Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-11-29 / 88. szám

4 VÁCI HÍRLAP Hajnali három óráig! A kik nem ludnak aludni, a kiknek a hét­nél is több szűkesztendöben még akad né­hány fölös, rongyos tízezres a zsebükben, azok már régen várják azt az ajándékot, a mivel a belügyminiszter most kedves­kedett nemcsak a fővárosnak, hanem az egész csonkaországnak. A beiüqyminiszter ugyanis hivatalos lapjában közzétette, hogy december elsejétől az ország területén a kávéházak záróráját meghosszabbítja, en­nek következtében a kávéházak ettől a naptól kezdve éjjeli két óra helyett három­kor tartoznak bezárni. Ezzel egyidejűleg a zenét is tovább engedélyezte az ifjú bel­ügyminiszter. A Mansz kérése a váci magyar asszonyokhoz A Mansz elnöksége felkéri mindazokat, a kik a hólapda-uzsonnát eddig még nem tartották meg, szíveskedjenek azt 8 napon belül megtartani, nehogy a folytosság meg­szakadjon. A megtartott uzsonnákról pedig a jelentéseket kéri beadni az elnökség. Bajnoki nnsérközés — hóban A1a délután két órakor a Reménység nek lesz a mérkőzése a gödöllői Sport-Club csapatával. A gödöllőiek kétszer is elhalasz­tották a kisorsolt mérkőzést, ez az oka annak, hogy most a téli idő beálltával, havas pályán kel! lejátszani. SCEZTYÜS és KOTSZERESZ Vác, Zrinyi°u. 16. Villanyteleppel szemben Rendelésre s Bőrkeztyűt, u. m: bárány, szőrmebélelt, hajtó és di- vatkeztyűt. Sérvkötőt és minden e szakmába vágó munkákat pontosan és a legjutányosabban készít Hatüléses személyautót vagy amerikai „CORMICK“ traktort 3 vasú ekével, azonkívül eredeti „KÜHNEMéle 9 lóerős szivógáz lokomobilt, VDSO jelű 800 m/m dob- szélességü komplett cséplőszekrényt, 6 lóerős benzin- lokomobilt, motorkerékpárt oldalkocsival, „Prima Drill“ vetőgépeket, gazdasági szekereket, gabonatisztitó ros­tákat, borsajtókat, .takaréktűzhelyeket, darálókat, szőlő- zúzókat, répavágókat, stb., stb. 1000 nyeremény­tárgy 750,000,000 korona értékben. Községi Tiszt­viselők Országos Egyesülete Budapest, IV., Irányi-utca 21. Telefon: József 151—45. Nyeremény­tárgyak a „Kühne“ gépgyár Budapest, VI., Vilmos- császár-út 50. sz. alatti helyiségeiben vannak kiállítva Üzletének forgalmát növeli, ha hirdet a VÁCI HÍRLAPBAN A kicsinyek karácsonyfája A nőegylef óvodájában december 5-én kiállítás nyílik meg, mely december 6-án is nyitva lesz. A Mikulás és karácsonyi baba­vásáron mindenki megszerezheti kedvesei­nek az apró ajándékokat és jót is tesz. mert a befolyó jövedelemből a szegény kis ovcdások karácsonyfáját állítják fel. A Stefánia mozizik A váci Stefánia, hogy nemzelmentő mun­káját teljesilhesse, rá van szorulva a társa­dalom segítségére. Jövedelmei ugyancsak csekélyek, azért mindent fel kell használnia, hogy azokat szaporítsa. December 7-én a városi filmszínházban mozi-előadást fog rendezni, melynek bevétele az ő céljait szolgálja. Már mos! kéri a jószivek érdek­lődését. Váciak a bajnokságban A váci alosztály I. osztályában a VSE tartja még az 5. helyet, de már bizonytalanul,, bár feljebb is juthatna. A VAC a nyolcadik, a honnan még feljebb fog jutni, kevesebb mérkőzése lévén. A második osztályban a VTE megelőzhetetlen. A bajnokságok állása a következő : I. osztály 1. Soroksári AC . . 7 6 1 — 20:4 13 2. SzAC .... . 8 6 — 2 21 : 11 11 3. Alagi SC . . . 7 3 1 3 23:24 7 4. Jutagvár . . . . 7 3 1 3 10 : 12 7 5. Váci SE . . . . 8 2 2 4 20: 18 6 6. Kistarcsa . . . 6 3 — 3 12 • 16 6 7. Sashalom . . . 6 2 1 3 6:8 5 8. Váci AC . . . . 7 1 2 5 7 : 16 4 9. DMTK . . . . 8 2 — 6 10:20 4 h. osztály t. Felsőgöd . . . 10 8 1 1 36: 18 17 2. Rafc .... . 11 6 2 3 44 : 24 14 3. P. Remény . . . 10 5 3 2 21 : 12 13 4. Váci TE . . . 10 5 3 2 31 : 17 13 5. P. Törekvés . 10 6 1 3 30:22 13 6. Fóti SE . . . . 11 5 3 3 33 :25 13 7. ULK . . . . . 8 3 3 2 17: 16 9 8. Gödöllői SC . . 8 2 3 3 24:21 7 9. Váci Tör. . . . 11 3 1 6 17: 25 7 10. Váci Rém. . . . 9 1 4 4 15,-28 6 11. Dunakeszi . . . 9 1 1 7 10:32 3 12. Megyeri SC . 9 — 1 8 6 : 44 ! Szinielöadás a Karolinában A Karolinainlézet ifjúsági egyesületei december 5., 6., 7. és 8-án ö! órai kezdettel a szegények karácsonyi felsegélyezésére szinelöadást rendeznek. Színre kerül: Jairus leánya bibliai dráma 5 képben, zenével. Helyárak 1—6 sor 20.000 K, a többi 15 000 K, állóhely 10 000 K. Jegyek válthatók november 30-tól naponta 3—7 ig a Karolina- iskola portáján. CÜRI A-MOZGO Vasárnap, november 29-én nagy Fox-est 1. TILTOTT GYÜMÖLCS Quida »Strathmore« című regény változata 6 felvonásban 2. AZ ÉGŐ VONAT Egy menyasszony kalandja 5 felvonásban 3. FOX-JOURNAL Előadások kezdete 5, 7 és 9 érakor Jön ! Jön ! Jön ! Uferini, az olasz udvari bűvész Katalin bál A váci polgári fuvózenekar és zeneked­velők egyesülete ma, vasárnap a Kisvicadó- ban Katalin-bált rendez. Belénő dij szemé- lyenkint líiOOO korona. Felülfizetésékeí jótékonycélra kérnek és azokat nyilvánosan nyugtatják. Ki akar rendőr lenni? Az államrendórség váci kapitánysága köz­lése szerint a budapeslvidéki rendőrkerü­letben több megüresedett rendőri állás kerül betöltésre. Felvételre figyelembe jön­nek rendőri szolgálatra önként jelentkező oly magyar állampolgárok, kik testi, szel­lemi és erhölcsi tekintetben teljesen meg­felelők és lehetőleg nőtlenek, vagy család- talanok. A felvetteknek 6 évi szolgálatra kell magukat kötelezniük, melybe azonban legfeljebb 3 év az előzőleg eltöltött katonai (csendőrségi) szolgálatból beszámítható. A rendőri szakvizsga sikeres letétele után a beosztásuk a szolgálat érdeke és szük­sége szerint a kerület valamely kapitány­ságához fog történni. Részletes felvilágo­sítást ad a rendőrkapitányság őrszemélyzeti osztálya. Nem korlátozzák a teherárúforgalrraaf Megjelent a hivatalos lapban, hogy az Első Dunagözhajózási Társaság és a Ma­gyar Folyam és Tengerhajózási R. T. a dunai darabárú és uszályrakományok fel­vételét megszünteti. Mint értesülünk, ez a beszüntetés megfelelő vízállás esetén méa Vácra és a felsődunai állomások forgal­mára nem vonatkozik. Köszönet A váci Jóbarát asztaltársaság ezuIon mond köszönetét a verőcei Dalkörnek és a váci Polgári Dalkörnek közreműködéséért, a melyet a teaestélyen kifejlettek. Egyben kö­szönetét mond mindazoknak, a kik ado­mányaikkal is hozzájárultak az anyagi si­kerhez. €sm, köszvény és reuma | ellen évtizedek óta legjobb a KRIEGNE K-féSe giPiiüOl 2 kis üveget, vagy 1 nagy üveget bérmentve, utánvéttel kiiid az egyedüli készítő :- gyógyszertár •Budapest, KáSwin-tér (Baross-utca sarok) 14 Postai szétküldés naponta kétszer. ^11 & 2 darab éjjeli­ISII loll szekrényre való ^més márványlap és I darab mosdáresárványlap Vácon, Berkes-utca 2. szám alatt 3---------------------j,--------------------------------------­Vásártéren, a Báthory-utcai SAROKTELEK , eladó (169 négyszögöl) Bővebbet Rózsa-utca 25 sz. alatt 4v Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó- és kocsigyártók figyelmébe! Tükör, fükörüveg, autószélvédő üveg, kocsitáblák rézbe­foglalt csiszolt üvegek és mindennemű táblaüvegek sima és csiszolt kivitelben. Pontosan, leggyorsabban és legolcsóbban, jól csomagolva szállít K1LTZ JAKAB és TÁRSA üvegcsiszolda és tükörgyár Budapest, Vili., Práter-u. 84. Telefon: József 54—76 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom