Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-08-14 / 63. szám
vAci hírlap Vác — Fürdőváros Kedves Szerkesztő Uram! Bocsánat, a cim rossz. Vác — Poríürdőváros, igy akartam írni. Hatalmas Niagaránk kitesz mar gáért, naponta öntöz reggeltől estig, csak ott nem öntöz, a hol söpörnek. De menjünk sorba. Iskolaévadban aíélnyolcas vonattal érkeznek meg a Verőce—Kis- és Nagymaroson és a csángó mellett levő községekben lakó iskolások. Ugyanakkor ér Kezik be Budapestről is a -vonat, szintén egy sereg, a szomszédból jövő iskolással. A mikor a gyerekek kijönnek az állomásból, higiénikus testi ellátásban részesülnek. Az ott seprő három utcaseprő majdnem minden reggel pontosan ebben az időben oly lelkiismeretesen végzi feladatát, mintha legalább is inspicierungot várnának. A gyerekeket pedig alig látni, a mikor keresztül jönnek a porfelhőn. Öntözőt, vagy nyomát még egyszer sem láttuk ebben az időben. Már rólunk, felnőttekről, nem is beszélek, de legalább a gyerekeket óvják meg ettől a borzalmas bacillus többtermeléstől. Ha főorvosunk csak egyszer utazna ezzel az iskolás vonattal, lépéseket tenne, hogy megszűnjék ez az ál lapot. A három órakor érkező tisztviselő- vonatuál pedig mindennap ez a helyzet. A Niagara pedig ilyenkor valahol Kisvácon száguld. Még valamit. A Szent János-utca lakóinak nevében kérem, hogy öntözzék meg már ezt a kisdarab, az egész környéken egyetlen kövezetlenül felejtett utcát is. Mert a Szent István-téren mindig kifogy a víz s akkor a Szent János-utcán száguld át a Niagara, de olyan porfelhőben, hogy benne egy hadsereg rohanhatna láthatatlanul a csehek ellen. Rettenetes dolog a Szent János-utca sara, ha esős idő jár, de százszor inkább ezt, mint a port. Még jó, hogy most eltörött a Niagara kormánya, legalább egy jó ideig nem nyelünk annyi bort. — Egy váci adófizető, a ki már részletre porszivógépet is rendelt. Mérlegtuiaidonosok í figyelmébe! Értesítem az igen tisztelt mérleg- tul ijdonosokat, hogy mérlegek késziiésér, szakszerű javítását és hitelesíttetését jutányosán vál'alom. s Biunár István mérlegkészitő Vác, Rákóczy-utca 18 — 21. ______ _ . __ __ Tisztelettel értesítem Vác város és a vidék nagyrabecsiilt közönségét, hogy épület és bútormázoSást a legmodernebb igényeknek megfelelően vállalom. Szakszerű munkámmal igen tisztelt megrendelőim megelégedését óhajtom kiérdemelni. Kiváló tisztelettel Noys Gyula fényező és mázoló Jó házból fiút tanulónakfelveszek Társ kerestetik, ki ingatlannal rendelkezik, autófuvarozáshoz Jog van. Cint : Argyelán Ferenc Bucia- lv pest, Szentkirályi-utca 49, földszint 24 sz. Megszűnt a Magyar Alt. Bútor- és Faárúgyár részvénytársaság Vác gyáriparát újabb veszteség érte. I Nemrég számoltunk be a Globe gyár sorsáról, most újabb megszüntetésről adhatunk hirt. A Magyar Általános Bútor és Faárúgyár, a mely a Légrádi-bútorgyár folytatása volt, még egy évvel azelőtt is üzemben volt. Miután azonban a részvény- társaság vezetősége nem találta jövedelmezőnek és közben a részvények többsége a társcég, a Dunaharaszti faipari és fa- kereskedelmi r. t. kezébe került, az igazgatóság úgy határozott, hogy a két céget fuzionáltatni fogják, annál is inkább, mert a Dunaharaszti üzem életképesebb volt s ez évben különösen megerősödött azzal, hogy a dunaharasztii villanygyárat is megszerezte. A váci gyár gépeit átszállították Dunaharasztira, a váci épületet lakásokká alakították át, a fatelepet pedig bérbeadták a VAC-uak. A földszinti lakásokat a fegyintézet bérli fegyőri lakások céljaira. A fuzionálás után a törvény értelmében természetesen a két részvénytársaság, mint cim, nem maradhatott fenn, ezért az igazgatóság közgyűlést hivott össze, a melynek tárgysorozatában a váci részvénytársaság felszámolásának kimondása volt a főpont. A gyárépület, most már, mint lakóház, továbbra is a Duuaharaszli rt. kezében marad és egyelőre a részvénytársaság nem foglalkozik olyan tervvel, mely gyárat adna városunknak. Jel bánnak a váci fegyházban a fegyenccel, iehafc isméi — lopott A múlt héten újra a biróság elé került Kulka József napszámos. A királyi ügyészség azzal vádolja, hogy alig szabadult ki a váci fegyházból, újra elölről kezdett mindent. Pedig a legutóbbi tárgyaláson, a mikor elitélték, megfogadta, hogy többé nem lop. — Ez igaz - ismerte be bűnösségét a hetvennyolc esztendős tolvaj. — Azonban nem tehettem mást . . . nem volt mit ennem napokon keresztül, éheztem, lakást sem bírtam kapni. Gondoltam, hogy sokkal jobb lesz nékem, ha újra elitéinek. — Tekintetes Törvényszék! legutóbb hét esztendőt ültem a váci fegyházban. Meg voltam elégedve az urakkal, mert emberségesen bántak velem, meg aztán meg volt mindenem. A mikor kiszabadultam, kértem a fegyház igazgatóságát, hogy helyezze nek el valahová, vagy ha ez nem sikerül, tartsanak benn a fegyházban. Rövid tanácskozás után az elnök kihirdette a törvényszék tételét, a mely szerint Kulkát lopás bűntette miatt négy esztendei íegy- házra Ítélte. Megnyugszik az Ítéletben? — kér dezte az elnök. Meg . . . Csak kár, bogy ilyen kevés időre Ítéltek el — mondotta az öreg szomorkás hangon. — Már azt hittem, hogy békében fognak hagyni és nyugodtan halhatok meg Vácon. — Szóval maga öröklakást akar?!... kérdezte derültség közepette az elnök. — Hát bizony magamfajta öregembernek már nincs más kívánsága ! . . . Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban ujon&n berendezett permanens tanfolyamain a Singer-varrógép rt Figyeljen miuta-kószitményeinkre, kirakatainkra. Áldott állapotban levő nők és ifjú anyák a természetes „Ferenc )ózsef“ keseríiviz használata által rendes gyomor- és bélműködést érnek el. A/ ujabbkori nőgyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálják és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Aspirinnal akart öngyilkos lenni Horn Paula cselédleány egy hajóskapitánynál szolgál. Vasárnap este észrevették, hogy a leány rosszul van. Rögtön orvosért küldtek, Kemény dr. fegyházi főorvos mérgezést konstatált és gyomor- mosást alkalmazott. A leány egy kissé jobban lett s elmondotta, hogy tiz gr. as- pirint, öt gr. kinint vett be, hogy magát elpusztítsa. A gyorsan alkalmazott orvosi segély az öngyilkos-jelölt életét megmentette. Cigányok betörése egy korcsmába Napok óta a kálvária környékén táborozik néhány kocsialja cigány. Az utolsó napokban hirt hallattak magukról. Oly András rokkant, korcsmáros a Splényi- utcában csütörtök éjjel felébredt: idegenek jártak a korcsmaszobában és hol felgyújtották a villanyt, hol eloltották. Lármát csapott, mire a betörők menekültek. A kézikasszából 50—60 darab régi ezer koronás hiányzott. A cigányokat még az éjszaka elfogták, de mindnyájan tagadnak. NEUMANN ÉS SCHVARZ BUDAPEST, IV, BÉCSI.U. I. Speciális újdonságok női ruhadiszekben Mindennemű hímzés, diszzsinór, rojt, gomb, csatt, csipkevolant, ruha- és fehérnemücsipke, gyöngy- és flitterdiszek, függönytüllök, ruha- és bútorpaszományok Rendeléseket postafordultával intézünk el Hirdetmény. Nógrádvármegye kies, egészséges vidékén. Tereskén, a község közepén három nagy szobából, előszobából, konyhából, tágas éléskamrából álló úri lakóház, udvarral, nagy kerttel, Tereskén, 1927. évi szeptember hó 5-én önkéntes árverésen eladatik. Vevő az ingatlanokat azonnal birtokába veheti, a házba beköltözhetik, inig a vételárat több évi i észlet ben törlesztheti. Érdeklődni lehet Balassagyai maton, dr. Rosen« B:acli Emilnél, kinek könyvtara, <. rlékes antik bútorai s egyéb ingói szintén eladók. Ív Bélyegaökeí ruggyantából, vagy rézből előnyös áron szállít a Postvidétei Nyomda Vácon