Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)
1925-11-25 / 87. szám
2 VÁCI HÍRLAP VÁCI 2> £K^>í£RQiV A jó gazdasszony Irta : Zsoldos László. Egy ügyvéd barátomtól hallottam a következő kis történetet. Harmadéves jogász voltam (persze van annak már vagy húsz esztendeje), mikor a farsangon valahogy kikerültem Vácra, egy táncmulatságra. Meglehet, hogy kicsit szögletes fiatalember voltara, mert udvarlás dolgában határozottan féltem a budapesti lányoktól, akiknek modora s alkalmasint nevelése is már akkor is elütött a vidéki lányokétól, hogy* ha táncosnőmben esetleg egy jövendő családi tűzhely géniuszát, a jó feleséget és jó gazdasz- szonyt akartam keresni, hát akkor a szívem habozás nélkül csak a vidékiek felé hajlott. Nem is igen hálóztam én Pesten, hanem, amikor csak tehettem, kiruccantam valahova a környékre mulatságra, vagy vendégségbe ; természetesen csak olyan helyre, ahol ösme- retségem volt s ahová azonkívül (mert fiatalembernél ez is fontos kalkulus) aránylag olcsó pénzen ki lehetett útazni. Szerettem táncolni, mert jó táncos voltam, de mondhatom neked, hogy még senkivel sem jártam olyan vadul a szuppé-csárdást, mint azon a váci bálon a kis Flórián Annus- kával. Tizenhét esztendős, pompás, karcsú szőke leány volt s oly bolond, nevetős nefelejts- kék szeme volt, hogy azt nem lehetett többé elfelejteni. Még ma is mintha csak látnám, ahogy rám mosolygott s Isten uccse, pajtás, olyan voltam tőle azon az éjszakán, mint a részeg, pedig bortól még soha sem lettem mámoros. Flórián Annus egy odavaló születésű budapesti törvényszéki bírónak volt a leánya, aki betegeskedése miatt korán nyugalomba men- vén, szülővárosába vonult vissza pihenni. így szerezte meg a tulajdonképpen budapesti nevelésű Annuska azt a csalétket, amely engem horogra fogott. — Ah — állapítottam meg magamban szün- óra közt, amikor még minderről nem tudtam semmit — egy váci leány, aki nem beszél váci tájszólással! Egy vidéki fruska, aki némelyik budapesti társaságban is megállná a helyét, azonkívül, hogy nem elkapatott és nyegle, mint a budapesti leányok ! A mi igaz is volt. Annuska egyáltalában nem volt olyan, mint a többi fővárosi leány s ami legfontosabb volt rám nézve a dologban, táncmulatság után, búcsúzáskor így szólt hozzám a mamája : — Aztán látogasson meg bennünket, kedves Szabó. Azért van Vácnak Pesttel olyan jó vasúti összeköttetése, hogy maga bármikor átrándulhasson hozzánk. No hát, mondhatom, hogy ki is használtam a jó vasúti összeköttetést. Annyi adósságot csináltam, hogy fél esztendő múlva már fülem sem látszott ki belőle, hanem Vácon ott voltam mindig, valahányszor csak lehetett. Eleinte ritkán, aztán egyre sűrűbben s végre úgyszólván minden áldott este egészen az utolsó vonatig. Annyira belebomlottam Annusba, hogy még a nyári szünidőmre sem akartam haza menni s Annusnak elő kellett vennie egész rábeszélőképességét, amíg végre nagy- nehezen beláttam, hogy neki van igaza, mert ha szüleim megtudják, hpgy ő miatta nem mentem haza vakációra, akkor neki már eleve vesztett ügye lesz édesapámék házánál. Megígértük tehát egymásnak, hogy mihelyt leteszem az utolsó szigorlatot, ünnepiesen megkérem a kezét s amint kineveznek valamelyik hatósághoz, hát nyomban egymáséi leszünk. Addig pedig hűségesen várunk egymásra. No, végre valahogy hazautaztam. Nyár közben váratlanul meghalt az édesanyám s amikor eljött az ősz, apám nem eresztett föl többé Budapestre. Vagyis helyesebben szól- vást olyan lelkiállapotban volt szegény, hogy nem mertem magára hagyni. O is kért, maradjak s ne sajnáljam a diplomámtól ezt a hátráltatást, mert ő itt, ezt mondta, talán eszét vesztené, ha magára hagynám. Mit tehettem ? ’Sz apám volt. Annusról pedig ebben a gyászban még csak szólni sem mertem neki. Megírtam a lánynak, hogy mint fejlődtek a dolgok, aztán még folytattuk egy darabig a szünidő elején megkezdett levelezésünket. Egészen farsangig. Akkor azonban egyszer csak elmaradt egyik levelemre a válasz, újabb kérdezősködő soraimra pedig nagyon furcsa feleletet kaptam: eljegyzési kártyát, hogy Somogyi Márton g.-i bírósági végrehajtó és Flórián Annuska jegyesek. Apám aznap sírva talált a szobámban. Most már elmondtam neki az esetet, amelyet ő éppen nem fogott fel oly tragikusan, mint én s azzal vígasztalt, hogy sokkal jobb, ha a fehérnép még leánykorában követi el a hűtlenséget, mint asszonykorában. (Vasárnapi számunkban befejezzük.) Geőcze Sarolta—avácinőegyletben A váci jól. nőegylet ezidén téii összejöveteleit nagynevű Írók és Írónők előadásaival fogja értékesebbé termi. Az első előadás november 29-én lesz,melyen Geőcze Sarolta, az állami női tanilóképzö főigazgatója fog a családi nevelésről értekezni. A második estének Kirchner Béláné, a fővárosi női tanítóképző főigazgatója lesz az érdekessége, ki Vác városának gazdasági jelentőségéről fart előadást. A Törekvés szinelöadása A váci Törekvés sporíegylet műkedvelői november 28-án a Kövi-féle Kisvigadóban tánccal egybekötött szineiőadást rendeznek, melyen Való József rendezésében „A képviselő úr" Rákosi-Guthi kacagtató uig- játékát adják elő. A főszerepeket Szilágyi Károly, Fligl Ilonka, Bánffy Ilonka, Szathmáry Béla, Való József, Szathmáry Béla, Götz Rózsika, Schwarcz Miklós, Schviky Elemér, Németh Sándor, Leszenszky Pista, Lovász András, Csugányi János, Pálinkás Ferenc, Németh Sándor, Schiffer Ilonka és Szathmáry Ibolyka játszák. A Studio — VégSi Gusztávról A képzőművészetnek világszerte ismert, tekintélyes újságja a londoni Studio. Ez a hatalmas folyóirat legutóbbi számában hosszú cikket szenttel egy váci tehetségnek, Végh Gusztáv grafikus művésznek abból az alkalomból, hogy Londonban önálló képtárlata nyílt meg. A Studio elragadtatással dicséri a mi Végh Gusztink eredetiségét s azt a világos, könnyed rajzoló stílust, mellyel a legnehezebb témáit is játszva, ötletesen oldja meg. Véghet a ma élő legelső grafikus közé állítja. PÉNTEKEN, nov. 27-én 9 órakor alSÁROSI FILMSZÍNHÁZBAN szenzációs premiér. Remek 6 felvonásos vigjálék: szerelem * A francia filmgyártás remeke: Wirrasztawak a fegyverek A nyugdíjasok — megelégedetten távoztak A máv. állami és katonai nyugdíjasok vasárnap délelőtt a pályaudvar várótermében gyűlést tartottak, a melyen az érdek lődők zsúfolásig megtöltötték a termet. Báró Collas Tibor megnyitó szavai után Aszódi Sándor máv. felügyelő Lrtott igen lendületes, hatásos beszédet. — Panaszoljuk — mondotta — szerzett jogaink elkobzását, özvegyek és árvák siralmát. Eddig nem szóltunk, némán tűrtük, azt hittük, a hazáért tesszük. De most azt látjuk, hogy mások tejbe-vajba fürdenek, a nyugdíjasok, özvegyek és árvák veszik el a hozzávalót és ezt a felsőbbség türelemmel nézi. Csoda lenne ezek után, ha az ország legönzetlenebb fiai, a kik a jól megérdemelt nyugalom helyett koldusbotot kaptak. a tegszélsőségesebb irányzat mellé állanának, a mitől Isten mentsen. Ez a sok panasz hozott össze bennünket. Megbízottiunk a kormánnyal tárgyalnak. Ha nem lesz eredménye, úgy országos nagygyűlést hívunk Budapestre, a melynek napját a lapokban közölni fogjuk Erőnk demonstrálására saját érdekében mindenki jöjjön oda el. Nagy hatást vallott beszéd után br. Collas zárta be a gyűlést, a mely megemlítésre méltó a váci gyűlések történetében. Pontosan elkezdődött, 25 percig tartott, sokan voltak s mindenki megelégedetten távozott. És monda az Ur: ,,Legyen világosság !“ Kedves jó szerkesztő Uram, engedje meg,, hogy nagybecsű lapja útján férkőzzem Városunk Nagyjainak szivéhez és bölcs belátásához. Én, a ki a költő szavai szerint az életet csak gyalog járom, gyalog bizony, néhány száz gyalogjáró embertársammal egyetemben szoktam napi munkám után Pestről hazatérni. Mivel kies városunk ama pontján lakom, a mely földrajzilag Kisvác néven ismeretes a geográfiái kutatók előtt, érthető és emberileg megbocsátható az az aggodalom és reszkető bizonytalanság, mely- lyel mi, Pestről hazajáró kisváci sarkkutatók esténként rójjuk a vásártér süppedő és ingoványos talaját. A Vásártér északi részén ugyanis, az úgynevezett Városfejlesztő rt. palotájától kezdve a Zrínyi utcáig sem járda, sem világítás nincs. Nagyon szeretném, ha egy Illetékes Ur végighallgatná azokat a megjegyzéseket és szitkozódásokat és végignézné azokat az akrobataszerű ugrásokat, amelyekkel három-négyszáz ember a vaksötétben, mint valami faun, el akarja kerülni a pocsolyákat és ép a legnagyobb tócsába pottyan bele. A mikor a vásártéri marhák számára néhány száz millióért karámot építettek és elzárták az utat a Pestre járó tisztviselők és munkások elől, gondoskodhattak volna, hogy legalább járda és világítás legyen az emberek számára is, a kik egyelőre mégsem oly nagy marhák, hogy a karám kielégítse minden földi vágyukat. Higyje el nékem, kedves jó Szerkesztő ur, hogy én, a ki oly nagyon szeretem az életet, egyszer még beieveszitem magam egy ily pocsolyába. Akkor legalább meg is kell csinálni a villanyvilágítást arrafelé. hogy megtaláljanak. Maradtam kész hive Búskomor Jóska, a ki a karámon kívül szeret járni. Üzleténeit forgalmát növeli, ha hirdet a VÁCI HÍRLAPBAN
