Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)
1927-04-10 / 29. szám
VÁCI HÍRLAP 3 A polgármester megkérte a vármegyét, hogy a villamos világítási szerződést ne hagyja jóvá A városok történetében aligha volt példa erre : egész esztendő nagy munkáját maga Krakker Kálmán polgármester kérte megsemmisíteni ! Úgy volt már, hogy a nyár elején az újpesti Tröszt kihúzza Vácig a villamos vezeték drótjait, a mi villamostelepünk röegáll és a hatalmas Tröszt íogja a város világitó és motorikus áramát szolgáltatni- Egy esztendei, hosszú tárgyalások eredménye volt ez, a városi képviselőtestület már meg is kötötte a szerződést és csak a vármegye jóváhagyása hiányzott hozzá. Vác villamos világitásának aktái pedig felkerültek a népjóléti minisztériumba felülvizsgálás céljából. A minisztérium mérnöki osztálya úgy találta, hogy az egységárak tulmagasak, pedig mi attól épen világításunk árainak leszállítását vártuk. Nemcsak túl magasak, de ma már meg sem állhatnak s ha létesül a kormány által tervezett nagy villamos centrálé, abba Vác nem kapcsolódhatik bele, mert a Tröszt fogja és és drágán fog világítani. A polgármester kijelentette, hogy a város villamos szakértőinekmeghallgatásával kötötte meg a szerződést, de inkább felbontatja, mintsem hogy városát terhes kötelezettségekbe vigye. A polgármester azonnal uj tárgyalásokat kezdett a Tröszttel, mely azonban kijelentette, hogy az egységárakból engedni nem hajlandó, mire megkérte az alispánt, hogy a vármegye ne hagyja jóvá Vác villamos szerződését. így történt. Elestünk egyelőre az olcsóbb világítási áraktól, eltávolodott az a jó üzleti gondolat, hogy az ideiglenes országhatárokig minden községnek és ipartelepnek Vác adjon áramot. De legalább 25 évre nem vett a város nyakába egy terhes szerződést. Most az az újabb terv, hogy a város egy uj nyersolajmotort szerez be és akkor képes lesz az összes gyárak motorikus szükségletét ellátni, sőt a világitó áram árát is leszállíthatja. OTTÓ JÓZSEF vászon-, divat- és rövidáru kereskedése A húsvéti és tavaszi idényre nagy választék a legújabb női és úri divatcikkekben ; selymekben, batüsztokban, kosztümök és ruhakeBmékben, harisnyákban Ajánlok férfi ruhaszöveteket minden minőségben, angol zephireket, női és úri fehérneműeket. Vásznak, chiffonok, kanavá- szok és lepedők, valamint az ösz- szes rövidáruk és bőrdiszmű- áruk dús választékban. Olcsó árak, kedvező fizetési feltételek Mintákat kívánatra helyben és vidékre 3 készséggel küldök. Régi magyar biztositó társaság keres megbízható, fiatal, gyakorlott ÜZLETSZERZŐKET Ajánlatokat „KOMOLY MUNKAERŐ“ jelige alatt a kiadóhivatalba kérünk VÁCI AMATŐR ÉS SZAKFÉNYKÉPÉSZEK a „KODAK“ FÉNYKÉPÉSZETI PAPÍROK VÁCON KÉSZÜLNEK Ha ezeket fogyasztják, VÁCI polgártársaiknak nyújtanak újabb munkaalkalmat. A „KODAK“ papírok annyiféle változatban készülnek, hogy mindenki igényét kielégíthetik. Beszerezhetők: az „ELITE“ DROGÉRIÁBAN vA c, GRÓF CSÁKY KÁROLY-ÚT Ugyanott „KODAK“ GÉPEK és FILMEK is kaphatók. □ ' . ...............—r=^r.== = ■ ===== ' : E ~=.D A Vaskereskedelmi alkalmazottak országos egyesületének látogatása a Béden8ész°gyárban Vasárnap mintegy százfőnyi lelkes társaság érkezett Vácra, hogy megtekintsék a Bódenlósz-vasgyárat. A VAOE Győrffy Aladár elnök, Misuray János alelnök és Honinger Vilmos főtitkár vezetése alatt, a gyár vezérképviselőinek, Stockinger Istvánnak és Holnapy Gézának kalauzolásával d. e. féltizenegykor érkezett az állomásra, a hol a gyár igazgatója, Budinszky Jenő, tisztviselőivel fogadta. Az állomásról egyenesen a gyárba mentek. A gyár kapujában Győrffy elnök köszöntötte a gyár igazgatóságát, melyre Budinszky igazgató válaszolt. Azután másfél órán keresztül érdeklődéssel és figyelemmel hallgatták a gyár műszaki és kereskedelmi vezetőinek előadását a gyár produktumairól és a arról a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. A Schopper-, Frankl-, Heinrich-, Greinitz—Pirkner és még számos nagy vasnagykereskedő cég tisztviselői és alkalmazottai állapították meg, hogy a Bódenlósz-vasgyár ma az ország második nagy vasöntödéje. Délben a gyár igazgatósága vendégül látta a társaságot. Az előre meghatározott elutazásból azonban nem lett semmi, mert Lovászy Feri muzsikája olyan hangulatot teremtett, hogy nem volt kedvük a jó helyet elhagyni. így a városban tett rövid séta után a negyedötös vonattal mentek el és boldogan mondták, ilyen jól még sehol sem érezték magukat. A Heirich-cég tisztviselőnői pedig másnap egy virágcsokrot küldtek a gyár tulajdonosának. Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. 40 Name love — feloszlik cigányaink egyesülete Az idei cigánybál nem sikerült, a váci cigányok a legnehezebb anyagi körülmények közt élnek: szinte hiába valónak tartjuk közölni a cigányzenészek országos egyesülete váci csoportjának azt a felhívását, hogy a tagoknak április 16-ikáig meg kell fizetni a tagsági dijukat, különben az elnökség az egyesület feloszlására megteszi a lépéseket. A váci muzsikus cigányoknak nincs pénzük — bármennyire is büszkék voltak egyesületükre, előre látható, hogy azt feloszlatják. fotolemezeky (/(/ papirosok Agfa Celloidin napfény fehér, fényes, matt, chamois Agfa Celloidin önszinező-napfény Agfa Lupex gázfény, Special, Standard, Contrast, fehér fényes, félmatt, bársonyos matt. Kapható SCHUM ACHER=DROGÉRIÁBAN Vác, Konstantin-tér 12 hentes és mészáros üzletemet géperőre berendezett vlrslláruk készítésével bővítettem ki. Naponta frissen készült, ízletes bécsi virsli, párisi és kolbászfélék kaphatók. Viszonteladóknak árkedvezmény Megrendeléseket bármily mennyiségben a legpontosabb szállításra elfogadok. Igen tisztelt vevőim és a nagyközönség szives pártfogását kérem. 6 Tisztelettel Gagel Ede Telefon: 39 hentes és mészáros GAZDAK BIZTOSÍTÓ SZÖVETKEZETE Értesítjük a t. biztosított tagjainkat és az érdeklődő közönséget, hogy Vác város területére és környékére szóló kerületi főktp- viseletünket NiKitits Sándor úrnak (Báthory-utca 10.) adtuk át, miért is mindennemű biztosításaik ügyében bizalommal forduljanak hozzá. Ív