Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)
1930-06-04 / 42. szám
Ara 12 fillér. 44-ik évfolyam. 42. azém Vác, 1930 junius 4. VÁCI HÍRLAP ____ Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenkint kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy negyedévre . . 2 P 80 fill. Vidéken egy negyedévre . . 3 P 50 fill. Kgyes szám éra , . . . . . — P 12 fill. Telelés szerkesztő, kiadó és laptcilajdonos OERCSÉNYI DEZSŐ Szerkesztőségi és kiadóhivatal: Széchényi-utca és Csányi-út sarok. Tel. 17 Hirdetések és nyilttér milliméter soronkint díjszabás szerint Emlékezzünk ! A. tízéves trianoni béke Béke...! Mily magasztos, mily szép, az ember lelkében a fenséges nyugalom érzetét keltő szó!... Béke...! A normális életet, a gazdasági, ipari, kulturális fejlődés lehetőségét jelentő és garantáló fogalom!... Béke...! Az a csodálatos harmónia, mely az Isten-terem tét te emberiség egyedei és nemzetei között a nagy, a szent lelki közösséget, a testvériséget van hivatva biztosítani ... Béke !... Az a hatalom, mely az embert Istenhez emeli ! Es mégis nekünk magyaroknak kétségbeesett, fájdalmas torzmosoly vonaglik át arcunkon, ha ezt a szót halljuk:... béke. — Hát van béke egyáltalában?... Azt mondják,hogy van, hisz tiz éve kötötték meg a trianoni palotában azt az egyezményt, melyet békének csúfolnak. Tiz esztendeje annak, hogy «élvezzük» a trianoni béke «áldásait» : területi csonkítást, véreink millióinak elsza- kitásál és a velük szemben való minden erővel és eszközzel megpróbálkozó nemzeti értelemben vett megsemmisítő törekvéseket, a csonkaországbeli kétségbeesést, nyomot, mun- kátlanságot. És ezt nevezik békének ...!!! Épen azért, mert a trianoni béke nem hozta meg azt, a mit a meggyötört magyarság joggal várt volna tőle, mert az igazságtalanságok oly elképesztő hosszú láncolatából áll, hogy józan ésszel megérteni sem lehet, ez lehet bármi, a minek akarják, de nem béke. Ettől távolabb állunk, mit valaha. A magyarság ezer sebtől vérzik, ereje fosztottan, rongyokba bontottan van kivetve az út- szélre, de áll, remél, vár, várja az Igazság diadalát élő hittel, büszke daccal. Annak idején, a mikor a hazug és ostoba wilsoni elvek alapján vég- hezvitték a szörnyű területi megcsonkítást, elhangzott a kijelentés a békediktátorok ajkáról, hogy ezer éves birtoklás nem ad még jogot egy területre. Hát akkor mi alapon kaplak tőlünk a csehek, rácok, oláhok ? Ők talán két, vagy ötezer éven át birtokolták és mi magyarok ezer éven át csak bitoroltuk ? talán mi magyarok kaptunk oltalmat és otthont a hegyeken át bekullogott móc pásztornál, vagy a török elől elmenekült rác hordánál ? Vájjon Kassa, Ungvár, Beregszász,... de menjünk ni semmit, de nem lehet, nem lehet, mert... június 4-én jubilálunk, jubiláljuk a tiz éves trianoni békét. Ezen a szomorú jubileumon el kell, hogy töltse lelkünket, agyunkat, minden csepp vérünket a keserű dac, a tiltakozás : ebbe a békébe nem nyugszunk, nem nyugodhatunk bele ! . .. nem, nem, soha ! Zsembai Ferenc A MAGYAR HAZA DICSŐSÉGÉRE! — jelmondattal ütötte be az első zászlószeget Krakker Kálmánná zászlóanya leventéink gyönyörű zászlajának rúdjába Városunk emlékezetes napja lett a vasárnapi levente-zászlószentelés csak nyugatra Komárom, Érsekújv- vár, Pozsony slb. oly ősrégi cseh városok, hogy a cseheknek ezekhez való joguk kétségtelen ? És vájjon nem fel báb őri tó az a períidia, rnely- Jyel Ausztria hozzájutott Nyugatma- gyarországhoz ? Jobb volna minderről nem beszélni, mily jó volna minderről nem ludlvorán reggel, a mikor még a legedzettebb alvók még az igazak álmát aludtak, hangos és vidám zeneszó kel legelte a várost. A Hadiárvák és a Tűzoltók zenekara húzott végig a városon zenés ébresztővel, hangulatot adva a szépen induló vasárnapnak. Az égen apró kis bárányfelhős foszlányok húzódtak dél felé, láthatatlan erővel maguk utáii vonva a menybolt hatalmas, most már tiszta azúrját. Lassan megtelt az utca a Konstan- lin-tér felé síelőkkel. Közöttük leventék, cserkészek boldog arccal sietlek mai céljuk felé. A Konstantin-téren, a Fehérek temploma előtt hatalmas emelvény büszkélkedett, ízléssel dúsan díszítve tölgyfalevéllel, virágok, dísznövények tömegével. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége váci hölgyei által a váci leA legöregebb váci diák Tragor Ignác emlékezése Farkasfalvi Imréről a Váci Iskolaiársak Szövetségében II. Az 1859—60 iskolai évben újból Vácon találjuk. Kitűnő eredménnyel végzi a III. osztályt, de ellátáson nem Bodendorferéknél van többé a főtéri Elefánt-üzletházban, (ma az Intzédy- testvérek tulajdona), hanem Krako- witzer János serfőzőnél, ennek Paradicsom-utca 189. számú házában. (Ma az örököseinek tulajdonát tevő 9 számmal jelzett Bátliori-utcai ház). Ez a szállásváltozás döntő befolyással volt Farkasfalvi életére, mert ennek köszönhetjük, hogy a miénk lett és végleg váci maradt. Ugyanis ekkor gyulladt ki szívében a szerelem lángja házigazdájának viruló leánya, Mariska iránt, akit aztán feleségül is vett. Eme házasságából származó leányának háza erősítette meg anyagi érdekszálaival Farkasfalvinak városunk iránt táplált vonzalmát. Váci iskolázása detarminálta őt arra, hogy vácivá váljék. Meleg és benső barátság köteléke fűzte őt ösz- sze iskolatársaival és a szomszéd fiúkkal. Élénk és vidám deákéletet folytattak. Egy alkalommal valamelyikük végig nézte az akkor itt művenlék részére adományozott gyönyörű zászló fel avatási ünnepélye ugyan csak 9 órakor kezdődött, de a mint 7 órakor a leventék gyülekezni kezdtek a templom előtt, az érdeklődők tömege egyre nőtt s 8 órakor Andor Károly, a nap minden kritikát kiállott tapintatos és rutinirozott kezű rendezője már a harmadik gallérját váltotta. Mért, rimánkodott, utasított, parancsok, tanácsokat osztogatott s 9 órakor álit minden a helyén, a téren s derék tűzoltóink hatalmas négyszögű kordonja oldotta meg a legügyesebben a nézők elhelyezésének nehéz feladatát. Ekkor már oktatóiktól vezetve katonás ^rendben álltak fel a résztvevő leventék, élükön a fess, kiválogatott szép szál magyar gyerekekből álló, magyar ebneres fehér inges diszszá- zaddal. Molnár Jenő főoktató uralkodott a színes, hatalmas fegyelmeködött színtársulat előadását és megírta emlékezetből a látott darabot, melyet aztán a 13 éves ifjak előadlak a Paradicsom-utca érdeklődő közönségének részvétele mellett a Bar- tos-ház udvarán. De még nagyobb hatással voltak a gyermekifjúra piarista tanárai. A jó pedagógus mindig megtalálja a kulcsot tanítványai szívéhez. A szeretet az, mellyel magához tudja vonzani és a megbecsülés érzelmét kiváltani személye iránt. Az emberi természetnek érdekes tulajdonsága, hogy elöljáróit, parancsolod bizonyos fokig ellenségének tekinti. Ez a sajátos jelenség meg- van már a gyermekben is. Ez az alárendeltségi viszonyból folyó • szakadék mind nagyobb lesz, ha a fö- lebbvaló hatalmi tudatában kiélezi az ellentétet ahelyett, hogy megakadályozná ennek a szunyadó ellenséges érzésnek a kifejlődését. A bizalmatlanságot ragaszkodással fölcserélni, a haragot szeretetté varázsolni, az érzésbeli viszonyokat megváltoztatni szinte teljesítheted ennek látszó pedagógiai postulátum. Ezt az igazi önfeláldozással járó nagy áldozatot csak azok hozhatják meg, akik hivatásszerűen foglalkoznak az ifjúsággal, akik szeretik a pályájukat és szerelik az ifjúságot, melynek nem csupán oktatói és nevelői, hanem egyszersmind atyai barátai is. Ezek az zetl gárdán. Olt állt a hadiárvák fürge zenekara is, a tűzoltók zenekara, majd a váci leventék mind, élükön parancsnokaikkal és a felsős diákok. Fél tízkor, pontosan, harsona jelzés, harsány vezényszavak és élesen kivágott vigVázz-állás jelezték, hogy az ünnepély kezdetét vette, megérkezett koszorús lányainak bevezetésével dr. Iírakker Kálmánná zászlóanya, dr. Huber József elnök karján. Bevonultak a templomba, a hol már társadalmunk vezetői, a tisztikar, egyesületeink képviselői várták a felszentelés kezdetét. Itt Miltényi Aurél rendezkedet t. Mos! újabb kürtszó jelezte, hogy bent a templomban elérkezett az ünnepélyes pillanat, az áhitatos csendben Kokovaij János prelátus kanonok a zászló hivatását méltató szavak kíséretében felszentelte a zászlót. Könnyekig megható volt, a mikor az ujonan felszentelt, büszke szép zászlóhoz egyenként odamentek egyesületeink öreg zászlói és összedugván fejeiket, barátkoztak a legifjabb harcossal. A zászlószentelés után ünnepi szent mise volt. Urfelmutatás alatt odakünt felharsant a kürt gyönyörű melódiája, az «Imához /». Az egész tér megindultál! hallgatta az érc messzehangzó komor szavát. Szent mise után Iírakker Kálmánná zászlóanya kiséretével felvonult az emelvényre, körötte helyezkedtek el társadalmunk előkelőségei és a venideális pedagógusok a szerzetes-tanárok, akik éjjel-nappal emésztik magukat, hogy szilárd alapot adjanak növendékeik ismeretének és lelkűkbe oltsák a tudás és az istenfélelem szent csíráit s így a hazának hasznos polgárokat neveljenek. Még ezek közül az igazán jó tanárok közül is kiválnak a legnagyobb elismerésre méltó kegyestanítórerid tagjai, akik — nőmén el ómen —nem csupán a nevükben hordják a kegyes tanítás jelszavát, hanem valóban szelíd bánásmóddal, de amellett atyai szigorúsággal tudják kezes bárányokká szelídíteni a gondjaikra bízott nyáj minden egyes tagját épen azért, mert külön-külön férkőznek mindenkinek a szívéhez. Az ifjúság iránt táplált nagy szeretetükben teljesen felolvadva, szerzetesi lemondással, bámulatos türelemmel, szent Alapítójuktól örökölt hagyományos szellemben apostoli ihletséggel buzgólkodnak pártfogoltjaik szívét-lelkét kiművelni és ismereteiknek szilárd alapot adni. Páratlan nevelő rendszerüknek ezek a hathatós eszközei kiválóan alkalmasaknak bizonyultak céljaik megvalósítására, a tanulás megkedveltelésére, a hazafias és vallásos érzés fölkeltésére, az egyéni akarat kifejtésére és a szunnyadó tehetség irányítására. A kezük alól kikerült ifjak aztán fölvértezve az életHEULER“ DOBOZEMENTHALI
