Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-04-13 / 30. szám
VÁCI HÍRLAP 3 JMS* Édes anyám, kedves anyám, csak az a kérésem, Albus-szappant, Albus-szappant hozasson énnékem. Albus-szappant sej, haj, nincsen annak párja, azt illik, illik, illik venni nagymosásra. Eljegyzés Alpári Iduskát, eljegyezte Wingler Ödön postatakarékpénztári számtiszt. (Minden külön értesítés helyett.) Az ev. iskola növendékeinek előadása Husiét vasárnapján és hétfőjén mindkét alkalommal d. u. 7*6 órai kezdettel az evangélikus iskola a siketnémák intézetének dísztermében ifjúsági előadást rendez. Zeneszámokon és szavalatokon kívül előadják a „Napországban“ című látványos mesejátékot és a két napon elosztva a „Varázsgyürű“, „Földrajzi lecke“, a „Belvárosi fiúk“ és „Mohács után" című egy felvonásos színdarabokat. Az ifjúság barátait meghívja az előadásokra az iskolaszék elnöksége. Belépő dij fentartott helyre 1 P 20 fillér, ülőhelyre 80 fillér, állóhelyre 40 fillér. űz izr. nöegySet mozit rendez A váci jót. izr. nőegylet ezen az úton tudatja, hogy április 19-én mozielőadást rendez. Elsőrangú műsorról gondoskodik, hogy a közönség olcsón és jól szórakozzék. A jegyek árát nem emeli, csak a szokásos mozijegy-árak lesznek. Az előadás a Városi Filmszínházban lesz 6 (s 8 órai kezdettel. Jegyek elővételben kaphatók Blau Miksa és Társa üzletében. OTTÓ JÓZSEF vászon-, dívái- és rövidáru kereskedése A húsvéti és tavaszi idényre nagy választék a legújabb női és úri divatcikkekben ; ' selymekben, bafisztokban, kosztümök és ruhakelmékben, harisnyákban Ajánlok férfi ruhaszöveteket minden minőségben, angol zephirekef, női és űri fehérnemüeket. Vásznak, chiffonok, kanavá- szok és lepedők, valamint az ösz- szes rövidáruk és bőrdiszmű- áruk dús választékban. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek Mintákat kívánatra helyben és vidékre 2 készséggel küldök. Alapittaibit 1859-hen Z S I D i K I. kalapgyári raktára Vác, Constantin-iér §7. szám. Ajánlja bel- és külföldi (Borsalino — Hückel) férti divat-kalapkiilönleges- ségeit dús választékban, valamint mindennemű férf-i, fiú- és gyermek divat- 2 sapkáit Szolid áraira és jó minőségeire vonatkozólag garancia a cég jó hírneve és 68 éves fennállása Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy Vác és környékére elvállaltam a Ford luxus- és teherautó és Fordson traktor, valamint a legjobb márkájú motorkerékpár és üzemanyag kizárólagos képviseletét Olaj és alkatrészek raktáron Javításokat pontosan és jutányosán eszközlök NAGY LAJOS puskaműves II sa'ivag'fjrár egy pengő osztalékot fizet Az első magyar szövő és kötőgyár, városunknak ez a nagy vállalata, április 21 én tartja Budapesten, a Pesti magyar kereskedelmi bankban negyvenegyedik évi közgyűlését. A gyár nagyarányú munkájáról az igazgatóság jelentése ad számot, mely megállapítja, hogy bár az elmúlt év a textilszakmára nehéz volt, a szövőgyár zavartalanul működött, gyártelepén újabb beruházásokat tett s nemcsak felvette a külföldi konkurrenciával a versenyt, hanem gyártmányaival külföldi piacokat keresett fel s ezekkel újabb sikereket ért el. Közel egy milliárd (923 millió) az idei nyereség, melyből 100 milliót a rendes tartalékalap dotálására, 147 milliót az igazgatóság jutalékára, 675 milliót az 54 ezer darab részvény idei szelvényének egy pengővel való beváltására fordítanak, mig 30 milliót a jövő évi számlára visznek át. A vállalat mérlegszámlája ezeket az adatokat tűnteti fel: Ingatlanok, gépek, gyári berendezések értéke 700 ezer pengő (874 milliárd) árúkészlet 445 ezer pengő (57a milliárd) adósok 489 ezer pengő (6 milliárd) váltók 25 ezer pengő (318 millió.) Ezzel szemben 540 ezer pengő (674 milliárd) részvénytőke, 270 ezer pengő (373 milliárd) VÁC IDŐJÁRÁSA Közli a Hadiárvák váci m. kin. áll. bőripari szakiskolájának időjelző állomása a Hőmér-1 séklet 1 •S e i É Maximufn Légnyomás mm Légnedvesség 1 /o Szél irány és erősség Csapadék mennyisége m|m Jegyzet c° 8 reggel 7 9-7 7-0 575 51-5 KDK-2 14-1 14-5 56 5 51-5- 0 5-8 este 9 95 58-2 55'0 ÉNy-1 © 9 reggel 7 70 6-3 600 62 5 ÉÉNy-2 d. u. 2 13-6 1-4 60-0 55-0 DK-1 33 este 9 101 61-5 60-0 Ny-1 © 10 reggel 7 8-4 55 62-8 67-5 KDK-1 1-9 d. u. 2 14-9 15-2 600 59-5 NvÉNvl © este 9 13-7 59-5 48-5 DK-1 11 reggel 7 10 3 95 610 52-5 NyÉNy1 d. u. 2 15-9 16-5 62-8 37-5 Ny-3 este 9 100 64'3 56 5 NyÉNyl Jelmagyarázat: © = eső. A szélerösség 1 — 12-ig tertőketartalék áll. Bőséges leirást tettek az ingatlanok, gépek és gyári berendezéseknél: 264 ezer pengőt (3V3 milliárdot), hitelezők 500 ezer pengő (673 milliárd) tiszta nyereség 76 ezer pengő (953 millió.) A nyereség-veszteség számlából megtudjuk, hogy az általános költség 329 ezer pengő (4 milliárd) volt, behajhatatlan követelésekre 45 ezer pengőt (565 milliót) Írtak le, az értékcsökkenési tartalékalapok 33 ezer pengőt (417 milliót) tesznek ki az ingatlanoknál és gyári berendezéseknél. Ezzel szemben a gyártási számlán 480 pengő (6 milliárd) szerepel. Két auló összeütközőit Kedden nagy hetivásár volt a Szentháromság-téren. Valószínűleg, hogy baleset ne történjék, Szalay Bálint nógrádverőcei mészáros teherautója csak lépésben haladhatott, a mi talán, mint néhány pillanat múlva kiderült, szerencsés baleset következménye lett. A piarista gimnázium oldalán ugyanis teljes vágtában iparkodott a Csáky-útra a váci szövőkötőgyár teher* autója, melyet Huszár Gábor soffőr vezetett. Szemtanuk állítása szerint a nagy sebesség mellett még a figyelmeztető tülkölést is elmulasztotta. Abban a pillanatban ért a gimnázium sarkára Szalay autója s a szövőgyáré teljes erővel beléütközött. Oly erős volt az összeütközés, hogy a nehéz Szalay-autó, mely Budapest felé tartott, a tengelye körül, mint egy könnyű orsó, megperdült s a következő pillanatban már a piarista-templom felé állott hűtőjével. Szerencse, hogy uem volt erős mozgásban, különben emberélet is áldozatul esett volna. így is a szövőgyári gépből Kőgler Ignác gyári napszámos kibukott és koponyazúzódást szenvedett. Maga Szalay is véres zúzódásokat szenvedett homlokán. A két gép erősen megsérült. A vigyázatlan soffőr ellen a rendőrség megindította az eljárást. Az összeütközés helye Vác legveszedelmesebb, legszűkebb forgalmi pontja. Száz és száz autó száguld itt el naponta s hogy csak most történt baleset, véletlen szerencse a szerencsétlenségben. E helyen az autókat csak lépésben lenne szabad engedni, vagy rendőrőrszemet állítani és a renitensek ellen a legszigorúbban eljárni. Különben még sok szerencsétlenség színhelye lesz. Vác, Vásár-tér 16. jedő számokkal jeleztetnek. BP.TELEF 0N:182:85 flj