Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-09-18 / 72. szám
2 m LifZ A HÉTEN? S Z E P T E BÉR M tó ■ f B. 15. Kúp. j. — Prot. B. 14. Titusz IOe fi Nap k. 5 ó. 40 p. nyug. 18 ó. 8 p. Nyitva a városi népkönyvtár d. e. 10—12-ig Évzáró tekeverseny a Kereskedőifjaknál Nyitva a Szent Antal gyógyszertár 19. H. Január pk. — Prot: Villtelmina 20. K. Euszlák vt. — Prot: Friderika 21. Sz. Máté ap. — Prot: Máté 22. Cs. Móric vt. — Prot: Móric Városi közgyűlés délután 4 órakor 23. P. Tekla sz. — Prot: Tekla 24. Sz. Fog. kiv s. — Prot : Gellért. Hold k. 3 ó 51 p. nyug. 17 ó. 51 p. nagyobb erősségem volt. Az mondja Götbe Faust-ajánlásában „a mit bírok mint ködben messze látom s mi nincsen többé az az én világom. Ezek a mély értelmű szavak tolulnak ajkamra, a mikor azokra gondolok, a kik már nem lehetnek itt, elhalt barátaimra: Freysinger Lajosra, Nikitits Sándorra, Krakker Kálmánra, Csányi János és Lászlóra, Morlin Zsigára, Bárdos Ernőre, Borbély Pistára, Táuberre és a többiekre, emlékük előtt leteszem a baráti kegyelet cipruságát. De nemcsak barátaimnak tartozom köszönettel, hanem ellenfeleimnek is, nekik köszönhetem, hogy soha egyoldaliivá, el- bizakodottá nem válltam, gyűlölet, harag, bosszú úrrá soha nem lett felettem és Isten különös kegyelméből sokszor tehettem Jót hozsámfor- dúló sóit ellenieleimnek, Azt mondja a latin közmondás: Nemo próféta in sua patria. Senki nem próféta saját hazájában. Sok igazság van ebben a mondásban. Hisz, ha valaki együttél embertársaival, sok varázs elenyészik, előtérbe lépnek a mindnyájunknál meglevő emberi vonások. Én ezt a kitüntetést ép azért értékelem olyan nagyra, mert azoktól a polgártársaimtól származik, a kik között életemet leéltem, ismerik hibáimat, gyengéimet, mert hisz nagyon jól tudom, hogy én is törékeny, gyenge ember vagyok s hogy felettem Ítélkezve erre a szép és nagy kitüntetésre méltónak tartottak, reám nézve nagyon felemelő érzés. A napokban olvastam egy cikket, mely bizantinizmusnak bélyegzi hatalmon levő, élő emberek ünneplését. Azt hiszem, joggal elmondhatom, hogy ebben a kitüntetésben nincs bi- zantinizmus, ez nem ahatalom emberének szólt. De egyébként is ne hagyjunk minden elismerést a halál utánra. Higyjék meg, a közélet embere nehéz munkája közben szomjuhozza a szeretetet, az elismerést, mert az tanuságtétel amellett, hogy helyes úton jár. De reám nézve további életemre zálog és elkötelezés ez a kitüntetés, hogy méltó maradjak reá. Hálás vagyok, hogy ez az ősi város polgárává tett, mert ezzel a közöttünk levő kapcsot még szorosabbá fűzte. Hiszen életem legnagyobb áldozata volt, mikor két évvel ezelőtt el kellett hagynom Vácot, hová boldog ifjúságom, kedveseim sírja ezer szállal kapcsolt. La számadást csinálok, hogy munkámmal kiérdemeltem-e ezt a nagy kitüntetést, meg kell állapítanom, hogy korszakos alkotások nem hirdetik munkásságomat. De lárgyilagosan azt is meg kell állapítanom, hogy eddig a mi időnk nem volt alkalmas korszakos alkotásokra. Periklesről tudjuk a történelemből, hogy hazáját a nagyság legmagasabb csúcsára emelte. Hogy ezt tehesse, korlátlan hatalomra volt szüksége s az athéni nép örök dicsősége, hogy ezt a korlátlan hatalmat rendelkezésére bo- csájtotta. Es dicsőséges háborúk után nagy győzelmek után vette át városa vezetését, a mikor a görög öntudat, élni akarás a legerősebben buzogott és egy olyan szerencsés pillanat érkezett el, a milyen kevés van a világtörténelemben, minden körülmény kedvezett, az anyagi helyzet lehetővé tette, hogy egy kiváló nép lángeszű vezetés mellett nagyot alkothatott. Mi, sajnos, válságos időkben éljük le életünket. A háború előtti évek már előre jelezték az elkövetkező viharokat. Nyugtalanság, idegesség, villamos feszültség telitette meg a levegőt. A háborúban megállt minden alkotó munka, valóságos dermedtség ülte meg a lelkeket. A forradalmak alatt pedig és az úgynevezett béke első éveiben alkotásra gondolni nem is lehetett. Lelkiismeretes ember vagyok. Sokszor megvizsgáltam lelkiismeretemet, hogy ezekben a nehéz időkben megtet- tem-e kötelességemet, helyes úton jártam-e s azt a befolyást, a melylyel polgártársaimra bírtam, helyes irányban érvénye- sitettem-e. Bármily szerény vagyok is, úgy érzem, hogy Istenem, hazám ellen soha nem vétettem, városomat és polgártársaimat mindig szerettem. Soha nem hirdettem gyűlöletet, mindig csak megértő szeretetet. Azt vallom ma is, hogy nincs ott fejlődés, nem lehet ott épiteni, ahol a gyűlölködés hullámai magasra csapkodnak, a hol lövész- árkok választották el egymástól a felekezeteket, a különböző osztályokat. Nagy felelősség nyugszik annak váilain, a ki nehéz időkben polgártársait vezeti. Periklesről írja a történelem, hogy valahányszor felvette hadvezéri sisakját, hogy a hadihajókra szálljon, mindig azt mondotta : gondold meg Perikies, hogy athéni polgárok azok, a kiket vezérelsz. Adja Isten, hogy hazánknak és városunknak mindig legyen olyan vezére, a kinek jelszava óvatosan és erélyesen, a ki a hatalmat súlyos keresztnek tekinti és, lelkiismeretesen törekszik, hogy azzal igazságosan éljen. Qui bene latuit, bene vixit, mondotta a római bölcs, a ki távoltartotta magát a közélettől, jól élt, hazánk mai helyzetében azonban kötelességünk szolgálni a hazát, szolgálni városunkat. Örömmel látom azt a lendületet, mely az ősi városban a polgármester vezetése mellett megindult. És örömmel látom a nagy éreeklődést a közügyek iránt. Ebben a felfelé Ívelő munkából én is kiakarom a részem venni. Egyetlen vágyunk legyen, mely kapcsolja össze a város minden polgárát, hogy a mulasztásokat pótoljuk, tegyük Vácot városiassá, csinossá, tisztává, széppé, műveltté, ezer éves mustjához méltóvá. A genius loci emelte fel, tette nagygyá az olasz városokat. Vácon is él és van egy úgynevezett váci sovinizmus. Ez a sovinizmus csak akkor egészséges és hatékony, ha meglátja és megszüntetni iparkodik a hibákat, ha mindig a város közérdekét, haladását, fejlődését szolgálja. Ápoljuk, erősítsük a polgári öntudatot, büszkén niondhassa mindenki: váci polgár vagyok. És ez a fogalom: váci polgár: jelentse az Istenfélő, hazáját szerető, városáért minden áldozatra kész ember típusát. , Én hiszek ennek a városnak elkövetkező nagy fejlődésében. Hiszem azt, hogy a felszabaduló Nagymagyarországban jelentős hivatást fog betölteni s a midőn megköszönöm a város polgárainak nagy és szép kitüntetését, arra kérem önöket engedjék meg, hogy én is dolgozhassak meleg szivvel ezért a kedves városért, lakói boldogulásáért és ha egyszer elkövetkezik végórám, itt akarok pihenni a váci temetőben és fej- fámra csak annyitirjanak : Szerette városát. A főispán szavai mély hatással voltak hallgatóságára. A méla akkord után újból felharsant az éljen és a taps, melynek zenéje mellett fejezte be a polgármester a zavartalanul szép, impozáns és lelkek melegével telt órát: — Lélekemelő szép ünnepségnek voltunk tanúi. Letiprottságunkban és megaláztatásunkban csak a jobb és szebb jövő reménye edzi keményre dacos élni-aka- rásunkat. A jobb és szebb jövőt pedig oly puritán életű, hasznos munkában égő, hazáját lobogó-lánggal szerető férfiak készítik elő, mint Ő, a kit ma ünnepelünk. Adjon a jóságos Isten gyámolitásra szoruló városunknak Preszly Elemérhez hasonló támogatókat, megszaggatott ezeréves Hazánknak pedig dicsőséges feltámadást ! Ezek után felbomlott már minden rend a közgyűlési teremben. Mindenki a díszpolgár-főispán közelében iparkodott jutni, hogy kezet szoríthasson vele és üdvözölhesse. A karzat is lejött, vége hossza nem volt a meleg ünneplésnek. Nemsokára a lőház felé a kocsik, autók serege iparkodott, a gyalogjárón mindenki a város vége felé tartott. MataSmas bankett volt itt Három hosszú asztalnál zsúfoltan ültek az ünneplők, mégis egy jó részük a kisterembe szorult. A hivatalos beszédet itt Sáfár Béla ref. lelkész, ki Preszly Elemér díszpolgárrá választását kezdeményezte, mondotta és nemes szavakkal ünnepelte a városát szerető, magas méltóságában is mindig váci főispánt. Utána Szabóky Alajos orsz. képviselő, majd Neumann Adolf beszélt, ez utóbbi a főispán szüleire mondott meleghangú köszöntőt. Végül Preszly Elemér szól nagy figyelem közt arról, hogy a hatalommal a lelkiismeretes férfi mily nehezen élhet, mert igazságot kell mindenfelé szolgáltatnia s Vác város lakosságára űri tette poharát. Püspökünk bérmaóton Megyés fopásztorunk szeptember lö-án kezdi meg őszi bérmaútját, a mely kevés megszakítással a jövő hónap közepi ig fog tartani a következő sorrendben: Szeptember 17-én Jászszentlászlón, 19-én és 20-án Csougrádon, 21-én Tömörkényen, 22-én Csányteleken, 23-án Tápén, 24-én Algyőn, 25-én Pusztamérgesen, 26 án Kis kundorozsmán, 27-én tanyaközponti „Dudás14 templomnál, 28;án templomszentelés Zsombón, 29-én bérmálás Sándorfalván, október 2-án katolikus nap Nagykátán, 3-án és 4-én bérmálás Szolnokon, 8-án Hódmezővásárhelyen, 9-én templomjubileum Hódmezővásárhelyen, 10-én bérmálás Békéssámsonban, 11-én Szegváron, 12- én Szentesen, 13-án Derekegyházán, 13- án bérmálás d. u. Nagymágocson, 14-én Mindszenten és végül 15-én bérmálás Pusztaszeren. A száz éves asszony köszönetét tmond jótevőinek A közelmúltban hirt adtunk róla, hogy Vácon egy száz éves öregasszony, Fábián Istvánná, a ki 49-iki váci csata idején is itt lakott s most szeptember 2-án ünnepelte születésének századik évfordulóját. Úgy látszik, jó egészségben, mert a következő sorokkal kereste fel lapunkat: Tisztelt szerkesztőm*! Hogy megemlékeztek rólam, most köszönöm meg, szép volt maguktól, bizony sokan gondolnak a szegény öregre, a ki száz éves már, nem felejtettek el, bizony rám fér, nagyon öreg és szegény vagyok, jóesik egy kis segítség, a ki teheti, segítse a szegény öreg asszonyt, a ki ilyen kort ért el, most jön a tél, meg a hideg, jó lenne, ha nem felejtenék el, hogy semmim sincs s csak a jó emberekből élek. Isten segítse magukat.
