Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)
1925-01-04 / 2. szám
VÁCI HÍRLAP Egy lépéssel a vízvezeték felé A Váci Hírlap közölte, hogy a békében elkészült vízvezetéki tervek Becsey Antal európai hírű vizvezetékszakérlőnél vannak átdolgozás végeit. Becseynek sikerült is azokon oly változtatásokat tenni, mely az épiíési költségeket 33 milliárdról 22 mil- liárdra szorifja le. A szakértő három mérnökéve! Szilveszterkor kijött Vácra, hogy itt a helyszínén is méréseket végezzenek. A vízszolgáltatást az eredeti terv tudvalevőleg a BuS'i-szigetrőI gondolja, de a viz alá süllyesztett csöveken. A város kérvényezni fogja a földművelésügyi miniszternél, hogy a vizszabályozást végre kezdje meg Vácnál s a mint. tervezték, a Büki felső részét a partig gáttal lássák el. Ez esetben a vízvezetéki csöveket a védő- gáton vezetnék, a mi sok milliós megtakarítást jelent. A szakértők innen a Törökhegyre mente!;, a hová a viztarlő medencét tervezik épiteni. Megállapították, hogy a vizet nem szükséges a hegy tetejére felnyomatni, elegendő az olt levő városi földeken megépíteni a viziartót, mely a városban épült négy emeletes ház legfelsőbb emeletére is szolgáltatni tud vizet. Ezzel évente mintegy ezer kilowatt villamosára- mot takarítanak meg. A Becsey-iroda egyik mérnöke, Zsoldos László (Zsoldos Károly kláraházi földbirtokos öccse) hosszabb időt fog Vácon tölteni és helyszíni méréseket végez, hogy vízvezetékünk tervein minél nagyobb megtakarítások legyenek elérhetők. Halálosás Dr. Szabó Ignácné, szül. Kremmer Irma 43 éves korában meghall Budapesten. Az elhunytban, ki néhai Kremmer Gyula városi orvos leánya volt. dr. Komis Gyula egve- temi tanár lestvérhugát gyászolj a. dapeslen végződik . . , Ez nagyon jó, hogy a hős végigkalandozik az egész világon. A mesének azonban valami közvetlen befejezést kellene adni ... a hős fejezze be kalandjait 111 Magyarországon Az iró mosolyogva jegyezte mag : A ti kor legjobb lesz, ha a mese végén becsukaljuk a váci fegyházba ... * Apróságok noteszemből: érdekelni fogják a váci moziközönségei is. Nemrégiben itthon betiltották „Scara- mouehe“ cimü filmet. Azért tiltották be, mert Alice Terry olyan szép benne, hogy ezzel már direkt izgatást követ el... 2. Mia Marry 1884 ben született. Tessék kiszámítani . . . és mégis milyen gyönyörű és fiatal még legújabb filmjében is! 3 Mae Murray, a tüneményesen szép amerikai filmszinésznó, a newyorki „divat császárnő“ ebben az évben'november 1-iq 1023 ruhái csináltatod. Tartja a rekordot a nők közt az egész világon 1 Tavalyi ruháit viszont eladta potom áron egy ügynöknek, a ki csak ezekből a ruhákból női di- vatüzletet nyitott. Meg is gazdagodott azóta. Ez Amerika! Váró Andor. »Ha kezemet itt hagyhatnám egy kontárnak . . .« Banda Marci temetése A magyar nóta világhírű cigányának. Banda Marcinak halála fájdalmas társadalmi esemény volt. A fővárosi lapok nem is akarták kivonni magukat hatása' alól és hasábos cikkekben, nagy áradozássai számollak be a mi Marcink éleíe folyásáról és elmúlásáról. Kis epizódokat, élményeket, mosolyt kellő jeleneteket mondanak el róla, de egyetlen egy sem írja meg, hogy az öreg cigány mily nemes gondolától forgatod agyában élete utoísó óráján. Szűk szavú volt kórágyán Banda Marci, de halála előtt mintegy órával fejsóhaj tolt : — Ha a kezemet itt hagyhatnám egy kontárnak ... Többet nem szólt, művészkeze nem sokara kihűlt. Uyy szerelte volna, hogy a hétkápolnából, a mely neki a legkedvesebb áhitalos iielye volt, mikor itthon tartózkodott és a melynek ő csináltatta az eiső festet! üvegablakot, temessék. De a család Krakker polgármester közbelépésére, ki különben a város nevében anyagiakkal sietett támogatására, úgy határozott, hogy a Rókusból lesz a temetés. Hagy menjen még egyszer utoljára szülővárosa öreg utcáin át, a melyet úgy szereted. Szilveszter napján a cigány legtöbbet keres, talán a farsangi napokon sem jut annyi. Mégis a déli félkeltös vonat csak úgy oníoíía magából a sok romái. Igaz, ltogy az „előkelőbbjei", mint Radics Béla, autón érkeztek s a gép ott állott meg a cigányíraktusban, melyet a sok, sok cigánygyerek már nem bámulhatott, mert mind, mind fenn voll a Rókusnál. Hát bizony a régiek, a tehetősek, a kiknek Banda Marci egykor Vácon muzsikált, nem igen jöttek el. Régen volt, azóta sokan meghaltak, a vidéki földbirtokosok közül, a temetésen emlegették, hányán tönkre mentek! A nép azonban ezerszámra olt szorongod a ravatal körül, melyre számtalan koszorút raktak. Legszebb a város színeivel ellátott koszorú, szalagján megemlékezés nagy fiára. Beszenteiés is volt. A temetést Terlanday kanonok-plébános végezte. Azután a nagy tömeg, minőt együtt csak Csánvi László temetésén láttunk’, csendesen megindult a piac felé. Eiől a cigányprimások, élükön Lovászi Ferivel, a sok kontrás, fúvós, kis- bőgős, hátul Csámpai Islván a nagybőgővel. Csak magyar nótát húztak. Egy hires francia elbeszélés mondja, hogy a komédiás bement a templomba s ott a szent Szűz szobra előtt, mert szegénységében mást nem tudott adni, kezeire állt és eljátszotta egész cirkuszi mutatványát. Hát a mi cigányaink is. Arcukon a komor meg- illetődes, szeműit végtelen szerelelíel siró fájukon pihent: mást nem adhatlak a legnagyobb cigánynak, csak magyar nóláf, de oly szépet és szépen, hogy nincs az a király, a ki meg ludla volna fizetni. N zön: rad! . at ■■ !<rip várt,' ; buci i m' gedé í az á f' fJ 9 „ •* a ví o ■ 4 • t •„ « A r '.Öl'j alapi t r - !••• , nyug ir ' rninií ........ i hogy s h i mi ár : «; ulols* > ; mázon • íanác együttes gye r- j megán ap:' ■ hogy noko! ' pest ( legalább . • lélszá >c ■ !í r keresztibe n»;i » - . ,, ó,>• ■ igazgatás; ú , < ,o -o-i • r*é , küi s err a bfc*Iú ■; isz.ferf éHe*iÍik. Jól , * oa-k 1 a vác i : ismer i }o■ ja; v.o" igy n Witfní, M ■ : ,, • Wiltiu r L iO' ó>.-' isméi vVitif »■ 'V . . kezeli a „u-. . ■ rnes barit volt a Feren két, Jt nyéki, ,i c. mo ,0 . .. nségemnek ez raten: m . János oi ; ^ Annus min „forró kíván* , .vi a közönségn Teres: <>> C«‘-'oieg; 0 : jelenete .F ; • :\ ,r ját élethűen adi t-io >. a körön : . 1 -u, , sokat n nli.-rak. \’é ,;ú ( költéi lénn *• Wi p.1 konfe > ;o í réért 'chili, r F 1. - elismerés. SVBíi ,,:u. Az háror koszt neki Kínáljak is p lap ,■ kötélnek. — Miért irrin i■■->! . .,. ' — heroin irtotta az orv • > on. ’! • i - szeretem, harmad» or n bárral meg Ham ! 1 | 5A5, 7, 9-Stop Január 4-ési Őri OH-attrakció ___________-______ Soha nem latoit pazar kiállítás! Izgalmas mese! Divatcsászárnő 7 felvonásban. Eredeti orosz dalbetétek. Énekkar! Sfagy huríeszk=verseny 6 felvonásban Híradók Színes divatrevií Városi Fi8nBsr.iralsáz Igazgató VÁRÓ ANDOR S tagú zenekar KÖVI ISTVÁN vezetésével Január1 isis ni; ;•. Világait! :rió 4 3 I9 9 *kor A ki mar, m í/p Harold (O; 7 feivbn ‘ Far ünsiHöIiá« 'onás Szezon sláger