Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-11-30 / 92. szám
Ára 16 fillér. 41-ik évfolyam. 92. szám. Vác, 1927 november 30. VÁCI HÍRLAP Politika! és társadalmi hetilap, megjelenek hetenként kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy negyedévre . . Vidéken egy negyedévre . . Egyes szám ára ............................ I s Szerkesztőség és kiadóhivatal: IFeielös szerkesztő és laptulajdonos Csáky-ut 4 sz. (Iparudvar). Telefon 17. BERCSÉNYI DEZSŐ Hirdetések és nyiltfér milliméter soronkini' díjszabás szerint Kornis államtitkár tanitómesterehez Kornis Gyula dr. egyetemi tanárt államtitkárrá történt kinevezése alkalmával igen sokan üdvözölték szülővárosából. Ezek közt volt első tanítója, Bartoss ' Pál igazgató-tanitó, ki most kapott szép, hosszú, értékes választ nagynevű tanítványától. Igen tisztelt Igazgató-Tanító Ur! Kedves üdvözlő soraiért, melyeket államtitkári hatásköröm átvétele alkalmából hozzám intézni szives volt, fogadja őszinte köszönetemet. Visszapillantva életemre és kutatva azokat a tényezőket, melyek szellemi fejlődésem útját megszabták, különös bálával gondolok vissza az igen tisztelt Igazgató- Tanító úrra, a ki a kilencvenes évek elején a váci „rém. kát. alvárosi főtanodéban“ az I. és IV. osztályban szeretettel párosult szigorral kitűnően vetette meg műveltségem alapjait. Annak a régi népiskolának megvolt az évszázadokon keresztül felhalmozódott értékes hagyománytőkéje, kiforrott rendje és a gyereklélekbe mélyen benyomódó élettartalma. A mai népiskola sok tekintetben talán már túlságosan is humánus, sőt szentimentális : csakis olyasmivel akarja foglalkoztatni a gyermeket, a mi neki tetszik, ösztönös vágyaival összhangban áll. így mindinkább játékszerűvé válik az iskolai munka. Természetesen szükség van a játékszerű foglalkoztatásra, a gyermeki lélek spontán hajlamainak táplálására és kielégítésére. De sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyermeket az életre neveljük, az élet pedig nemcsak olyasmit követel tőlünk, ami nekünk kellemes és tetszik. A népiskola töri bele a kultúrába a kis ösztönös emberi lényt, a mi fájdalomokozás nélkül alig lehetséges. A „beiskolázás“ nem egyéb, mint fokozatos szellemi munkára s erőkifejtésre való nevelés. Ez puszta mulatság útján alig lehetséges. Úgy érzem, hogy az igen tisztelt igazgató úr, a ki majdnem hét évtized előtt került ki a régi, szegényes, de lelkesült- ségtől és hivatásszeretettől áthatott tanítóképzőből, ilyen elvtől volt áthatva : szeretettel, de szigorral beletört bennünket a munkába, kikényszeritette belőlünk arend- szeretetet és pontosságot, felébresztette bennünk a kötelességtudatot. Minden áldott nap délelőtt 8—-10-ig, délután 2—4-ig lankadatlanul fáradt velünk. Már ott ült a katedrán 728-kor és Va2-kor nem gondolva arra, hogy ezért külön megfizetik-e, vagy sem, hogy végigmustrálja 00—100 kis nebulóját, hogy csendben legyünk, leckénket ismételgessük. Ekkor javította ki a magyar nyelvi és számtani kis dolgozatainkat, melyekkel minden délelőttre és délutánra adósok voltunk. Az Ön népiskolája még ismerte az otthoni gyermekmunkát. Egy-egy összeadási, kivonási, szorzási, vagy osztási példát kellett otthon naponkint megcsinálnunk, vagy a Bárány Ignác nyelvtani példatárának nyomán egy-egy beszéd, vagy mondatrésszel kellett a mondatok üresen hagyott helyét kitöltenünk. Azok közt, a kik közülünk a gimnáziumba mentek, alig volt olyan, a ki pontosan ne ismerte volna a magyar nyelvtan elemeit, a ki hibát ejtett volna a számtani alapműveletekben, vagy a ki térképen meg ne tudta volna mutatni Magyarország hegyeit, í oly óit és „nevezetesebb" (ez a szó még most is fülembe cseng) városait egy-egy kis jellemzés kíséretében, melyeket még most is kívülről tudok. Még arra is szakított az Igazgató úr időt, hogy a ÍV. osztályban bevezetett bennünket a latin olvasás rejtelmeibe. A ministráció elég terjedelmes latin szövegére már régebben megoktatott bennünket. Az egyházi és világi énekek nagy számával művészi érzékünket fejlesztette. Talán egész életpályámra döntő befolyással volt a régi népiskolának az a hagyományos szokása, mely már öt éves koromban Igazgató úrnak munkatársává avatott: a sédátor-rendszer. Hosszú padjaink belső szélére 10—15 gyerek élére az osztály jobbjait kis tanítókká nevezte ki. Az órák előtt meg kellett vizsgálnunk a ránk bízott társak füzeteit, ki kellett vizsgálnunk a ránk bizott társak füzeteit, ki kellett őket halkan hallgatnunk a leckéből, oda kellett sorakoztatnunk őket a térkép elé s megmutogatni nekik a hegyeket, folyókat, városokat. Mennyi becsvágynak, kötelességérzésnek, rendtartásnak és felelősségtudatnak volt ez a rendszer a forrása! Annak a lelki fejlődésnek, hogy jómagam is tanítómester lettem, idenyúlnak a végső gyökérszálai. Már kicsikoromban megizleltem a tanításnak, az igazságok közlésének, a másokra való hatásnak, a lelki formáló tevékenységnek gyönyöreit; kis primitiv lelkem már akkor megcáfolva érezte az antik paidago- gos szavát: Dii me ödere, quia me ma- gistrum fecere. Az Ön nemes, komoly és kötelességtudó egyénisége éreztette meg velem először a szellemi munka mindenekfelett álló értékét, az egyéni és kollektiv felelősség- érzés erejét, a jellem szilárdságának tiszteletét s a vallásos érzés szent komolyságát és nélkülözhetetlen becsét. 1895 júniusában a IV. osztály díszes vizsgálatán egy épen akkor apját vesztett árva kis fiú Eötvösnek Búcsú iát szavalja. Arról a papiroslapról tanulta meg, melyre az Igazgató úr másolta le számára szép kerek régi típusú betűivel a hosszú köU teményt. A kilenc éves gyerek sokhelyt nem érti, a mit mond. Nem tudja, hol vannak Helvétia bótakart tetői s Provencze daitelt mezői, melyeknél szebbek a Kárpátok bércei s az alföldi róna zöld kalászt hullámzó terei. A szavaló kis fiú alig érti meg, hogy az Ég minden hazának ad egy- egy kincset: császárról szól a francia fiának, büszkén mutatja Róma régi falait s Hellász elomló romjait, de a magyar hazának nincsen egyebe, mint „szentelt fájdalma“. Az a kisfiú most férfikorában, a trianoni láncok csörgése közepette, már tudja, miért mondja a költő, hogy ez a fájdalom Nem veszhet el, mig az ezüst Dunának Nagy tükörén egy honfiszem pihen S magyar lakik a parton s a hazának Csak egy romlatlan gyermeke leszen ; Buda-, Mohács-, Nádornál elfúló, Tan honom könnye vagy Te, nagy folyó? S oh én szeretlek néma bánatodban, Hazám, szeretlek könnyeid között, Égőn szeretlek özvegy-fátyolodban, Nehéz keserved melybe öltözött; Bájlón mosolygsz, mert bár sorsod kemény, Él még a sir felett is egy remény. A költőnek ezeket a majdnem száz esztendő előtt irt sorait az a szavaló kisfiú akkor rebegte értve — nem értve, a mikor a nemzet büszkén, a halhatatlanság hitével, készülődött integer hazája ezeréves fennállásának megünneplésére. Azóta az a kisfiú lélekben és hivatalban a nagy költő és kultuszminiszter, a magyar népoktatás megszervezője géniuszának munkatársa lett. S most boldog, hogy Önt, aki a nemzeti érzést, munkát és a tanítói hivatást vele először megszerettette, ma a pátriárkák korában is, igaz tisztelettel köszönheti, mint mindig hálás hive: Kornis Gyula. MegalakuS a Festményei Lapok Szindikátusa Az elmúlt héten nagyarányú sajtómozgalom indult meg Pestvármegyében. A pestvármegyei politikai napi és heti lapok érdekeik megvédése céljából szindikátusba kívánnak tömörülni, kiépíteni óhajtják azt a szervezetet, a mely úgy a laptulajdonosok, valamint a szerkesztőségi tagok és kiadóhivatali alkalmazottak mindennemű ügyét központilag elintézi, valamint jóléti intézményeiket felállítja. A Pestmegyei Lapok Szindikátusának előkészítő ülése december elején Budapesten lesz, a melyen értesülésünk szerint a vármegye is képviselteti magát. A Petöfi-asztaliársaság december 3-án, szombaton este 8 órakor disznótoros vacsorát rendez a Koronavendéglő összes helyiségeiben, melyre tagjait és jóbarátait ezúton bivja, meg. Vlzvezeíék Lőwingernél TELEFONSZÁM : 83 SZÉCHÉNYI-UTCA 14
