Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-05-21 / 38. szám

vAci HÍRLAP A diákszövetség beszámolója A Váci Piarista Diákszövetség má­jus 29-én, áldozócsütörtökön d. e. fél 11 órakor tartja Vácon, a piarista gimnázium rajztermében VII. évi ren­des közgyűlését. Program szerint fél- tiz órakor szent mise a piaristák tem­plomában. Negyed tizenegy órakor a bősiha 1 o11 iskolalársak emléktáblá já- n a k megkoszorúzása. Emlékbeszéde t mondja : Dóra Sándor dr. li. rendőr- főkapitány. 11 órakor közgyűlés lesz a következő tárgysorozattal : 1. El­nöki megnyitó. Mondja : Korpás Fe­renc. a budapesti állami Werbőczy reálgimnázium igazgatója, a Diákszö­vetség társelnöke. Emlékbeszéd néhai Farkasfalvi Imre Íróról, az iskola egykori tanítványáról, a Diákszövet­ség volt tiszteletbeli tagjáról. Mond­ja : Tragor Ignác dr.. a Váci Taka­ró k p én z t ár el n ö k-ve z é r igazgatója, kormányfőtanácsos, a Diákszövetség tiszteletbeli tagja. 3. Évi jelentés. 4. Évi zárszámadás, jövő évi költségve­tés. 5. Számvizsgálóbizollsági jelen­tés. 6. Esetleges indítvány ok. A köz­gyűlést a Koronán társasebéd követi, melyre május 26-ig kell Nagy Sán­dor városi főszámvevőnél jelentkezni. Gergely Feresic: 99A három irrige“ c. szsnmOve Az egész város közönségét meg­hívja a Szent Imre emlékbizottság május 28-án este 8 órára a Remény­ség kultúrpalotájában történő bemu­tatóra. Olyan élményben lesz része a nézőközönségnek, melyet sohasem fog felejteni. 80 gyermek szerepel a bemutatón. A jegyek számozottak. 1.50 P és 1 P árban már válthatók a szereplőknél és a szt. Miklós-téri fiúiskolában, Kozeluha Sándor igaz­gatónál. A májusi 45% zsírtartalmú HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ viszonteladói ára 20»-ka3 olcsóbbodott TEJ SZŐVETKEZETI KÖZPONT Budapest 4, postafiók 20 Hattyú-utca 55. esetleg más szám alatt levő Ife célra is al­kalmas, május 1-re bérbeadó, vagy eladó. Bővebbet ugyanott a háztulajdonosnál. volt, földi gyönyör után nem áhítoz­tam, csak a hercegasszony varázs­latos egyénisége vonzott. Zsakettemet kivasaltattam és ol­vasva töltöttem el az időt. Lemartina költeményeiben gyönyörködtem és azok legszebbikét a L isolmenU ér­zéssel szavalgattam, tartalma úgy egyezett az én hangulatommal. A na­pok teltek, válasz nem jött. Elővet­tem Michelangelónak Colonna her­cegnéhez Írott szonettjei! és lelki sze­meim előtt íelcvenitettem a nagy al­kotó nagy szerelmét a kiváló nő iránt. Kitartással vártam a meghí­vást. Unalmamban a nagy szálló ma­nikűr atelierjében is megfordultam és alávetettem magam először éle­temben egy körömműtétnek. Eddig az ilyesmit férfiatlannak találtam, de a várakozás nagy pillanataiban a nőniesen ápolI körmöktől is előnyt vártam. Hogy meg fog hívni az biztos, csak türelem. Bizonyára előbb munkám olvassa el és ahhoz idő kell. Belé- meleglem Dante Isteni Comédiájába és elvakullságomban párhuzamot vonlain köziem és a nagy iró között. Ol Beatrice, egyénisége, engem a her­Senki sincs megelégedve a vásárral Hétfőn zajlott léidéi első pótvásá­runk. melyhez egy részről nagy re­ményekei fűztek, más részről külö­nös érdeklődés fordult iránta. A re­ménységei nem kell indokolni, hisz az iparos és kereskedő ma minden népmozgalomnál reménységei táplál, hátha lesz egy kis bevétel, jövedelem, az érdeklődés pedig a hivatalos kö­rök részéről nyilvánult meg. Ekkor tartotta ugyanis az uj vám- és hely- pénzdijszabás premierjét s mondhat­juk. hogy Vácon kívül a környék egyetlen falujának sem tetszik. (Pe­dig igy marad, legalább is addig, mig a főutca kövezetét meg nem újítják. És azután is jó darabig, a mig a kö­vezés költségeit nem amortizálták.) A váci vásárok forgalmára a Szé- chenyi-utca jellemző. Ha a rendőrök­nek sok a dolguk a vasútra vezető utcánkban, úgy nagy a vásár, ha nem látható olt rendőr, kicsi a vá­sár. Most hétfőn, sajnos, az utóbbi eset volt. az utcahosszat kirakott sá­torokban alig negyedóránkon akadt vevő. A belsőváros boltjaiban ha­sonló voll a forgalom. Egészen igaz annak a kereskedőnek a vélekedése, a ki azt mondotta, hogy egy közepes pénteki hetivásár többet ér a most lezajló pótvásárnál. Miután a vámtarifákat száz száza­lékkal emelték, úgy kellene lenni, hogy a városnak kétszer annyi a be­vétele ez idén, mint mull év hasonló pótvásárján. Nézzük a hivatalos ki­mutatási. melyet rendelkezésünkre bocsátottak : 1929-ben 1930-ban Vámon 1,569 652 Réven 944 929 Helypénzben 1,142 974 Összesen 3,655 2,555 Ez a kimutatás ékesen beszél ar­ról, hogy az idei pótvásáron jelen­tősen kevesebben vettek részt, mint a múlt évin. Előre tudták, hogy a vám és a helypénz drágább lett mondták nekünk a kereskedők, kik sehogy se akarnak a vámdijak eme­lésébe belenyugodni. Mondhatjuk, a falusiak sem. Egyedül az állatvásárunk sikerült. Nincs még kezeink között az állatfor­cegasszony ihletett meg. Még mindig boldog voltam, hogy e szent varázs­lat bűvkörében élhettem, éreztem a dicsőség, nagyság és boldogság me­legét. Már 5 hét is elmúlt. A pénzem kezdett fogyni az idegen városban. Egy szép napon bizony be kellett csomagolnom zsakettemet, hogy az ószeréshez vigyem. Szivszorongva mentem az előkelő szálló veslibüljén keresztül ki az utcára és találgattam, vájjon a szálló igazgatója, aki belé látott a szegény vendégek veséjébe, ki lalálta-e, hogy mi járatban va­gyok. A zsakett ára egy kissé lendi- tell helyzetemen. De mi lesz, ha jön a meghívás. El végűé a sacco is meg­felel, minek az a nagy parádé a vi­déken. A negyedik hét is elmúlt, de meg­hívás nem jött. El kellett hagynom a szállót és a megmaradt pénzből csak nagy nehezen futotta egy har­madik osztályú jegyre, hogy haza­utazhassam. Csalódottan, pénz nél­kül ültem a vonatba, e sáros földre pottyan lám., az égből. A liercegasz- szonyl többé nem láttam. Hegeilíis Imre galmi statisztika, de szakértők előa­dása szerint mintegy 400 darab mar­hából 300-t eladtak. Nem csakmesz- szi vidékről voltak ill igás marhákat venni, de Olaszország részére is sok jó ökröt megvásároltak. Ha igaz az, hogy a gazda akkor költ és vásárol, ha állatát eladta a vásáron, érthetetlen, miért nem ipar­kodunk állatvásárainkat fejleszteni és olyan nívóra emelni, hogy annak az ország és a külföld előtt hire, neve legyen. Mindenki ismeri a jászberé- üyi és más helyeken tartott nagy lóvásárokat, miéri ne lehetné Vác- nak nagy marhavásárja ? Mióta or­szágunk csonka, egv igen nagy vidék egyenesen Viera hozza állatait érté­kesíteni, de kereskedőket nem tu­dunk Yácra édesgetni. Ennek egye­düli oka, hogy még mai napig sem teltünk lépéseket arra, hogy a vásár­térnél az állatrakodót megépítsék. A kereskedők még mindig hosszú utón kénytelenek állataikat hajtani, gyötör lelni, mig v agg ónba kerülnek. Ké­nyelem nélkül ne várjuk, hogy na­gyobbak lesznek állatvásárjaink. Pe­dig sok kereskedő sok állatot tud ide- vonzani. A gazda is tudja, hogy pénzt kap biztosan állataiért a váci vásá­ron, ha a kereskedők tülekednek. Eltűnt egy váci fiú Üt a Dunán — a színészethez? Érdekes eltűnésről kapott hirt a rendőrség. Kedden reggel megjelent Békés Andrásné, a ki a vasútnál ko­csik takarítására van alkalmazva és előadta, hogy Tibor nevű 16 éves fia, nyomtalanul eltűnt. Békés Tibor valószínűleg egy kis kalandba bocsátkozott. Egyik barátja a Yácról Esztergomba távozott színé­szekhez pártolt, amikor a társulatával elment tőlünk, ugyanakkor a fiú is olthatatlan vágyat érzett, hogy szí­nész legyen. Mai napig sem tért ha­za. Nem lehetetlen, hogy Békés Tibor levelet kapott jó pajtásától, a ki a szín észéi el gyönyöreire hívta fel töb­bek között b. ügyeimét és ez megér­lelte benne végleg, hogy a prózai viz- vezetékszerelő mássággal végleg sza­kit és átpártol a színészethez. De ak­kor miért nem értesítette édes anyját a nagy elhatározásról ? Van azonban ijesztős része is az eltűnésnek. Tibor fiú már régen em­legette otthon, hogy vasárnap, ha az idő kedvez, csónakázni megy. Az idő nem kedvezett, de Békés Tibor mégis csónakra szállt és azóta nincs liir róla. Az sem lehetetlen, hogy a vál­lalkozó szellemű fiatalembert sze­rencsétlenség' érte és a gazdátlan csó­nak még nem került hatósági kézre, a fiú szerencsétlenségét pedig senki sem látta, igy nem adhat róla senki értesítést. áldozás! és bérmálkozási felvételek ben olcsó árban Hlatkynál Hősi sírokhoz zarándokolunk! Miniszteri rendelkezés szerint a hősök napját országszerte egy na­pon, május utolsó vasárnapján tart­ják meg. Virágba borulnak a néma sírok és a kegyelet fogja körül mind­egyiket. mindenütt. \ ilágháborúban elesett hőseink emlékét ezidén is hagyományos ke­gyelettel és méltó keretek között ün­nepli meg városunk közönsége. A Hősök emlékünnepe, amelyen a hely­őrség diszszázada élén a tisztikar, a hivatalok, társadalmi egyesületek és az iskolák ifjúsága, a cserkészcsapa­tok és a Leventék is résztvesznek, a Polgári Dalkör közreműködésével va­sárnap, május 25-én 11 órakor a kö­zépvárosi temetőben levő hősi sírok­nál lesz. Az ünnepi beszédet Zsembay Fe­renc siketnéma-intézeti tanár mondja. Gergely Ferenc előadása egy irodalmi társaságban Az orsz. Gárdonyi Géza irodalmi társaság szombaton, május 24-én a Tanítók Ferenc József házában fel­olvasó gyűlést tart, melynek utolsó előtti tárgya Gergely Ferenc váci ta­nítónak. a társaság kültagjának köl- temén y-bemutató j a. A toroltok elhalasztott közgyűlése Május 18-ára hirdette az Önkéntes Tűzoltó Testület évi rendes és tiszt­újító közgyűlését, melyre azonban a tagok nem jelentek meg az alapsza­bályokban meghatározott számban, így a kiküldött meghívók értelmében a közgyűlést egy hét múlva tartják meg, amikor is a megjelent tagok szá­mára való tekintet nélkül az határo­zatképes lesz. A parancsnokság a ta­gok tudomására hozza, hogy tekin­tettel a hősök ünnepélyére, a május 25-i közgyűlés kezdetét a meghívón hirdetett 10 óráról, 9 órára tette át. Tanács Dezsői öröltös diszelnckké választották Az Újpesti Kereskedő- és Iparos­ítják Önművelődési Köre most tar­totta 37-ik évi rendes közgyűlését, melyet Sztopka János asztalosmester, a körnek tiszteletbeli elnöke nyitott meg. A 6-os bizottság jelentését a köz­gyűlés tudomásul vette, majd a 6-os bizottság javaslatára a közgyűlés Ta­nács Dezsőt, a ki megszakítás nélkül 27 éven át állott a kör élén mint el­nök, érdemeinek elismeréséül egy­hangú lelkesedéssel a kör örökös diszelnökévé választotta. Tanács De­zső ugyanis levélben kérte mellőzte- lését. tekintettel egyrészt korára, másrészt arra a körülményre, hogy Újpestet elhagyta és Vácra költözött. A jelenlevőket fájdalmasan érintet­te a kérelem, a melynek indokait vé­gül is mindenkinek el kellett fogad­ni. Az aktust percekig tartó lelkes él­jenzés kisérte : a szeretet, a hála, a megbecsülés őszinte megnyilvánulása volt az Tanács Dezső személye iránt. v AROSI FILMSZÍNHÁZ ÉS TUDOMÁNYOS n# Igazgató : Szentgyörgyi Gusztáv Szerda 7 9 1. HÍRADÓ 3. ZONAELÖADÁS 20-30-40—50 - 60 filléres helyárakkal ! a. SLÁGERBURLESZK Gyerünk a Pokolba! Vígjáték 8 felvonásban — Főszereplők: Collen Moore, Neil Hamilton, E. Martindelle 4. TINGLI-TANGLI Egv lélek megtérése 8 felvonásban *222*2! CONRAD VEIDT: AZ ASSZONYNÉLKÜU VÁROS

Next

/
Oldalképek
Tartalom