Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-02-11 / 11. szám

3 MAGYAR BÁL Hosszú hetek lázas, izgatott előkészületei után siker koronázta a Maqyar Asszonyok bálját. Nyolc óra után már tele volt a nagyte­rem, Vörös Tihamérné kipirult arccal kon­statálta a sikert és megkezdték a hang­versenyt. Vörös Tihamérné tartotta meg­nyitó beszédét oly lendülettel, hogy a leg­közelebbi képviselőválasztáskor félek, baj­ban lesznek a váci férfijelöltek. Száll Sán- dorné énekelt ezután Oláh Emil kísérete mellett szép magyar nótákat. Syposs Simon remek szavalata után végre hallottuk Darnay Istvánt is. Nagyszerű technikával interpretálta Löw: Tanhäuser fantáziáját. Gyökössy Endre, a Petöfi-társaság tagja, költeményeit mutatta be. Száll Sándorné két szép dala után Somló Emma szavalt. Elhozta hozzánk nagy művészeiét, a Nem­zeti Színház varázsos hangulatát. Irredenta költeményeivel egész hallgatóságát meg- rikatta. A műsor utolsó pontja a Körma­gyar volt. Négy pár táncolta aranyosan, fiatalságuk megkapó varázsával. Ez volt a műsor egyik legszebb irredenta száma. Műsor után a fiatalság egy-kettőre szét­szedte a székek tömegét s 14 magyar ru­hás kislány elegáns párjával eljárta a Pa­lotást. A Curia vén falai ismét meg voltak hatva, a mamák is meg voltak hatva, a riporter is, de Preszly Karcsi is meg volt hatva, mindenki meg volt hatva és Lovászy rázendített a csárdásra és olyan „sose ha­lunk meg“ hangulat kerekedett, hogy azt hittük, ez három napig se fog véget érni. A szép lányok ragyogtak a boldogságtól, a lovagok mind szerelmesek lettek és bol­dog álmodozásukban már az anyakönyv­vezetőnél tartottak, a tisztek ostromolták a szép asszonyokat és az ezredes úr nagyon meg volt elégedve a fiatalokkal. Vörös Tihamér százával osztogatta a zserbókat, mert ő volt a legboldogabb. (Hogyne, hisz aznap engedélyezte a püspök úr a nagy- sz áll kilátó összes faanyagát.) Krakker Kálmánné mint egy legbájosabb háziasz- szony, mindenütt ott volt. És szólt a nóta, száltt a sóhaj, durrogott a pezsgő. Künn a folyosón pedig a kihelyezett zon­gora diskrét muzsikája mellett megnyílt a bár, a Cerkle Elazsér, egypár kislány ki­szökött gavallér ával simmizni és az öreg ruhatárosné csendesen dúdolta, hogy leg­szebb tánc a simmi. Rostetter ült a zon­goránál. Bent pedig újra megkezdődött a tánc. Kivilágos kivirradtig táncollak és úgy remegett a terem padlója, hogy Náci bácsi otthon újabb földrengést konstatált készü­léke nagy kilengésén. Későn reggel, vilá­goson, mentek szét a párok. Krónikás A mulatságon megjelent hölgyek név­sorát itt adjuk: Asszonyok: K. Somló Emma, Vörös Tihamérné, dr. Rusztek Lajosné, dr. Férnek Lászlóné, vitéz Keresztes Béláné, Szommer Gyuláné, Oelsner Jánosné, Hariss Béláné, Tomanovich Antalné. Bittera Kálmánné, Kasza Zoltánná, László Árpádné, dr, Krakker Kálmánné, dr. Kallósné, Roller Ferencné, dr. Szlachányi Béláné, Éder Kálmánné, Sréter Árpádné, Együd Tiborné, Auer Ká- rolyné, Rajzóné, Fónay Árpádné, Szakatits Viktorné, Vida Pálné, Nagy Sándorné (Budapest), Bruzda Jó- zsefné, Zulchner Adolfné (Budapest), Drechsler Nán- dorné (Budapest), Pogatschniggné, Schefferné, Weli- acha Károlyné, Csányi Ferencné, dr. Tragor Ignácné, Virágvölgyi Béláné, Boros Andorné, dr. Mayer László­né, Kálmán Ivánné. Kálmán Józsefné, Gerstenbergerné, Bankné, Szalay Endréné, Syposs Kálmánné, Benkó Lászlóné (Budapest), Száll Sándorné (Bádapest), Nagy Péterné, Kondra Mihályné, Winkler Rezsőné, Mikes VÁCI HÍRLAP Józsefné, Szentpályi Ince Gyuláné, Csorba Károlyné, Hänisch Ferencné, Solty Gusztávné, Standt Mihályné, Nagy Józsefné, Nagy Dezsőné, Jelinek Gusztávné, Hlatky Lajosné, Breiner Jánosné, Völgyi Lajosné, Dombay Gyuláné, Parniczky Lórándné, Bácskay Dezső- rié, Kouditzné, Slrohmayerné (Bpest). Leányok : Zsigárdi Flóri és Gizi, Nagy Margit (B- pest), Scheffer Klári, Rajzó Blanka és Bözsi, Csányi Margit, Kasza Jolán, Pogatschnigg Bözsi és Csöpi, Harisch Eta és Manci, Tragor Margit, Sréter Juliska, Andreics 1 i, Rhe Magdi, Együd Ilonka és Vilma, Fónay Irén, Gossman Frici és Boriska, Band Irma, Roller Mici, Virágvölgyi Rózsi és Maca, Vida Gizi, Éder Kató Mira és Márta, Weliacha Verka, Vajda Melinda, Hajós Gabi, Luka Krisztina, Gerstenberger Magdi, Báró Guretzky Emi, Boros Ili, Szakatsits Emi és Ada, Tóth Ica, Mihalik Ilonka, Kálmán Manci, Siposs Klári és Nőni, Tragor Hermin és Nóra, Nagy Ilonka, Hlatky Ica, Völgyi Manyi, Breitner Mili, Jánossy Jolán, Konditz Ilonka, Somogyi Toncsi, Drechsler Ibi (Budapest, Strohmayer Irén és Emi (Bpest). Eljegyzés Roller Herman,a váci kerékpáros zászlóalj századosa vasárnap Vácdukán eljegyezte Szlachányi Oncit, Szlachányi János kör­jegyző leányát. Szombaton tartja első előadását a f^ikiósy-szintarsulat Három hónapos, gyöngyösi szezon után Mihlósy Gábor színtársulata visszatér Vácra, a hol annyi szép és rossz napot látott. Miidósy Aladár titkár már itt van a város­ban és elég szép bérletet gyűjtött, remél­hetőleg szombatra, mikor megkezdik az előadásokat, még több bérlője lesz. A tár­saság, mióta tőlünk elment, megnőtt: 45 tagja van, ebben hat tagú a zenekar. Régi, kedves ismerőseink: Pallay Frici, Kende Lili, Ágotái Ferenc és a Miklósy család a társulatban, uj tagok Molnár Aranka szubrett a pécsi társulattól, Dénes Rózsi drámai hősnő, Kertész Oszkár bonviván, Náday Pál énekes, Hetényi Ferenc táncos komi­kus, Czeglédi Béla szerelmes, kit Kassáról hódított el Miklósy. Szombaton a Nóíás kapitánnyal kezdik a Pannónián, ez lesz vasárnap és hétfőn is műsoron. Vasárnap délután A 3 grácia, kedden az Olasz asz- szony vígjáték megy. Tanulhat Vác — Dunakeszitől Múlt év szeptemberében alakult meg a Dunakeszi Sport-Egyesület pálya, pénz és minden nélkül, de voltak megértő ma­gyarok, s különösen Bohunka Lajos főjegyző és az elöljáróság. Ma — alig egy félév múlva szorgalmasan épül a községtől aján­dékozott területen, ingyen munkával, ingyen fuvarral, ingyen iparosokkal egy igen szép fekvésű sportpálya, melyen egy-kéí hét múlva szorgalmas tréning veszi kezdetét, A Phöhus mégis jön Vác—felé! Nem régen emlékeztünk meg a Phőbus terjeszkedési kísérleteiről s ime — dacára Vác város visszautasító válaszának — a Phöbus már megindult Újpestről a váci országúira s veszedelmesen közelit felénk. Decemberben országúti vezetékkel „be­hálózta“ Dunakeszit, januárban megegyezett Alsógöd, Göd ás Felsőgöddel s talán feb­ruárban már Szödligetről fog velünk farkas­szemet nézni a Phöbus1 A Phöbusnak — úgy látszik, mégis minden sikerül. Református templom Felsögödön A jó példa ragadós! Alig fejezték be Kőváry ezredes és szorgalmas munkatársai a felsögödi rk. templom építését — a refor­mátusok is elrősteikedlek egy kicsit s most mégis gyűjtés utján akarnak és fognak a községháztérre, szomorkodó harangláb helyébe, templomot építeni Sáfár Béla ad- miniszlrátorsága alatt. Kezdődik az adófelebbezési tárgyalás A pénzügyigdzgatóság felkérésére Huber József dr. az adófelszólamlási bizottság elnöke a váci adófelszólamlási bizottság tagjait e hó 12 ikére, csütörtökre összehívta. A pénzügyigazgatóság tervei szerint a város­házán e napon kezdődnek a felebbezési tárgyalások, melyeket az adózók kellő idő­ben benyújtottak. Közel 700 felebbezés érkezett be az adókivetés ellen, időközben azonban a pénzügyminiszter elrendelte a váciak revízióját és a heteken át tartott tárgyaláson sok adófizetővel sikerült meg­egyezést létesíteni. A bizottság először a kereseti adót fogja tárgyalni. Előadója ismét Ember Kálmán pénzügyi főtanácsos lesz- Mász Sáfár Béla családjában Döméi.y István szombaton, e hó 14-én délután 7,1 órakor vezeti oltárhoz a ref- templomban jegyesét, Sáfár Vilmikét. Az országút és a padiások tolvaja Drahony István múlt év nyarán Dancsik Józseftől Aszód és Vác közötti országúton kétszázezer koronát, Krajcsik Pétertől több tárgyat százezer korona értekben ellopott. Előzőleg Túri Józsefné, majd Csányi János, azután Kőmg Jakabné padlására tört be és sok százezer korona értékű élelmiszer és ruhát ellopott. A pestvidéki kir. törvény­szék most öt rendbeli lopás vétsége miatt Drahonyt öt hónapi fogházra és politikai jogainak egy évre való felfüggesztésére Ítélte. ÜZLETIDET febr. havában SConstanfin-téren a volt cukrászda helyiségébe helyezem át Minthogy nagyszámú úri vevőköröm állaudóan gyarapodik, indíttatva érzem magam, hogy egy minden tekintetben szolid alapokra fektetett, elegánsan be­rendezett úri és női divatcsarnokot létesítsek, a hol kifogástalan árúval és a legelőnyösebb árakkal a legkénye­sebb Ízlést is kielégíthetem. Az áthe­lyezés megkönnyítése céljából az eddig lakásomon folytatott üzletemben rak­táron levő összes árúkat alkalmi olcsó áron kiárusítom Nagy Mihály Báthory-utca 1. Tanuló felvétetik ANITASZ kád- és zuhany-fürdő Csütörtökön és pénteken egész nap nyitva la. porosz kályhaszén 7500 kalóriás Nyéky Miklós széntelepén pályaudvaron gabonaszin Ugyanott február 1-től száraz import tűzifa hasábos vagy vágott állapotban a legjutányosabb árban

Next

/
Oldalképek
Tartalom