Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-03-16 / 22. szám
VÁCI hírlap 3 A város közönsége nem érdeklődik tűzoltósága iránt Vasárnap már a kora reggeli órákban élénk sürgés-forgás a Szentháromság-téren. Az öntöző autó, a fecskendők és szerkocsik kikerültek a tűzoltó-laktanyából, hogy helyet adjanak a tűzoltó-testület közgyűlésére érkező alapitó- és pártolótagoknak, valamint a sok érdeklődőnek, a kik más ünnepnapokon bámulói a tűzoltóság gyakorlatainak, fárasztó munkájának. Elfogódottan tartottam a bejárat felé. A feszesen tisztelgő s hálásan rámtekintő tűzoltók sorfala között szinte tolakodónak éreztem magamat. Mit gondolnak ezek rólam ? Mit keresek én, a város anuyi sokszáz háztulajdonosa s ipartelepvezetői között, a kik most összejöttek ide, hogy érdeklődésüknek e szerény jelével is megjutalmazzák azokat a polgártársakat, a kik fizetés nélkül ellopnak órákat a napi nagyon is megérdemelt pihenőjükből, hogy polgártársaik vagyonát és biztonságát őrizzék, állandó készenlétben vannak s életük kockáztatásával is készek sietni bajbak érült idegen és jóbarát megmentésére. Ugylátszik, korán jöttem, mert a tűzoltókon kivül hárman voltunk a teremben. Már beszélgetni akartam, hogy az időt valahogy agyonüssem, a mikor megszólal az elnöki csengő s a hivatalos szónak gyenge, de az önzetlen cselekvésnek derék mestere, Mischler Kornél alparancsnok megnyitja a közgyűlést. Tehát rajtunk kivül nem jött senki. Derék tűzoltóink, ugyancsak árvák lettetek ! Mig néhány hónapja fekete volt a tér a gyászoló közönség ezreitől, karhatalom szorította vissza az embereket a fekete drapériákkal bevont szertártól, a hol sok éven át volt parancsnokotok, pártoló atyai jóbarátotok, Täuber Ferenc ravatalon feküdt. Mikor most néma fájdalommal felálltok, hogy a közgyűlés első percét az ő emlékének szenteljétek, igaz könnyeket látok szemeitekben, nemcsak őt siratjátok, hanem a jelent is. Azt hittem egy percig, hogy talán az igazi jótékonyság szerénysége tartja vissza az embereket s a vagyoni helyzet ismertetése fogja megmutatni az igazi áldozatos érdeklődést. Lesújtóan hangzott Szig- várt János pénztáros jelentése : Az elmúlt évben lemondtunk a pártoló tagságidijnak, negyvenezerkoronának, behajtásáról, mert a nyugtával érkező tűzoltónak senki sem volt hajlandó azt megfizetni. Jobb jövő MÉSZNITROGÉN 17—19% garantált nitrogéntartalommal a legjobb és legolcsóbb nitrogénműtrágya. Az összes művelési ágaknál, különösen kalászosoknál, kapásoknál és szőlőnél a legjobban kifizetődik. Lerakata a váci járás részére: Schumacher-drogéria Vác, Konstantin-tér 12 Szállít legelőnyösebben a Káliszhdikátns eredeti árjegyzése szerint 40-42°/0 kálÍSŐt9 továbbá Thomassalakot, azuperfoszfátot, chilisalétromot, kénsavas ammoniákot, trágyameszet, stb. 4 ALB“‘ HARANG szappan flL8“' HÁZI szappan ALBU‘ KÉZMOSÓ szappan I a vezető szappanmárkák, Kérje 10 garantáltan tiszta nyersanyagokból. mindenütt, B mert jobbat, gazdaságosabbat messze H| f földön nem talál. reményében azonban az alapitó tagságidijat 100, a pártoló tagságidijat évi 5 pengőben állapította meg a közgyűlés. Domokos Andor titkári jelentése három esztendő sikerdús munkájáról számolt be s jelenleg újonnan belépett és teljesen kiképzettekkel együttiöO tagból áll a tűzoltótestület, köztük 8 fizetett, állandóan szolgálatot teljesítő tűzoltó. Hogy a taglétszám nem nagyobb, annak oka az, hogy nem bírják ruházattal és felszereléssel ellátni az önkéntesen jelentkezőket, a kik egyszerű iparos-zsellérek,k/vagy szegény tisztviselők. Most következett az elnökválasztás ünnepélyes perce. Täuber Ferenc parancsnok örökét egyelőre nem töltik be, hanem addig, a mig erre az állásra maguk közül egy minden tekintetben rátermett, értelmes tűzoltót kiszemelnek, Krakker Kálmán dr., polgármestert választották meg elnöknek. Őszinte lelkesedéssel és belső bizalommal fogadták a küldöttség élén érkező polgármestert. Egyszerre megválVÁC IDŐJÁRÁSA Közli a Hadiárvák váci m. kir. áll. bőripari szakiskolájának időjelző állomása «3 .2 ‘u £ Hőmérséklet ’S E •- 3 s s Maximum Légnyomás mm Légnedvesség % Szél irány és erősség Csapadék mennyisége m|m Jegyzet c° reggel 7 6-3 2-0 598 37-0 Ny-3 d. u. 2 no 11-5 62 3 40-0 Ny-4 este 9 3-1 65-5 61 0 — 0 1 12 reggel 7 0-4 —1-2 67-5 68 0 — 0 d. u. 2 7-2 7-2 69-2 55-0 DDK-1 = 2 este 9 1-0 71-2 68-0 — 0 1 = 13 reggel 7 0-9 —0-8 71 -8 690 EENy-1 1--1* d. u. 2 7-0 7-1 688 55-0 K-3 6'4© este 9 7-0 64-5 48-0 EK-1 14 reggel 7 57 2'2 592 64-0 — 0 ny d. u. 2 8-3 8 5 620 51-0 Ny-1 © este 9 2 2 64-0 66-0 — 0 Jelmagyarázat: LJ = dér, © — eső, =E = köd, = = ködeső, erősségük 0—2 kitevőnek megfelelően 0 = gyenge, 2 = erős ny. = csapadék nyomokban. A szél- 1 —12-ig terjedő számokkal jeleztetik. D A G F I N tozott az ülés képe. Az elnök jóakaratába ! vetett hit minden arcról le volt olvasható I s Krakker Kálmán elismerő szavaiban kárpótolva érezték magukat a polgárság ! semmibevevéseért. Jól esett hallaniok, a | mikor az uj elnök rámutatott arra, hogy a tűzoltó-testületnek joga van elvárni a város közönségének nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatását is. Önmagáról, saját vagyona biztonságáról gondoskodik mindenki, a ki a tűzoltóság fentartására szükséges anyagi erőket összeadja. Nem könyöradományra, hanem a megszolgált s valóban a közért áldozott költségek jogos megtérítésére van a tűzoltóságnak szüksége. Erről akarja ő meggyőzni Vác város minden polgárát s reméli, hogy a tűzvédelem megszervezése és fentartása érdekében rövid időn belül olyan javaslattal lép a város közönsége elé, a mely felmenti a tűzoltókat az adományok gyűjtésétől s a hatóság fog gondoskodni arról, hogy minden polgár, vagyona arányában, valóban hozzá is járuljon a sokfelé elosztva igazán elenyésző csekélységet kitevő fentartási költséghez. Ezután megejtették a választásokat. Alparancsnok és i parancsnok-helyettesnek Mischler Kornélt, szakaszparcsnokoknak Paczolt Ferencet, Müller Ignácot, Domokos Andort, pénztárossá Szigvárt Jánost, számvizsgálókká Miltényi Aurélt, Meiszner Rudolfot, Nagy Sándor főszámvevőt, leltárvizsgálókká Peták Jánost, Jávorszky Alajost és Báby Mihályt választották meg. A tisztiszék tagjai lettek: Krenner József, Oszatszky Pál, Báby Mihály, Hornyiczky István, Csorba András, Ballabás István, póttagok Pola- csek István, Mischler Rudolf. Bélyegaökeí ruggyantából, vagy rézből előnyős áron szállít a 'Pesividétei Nyomda Vácon D A G F I N D A G F I N