Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-05-28 / 40. szám

ra is lennem, hogy amit ez a generá­ció invesztál! és kél éven belül in­vesztálni fog, az nagyon is eIgendő egy emberöltőnek. Többet nem bir el a közönség. Ha a város közönsége a háború előtt 25 esztendőt csak szép tervezgetésben tudott eltölteni, akkor nekünk is adhatnak egy kis haladékot, hogy lerakva egy nagy fejlődés alapjait, szépíthessük is óvá­rost. Vízvezeték, csatornázás, útbur­kolás : ha ez elkészül elég egg nem­zedéknek. Szavazásra teszi fel a kérdést, Grósz dr. és Perhisz kivételével min­denki a polgármester indítványa mellett szavaz. A íráros fsjlősléseért Következik a tárgysorozatnak egy lényeges pontja, amely nagy hatás­sal lesz a város fejlődésére és szabá­lyozására. Erről a Váci Hírlap már megemlékezett és ismertette, hogy egyes utcák, illetve városrészek 30 éves házadómentességei fognak kap­ni. akkor is. ha ott lebontás után uj ház épül. A város képviselőtestületé­nek csak kérelmezés! joga van. a mi­niszter dönt e kérdésben. A polgár- mester minden számbajöhető utcát, teret, városrészt bevett ebbe a ké­résbe. kérdés mennyit teljesitenek be­lőle ? Hogy melyek ezek az utcák és milyen ez a házadó mentesség, azzal a Váci Hírlap vasárnapi számában bővebben fogunk foglalkozni. Bikák és kanok ügye Utolsó pont : Tenyészállatok vá­sárlása. Miltényi Aurél tanácsos elő­terjeszti. hogy kedvező kölcsönt kap­hatunk tenyészállatok beszerzésére, ezt ki kell használni, veszünk két bi­kát és két kant. Perlusz érdeklődésé­re kijelenti, hogy csak zsemlyeszinű bikákat lehet vennünk, mert a piros­tarka szintiekkel szemben bizonyos ellenszenvvel van a váci kisgazda társadalom (talán a tehenek, és nem a kisgazdák ?' Sultz még azt szeret­né, ha. a város tenyészanyákat is tar­tana. mert a kisgazdáknál ezek ugyancsak gyengék. Zsoldos Károly felvilágosit ja, hogy erre kölcsönt kop­hattak pár évvel ezelőtt a kisgazdák, de nem éltek vele. Egyházi sere Székesegyházunkban Áldozócsütörtökön. Mise: Santner D-dur. Introitus : Griesbacher < Viri Galilaei . Graduale helyén : Mitterer «Ascendit Deus . Offertorium. Gol­ler : «Ascendit Deus». Communio : Griesbacher Psallite Domino . A soprán szólót Valeróné—Nell Mar­git, tenor szólót Petrányi Árpád és basszus szólót fíöröcz hajós énekli. Vasárnap. Mise: Becher C-dur. Graduale helyén : Griesbacher «Re- guavit Dominus . Offertorium : Gol­ler «Ascendit Deus». Ezen a napon Sämegh Miklós orgonái. A májusi 45°/0 zsírtartalmú HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ viszonteladói ára 20vkal olcsóbbodott TEJ SZŐVETKEZETI KÖZPONT Budapest 4, postafiók 20 Kirán ctulá&ra töltse meg Te/rmos üvegjét Szabó kitűnő fagylaltjával, melyben reggel­től estig eláll és nemcsak 3 kellemes hűsítői, hanem táp­értékét is visz magával. Telefon 75/, hívásra 3 perc, alatt laKásánaz. uzsonnafafiylalt VITÉZEINK Vasárnap ismét vitézi avatás volt Budapesten. Magyarország kormány­zója a budai királyi palota várudva­rán avatta vitézzé hős katonáinkat. Ez idén főleg a hadifogságokból ha­zakerültek közül volt sok vitéz. Mint minden évben, úgy ez idén is többen vitézzé lettek a váci hős katonákból. A Kormányzó vitézzé avatta László Árpád főhadnagyot, orsz. iparoktatási felügyelőt. Feren- czi István hadnagyot, oki. tanárt, a kiváló zenészt. Balázs Birg Gyula csendőrszázadost, a váci csendőr­szárny ezidő szerinti parancsnokát és Szombatiig (Szommer) Jánoshon- védtüzérszázadost. ki hosszú ideig vá­ci volt s Vácról is nősült. Ugyancsak vitézzé avatta a Kor­mányzó balassagyarmati Bainlner László vezérkari százados, vitézi vá­rományost. vitéz Bainlner Ernő tá­bornok fiát. Uj vitézeink élettörténetét és hábo­rúban szerzett érdemei lapunk va­sárnapi számában fogjuk ismertetni. & főispán meg v»3i elégedve.., Prcszlg Elemér dr. vármegyénk főispánja hétfőn délután tartotta meg szakközegeivel a szokásos évi vizsgálatot a városházám A vizsgálat úgy végződött, hogy a főispán kije­lentette. miszerint mindent rendben találtak s ezt örömmel adja a polgár- mester tudomására. Prakker Kálmán dr. ezt a dicséretet szép gesztussal az előadókra és tisztviselőkre bán­totta mondván, hogy ő kevés admi­nisztrációs munkát végez, őt a város- fejlesztési ügyek és tárgyalások tel­jesen elfoglal ják, a magas helyről jött dicséret tehát méltán tisztviselőtár­sait illeti. A hsneegp^imás először végez eyfhází funkciói a váci egyházmegye terüleféu Vasárnap, június 1-én nagy ün­nepség színhelye a máv dunakeszi! főműhelye. A műhely áldozatkész munkásai orgonát készítettek kápol­nájukba s ennek megáldására kér­ték fel Scrédi Jusztinján dr. bíboros hercegprímást. Az ország első főpap­ja elfogadta a megtisztelést és az or­gonát vasárnap szenteli fel mise után. melyet Hanauer István dr. megyés főpászlőrünk mond. A hercegprímás beszédet is intéz a munkássághoz, mely a műhelymegnyitási évfordulót is ez alkalommal ünnepli. Társas- ebéd, majd népünnepély lesz. Szent Imre-imrcep a Karolinában Május 25-én, vasárnap hódoltak a váci kai. leánynövendékek szent Imre herceg 900 éves jubileumának, még pedig d. e. a Karolina leányis­kola énekszámokkal, szavalatokkal, melodrámával és egy művészien fed - épített bájos, megható darab megje­leni tésével. Az ünnepély erkölcsi ér­tékét Geller György dr. beszéde rög- zitette* a növendékek leikébe, egysze­rű közvetlen szavakkal fejtegetvén nekik azt, a mit a leányifjúság is el­sajátíthat a glóriás daliától t. i. az imádság szellemét, mely az étet min­den körülményében erőt ad szivünk liliomának megőrzésére. A felső- és alsóvárosi leányiskolák cgy-egy sza­valattal beilleszkedtek az ünnepség kertjébe s a délután folyamán az egész programot megismételték e kél iskola növendékeinek. Hö^ök emlékünnepe Minden év májusának utolsó va­sárnapján áldoz a magyar társada­lom pár órát a világháború elhunyt hőseinek. Mull vasárnap Vácon is, mint minden évben, szép számú kö­zönség előtt folyt le a kegyele les ün­nepség. A középvárosi temetőben hős fiaink sírjai előtt Zsembai Ferenc tanár mondott nagyhatású beszédet, sok szép, értékes gondolattal ragad­va magával hallgatóságát. Gráf Ti­bor szép szavalata és a Polgári Dal­kör három énekszáma adták a kere­tet az ünnepséghez, melyen a kato­naság. az iskolák és a nagy kö­zönség vett részt. Visszaélés n tfáci Sasok »evével Megírtuk hogy a váci Sasok uj vezetőséget választottak. A tudósítás megbízható kezekből jött de, mint alább olvasható, még sem állja meg a helyet. A következő nyilatkozatot kaptuk : Váci Hírlap május 25-én megjelent számában a váci Sassport- osztály közöl hir folyta tásakép. a melyben alul írottak, a kik az érte­kezleten jelen sem voltak, igv bele- egvezésük nélkül megválasztottak, ez utón mondunk le tisztségünkről lua- novits János, Kábellá Ferenc Szilá- ggi Gyula. Kummer Albert. Vác, 1930 május hó 26. Magyar kerékpárosok orsiégos Emerge versenye A junius 30 án lejáró pályázat zsű­rije a következő tagokból áll: elnök dr. Szukováthy Imre. tagok: dr. Ba­ráti! Elemér, Boldog Nándor, dr. Kirch, knöpf Ferenc, Hauser Simon. Ransch- burg Pál. SteinerRezső, Tuschák Imre- dr. Vas Géza A pályázat iránt or­szágszerte nagy az érdeklődés. Áldozás! és bérmáikozásí felvételek bifVtViA Hlatkynál Műsoros juniálist rendeznek a szövögyáriak A Szövőgyári Testedzők Köre a Kőházban junius 1-én műsoros ju­niálist rendez. A műsor ez lesz : 1. Hiszekegy. Előadja a Sz. T. K. ve­gyeskara. Vezényel Melzing József, tanár-karnagy. 2. Gabién Rezső kon- feransza. 3. A diéta. Bohózat. Irta Xóti Károly. 4. Beethoven : Himnusz az éjhez. Volkmann : Eltűnt az al­kony pírja előadja a Sz. T. K. ve­gyeskara. 5. A pampák bikája. Bo­hózat. írta Nóti Károly. Évfordulóra Tíz esztendő, az időben semmiség, de mint egyéni siker — már mennyiség. Ezt a sikert üljük ma meg házilag Föidieim, Deáktársim, Váciak. Nyílt levelem Ti hozzátok intézem : van-e még bor a hüs váci pincében ? Legyen az bár »Püspöki, vagy Barátok« itt is, ott is engem otthon találtok. Az a fő, hogy teli hordók várjanak, kanosok, kupák, mind csordultig álljanak, s most az egyszer . . . kivételkép, ha lehet zárassa el Andor Karcsi a vizet. Tiszta legyen mint a Nagyszál szűz hava, melyre a Nap csőkot még nem tűz vala. Szűz-tiszta mint hitünk, amely azt vallja ; Jobb napok is várnak még a magyarra. Zsobrák, Spinyér, Papvölgy, Bácska, csörögi Rólatok a szarka is azt csörögi, hogy aki csak égj szer kóstolt belétek Tokajról is visszakacsint felétek ! És mert úgy van, kezdődjék a dáridó, szóljon a dal, hangszórjon a rádió, vigye hírül szerte a mi ünnepünk, melyen ma egy talpig embert ünnepiünk. Talpig férfit, ki egyenes iramban kormányozta hajónkat a viharban. Meg nem ingott mig a célhoz el nem ért, főispánunk : dr Preszly Elemér. Iránytűje hajszái-finom szerkezet melyben a legfőbb rúgó a szeretet . . . Piciny jószág, alig számit erőre, mégis mindig ez ragadta előre. Csendes szavú, csupa merő szerénység . .. Sokszor kopog ajtaján a szegénység ; meghallgatja, ir, levelez, protegál, de a puszta Ígéretnél meg nem áll ! Ezért Uram, Isten tartson sokáig, Tövistelen rózsák közt jár sokáig s ha elborul néha-néha homlokod, deritse fel Hitvestársad, Otthonod. Rajta fiúk. igyunk egyet szaporán, Nekünk a szeszt el nem tiltja a Korán. Van még elég, de ha elfogy a borunk, Szobon túlnan uj pirosat csapolunk. Olyan murit a világ még nem látott, mikor bottal verjük ki a cselákot; Keresztelőnk, búcsúnk lesz ez, szüretünk, Bízunk benne, mert magyarnak születtünk. Pintér Imre Csütörtökön és vasárnap nem lesz villany x\ villamosmű vezetősége tudatja, hogy a hálózaton halasztást nem tű­rő javításokat kell végezni, ennélfog­va áldozócsütörtökön és rákövetkező vasárnap reggel öt órától délutáni órákig szünetelni fog az áramszol­gáltatás. V ÁROSI FILM ÉS TUDOHÄNYOS Z IN HÁZ Igazgató : Szentg^örg^i Susaíán­S , era a ■ ‘hirVoV ’ ’ “°,W* AZ ORVOS ÉS AZ ASSZONY Két férfi és egy asszony regénye 8 felvonásban — Főszereplők : MARCELLii ALBIHI ÉS HANS ADALBERT SCHLETTOW Vígjáték 8 felvonásban — Főszereplők: ALIGE WHITE ÉS JACK MULHALL PÉNTEK • POLS HEGRi: FEDORA ÉS SZÁGULDÓ HÁLÁL PÉNTEK SS® eso-, szennyvíz- es trágyáié levezeté­sére, szellőztetésre, csatornázásra, sth. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LAJOS Budapest, Andrássy-ut 33 Elárusítóhely : Büschitz Márk, Vác, Árpád-utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom