Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)

1927-02-20 / 15. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Halálozás Id. Olaj Ferenc volt városi képviselő és kentesmester rövid szenvedés után 68 éves korában meghalt. Az elhunyt egyike volt a város legtekintélyesebb ipa­rosainak. Szava döntő volt iparostársai között s bár tekintélye nemcsak nagy, de egyre öregbedő volt, nem vágyott vezető tisztségekre. Halála általános részvétet keltett, mely temetésén, pénteken délután is megnyilvánult. Jelinek Gusztávot diszelnökké választják A sok váci egyesület között a talán legkisebb, de a legszivósabb a váci Keres- kedőiíjak egyesülete. Sok, sok egylet tűnt el a semmiségben különösen a háború alatt, újak és újak alakultak, de a keres- kedőifjaké áll és él. Ha erről az egye­sületről beszélünk, rögtön Jelinek Ágoston neve kerül szóba: ő nélküle a kereskedő- ifjak egyesülete el nem képzelhető. Ő alakította, vagy négy évtizede, ő alatta virágzott, ő szerzett házat, kellemes ott­hont, ő fárad értük mindenkor, minden idő­ben. A kis társaság, melynek vezető és irányitó lelke régi elnöke, most hálájának újabb jelét mutatja meg: ma tartja a ke- reskedőifjak egyesülete évi közgyűlését és Jelinek Ágostont diszelnökének vá­lasztja. Hangverseny lesz a vasutas árvák javára A máv. kőszegi árvaházának javára országszert művészestéket rendeznek. Az előadó művészek városunkban március 1-én a Kúrián tartják estéjüket, a melyre ezúton is felhívjuk a közönség figyelmét. A jegyek ára 240, 2 és P60P. Fellépnek: Kovács Andor, a közismert konferáló saját számaival, Schwenk Márta a külföldön is ismert hegedűművésznő, Mihó Ida opera- és hangverseny énekesnő és Garai Erzsébet zongoraművésznő. TÚL A NAGYKRIVÁNON operett dalárdisták előadásában vasárnap az ipartársulatban Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája Cegléd, Bu­dapesti irodája VI., Andrássy-út 56. (Tele­fon: Lipót 962-72.) Oktató nagy árjegyzék ingyen. ____________ Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy Vácon, Piarista-utca 2. szám alatt megnyitottuk KALAP és KEZTVŰ SZALONUNKAT Legdivatosabb kalap és keztyű-modellek, valamint gyönyörű iparművészeti cik­kek állandóan raktáron. Kalap ál alakit ást, keztyűjavitást és tisztit ást, úgyszintén keztyűt méret utáni, a legjobb anyagból rövid, időn belül jutányos áron készítünk. Szives pártfogást kérünk és vagyunk kiváló tisztelettel Buck Böske Lengyel Juci keztyüs kalapos Mindenes főzőnő jó bizonyítványokkal március hó 1-re kerestetik. Bővebbet N E U W I R T"fakereskedésben Hajnal Jenő Alag ünnepe Dunakeszi és Alag község közigazgatási életében eltöltött huszonötesztendő mér­földkövénél áll Hajnal Jenő. Ez a negyed­század folytonos, céltudatos munkával telt el. Alag önálló községgé alakulása alkal­mával választotta jegyzőjének Hajnal Jenőt s hogy akkor még alig lakott község a mai kultúrában, gazdasági helyzetben, külső rendezettségében például szolgáló modern Alaggá fejlődött: abban oroszlánrésze van elsősorban Hajnal Jenőnek. Fiatalon került Dunakeszi községtől az alagi főjegyzői állásba s nemes ambicióval, erős kitar­tással, sok-sok türelemmel fogott hozzá a község fejlesztéséhez. Ennek a csendes, szorgalmas munkának állomásai: az összes utcák fásítása, járdaképzés, a községháza és községi iskola építése, fokozatosan fej­lődő kulturális élet és megannyi fontos kérdés megoldása, a melyekre szükség volt, hogy a mai Alag villasoraival, fával teleültetett széles utcáival, villanyvilágí­tásával, mintaszerű községi iskolájával kialakuljon. Hajnal Jenő közéleti pályájának nem voltak rapszodikus felívelései, előre soha be nem harangozott komoly elgondolásai nem voltak merészek. A csendes, komoly, el nem csüggedő, az eredmény teljes ki­vívásáig egyformán kitartó munka embere, így nem volt, nem lehetett váratlan az a legfelsőbb helyről jött kitüntetés — a IV. osztályú polgári érdemkereszt, — melyet hétfőn, impozáns keretek között tűzött a mellére Preszly Elemér dr., a vármegye főispánja. Hétfőn délután 6 órakor tartotta Alag község díszközgyűlését Horváth János dr., főszolgabíró elnöklete alatt. A megjelent közönség sorai között ott láttuk Preszly Elemér dr. főispánt, Pejacsevich Albert grófot, Romeiser Vilmos lovaregyleti igaz­gatót, Szenessy Aladár th. biz. tagot, a járási tisztikart teljes számban, a járás valamennyi jegyzőjét, a Jegyzők Országos Egyesülete képviseletében elnökét, Koncz János dr.-t, a Jegyzők Árvaház Egyesü­letétől Komoróczy Péter főtitkárt, Pogány VÁC IDŐJÁRÁSA ICÖzSi a Hadiárvák váci m. kir. áll. bőr­ipari szakiskolájának időjelző állomása Február HŐmér- f séklet I 1 1 2 S • * B 1 B Lég­nyo­más mm Lég­ned­vrsség Vo Szél irány és erősség Csapa­dék mennyi­sége m|m Jegyzet °c 15 r —Vli —2-0 82 5 800- 0 —0-4-0 2 83 3 66-5 DMv-1 este 9-0'8 83-0 67 0 DNy-1 16 —2-1 —23 79-2 650 ÉNy-2 1-4 — 1-6-0-8 761 63-0 ENy-2 é. • © este 9-0-8 72-0 60-0 ÉNy-1 0 © 17 1-4 —1-5 600 630 ÉK-5 és 8 ó d. u. 2 6-9 7-2 590 40H ÉNy-7 ® ny i 49.9-ig este 9 2-8 590 320 ÉNy-3 & Jelmagyaráz.it: ^ = hó, O — eső, — dara A szél erősség 1—12-ig terjedő számokkal jeleztetik. — 0 — szélcsend. József dr. igazgatót, a község képviselő- testületét teljes számban s ott volt végül Hajnal Jenő ezernyi tisztelője, a község apraja nagvja. A közgyűlés megnyitása után Horváth János dr., főszolgabíró üd­vözölte először Hajnal Jenőt járása és a vármegye nevében, majd Preszly Elemér főispán igen bensőséges, szép beszéd kí­séretében feltüzte a polgári érdemkeresz­tet. Ezután az üdvözlések egész sora kö­vetkezett, melyekre Hajnal Jenő megha- tottan mondott köszönetét. A díszközgyű­lést 150 terítékes vacsora követte a Ked- vessy-étteremben, melyen az első felkö­szöntőt Preszly főispán mondotta Horthy Miklós kormányzóra, majd Horvath íőszol- gabiió, Romeiser Vilmos s még számosán mondottak pohárköszöntőt. Curia Mozgó Vasárnap, febr. 20. 3, 5, 7, 9-kor PETER GREAT a csodakutya főszereplésével: A vadon hőse (Észak ördöge) Kalandos történet az alaskai életből és A parkett tündére Életkép 5 felvonásban Hiradó Híradó R!oszty-fáu — beugrással A nagy színházaknál sem gyakori, hogy egy színdarabban szereplőváltozás legyen, hát még a műkedvelőknél, kiknek mind­egyike nagy szeretettel ragaszkodik sze­repéhez pláne, ha az már kipróbált sikert is jelentett. A sportegylet színjátszó nagy társasága Noszty-fin esete Tóth Marival című vígjátékot már egyszer nagy anyagi és erkölcsi sikerrel bemutatta, kedd estére újra készült bemutatni. A nézőtéren közön­ség, a szereplők együtt, csak egyik fősze­replő, Bubenyik alakitója, Szinyéry László nem volt jelen, mert hirtelen spanyolban megbetegedett. A keddi előadáson Göllner Mihály ugrott be helyette, a ki műkedvelő színésznek is van olyan jó, mint rende­zőnek és olyan tapsokat aratott, hogy ha elődje irigy természetű lenne, valóban megirigyelhette volna. A többi szereplő is jól játszott, az előadás kitűnő volt. Tisz'eletrel ériesnem Vác r. t. varos es környéké nagyérdemű közönségét, hogy Vácon, Szent János-utca I. sz. alatt (Gróf Csaky Karoly-úi saiok) kelmefestő és vegytisztító üzletet nyitottam, a hol jól felszerelt sajat műhelyemben FESTEK s Mindenféle ruhaneműekft, selymeket, sző­nyegeket, bútorszöveteket, fonal és végárút mindenféle színben. TISZTÍTOK; Mindennemű férfi és női ruhákat, vegyileg szaraz Úton, továbbá csipkéket, bútor­szöveteket, szőimeket stb. a legkenyesebb igényeknek is megfelelően, gsorsan és min­denkor a legelőnyösebb áron. Gyász festések és báli ruhák festése, tisztítása rövid 12 óra alatt elkészülnek Szives pártfogást kérve, vagyok teljes tisztelettel NAGY JANOS 3 képesített kelmefestő és vegytGzűtómester LON CHANEY: Curia Mozgó Lágerlöff Zclma a „Császár“ c, világhírű regénye filmalakitása : Hazugság vára Harold Lloyd Megöltem az anyósomat

Next

/
Oldalképek
Tartalom