Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-09-06 / 65. szám

6 Négyszáznál több diákot Írattak be a váci főgimnáziumba A váci főgimnázium növendégserege az uj tanévre váratlanul megnőtt. Eddig nem kevesebb, mint 426 diákja van városunk első intézetének a magántanulók nélkül. Időközi beiralásokkal és a magántanulók­kal főgimnáziumunk létszáma ez idén meg fogja közelíteni a 450 el. A tanulók elosz­lása osztályonkint a következő: A párhu­zamos két első osztályra beírattak 116, a két másodikra 95, a harmadikra 38, a ne­gyedikre 39, az ötödikre 45, a hatodikra 33, a hetedikre 29 és a nyolcadik osztályra 30 tanulót. Az iskolai évet pénteken Veni Sancte-val kezdték, melyet nagy közönség előtt Rassovszky Kálmán tanár mondott. Ünnepeik evezőseinket A Váci Sporíegyesület evezős osztálya ez idén kilenc első dijat nyert az országos evezős versenyeken. Ezeket a kitüntetéseket, melyeknél többet még a fővárosi vezető egyletek sem szereztek, az a derék evezős gárda hozta Vác dicsőségére, mely kora tavasz óla a győzelem érdekében dolgozott. AAéitán megérdemlik tehát, hogy ünneplés­ben legyen részük. Hétfőn este nagy társas­vacsora lesz tiszteletükre a Kúrián, a hol a sportegyesület tagjai családjukkal meg jelennek. Fa, Szén, Koksz szükségletét a legjobb minőségben és legolcsóbban szerezheti be Hochfelder Mátyás telepén : Honvéd-sor I. Rádi-úf sarok 83/925. vh. szám. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági kiküldött az 1881. évi LX. te 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a váci kir. járásbíróságnak 277/925. számú végzésé követ­keztében dr. Szarvassy Imre váci ügyvéd által képviselt Dach A. Adolf váci lakos kereskedő javára diósjenői lakos alperes ellen 3 050.000 korona s jár. erejeig 1925. évi junius hó 16 napján foganatosított kielégítési végrehajtás útján lefoglalt és 30,000.000 K-ra becsült következő ingóságok, u, m. 15 q buza és 5 q azaz összesen 20 q gabonanemüek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a váci kir. járásbíróság 277/925. számú és 1925. május 14 napján kelt végzése folytán 3,050 OOOK tőkekövetelés és eddig összesen 7,263.820 K-ban biróilag már megállapított költségek erejéig Diósjenő községben leendő megtartására 1925. évi szeptember hó 11-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kilüzetik és ahhoz a venni szán­dékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. te. 107. és 108 §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az eláiverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. te. 102 §-a értel­mében ezek javára is elrendeltetik. Rétság, 1925. évi augusztus hó 29-én. Dobay Zoltán irodafőtiszt, birói kiküldött, 1 WALTER MAG&NTANFO­LYAM Budapest, Vili., Rákóczi-út 51. Előkészít középiskolai összevont magánvizsgákra, érettségire, vidékieket is. Tisztviselőknek nagy kedvezmény 25v A Hadiárvák váci m. kir. áll. bőripari szakiskolája cipészsegédet alkalmaz. Jelentkezni egész napon át lehet az intézet igazgatóságánál VÁCI HÍRLAP Szabad Vácnak vásárt tartani! Ismeretes a Váci Hírlapból, hogy a vár­megye alispánja egy leiralával megtiltotta Vác városának, hogy állatvásároltat tartson, mert állatvásárterét a törvényes előírások és kerilések nélkül tartotta fenn a háború alatt. Az alispáni határozat nyitott ajtót tört be, mert épp akkor volt a szent István téren a vásártér berendezés alatt. Az előírásos berendezkedés elkészült és most az alis­pán értesítette a tanácsot, hogy rendeletét visszavonja és szabad a vásár. Éjjel háromkor személyvonat indul Balassagyarmat felé Balassagyarmaton a Falu-szövetség ki­állítást rendez, melyet a Kormányzó ma fog megnyitni. A kiállításra nagy forgalmat várnak, ezért a máv. igazgatósága közhírré teszi, hogy e hó 6-ikától 10-ikéig bezáró- rólag a Vácról éjjel három óra tiz perckor induló íehervonathoz személykocsikat ad és a vonat személyszállitással fog közle­kedni, hogy Balassagyarmat egy nap alaií megjárható legyen. Nem szállítják le a forgalmi adót í Országszerte, igy városunkban is már hosszabb idő óta folyik a forgalmi adónak átalányozása. Bár a forgalmi két percentre szállott le, miként a fővárosi lapokból isme­retes, az adói nem szállítják le sehol, sőt néhol még emelés is van. A váciak is pa­naszkodnak, melynek illusztrálására itt köz­lünk egy levelet: Tisztelt Szerkesztő ur! Keservesen vártuk a forgalmi adó revízióját, a mi, hála Istennek, meg is jött. Most a 2°/ora leengedett adót a háromszorosára emelték. Én is most voltam a revíziós tár­gyaláson és mikor azt mondtam, hogy most kevesebbet kellene fizetni, mint a 3% mel­lett, a tanácsos úr felolvasta nekem az előre elkészített adatokból: hiszen én kilenc kocsit fényezek ki havonta per 1.500,000 koronájával darabonként. Én mondtam, hogy tisztességesen kiíényezni csak kettőt tudok egyedül, akkor is nagyon kell igyekeznem. Különben mondtam, hogy csináljunk üzletel; küldjenek ki egy adóellenőrt a műhelyembe egy hónapra és ha 9 kocsit kifényezek, akkor az egész nyersforgalmamat odaadom. Ellenkezőleg fizessék rá nekem, a meny­nyivel kevesebb a kilenc kocsi nyers for­galma. De természetes, a tanácsos ur ebbe nem egyezett bele. Még csak az a meg egyezésem, hogy ilyen adatok mellett vetik ki a forgalmi adót az iparosokra. Tisztelet­tel Moys Gyula kocsifényező. A Váci épitömunkás csoport értesíti tagjait, hogy szeptember 6 án d. e. 10 órakor Korzó-vendéglőben harmadik negyedévi közgyűlését tartja. A tárgyak fontosságára való tekintettel pontos meg­jelenést kér a vezetőség. Egy millió az árváknak A váci Jóbarát-asztaltársaság az elmúlt vasárnap a Nagy sorházban rendezett kugli­versenye ismét egy millió koronát jövedel­mezett az árva gyermekek részére, melyéri köszönetét mond a vezetőség mindazok­nak, a kik ezen összeghez hozzájárullak. Köszönetét mond Hlinczky Endrének az üveg pezsgőért s Stangl Ferencnek az üveg konyakért. A kugliverseny I. és II. diját Kolozsvári Ferenc, a III. diját Csáki nyerte. A Váci Atlétikai Club f lyó hó 5-én, szombaton este 8 órakor a Korona vendéglő nagytermében tagértekez­letet tart, előtte választmányi ülés. Pontos megjelenési kér a\ vezetőség. Deutsch gyárost és Paczolt soffört felmentették Deutsch Ede váci ecetgyáros autóján Budapestre utazott. A gépet Paczolt Ferenc sofför vezette. Dunakeszinél egy szénás­szekér járt előttük, ezért a'z autót lassítottak. Midőn a gép a szekeret el akarta kerülni, a szénarakás tetejéről egy ti/, éves fiú ugrott le és az ^utó felé szaladva menekült. Az automobil első kereke eikapía a gyermeket, maga alá gázolta és már csak holían került elő. A pestvidéki kir. ügyészség emberölés miatt indított vizsgálatot Deutsch Ede és sofförje ellen. A kihallgatások során kiderült, hogy a fiú gondailansága okozta végzetes szerencsétlenségét. Most az ügyészség érte­sítette Deutsch gyárost és Paczolt soffört, hogy a mindkettőjük ellen emelt vádat elejtette. 96/925. vht. szám Árverési hirdetmény Alulírott birói kiküldött az 1881. évi LX. te. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a váci királyi járásbíróságnak 412/925. számú végzése következtében dr. Grosz Ármin ügyved (lakik Vácon) által képviselt Vengricztcy Sándor javára penci lakos alperes ellen 5,340.000 kor. s jár. erejéig 1925. évi julius hó 21-én foganatosított kielégítési végrehajtás útján le­foglalt és 11,500,00 K-ra becsült következő ingóságok, u m. házi bútorok és gazd. Elszerelés (kocsik) nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a váci kir. járásbíróság 412/925. számú végzés folytán 5,34'J.OOO korona tőkekövetelés, és eddig összesen 775.000 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig Penc községben leendő megtartására 1925 évi szeptember hó 9-én délelőtt 10 óra határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX te. 107 és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a leg­többet Ígérőnek, szükség eseten becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. te. 102 §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik, Rétság, 1925. évi augusztus 28-án. Dobay ZoStán irodafőtiszt, birói kiküldött. Olaszul tanítok Tivadarné Csányi-telep NYUGATI R UDVARRAL VI Dl száiutások HEfflESARU&fflR P.-T. BUDAPEST IXPÄVA-UCCAH TELEFON 3: 56-7A VÁROSI FŐÜZLETEINK: VBERLINSTÉR7 SZEMBEN A YHÄOMI20 SZEMBENA KELETI P. UDVARRAL Csak egyszer kísérelje meg nálunk vásárolni 2 s állandó vevőnk marad Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom