Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-06-01 / 41. szám

Nyilt-ter A régi váci diákok megható ragaszkodása öreg iskolájukhoz Hetedszer jöttek el testületileg szeretetük demonstrálására szempontjából is fontos ez, mert a német gyár nem fizet forgalmi adót. Két eve azért engedte meg a minisz­ter az idegen anyag behozatalát, mert akkor 5—6 város épített csa­tornát és a magyar gyár nem tudta volna időre szállítani. Zarka is azon a véleményen van. hogy a kőagyag jobb, mint az ashes! pala. Főleg ott, (igy Vácon) a hol az altalaj kitűnő. Ma tehát akármelyik váci cég olcsób­ban tudja szállítani az anyagot.mint az ajánlatban szereplő áraknál. A polgármester mindig atyai jótevője volt a váci iparosságnak, ő azonban nem műszaki ember s igy a tett ki­jelentéseket csakis szakember adhat­ta a szájába. Zarka talán nem tudja, hogy Vácon is van olyan iparos, a ki­nek joga van csatornát építeni. Az iparosság ne elégedjék meg tehát az öOo/o-os munkamegosztással, kö­vetelni kell az egészet Vádiak. Quell is, Ivanovics is úgy nyilat­koztak, hogy mind igaz, a mit Ober­länder elmondott, de ki vállalja a felelősséget, ha az építés elhúzódnék s a munkanélküliségen nem segíthet­nének ? Oberländer még azt is ma­gyarázza, hogy az új versenytárgya­lásból csak a városnak lenne nagy haszna, mert az ajánlatok .sokkal ol­csóbbak volnának. Quell: De ha mégis elhúzódnék ? Ne mi legyünk akadályozói a mun­kanélküliség sürgős megoldásának ! Már elharangozták a delet, már egv óra is elmúlt s a vita még tar­tott. mindaddig, a mig már csak hár­man maradtak. Nem is hoztak hatá­rozatot s még a következő indítványt sem tudták letárgyalni. Eljegyzés Szlachányi Mártát. Szlachányi Bé­la dr. budapest-kőbányái gyűjtőfog­ház igazgatójának és nejének, Roller Fannvnak leányát eljegyezte Deák Gedeon, a váci kerékpáros zászlóalj főhadnagya. Tragor Ignác — miniszteri biztos Tragor Ignác dr. kormányfőtaná­csost minden évben felkéri a közok­tatásügyi miniszter, hogy az érettsé­gieknél hivatalos ellenőrző szerepet vállaljon. Eddig Tragor dr. Sátoral­jaújhelyre járt. ez idén a győri leány­kereskedelmi iskolához nevezték ki érettségi biztossá. Tragor e hét ele­jén megy fel Győrbe és azután Bécs- be, majd Fe-lsőausztriába utazik, hogy váci vonatkozású történeti em­lékek után kutasson. Útja körülbelül két hétig tart. A májusi 45°,/0 zsírtartalmú HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ viszonteladói ára 20°/«-kal olcsóbbodott TEJSZÖVETKEZETS KÖZPONT Budape vt 4, postafiók 20 Tisztelettel értesítem Vác és nagy vidéke igen tisztelt közön­ségét, hogy Irsáról visszaköltöz­tem és festő- és mázoló-iparomat itthon tovább folyatom. Kérem szives jóindulatú tá­mogatását, kiváló tisztelettel: Kováts Ferenc festő- és mázolómester öv Vác, Rákóczi-utca 1 Az iskola megbecsülő szeretele, ta­náraik kedves emléke, az iskolatár­sak egymás-megbecsülése ismét ösz- szehozta a váci gimnázium volt diák­jait néhány órára. Az emlékek felújí­tása. a boldog ifjúkor képe az alma mater folyosóin rövid időre feledtet­ték a hétköznap gondjait. A Váci Iskolatársak Szövetsége tar­totta hetedik évi közgvűlését és ezen ismét nagyon sokan, közéletünk szá­mos neves tagja jelent meg. Többen, mint más években. Mintha a szoros együvétartozás hangsúlyozása ma szükségesebb lenne, mint máskor. Jöttek olyan diákok, akik 25—30 éve hagyták el az intézetet és most a ked­ves emlékeket felújítva mondták : Nem változott itt 30 éve semmi ! Bi­zony, nem is tudják, hogy ezzel mily fájdalmat fakasztanak a Vácon élő volt váci diákok lelkében. Mi szeret­nek nagvnak, megujhodottnak látni az öreg iskolát, melyből már elma­rad a megszállott terület diáksága, mert nem kap helyet Vácon. Szűk az iskola, halljuk évről-évre és Ígér­nek. de az ígéret harminc éve Ígéret marad — nincs kultuszminiszter, a ki azt beváltaná. A sokat emlegetett kulturfölény követelné, hogy az ősi iskola falai végre táguljanak és egyet­len diák se mehessen más város is­kolájába azzal a keserű tudattal, hogy Vácon nincs hely ! * A piarista templomba lépő volt diákokat diszbeöltözött rendőrség fo­gadta. A nagy oltár előtt Gombos An­tal igazgató mondott csendes misét. Mondani is felesleges, hogy mint har­minc éve mindig, most is Mihalovits Ferenc főszámtanácsos és Nagy Sán­dor főszámvevő ministráltak. Az áhí­tatot nagyban emel te Nagy József ta­nár biztos vezetése alatt álló ének­kar gyönyörű énekeivel. A primusz-csengő hangjai mellett tértek a templomból a gimnázium­ba. A kapu alatt a hősök emlékénél megálltak. Előtte a honvédőrség dísz­ben, lenn a diákság hatalmas koszo­rúja. Dora Sándor dr. budapesti fő­kapitányhelyettes lépett elő és ma­gasztosan szép beszédben emlékezett meg a hősi halált halt váci diákokról. Egv diák hatásos szaval! ata és a Szózat elhangzása után a rajzterem­ben gyűlt össze a hatalmas társaság, hogy a hetedik beszámolót meghall­gassa. Teljesen megtelt a nagy terem volt iskolatársakkal és hozzátarto­zóikkal, kik előtt Korpás Ferenc, a budapesti Verbőczi-gimnázium kiváló igazgatója, a Szövetség elnöke nyi­totta meg a gyűlést. Csak az idegen­ből érkezett volt diákok neveit sorol­juk fel, láthatja az olvasó, hogyha a váciakat is hozzá képzeli, mily sokan voltak. Megjelentek : dr Szűcs István ny. államtitkár, orsz. képviselő, dr Dora Sándor főkapitány helyettes, dr Szent- györgyi Károly min. tanácsos, Schandl Miklós kegyestanitórendi kormánysegéd, Korpás Ferenc Verbőczy reálgimnázium igazgatója, Borsody Sán­dor OKH igazgatója, dr Schoepflin Lajos posta­igazgató, Sajó Aladár szerkesztő, Pintér Imre színművész, dr Majer Ferenc osztálytanácsos, dr Szlachányi Béla bűnt. igazgató, Gazsy Lajos árva­széki ülnök, dr Gabona Lajos kúriai bíró, Török Pál mérnök, dr Perényi István főorvos, dr Havas Kálmán nagykátai járásbíróság elnöke, Szabó Jenő műépítész, dr Szombathy István ny. főgimn. igazgató, Ferenczy Géza gyógyszerész, Mogyorósy István ny, máv. főintéző, dr Fajcsek Lajos szám­vevői főtanácsos, Schaub István gyógyszerész, Oberle Alajos főreálisk. igazgató, dr ígnátzy Ernő ügyéd, Pálffy László ezredes, számvevői igazgató, dr, Somogyi József egyet, magántanár, Rá/ga Zoltán gyári tisztv., Sződi Szilárd szobrász. Vadkerty János gazd. felügyelő, Borsody Gyula OKH igazgatója, dr Orbán József törv. bíró, Pesovár Ambrus piarista tanár, dr Nagy Sándor gimn. tanár dr Tápay István min. tanácsos, Kucsora Rezső gimn. tanár, Kökény Ferenc gimn. tanár, Simon Géza min. főszámtanácsos, Szungyi Gábor min főszámtanácsos, dr Bergmann Mihály ügyvéd, Vitéz Bérczy Imre min. számtanácsos, Bezdek Kálmán állatorvos, Kossuth Udvardy Kálmán csendőrszázados, Velzer Ferenc börtön­ügyi főtiszt, Preier Gyula min. főszámtanácsos, dr Somogyi Sándor orvos, Regele Károly rendőr főfelügyelő és még számosán a váciakon kívül. Az első szó Korpás igazgató, elnök ajkáról a magyar Hiszekegy, melyet nagy figyelemmel hallgatott meg nyi­tói) eszé ele követ. Az ifjúkor emlékei­ről beszél nagy melegséggel, bekap­csolja és apoteozist mond szent Im­réről és gyönyörűen jellemzi a kort, az országalkotás, a hiterősités nagy, nehéz idejét. Uj magyarázatot ad ar­ra. hogy országszerte miért tömörül az iskolájából kivált diákság. Ez a rész kedves emlékezéseivel itt követ­kezik : őszbebörült öreg arcok, erőteljes férfiak és reménytől duzzadó ifjúság gvűlt ill össze ma. hogy visszaszól 1- junk egy pár órára az ifjúkor boldog éveibe, a mikor orcáinkon még ró­nák nyíltak, szivünk sejtelmes vágyai ismeretlen magasságok felé szárnyal­tak. mikor még mindent rózsaszín­ben láttunk. Méltóbb hangulat alig ömlött el az öreg piarista templom boltívei alatt, mint mikor az öreg diákok serege sorban bevonult az annyi magyar lé­lek áhitatától megszentelt diákmisé­re. A felbúgó orgona hangjában az öreg diákok hála himnusza szárnyalt fel a magasságok Urához. Vájjon mi lehel az a belső erő? Mé­lyen tisztelt hölgyeim és uraim, mi lehet az az erkölcsi tartalom, a lélek mélyén gyökerező varázsa, a mely az életnek annyi baja, gondja elfoglalt­sága között nemcsak a váci piarista diákegyesületben, de más diákegye­sületekben is. ébrentartja a tagok lelkében ezt az ideális szeretetőt ? Mi lehel az. a mi ily változatos szint, harmóniát ad az efajta egyesületek­nek ? Honnan az az erkölcsi erő, mely az egyesület életét, működését igy alátámasztja. Mert mig más tár­sadalmi egyesületek élete megfakul, működésük sorvad, tartalmuk, élet­erejük kiapad, addig az iskolatársi egyesületek hangosak, népesek, tag­jainak száma évről-évre gyarapszik uj, friss erőkkel. Ide az emberek mo­solyogva. boldogan jönnek. Mi az az alap melyre az iskola­társi egyesületünk építve van ? Ha e kérdésre csak pár szóval is akarnék megfelelni, ha kutatom en­nek lélektani okát, vissza kell száll ­I Köszönetiiyiilvánitás Mindazoknak, kik felejhetetlen, drága kisleányunk elhunyta alkalmából megjele­nésükkel szivünk mélységes fájdalmában osztoztak, fogadják érte hálás köszönetünket. Vác, 1930 május 28-án. Szedlacsek Ferenc és neje nőm az egy évtizeddel előbbi korba és ennek hangulatát, lelki állapotát vizsgálva, kell a megfejtést keresnem. Mikor az emberiségnek oly sok szenvedést és gyászt hozó világhá­ború lezajlott, a magyar nemzet ha­lálos betegen is remélte, hogy a vál­ságos perceken átesve, csakhamar magához tér és meggyógyul. Azonban a halálos betegségben vergődő nem­zet ágyánál megjelentek a politikai kuruzslók és olyan orvossággal akar­tok minket kikurálni, mely a végső megsemmisülésbe vezetett volna. Az emberiség boldogitásának hamis jel­szava alatt erőrckapott a tömegőrü­let. a bolsevizmus. Recsegett, ropo­gott körülöttünk minden, fenekestül felfordult az egész világ. Olyan ré­mes állapotok uralkodtak, melyek­hez hasonlót csak Dante Poklában olvashattunk. A nemzet legszentebb javait támadta meg e bódult társa­ság. Megtámadta hazánk két erős fenntartó oszlopát. Szentségtelen ke­zével le akarta rombolni keresztény hitünkéi, erkölcsünket és a minden magyar ember lelke mélyén gyöke­rező hazafias magyar érzésünket. Hiszen ismeretes e gyászos -HA hó­nap története. Átéltük annak lelki gyötrelmeit. Ebben a szörnyű álla­potban fogamzott meg az emberek lelkében szinte ösztönszerűleg. az a hatalmas reakció, mely a mulasztot­takon okulva, az erők tömörítésében a jóérzésű magyar hazafiak össze­tartásában. egyetértésében, a polgári társadalom megszervezésében, a test­véri megértésben látta a legfőbb esz­közt az ilyen és hasonló veszedelmek elhárításához. Abban az időben a kommun után a jóérzésű magyar és magyar, ha soha nem is látta egy­mást. testvéri szeretettel borult egy­más nyakába, mennyivel erősebb volt a vágy, törekvés, hogy oly férfiak, kik egy városnak szülöttei, egy isko­lának növendékei, találják meg egy­mást idegenben is és tömörüljenek egy szervezetbe. Éreztük valamennyien, hogy a ma­gyarság megbontott, szétszaggatott helyzetében különösen szükség van olyan szervezetekre, melyek az ösz- szetartást. az erőknek egyesülésben való tömörítését célozzák. Ennek a jelentőségét éreztük át. Ez volt az az érzés, mely minket összehozott. Az olyan kisebb körökben kell kezdeni ápolni az egységet, összetartást, hogy eljussunk a nagy magyar egységhez! Ennek a lelki állapotnak a hatása V ÁROSI FILMSZÍNHÁZ ÉS TUDOMÁNYOS Szombaton 7— 9 Magyar híradó ft világ s eme Pola Negri nagyszerű filmje Igazgató : äzentgyörgyi Suunfta« Vasárnap 5-7-9 FFDOMA Victorien Sardon „Fedora“ című drámája 8 felvonásban A férfi főszerepekben: Normann Kerry és Lukács Pál SXÁ^I IJIÓ HALÁL Amerikai filmriport 8 felvonásban — Főszereplők: Edna Murphy és Monte Blue Héttő? VÁCI URÁNIA Héttő 7 Előadók: Mező Ferenc, Öweges József SZIÁMI EXPEDICIÓS FILM

Next

/
Oldalképek
Tartalom