Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-07-03 / 51. szám
VAC I HÍRLAP 3 Papszentelések A megyés Főpásztor június 29-én szentelte a Székesegyházban áldozópapokká a szeminárium végzett diákonus-növen- dékeit: Brunáry Ferenc, Bucsek Nándor, Jancsó János, Majer Lajos, Papp László, Sebestyén Sándor, Szabó Ferenc, Szombati László és Végmann Antalt, a kiket délben a Főpásztor előjáróikkal együtt vendégül látott. Az új leviták szeptember 1-re kapják elhelyezésüket. Elhunyt váci származású ügyvéd Fiúméból érkezik a liir, hogy ott egy szállodában Magyar János dr. kiskundorozsmai ügyvéd hirtelen meghalt. Magyar ügyvéd váci származású, itt végezte iskoláit: a Rappensberger-család tagja volt. Várról került Kiskundorozsmára, a hol jól menő ügyvédi irodát tartott fenn. A téli választás alatt, melynek munkájából nagy részt vett ki, meghűlt és tüdőbajt kapott. Délvidékre utazott, de állapota nem javíilt s fia társaságában haza felé iparkodott. Fiúméban megpihentek s ott érte a halál 53 éves korában. Özvegyén és három fián kiviil nagy rokonsága gyászolja. Villa-telkek. A vasútállomás tőszomszédságában (Dr. Huber földbirtokos ingatlanán) mintegy 40 villatelekre, előnyös pénzügyi lebonyolítás mellett, a vételi előjegyzést felveszi az Ipari és Kereskedelmi Hitelintézet Vác 2 Mit jelent Önre nézve, lí 1. Penész és egyéb a szervezetre ártalmas gombák lepik el a falakat, amit még a legfokozottabb szellőztetéssel sem tud elkerülni és melyek az egészségre nézve legnagyobb mértékben ártalmasak. 2. A lakást minden évben újra kell mázoltatni. 3. Bútora rongálódik és a lakásban levő tükrök megvakulnak. 4. A vasrészek ntegrozsgásodnak stb. stb. Mindezt elkerülheti, ha lakását nedvesség ellen szigetelteti. Szakszerű nedvesség elszigetelést jótállással vállal LDWINGER VILMOS Vác, Széchényi-u. 14. Telefon 83 5 Kérjen árajánlatot Sikeresen elkészített munkát bemutatok Pokolfü fűé nyári főszezonjának heti programja : Hétfőn, szerdán és szombaton délután 3—5 óráig strandzene, utána tánc. Kedden társasvacsorák, pénteken halászlé, halpaprikás és rántott hal, vasárnap délelőtt a budapesti evezősegyesületek fogadása, különféle tízóraik, társasebédek, vasárnap délután a kir. m. automobil és motor jacht klub vendégei, sportversenyek. Állandó záróra reggel 5-kor Naponta d. u. és éjjel a Menekült Egyetemi Hallgatók közkedvelt vonós zenekara muzsikál Strandfürdő napi-jegy 40 fillér, Sportjegy kabin nélkül és gyermekjegy 20 filler Permetezzen VINOL-lal kevert BORDOI LÉVEL peronoszpora, lisztharmat és szőlő moly ellen. Biztos védekezés, 50«/0-os rézgálic és munkamegtakarítás. Kérjen ingyen szakismertetőt Kapható : a Schumacher drogériában Vácon, Konstantin-tér 12. A kir. ügyészség visszavonta pőrét Kvassay istván ellen Múlt évben az államrendőrség egy detek- tivje jelent meg a Pestvidéki Nyomdában és felmutatva a kir. ügyészség határozatát, Kvassay István konstantinápolyi ny. konzuli törvényszéki elnök egy igen kelendő könyvét foglaltaié. Kvassay ugyanis már messzeíöldön hires gyógymódjáról újabb könyvet irt és ebben a népjóléti miniszterrel, valamint a legfőbb orvosi tanácscsal állott harcba, a minek az lett a következménye, bogy a miniszter nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt az ügyészségnek felhatalmazást adott a szerzőnek bírói utón való üldözésére. A törvényszéki tárgyalást, miként arról a Váci Hirlap hirt adott, mégis tartották, mely azzal a meglepő határozattal végződött, hogy az ügyész indítványára a bíróság elrendelte Kvassay István elmeállapotának megvizsgálását. Azóta csend volt s most érdekes változás keletkezett. A királyi ügyészség visz- szavonta a port Kvassay István ellen s így a rágalmazási pör váratlanul megszűnt. Kvassay érdekes könyve tehát felszabadul a lefoglalás alól s ismét kapható lesz. Nagy Gézát ünnepélyesen búcsúztatta a Stefánia is A váci Stefánia-egyesület helyiségében Péter-Pálkor kedves intim közönség előtt ünnepélyesen búcsúztatta az egyesület pénztárnokát: Nagy Gézát rétsági plébánossá történt kinevezése alkalmából. Önzetlen és fáradhatatlan működésének elismeréséül az egyesület igazgatósága és választmánya egy ezüst tálcával kedveskedett szeretett pénztárnokának, melyet Pejacsevich grófné elnök meleg szavak kíséretében nyújtott át. Kényekig megható szavakkal mondott köszönetét az ünnepelt és ígéretet tett, hogy a szép intézménytől, a melyet szivébe zárt, nem búcsúzik és mindenkor szeretetében fogja tartani. Ez alkalommal a választmány OetterGyörgy dr. teológiai tanárt az egyesület uj pénztárnokává választotta. Iparostanoncleventék a Nagyszálon A váci iparostanonciskola leventéi július 3-án egész napos kirándulásra mennek a Vörös Tihamér kilátóhoz. A résztvevő leventék gyülekezése vasárnap reggel 6 órakor a középvárosi temetőnél. Vezető : Hausleitner levente-oktató. VÁC IDŐJÁRÁSA Közli a Hadiárvák váci m. kir. áll. bőripari szakiskolájának időjelző állomása B BANÁKBf HOZATAL Jelmagyarázat: 1 — erős harmat, ^ 0 — gyengébb szélvihar, — 0 = szélcsend. A szélerösség 1 — 12-ig terjedő számokkal jeleztetnek. 5-nél kezdődik a szélvihar. Junius £ 2 to Mini- 1 műm j Maximum Légnyomás m|m Légnedvesség 7„ Szél irány és erősség Csapadék mennyisége m m Jegyzet c° 28 reggel 7 131 11-2 66 5 660 ÉNy-5 < o d. u. 2 18-2 190 70 2 41-5 ÉNy-4 este 9 11-5 73-2 64-5 — 0 29 , eggel 7 15 0 65 75-2 51 0 — 0 2 d. u. 2 25-1 25.3 73-0 3P0 Ny-1 este 9 14 9 71-0 53-0 — 0 1 30 reggel 7 2ro 98 71-5 390 DK-1 d. u. 2 280 28-8 695 29’5 DK-2 este 9 21-0 67-8 37*0 — 0 Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keseiüviz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. Beható kórházi kísérletek alapján bebizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, betegeskedő asszonyoknál és neuraszténiás embereknél rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisztitó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- üzletekben. h telefon már az uj postapalotában van Kedden este és a szerdai ünnepen nem igen válaszolgatott a váci telefonközpont: A postaigazgatóság a legcsendesebb órákat választotta ki és a telefont átvitte a postapalotába. Azóta minden rendben van már és a telefon zavartalanul működik. Kedden este viszik át a távírdát a postapalotába s valószínű, hogy a jövő hét végén az egész postahivatal is átköltözik. Ezzel aztán elmúlik még az emléke is annak, hogy Vácon volt hosszú, hosszú ideig a magyar postakincstárnak az országban legrosszabbul elhelyezett, legegészségtelenebb és legkényelmetlenebb posta és táviró helyisége. v Rádiósok, figyelem ! A Váci Rádió-egyesület előkészítő bizottsága lapunk utján közli, hogy az egyesület alakuló közgyűlését julius 3-án d. e. V2II órakor tartja a Kereskedő Ifjak Egyesületének helyiségében (Kossuth-tér 6). A meghívók szétmentek. Az előkészítő bizottság ez úton is kéri úgy a rádió előfizetőket, mint a rádió lelkes barátait, hogy az alakuló közgyűlésen — saját érdekükben is — mennél nagyobb számban vegyenek részt. A ,,Törekvés“ mulatsága július 3-án lesz a Kisvigadóban, este 8 órai kezdettel és kugliversennyel egybekötve. A kugliverseny már most vasárnap, 26-án kezdődik és a mulatságon nyer befejezést. Három értékes dij lesz: egypár evezős csónak, 2 drb tájkép s 1 drb óralánc. Egy szám 20 fillér. olvasóink erdeke HOGY HA HIRDETÉSEINK UTÁN RENDELNEK, LAPUNKRA MINDIG HIVATKOZZANAK, MERI ÍGY AZ ILLETŐ CÉG ELLENŐRIZVE VAN. alhö Iftäi legyei, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát, poloskát, svábbogarat, tetűt stb. j Az amerikai Mollun Institute találmánya. Emberre' és állatra veszélytelen Do bizlos halál tériekre és rovarokra. Nem hagy loltot Hatása garantált. Háztartásokban, gazdaságokban üzemekben uól- kiiiözhetetlon. - Óvakodjunk utánzatoktól. Más szert na fogadjon eí. Ügyeljünk a| Fly-Tox (kiejtve Pláj tox) névre. ‘/, litorosiivog száj fuj tatéval P 3-40 2 literes bádogtartály ........... P 24 — 1 drb. kózipormotozö .............. P 5'50 Nintienütt kapható! Magyarországi vezérképviselet: Révész Ernő és Társa, Budapest, V., Nádor ucea 30. Tel.: L. 998-25 Prospektust kívánatra küldünk ÉRETT NYUGATIN DIAI BAN AN fl LEGJOBB TÁPLÁLÉK 9P.TSIEF0N;I82:85H