a Vesével délu­tán 6 órakor a gimnázium tornater­mében, sőt utána 8—1/20 körül va­csora is lesz a Kaszinóban, sőt úgy a meccsen, mint a vacsorán vendé­geket szívesen lódnak, de a bált le­mondták. Lemondták még az e napi tea-estélyt Juliska néniéknél és pe­dig éppen a vivóbál miatt. Nem érde­kes ? Lemondták még ... nem ! a 19-i ipartársulati kabarét nem mondták le, azaz, hogy lemondtak arról, hogy ne sikerüljön. Február 1-én nem mondták le a tiszti kaszinó bálját. Sőt a VSE majdnem lemondta, de közbe jött valami s igy majd a Vica elintéz mindent. A VSE riválisa, a Vx\C is e napon rendezi bálját s far­sang-királynőt választ. Február 8-án mint már mondám, tűzoltóból, 9-én a polgári Dalkör mulat, 15-én Ju­liska néni teáztat, esetleg, nem biztos, majd még megírom, hátha lemond­ja, de a Leventék nem mondják le e napot. 16-án a Kaszinó farsangi estélye lesz . . . reméljük — meg­tartva. Március 1. Katolikus-bál nagy­dátuma. Emerikána rendezi. Hallat­lan előkészületek. Stop. Másss. Ju­liska néni tervez, de alighanem Eme­rikána végez — itt is. Jóbarátok is e napon táncolnak, és gyűjtenek jö­vő karácsonyra. Még egy késői ma­dár : március 15-én a VTE mulat.- Hangsúlyozom, mindez csupán terv — — Szót se többet. Én is lemon­dok ! Ezt a váci farsangot Pesten fo­gom végig táncolni ! Slusz pasz ! MfíC közgyűlése A Váci Atlétikai Club értesíti tag­jait és az érdeklődőket, hogy évi ren­des közgyűlését január 26-án, vasár­nap d. e. 10 órakor tartja helyiségé­ben (Zsaraóczay-vendéglő). Egyben figyelmezteti tagjait, hogy tagdij- hátrálékaikat a közgyűlésig feltétle­nül rendezzék, annál is inkább, mert szavazati joga csak annak van, kinek tagdijhátráléka nincs. aSINGER varrógépek MÉGIS A LEGJOBBAK T* I HÍRLAP Farsangi naptár Január 19: ípartársulat bálja kabaréval Január 25: Tea-est a Nőegyletben. Február 1 : Tisztikaszinó bálja. VSE vigjátékestje : Majd a Vica ! VÁC bálja Farsangi királynő-válasz­tással. Február 8: Tüzolto-bál. Február 9: Polgári Dalkör hangversenye, tánc- mulatsággal. Február 15: Levente-bál. Február 16: Kaszinó farsangi vidám-estje Március 1 : Katolikus-bál (Emerikána). Jőbarátok táncmulatsága. Március 15: VTE bálja. árvácska a Dakotában Minden tekintetben kifogástalanul sikerült rendezésben mutatták be a Dakota-gyár alkalmazottai Zerkovitz dallamos, jókedvű operettjét, az Ár­vácskát, szombaton este a Hliniczky- nél. A kitűnő kézzel összeválogatott szereplők annyi szeretettel látták el komoly feladatukat, hogy ez meg is hozta a megérdemelt zajos sikert. Dobos Kató a címszerepben igen elő­nyösen mutatkozott be, mint bájos, kedves hőse a hasonló operetteknek. Főleg természetes, minden pózolás nélküli játékával aratta őszinte sike­rét. Partnere Lestár Gyula rutinos műkedvelő, a ki úgy játékával, mint szép énekeivel kapott sok tapsot. A jó kedvet, a rengeteg nevetést Iíos- tyál Lulu és Szinyéry László szállí­tották. Elég volt csak megjelenniük ahoz, hogy máris mindenki neves­sen. Sok vig daluk és nagyszerű tán­caik növelték sikerüket. Kostyál Mar­git háládatlan szerepével méltóan il­leszkedett be a humort szállítók együttesébe, Somogyi Péter bácsija kedves alakítás volt. És most felso­roljuk mind a harmincöt szereplőt? Ugye nem is kívánhatják ezt ? A ren­dező Szinyéri László ismét egy szép sikert könyvelhet el, a mihez a har­mincöt szereplő mindeg3dke egész szívvel segítette őt. Hatkinson lelkész és nem újságíró Igen érdekes cikk jelent meg nem rég lapunk hasábjain. Egy angol járt a váci fegyintézetben s nagy csodál­kozással nyilatkozott a magyar bör­tönügy fejlődéséről. Ezt a Váci Hir- ilap megírta és pedig úgy, hogy az előkelő idegen a Manchester Guar­dian munkatársa. E cikkünk némi helyreigazításra szorul. Hatkinson nem újságíró, hanem angol lelkész, a ki tanulmányúton van, hogy a ma­gyar börtönügyet megismerje. Bár in­terjút nem adott, mert szerényen, fel­tűnés nélkül kívánta munkáját vé­gezni, a főtisztelendő úr kijelentette, hogy mindaz, a mit a Váci Hírlap megirt, az ő gondolata, egyezik az ő nézetével annak tartalma. Csak kü­lön hangsúlyozza, hogy ő nem új­ságíró s nem is mutatkozott igy be, hanem mint angol lelkész. cuísssiik üxlcíébv a ve- | vöt, Qa fflröetösét a I váci mne/npnAN Ktoz.cs \ Nyilt-tér > Nyilatkozat Azon ismeretlen úri embertől, kit szombaton éjjel a Központi kávéházban véletlenül meglök­tem, ezen az úton kérek bocsánatot. Vác, 1930 január 13. A jegyzők vagyonukkal felelősek az adóhátrálékért Az ország minden részéből jönnek a panaszok, hogy a községek olyan nyomasztó gazdasági helyzetben síny­lődnek, hogy a saját tisztviselőiket sem tudják kifizetni. Az adóhátrál é- kok behajtása ilyen körülmények kö­zött katasztrófával fenyegetnek egész községeket. A pénzügyminiszteér adóbehajtási kíméletet ígért. Viszont a belügymi­niszter felhívta a községek elöljáróit, hogy az adókat haladéktalanul szol­gáltassák be. Azokat az elöljárókat, a kik az adót a megfelelő határidőre nem szolgáltatják be, teljes vagyo­nukkal felelőssé teszi az adóhátrá­lékért. A váci fizetésképtelenségek Vasárnapi számunk foglalkozott a váci gazdasági helyzettel, mely olyan rossz és sötét, hogy rövidesen több fizetésképtelenség fog a piacon nyil­vánosságra kerülni. Most illetékes ke­reskedői helyről azt a felvilágosítást kapta a Váci Hírlap, hogy cikkünk túlerősen festette a helyzetet s bár mindenki érzi a mai mostoha viszo­nyok nehézségeit, ha fizetésképtelen­ségek lesznek is a váci piacon, azok csak kisebb kereskedőknél, kik tel­jesen tőke nélkül kezdték vállalkozá­sukat, eg}^-két esetben lehetnek, me­lyek nem ingathatják meg a szolid váci kereskedelembe helyezett bizal­mat. De ezek a viszonyok kell, hogy gondolkozásba ejtsék pénzügyigazga­tóságunkat, ezért méltán vár a hely­zetnek megfelelő adóztatást a nagy megpróbáltatásokon át a váci keres­kedelem. Nyilvántartják Pest vármegyében az építkezéseket Január elsejétől kezdve a központi statisztikai hivatal rendelkezésére Pestvármegyében, az öszes városok­ban, a tízezer lelket meghaladó né­pességű községekben és a pestkör­nyéki községekben, összesen III hely­ségben megkezdik a lakásházépitke- zésekről a rendszeres nyilvántartás vezetését. Ezt az akciót különben a statisztikai hivatal az egész országra kiterjeszti, mert az adatgyűjtéshez a szociális és gazdasági érdekek egész sora fűződik. x\z adatgyűjtés szem­pontjából minden hatósági engedély­hez kötött építkezést ezentúl fel kell jegyezni a nyilvántartóba, az uj épít­kezéseket épugy, mint az átalakítá­sokat és bővítéseket is. V ÁROSI FILM ÉS TUDOMÁNYOS r ZINHAZ Igazgató : Szentgyörgyi Gusztáv Szerda Olcsó helyarekksil 7 és 9-kor (Csak 16 évon felülieknek) Hoot Gibson filmje: AZ ARÉNA HŐSE HÍRADÓ Vadnyugati történet 6 felvonásban EfwY Ö\G V1 IJiOSXO NAPLÓJA Nagyvárosi filmriport 9 fejezetben ___________A főszerepekben: Mary Kid, Fel Malten és Fred DSderlein Szombat Orczy bárónő világhírű regénye: A VÖRÖS PIMPERNEL Vasárnap —wmá Milton Sills és Thelma Todd főszereplésével: A vidéki színésznő

Next

/
Oldalképek
Tartalom