Váci Hirlap, 1930 (44. évfolyam, 1-96. szám)

1930-08-03 / 58. szám

Váci ftlRL&P Hová lettek VIZSGÁLATOT KÉR A HALOTT EMLÉKE! KASSAI VIDOR ARANYRUDA CSKÁ! ? Ide iktatjuk postánkból a követke­ző levelet : Tisztelt Szerkesztő úr ! Két nappal Ignác napja előtt hunyta örök álomra szemét a nagy komédiás : Kassai Vidor, a kinek a helye a szinművészet történetében rég ki volt jelölve Egressy, Fáncsy Halmi, Náday, Viz vári és más nagy magyar művész vonalában. Két esztendeje múlt ki az árnyék­világból a művész és még fülembe csengenek a nagy fogadkozások : nem feledünk Kassai Vidor ! Emlékműved sirodon egy év alatt állani fog ! stb. Hiszen méltóztattak hallani. Nos hát, hogy vagyunk az Ígéretek beváltásá­val ? Ráérek, megnézem a középvá­rosi temetőben sirját az évfordulón. Erről akarok Írni. Aligha van el- hagyatottabb sir a temetőben. A te­teje halmos, olyan, mintha valami kígyó bujt volna ki belőle. Nincs gaz­dája, gondviselője a második évfor­dulón Kassai Vidor sírjának ! Hallott-e a Szerkesztő, úr Kassai Vidor aranyrudacskáiról ? Tud róla az elhunyt nagy barátja és istápolója Tragor Ignác dr. és Farkasfalvi ta­nár. Mások is beszélnek. Egyszer már végére kellene járni és követelni, hogy abból az aranyakból tisztessé­ges emléket állítsanak a nagy mű­vésznek és sírját a köteles kegyelet odaadóan ápolja ! A riporter megindul Az olvasó észreveszi, hogy nem hétköznapi levél, mely érdekesség is egy újságnak s vád is valaki ellen. Hát Kassai Vidor az aranyat gyűj­tötte volna ? Ki hinné, mikor élete hosszú napjain jótékonyságból ka­pott ebédet, mikor az inget, ruhát, miket viselt, szánalomból mások vet­ték neki, mikor nem fűtött télen, «egyszerűen, mert nem-telik» mond­ta cinikusan, mikor a gyufaskatulyá­ban a fele szál gyufát megfordította mondván, hogy ha meggyulad, csak a fele pusztul, mikor... de ne foly­tassuk, hiszen előttünk még a kis Kassai a maga gnomszerű alakjában, jól emlékezünk rá és tudjuk róla, hogy végtelenül takarékos volt ! Az ő takarékossága — úgy festett — a nincstelenségéből fakadt és megnyi­totta a jóindulatúak pénztárcáját. Hát az ő takarékossága nem a sze­génysége, hanem a kincsgyűjtés gon­dolata volt ? Felkerestük Tragor Ignácot. — A mint Kassai bátyjának leánya kijött Vácra, az én kötelességem meg­szűnt a művésszel szemben. Ő vett át mindent, a hagyaték teljesen a ke­zébe került, könyvei, festményei, iro­dalmi feljegyzései, melyet a Muzeum- egylet ki akart adni. Még emlék sem maradt tőle a Múzeumnak. Hallot­tam, az aranyrudakról, de nem érde­kelt, nem kutattam utána... „Kétszer előre, félszer visszafordítani..." Farkasfalvi Kornél kecskeméti ta­nár, a kiről a szerdai Váci Hírlap jegyezte fel, bogy Kecskemét barack­innmnrrcYi JUHTUBÓ Tejszövetkezeti Központ, Bpcst, 4. postafiók 20 jának sajáL költségén csinált reklá­mot, mikor a nagyszerű barackpla­kátot megcsináltatta, ü a halál órá­jától sokáig, még a temetés után is segítségére volt Kassai rokonának. Felmentünk Tornáry dr.-hoz mondotta a tanár úr — nem akar­ta a lakás kulcsait kiadni mondván nincs még leltározva. < De hiszen mindenki tudja, nem maradt Kassai után érték, csak szét akarunk nézni a szobában...) Én kaptam a kulcsot kezeim­hez — benyitottunk. Az első szobá­ban egy alacsony piszkos kis ágy (és nem koporsó, mint szenzációként ír­ták a lapok.) Ezen halt meg az öreg Kassai Vidor. Mellette egy alacsony szék, rajta kormos lámpa, egy ha­lom elégett gyufaszál fezeket is gyűj­tötte. A mint nézdegélek, egy kis kulcscsomó ötlik a szemembe, rajta egy kis papircédula. Felemelem, né­zem : Kassai kis gyöngybetűi : Ez a kulcs vezet a kincstáramba. Kétszer előre, félszer hát ráfordítani! ■ Összenézünk és szinte összene­vetünk : Kassai kincstára 1 Farkasfalvit a könyvtár érdekli, húzogatja ki a könyveket, nézi a cí­meket. Az asszonyt fúrja a kíváncsi­ság és sok kísérletezés után egy ütött, kopott ládát fedez fel, a mely­be végül is a kulcsocska beleillik. Forgatja benne a kulcsot, nyitja, zár­ja, csak a láda teteje nem enged és nem emelkedik. Újra elolvassák az Írást és kétszer előre fordítják egy félszer vissza és mint a detektív re­gényekben szokás, a titkos láda fel­nyílik és fent áil a csomó bankó ! Mind jó pénz egytől, egyig a mint látják : egy tenyérnyi mélységben százasok sőt ezresek tömege ! (Kép­zelem, hogy nevet most a túlvilágon a kis Kassai !) xá legkisebb bankó öt­venes, de abból is több van száznál. Maga Farkasfalvi kezdi a Kossitzky- leány kezeibe olvasni a rengeteg pénzt : több volt tízezer pengőnél ! Most tovább kíváncsiskodik az asszony : mi lehet még az értékes lá­dában. .Jön egy arckép. Egy csomó postaszelvény. Egy hajfürt. A nagy Jászai Mari emléke. Aztán egy meg­kopott gyűrű. Megható felírással : Anyám jegygyűrűje. Megint egy se­reg levél (milyen titkok lehetnek ben­ne !) meg sem nézik, túrják a ládát és festmények kerülnek elő. Kassai az átlagfestőnél sokkal jobb volt. Kor- és kartársait megörökítő arcképeiről barátai tudtak. Tovább, tovább, ez nem érdekes... És a ku­tatási már abba akarják hagyni, mi­kor olyan furcsa kis gönygyölegek kerülnek elő legalulról, a láda fene­kéről. Először egy, majd a második, harmadik, tizedik, tizedik, tizenötö­dik... ejnye nem lesz vége:., tizen­nyolcadik, tizenkilencedik, huszadik... A Kossi tzky-leány egyiket feltöri, felsikit : sárga aranyak gurulnak szét a szobában ! Az olvasó már sejti : a kis papir- rudacskák mindannyija aranyakat, értékes, fényes aranyakat rejtett, mindegyikben húsz darab volt. Az utolsó csomagocska nagyobb : ebben húsz koronás aranyak voltak elleni tétben a tizenkilenccel, a melyek Hz koronás aranyakat rejlettek. Ez volt Kassai Vidor titka, a mely­ről nyolcvan éven át soha, de soha, senkinek sem beszélt ! Lehet, hogy éjszakánkinl felkelt, megnézegette a kincseit, azokhoz beszélt, de róluk nem. Azokat szaporította, ő éhezett, fagyoskodott, ajándék szivarokat szí­vott, de közel nyolcvan esztendő egy gondolatnak a szolgája volt : Kassai ifidor az aranynak rabja. A páratlan felfedezés a két láto­gatót érthetően megviselte. Nem ku­tattak tovább, eleget láttak, eleget ta­pasztaltak. Újra visszahelyezlek min­dent régi helyére, most fordítva csi­nálták a fordulatokat bűvös zárban és a kis kulcsokat visszarakták a ha- mus, poros asztalkára, a törött pisz­kos petróleumlámpa mellé... És a lakást újra bezárták, vitték vissza a kulcsokat Tornáry tanácsos­hoz. A tanácsos úr elfelejtette meg­kérdezni : — Ugy-e nem volt érdemes elláto­gatni ? Ők pedig elfelejtették Tornáry Já­nost felvilágosítani a páratlan, a rit­ka, a hatalmas, az értékes felfedezé­sükről ... Szemetei leltároznak Kassai Vidórnál A két piszkos és rendetlen kis szo­ba kulcsai tehát visszakerültek az illetékes helyre . Itt már Kassai Vi­dor. a magyar színészet büszkesége, egy szám, egy akta, a minek semmi előjoga nem volt. Semmi kivétel : mi­kor az akta sorra került, elintéztetett. Mindenki tudta, hogy Kassai Vidor szegényebb volt a templom egerénél. Ezzel a közhittel lépte át Tornáry Já­nos dr. városi tanácsos, hites leltá­rozó a görög-utcai kaput, a melyen át több, mint kétévtizede az óramű pontosságával megjelent a nap meg­határozott szakában «a mester.» A tanácsost is a nagy rendetlenség és szemét fogadta. (Kassai Vidor sen­kinek nem engedte meg, ő takarított magának) Szétnézett a lábatlan szé­kek és asztalok, a fióktalan szekré­nyek, kép Tél küli keretek és keret nél­küli képek rendetlen otthonában. A mint szokásmondás : tűzre valót lá­tott volna ott mindenki és a tanácsos szinte tűnődni látszott: érdemes-e eb­ben a szemétraktárban leltárt készí­teni ? Tűnődött és teljesítette kötelessé­gét : leltározott. Nincs értesülésünk, hogy a rozzant bútorokat mily érték­re becsülte, de a legnagyobb jóindu­lat sem tudott száz pengőnél többet kihozni. A könyvek, ha nem lettek volna olyan régi kiadásúnk, még ér­tek volna pár fillért. De milyen ér­téket adjon Kassai harminc év előtt kiadott «Arcok és Álarcok» című kis könyvének, a melyből az egyik sa­rokban vagy hat-hétszáz darab fe­küdt türelmesen. A hova nyúlt a ta­nácsos. por, értéktelen lim-lom, soha el nem dobott, használatból kiment bútorok, ruhák kerültek elő minden sarokból. Nyilt-íér Nyilatkozat Ezennel kijelentem, hogy feleségem tarto­zásait nem ismerem el, neki senki se hitelezzen mert én az ö számláit ki nem fizetem. Vác, 1930 augusztus 1. Hartl Pál Látta az ütött-kopott ládát. Mit sejthet benne ? Már vagy tizet meg­nézett, a legtöbb üres, pókhálós volt, minek nézzen bele. Úgy vette leltár­ba, mint a többit, mint azokat, a me­lyek konyhában magasra rakva ál­lottak üresen. Pár fillér értékben. Úgy tudjuk, hogy leltározás után a temetési költségek fedezése fejében a városi tanácsos átadta az egész sze­métleltárt Kossitzky Ferenc leányá- nak. (Utólag kiderült, hogy Tragor Ignác ezerhatszáz epngős takarékbe­tétkönyvet kapott Kassai Vidortól né­hány év előtt. A nem bohém művész előre gondoskodott, hogy legyen mi­ből tisztességesen eltakarítani.) De végrendeletet nem hagyott hátra. Valóban azt gondolta volna, hogy ő soha sem hal meg ? Foglalkozott ugyan a halál gondolatával, a melyet azonban mindig elűzni iparkodott magától. Ki tudja, nem csinált-e ilyen pillanatában végrendeletet ? Ki tudja ? Örök titok marad, a melyet bizonyára az a rengeteg szemét föd, a mit kivittek a lakásból. | Mérnöki, t sx^lcéríöí megbízásokat, tervezéseket, épitésvezetést, ellenőrző le­számolásokat, határrendezé­seket, felméréseket, telek- megosztásokat hitelesen végez Karmos Sándor magánmérnök, mérnökkamarai tag Nógrádverőce, Károly király-út 1 3v ■^—B—■ mm—mm—■ ~~ tt-ht r V ÁROSI FILM ÉS TUDOMáNYOi r ZINHAZ Igazgató : Sxentflyärgyi Gusztáv Szombaton 9-8eoíf Híradó A világ szeme Vasárnap 5-7-9 Muzsikáló szivek és A zsarnok halála

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom