Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)

1927-04-24 / 32. szám

Húsvéti mérkőzések A húsvéti-ünnepek alatt idehaza a VÁC és a VTE csapatai nyújtottak szórakozást a közönségnek, mig a VSE Érsekújváron játszott, másik két egyesületünk pedig pihentette csapatait. Az itthon játszó csapataink szép programmal kedvesked­tek, de ez nem felelt meg a várakozásnak, mert a vendégül látott újpesti profi-csapat, különösen vasárnap, oly silány s rossz játékot mutatott, hogy nem csoda, ha hét­főn nem volt kedve a közönségnek meg­nézni, mindannak dacára, hogy hétfőn már igazán kitettek magukért. Husvétvas árnap Újpesti profi— VA C— VTEkomb. 2:1 (0:0) Kellemetlen, hideg, szeles időben elég szép számú közönség előtt játszottak. A mérkőzés előtt a VÁC virágcsokorral üd­vözölte a vendégcsapatot. A mérkőzés Újpest támadásával kezdődött, de a váciak védelme működik s igy csak a második félidőben sikerült Újpestnek gólt elérni. A második félidőben Vasas megsérülésé­vel a védelem meggyöngült s igy tudott gólt rúgni Újpest. A váciak egyetlen gól­ját a szemfüles Holcer nyomta a kapuba. Húsvéthétfő Újpesti profi — VAC— VTE 3:0 (2:0). E napon sokkal szebb volt az idő, de közön­ség sokkal kevesebb. Igen erős mérkőzés, jó formában voltak a váciak is s csak egy kis szerencse hiányzott Vác győzel­méhez. BUDmmm NEMZETKÖZI VÁSÁR 1927 április 30 —május 9 Rendezi a BUDAPESTI KERESKEDELMI és IPARKAMARA Vámszabadraktár Bel- és külföldi szállítási és utazási kedvezmények VÍ2umked«ezmény Kiállítóknak és látogatóknak felvilágosítást nyújtanak Budapesien : VÁSÁRIRODA (V. Alkotmány-u 8) Húsvéti kirakatverseny dijai A Váci Kereskedő Ifjak Egyesülete a kereskedő segédek jó Ízlését és ambíció­ját növelni versenyre hívta fel az egyesü­let tagjait, hogy a húsvéti időben kirákat- versenyen vegyenek részt. A verseny le­zajlott — s bár dicséretre méltó ered­ménnyel — de még sem azzal, a melyet a bíráló bizottság s városunk közönsége látni óhajtott volna. Feltűnő volt a jelent­kezők kicsiny száma, úgy, hogy a ver­senyen kivüli résztvevőké majdnem ugyan­annyi volt, mint a versenyzőké. Okát ennek a feltűnő jelenségnek nem tudjuk. Azt nem merjük feltételezni, hogy egyes fő­nökök szűkkeblűsége, vagy féltékenysége akadályozta volna meg alkalmazottai szép­érzékének, jó ízlésének megnyilvánulását. A bíráló bizottság, melynek tagjai Göllner Mihály egyesületi elnökön kívül Bazsó Gábor, Bokor Lajos és Zsembai Ferenc voltak, az alábbiakban teszi közé az ered­ményt: Díszoklevelet kaptak: a rőfös-, divat- és rövidárú szakmából Sporner Sándor, a Meiszner Rudolf-cég alkalma­zottja, ötletes szép kirakatáért. A fűszer- csemege szakmából Kováts István, a Ma­gyar Köztisztviselők Szövetkezetének al­kalmazottja, kinek munkája annál inkább is elismerésre méltó, mert alig egy-két hónapja szabadult fel. A vas-, szerszám- és edényárú szakmából Köves Sándor, a Tragor Károly-cégnél, ki bár a vasasok közül egyedüli versenyző volt, kirakata oly ötletes, elrendezett volt, hogy a bíráló bizottság véleménye szerint a dijat meg­érdemelte. Ezeken kívül a bíráló bizott­ság elismerő oklevélben részesítette Papp Istvánt, az Ottó József-cég alkalmazottját Ízléses kirakatáért. A bíráló bizottság el­ismerését fejezi ki azoknak, kik versenyen kívül részvételükkel az ifjú nemzedéknek jó példát mátattak : Fodor Ferenc, ifj. Ottó József, Ottó Károly, Kálmán László és Brunner István cégtulajdonosoknak. Sskarióthi Júdás Mindig félek tőle, ha a Szentirás szerep­lőit színpadra, vagy vászonra kényszerítik, mert az egyiknek színészei, a másiknak gépemberek módjára mozgó bábjai van­nak csupán s ezek alkalmatlanok arra, hogy a bibliából kiáradó életet megele­venítve a lélekhez közelebb hozzák. Vá- radi Antal Iskarióthjának nagy szeren­cséje, hogy az Üdvözítőt nem hozza a színpadra, akiket pedig szerepeltet, azok húsból és vérből való emberek. A szerep­lőknek sem kell sok színészi pózzal dói­dé annál El mi. gróf Csák y OäQO Károly-út 32 sz fllClZ Tárgyal: Herodek Károly Budapest, VII., István-út 95. 2 n~-----------------------=---------------------------­melegséggel és főleg nagy természetes­séggel. A Reménység műkedvelői gárdá­jának legtöbbje eltalálta a hangot és jól, híven tükröztette azt, a kit megjelenített A legjobban tetszett Gahlen Rezső a cim­Fordson traktor szánt, vontat, csépel Kedvező fizetési feltételek, olcsó kamat mellett raktárról kapható NAGY LAJOS Vácon, Vás , —---------------------------­--------------------------------------==— L Ford képviselet Automobil, teher és luxus, Traktor és motorbicikli eladás, alkatrész raktár, mindenféle autó-, traktor- és kenö-olaj raktáron, legjutányosabb árban, esetleg házhoz szállítva kapható puskaművesnél ártér 16. sz. Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon szerepben; nagyon átérezte a Krisztustól önző érdekekből elpártolt és a Krisztust megtagadó apostol lelkiismeretét. Arc­játéka, előadása, drámai kitörései hely- lyel-közzel igen mély hatást gyakoroltak. Ügyes partnere volt Szakszik Mariska, a bűnbánó Magdolna szerepében, a kinek szemén és arcán le lehetett olvasni a leg­mélyebb érzelmeket. Kitörni nem akart, de, úgy látszik, ez tudatos volt nála, mert hangjával, könyörgő, bűnbánó tekinteté­vel és nő finomságával tudta a legmélyebb érzelmek hangját megütni és a hallgatók lelkében visszhangoztatni. Gondolunk a legutolsó jelenetre, a hol semmit sem szólt és oiyan nagyon sokat mondott. Kívülük még Tamássy Andor Rubenje és Csemniczky János Ahasvérja keltett mél­tán feltűnést. A nehéz tragédia sikeres előadásának legfőbb érdeme Melha Endre igazgatóé, a ki az előadást nagy hozzá­értéssel rendezte. Ki mennyi iskolaadót fisét? A váci róm. kát. iskolaadónak egyéni kivetési lajstroma április 25-től május 10-ig közszemlére van kitéve a Kőkapu mellett levő polgári iskola igazgatói szo­bájában, a hol azt bárki megtekintheti. Esetleges felszólamlásokat írásban ugyan­ott beadhatók az iskolaszékhez címezve. Gép- és gyorsírást tudó KONYVELŐNŐT és egy 40 —54) éves nyugdíjast RAKTÁROSNAK alkalmaz a Bódenlósz-gyár május hó l-re való belépésre APRÓ HIRPETfeSEK E rovatban hirdetését, ha 10 mm-nél nem nagyobb — ötven fillérért közölheti. Csekély díjért nagy eredmény, látni fogjs hogy mily nagy baszna lesz a hirdetésből. Hozza el már ma hirdetését, hogy mielőbb közölhessük! HÁZAMAT, mely áll négy szobából összes mellék- helyiségekkel, 800 D-öl kerttel eladom. Azonnal beköltözhető. Cim a kiadó- hivatalban. ____________ TETŐCSERÉP, használt, több ezer darab, eladó Fürdő-utca 5. sz. alatt HEGEDŰOKTATÁST ad és zeneakadémiai vizsgák­ra előkészít Termán Antal Báthory-utca 6-ik szám alatt. ________________ A váci „Hangya" igaz­gatósága felhívja a szövet­kezet vásárló tagjait üzlet­részjegyüknek 24 pengőre való sürgős kiegészítésére, mert az 1926. évi vásárlás után visszatérítést csak az a tag kaphat, akinek leg­alább egy teljesen befize- tett üzletrészjegye van Ügyes kovácssegéd azonnal felvétetik az ipar- udvarban^ _________ Szép mellékkereset­hez juthat nyugdíjas tiszt­viselő. Jelentkezés Demjén könyvkereskedésében 4—10 hold földet ven­nék épülettel, vagy anél­kül. Ügynököt díjazok. Iványi Balázs Budapest, Budafoki-út 79 sz, 2v Szakácsnő, ki elsőran­gúan főz, azonnal felvé­tetik. Jelentkezés aKodak- gyárban __________ Elveszett. Jeszenszky Ervin arany óráját bőr­lánccal elvesztette 18 pengőért is vásá­rolhat eső kabátokat ked­vező fizetési feltételek mel­lett Rósenfeld és Heksch cégnél Uradalmaknak, tégla­gyáraknak, építőmesterek­nek szállítok elpusztítha­tatlan vasszerkezetű traga­csokat, talicskákat. Bakos József, Vác 2 Deákváron, Jeszenszky Imrénél elköltözés miatt eladatnak ágyak, szekré­nyek, 3 db kanapé, 6 fotel, könyvszekrény, disznóölés hez való teknő, fürdőkád Az érelmeszesedés ismertetése és gyógyítása, dr. Bucsányi szenzációs könyve 1 P 60 f-ért kap­ható Demjén könyvkeres­kedésében Üzlethelyiség a Cons- tantin-téren átadó. Meg­beszélés Demjén papir- kereskedésében Napelienző- szerke­zet, 5 méteres, rúgós el­adó Demjén papirkeres- kedőnél Találtak: a vasúti vá­gányokon egy barna nad­rágot, a Budapesti-főútou egy arany karikagyűrűt, vászon retikii.lt sárga bőr- tárcával. Tulajdonosok a rendőrségen jelentkezze­nek. __________________ Egy telek a Csányi-iele- peii (263 öles, bekerítve, kúttá!) eladó. Bővebbéi Hattyú-utca 23. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom