Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-11-22 / 86. szám

4 VÁCI HÍRLAP napig borítékban őrzik, addig nem is közük és csak azután adják át nekem. Fiam egé­szen érthetetlenül még most sem tárta fel eddigi szerepéi, mint utólag kiderült, még mindig hitt abban, hogy én csakugyan kom­promittálva vagyok. A mikor nagynehezen visszakaptam fiam úgynevezelt bűnösségére vonatkozó kompromittáló adatokat, kiderült, hogv kezén semmi el nem vészéit, bizo­nyítja ezt az is, hogy neki volt több millió korona követelése a részvénytársaságtól. BVSit mond Légrádi fia ? Légrádi Imre vallomásában eskü alatt vallotta, hogy kihasználták azt, miszerint nincs apjával beszélő viszonyban és igy ugratták abba, hogy magára vállaljon olyan sikkasztásokat apja helyett, melyeket apja soha sem követett el. Légrádi Ernő fele­sége megerősíti a vallomást. Miit mondanak s megvádoltak ? Somogyi Aladár kihallgatásakor kijelen­tette, hogy Légrádi Ernő vallomása nem felel meg a valóságnak. Tény az, hogy Légrádi nem volt alkalmas a gyár vezeté­sére es valóban bűnügyi eljárást akartak indítani Légrádi Imre ellen sikkasztás miatt. Hasonlókép vallott Gráff Ignác is, ki az egyik részvénytársaságot alapította. Minden feljelentett ismételten hangozíaija, hogy sem­miféle bűncselekményt nem követtek el s igy az ellenük Légrádi által emelt vádak alaptalanok. Bűnügyi zárlat a bútorgyárra Légrádi Erriöék azt kérték, hogy rendel­jék el a bűnügyi zárlatot a iMagyar általá­nos bútor és faárú gyárra, mert több olyan dolog történt, melyből azt látják, hogy nincs biztosítva követelésük. Légrádi Ernő azt ki­fogásolja, hogy gróf Zichy Ráíaelné 600 millió koronával terhelte meg telekkönyvi- leg a gyárat akkor, a mikor még ö igaz­gatósági tag voll, anélkül azonban, hogy a súlyos megterhelésről őt értesítenék volna. Légrádi ugyanis nagy összegei követel az egykor ő tulajdonai képezett vállalaton, de a bűnügyi zárialrói mindezideig nem történt intézkedés. IVIit mond Vörös Tihamér? Felkerestük a AAagyar általános bútor és faárugyár r. í. igazgatóját, Vörös Tihamért s megkértük őt is, nyilatkozzék Légrádi Ernőnek a Világban megjelent vádjairól. Vörös Tihamér a következőket mondotta a Váci Hírlapnak : — Nem szívesen nyilatkozom komolyta­lan ügyben, annál is inkább, meri a Világ folyó hó 14-i számában részvénytársasá­gunk elnöke, dr. Gráff Ignác, az OKH jog­tanácsosa a sajtótörvény biztosifoíta jog alapján megfelelő közleményt telt közzé. — A kik ismerik Légrádi Ernői, azok részére felesleges nyilatkoznom, azok ré­szére nyilatkozom iehát, a kik nem isme­rik öt. — Tudomásom szerint Légrádi Ernő an­nak idején teljes végkielégítést nyeri. De meri ezt az összegei, mint a jelek mutat­ják, elköltötte s meri rendes per ufján ered­ményi elérni nem remélt, valószínűleg bün­tető feljelentés nyomásával vélt bizonyos összeget kapni, azonban ez a kísérlete sem telek a vásártéren kúttá! eladó Bővebbet Báthory-utca 16. szám alatt í sikerült. Tudtommal ugyanis feljelentése a tanuk kihallgatása után sem járt ered­ménnyel. Szívósságára vall, hogy egy fő­városi lapban való szellőztetéssel akar hatni a íársaságunk igazgatóságára, sikert azonban ez alapon sem remélhet, de valószínűleg súlyos következmenyekkel fog végződni Légrádira nézve a valótlan állítá­sok közzététele. Résztelekről nem tartom érdemesnek nyilatkozni, a Légrádi kiválá­sát megelőző szabálylalansagok felsorolá­sát is mellőzöm, elég, ha azt említem meg a szándékos tévedések jellemzéséül, hogy az igazgatóságnak Zichy Ráíaelné grófnő soha nem vo t tagja, ifjú Zichy Ráfael gróf nincs is, a grófnő csupán főrészvényes volt, a ki részvényeit a Dunaharaszti faipari gyár r. 1. nak adta el s a felveit 600 millió, mint véielárhátrálék maradt a gyár ingat­lanain bekebelezve. — Légrádi a Világban még azt adta elő, hogy azon kastélyban, a honnan őt kitel­ték, „gyermekkora“ óla élt. A váciak jól tud­ják, hogy a „kastély“, melyből ő kiköltözött 1912-ben épült és 1924 ben az uj részvénye­sek építették át emeletes házzá és ugyan­ezen társaság vásárolt a régi gyártelephez még háromszor annyi telket és azérl ér ma milliárdokal, mert az uj részvényesek rengeteg pénzt fektettek annak rendbeho- zalalára, valamint időközben a koronánk is lényegesen leromlott. A gyár erős ien- d ül eltel dolgozol! még ez év tavaszán is, de mert a faiparban nagy pangás állód be, az igazgatóság elrendelte az üzem mérsék­lését s a gyár ma sem szünetel. — A fiatal Légrádiról csupán annyit jegy­zek meg, hogy az általa elkövetett cselek­mények miatt kénytelen voltam öt állásá­ból felfüggeszteni, minek következtében, mielőtt elmozdításáról határoztak volna, be­adta lemondását — Hogy haragban voltak apa és fiú? Hát lehet egy igazgató a titkárral haragban és nem beszélő viszonyben egyugyanazon üzemnél ? — Hogy pedig a gyár gépésze Légrádi! megverte, az független a gyár vezetőségétől, az csak egyéni elintézése volt Légrádi azon cselekedetének, hogy a rendőrségen még gyanúsította a gépészt is. — Tudomásom szerint dr. Somog\i Aladár, Légrádi ügyvédje a Világban oda- nyilaík.ozod, hogy miután honoráriumát Légrádin bírói úton próbálta behajtani, ezert szerkesztette meg Légrádi a bűnügyi fel­jelentést, hogy ezzel fizetési kötelezeüségét legalább is elhalaszthassa. Eddig tart Vörös Tihamér nyilatkozata. Szükségesnek íartolluk megkérdezni őf, hogy mindkét fél nyilatkozata egyformán a nagy nyilvánosság elé kerüljön. Az igaz­ságot a törvényszék fogja szolgáltatni, a miről pár hét múlva hűen be fogunk szá­molni olvasóinknak. CU RSÁ-MOZGO Vasárnap, november 22-én Radius-Paramount világattrakció A PLETYKA Afrikai filmregény 7 felvonásban, a főszerepben Gloria Svanson Ezenkívül két vigjáták és Fox—Journal Szerdán, november 25-én DICK TURPIN, a gáláns bandita Teaest a Reménységben Ma este 8 órakor van a Reménység első őszi teaestje tánccal egybekötve. Belépődíj nincs. A tagokat és azok hozzátartozóit szivesen lálja a rendezőség. Háztulajdonosokat érdekli Házbérvallomási ivek beadásának batár­ideje november 30 ika. A háztulajdonosok figyelmét erre felhívjuk és figyelmeztetjük, hogy házbérvallomásuk megtétele végett 30 áig okvetlenül jelenjenek meg a városi adóügyosztályban. Házbérvallomási ivét kö­teles minden háztulajdonos kilölteni, tehát akkor is, ha nincs lakója, vagy ha adómen­tességet éivez. Elveszett — találtak Szakatits Győzőné Deákvártól a vasutig fekete bőrből készült retiküljét 880 ezer korona tartalommal elvesztette, Király Józsefné piaci táskáját 46 ezer koro­nával, Katona Jánosáé a városi moziban 410 ezer koronáját elvesztette. A piarista-utcában egy rojtos vállkendőt laláltak. Fdsisziiézia legjobb porosz szalon! X szobafütőszene a GEORG v. GIESCHE’s EBBEN WSIdettsSeiftsegen» Righthoffenschacfít bányájából megrendelhető a magyarországi vezérképviselőnél URB An szénkereskedeSmi részvéraytárs. Budapest, W., 12. sz. 2v SCarwini szén, koksz, kétszer mosott kovácsszén elsőrangú referenciákkal Halüléses személyautót vagy amerikai „CORMICK“ traktort 3 vasú ekével, azonkívül eredeti „KÜHNEMéle 9 lóerős szivógáz lokomobilt, VDSO jelű 800 m|m dob- szélességü komplett cséplőszekrényt, 6 lóerős benzin- lokomobilt, motorkerékpárt oldalkocsival, „Prima Drill“ vetögépeket, gazdasági szekereket, gabonatisztitó ros­tákat, borsajtókat, takaréktűzhelyeket, darálókat, szőlő- zúzókat, répavágókat, stb., stb. IOOO nyeremény­tárgy 750,000,000 korona értékben. Községi Tiszt­viselők Országos Egyesülete Budapest, IV., Irányi-utca 21. Telefon: József 151—45. Nyeremény­tárgyak a „Kühne“ gépgyár Budapest, VI., Vilmos- császár-út 50. sz. alatti helyiségeiben vannak kiállítva Í ANITASZ kád- és zuhany-fürdő csütörtökön egész nap nyitva. evisszülc üzletébe a ve­vőt, t)(i hirdetését a váci mtit . nm. is közu Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom