Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)
1925-09-06 / 65. szám
2 VÁCI HÍRLAP A VÁCI DALKEDVELŐKNEK A soproni országos dalosversenyről Érdekes a következő megfigyelés. Budapest 17 dalárdájából kimondottan iparos 13, munkás 1, vegyes 3, az I. csoport 17 dalárdájából iparos 9, vegyes 8, a II. csoport 34 dalárdájából iparos 15, tisztviselő 1, földműves 1 (Mezőkövesd), vegyes 17, a III. csoport 23 dalárdájából iparos 16, vegyes 7, a kezdőcsoport 26 dalárdájából iparos 5, földműves 2 (Székesfehér- ról mindkettő) vegyes 19. Összesen tehát 46 iparos és munkásdalárda vett részt a versenyen. A kimondottan intellektuelek nagy része idegenkedik a dalárdától, nem érzi annak kultursziikségét, vagy áldásos hatását magára és másokra. Pedig a legértékesebb dalosanyag épen az ő soraikból kerülne ki, a mit az is mutat, hogy a királydijas csoportnak mint az 5 versenyzője túlnyomószámban intellektuelekből álló dalárdával dolgozott. Nagyobb sikert általában azok a dalárdák értek el, a melyekben az iparos és lateiner elem egyesültek, mert a sikerhez azok tudása és ezek fegyelmezettsége egyaránt szükséges. A budai dalárda nívóját nem síilyeszti le az a körülmény, hogy államtitkár és szolgája egymás mellett, talán közös kótából énekelnek s ugyanakkor nemzetközi versenyen hoznak dicsőséget a magyar hazára. A balassagyarmati dalárdában a basszust éneklő polgármesternek egy vasúti altiszt a szomszédja, a pécsi dalárdában egy kérges kezű iparos és egy vagyonáról hires nagykereskedő énekelnek együtt ugyanazon szólamban. A debreceni dalárdában városi tanácsos, iparos, kereskedősegéd és földműves küzdöttek a király- dijért. A kecskeméti dalárdáért legjobban drukkolt a város főjegyzője, a kinek legtöbb dalosa szerény iparosokból verbuválódott. De elég ebből, még talán azt hiszik majd olvasóim, hogy a mi kis városunk is azok közé tartozik, a hol minden júakaratú törekvés mellett sem sikerül feltámasztani a hatvanéves múltú Váci Dalegyletet, a hol nincs társaskör, a hol ingyenes előadás és kiállítás kong a részvétlenségtől, de megtelik a legutolsó falusi cirkusz is fizető nézőközönséggel, a hol a Muzeum- egylet 15 embernek tart előadást, a hol bacilusokkal telitett viz a gyermek itala, de a hol lakomákra nem nehéz 150 aláírást'gyűjteni egy óra alatt, Kimondottam- Ne haragudjanak meg reám ezért, mert szeretem ezt a várost és szeretném másnak látni, mint a milyen. Van itt tehetség annyi, mint kevés helyen ! A soproni dalosversenyről? Igen ... Az országos érdeklődésnek olyan impozáns megnyilvánulása volt itt, a milyenre még példa nem akadt. Eddig 4 díjért küzdöttek az ország dalosai : a királydijért, a mely örökös vándordíj, az Országos Dalosszövetség arany, ezüst és bronzérméért s itt ezeken kívül 56 értékesnél értékesebb dijat küldöttek hatóságok, megyék, városok, dalárdák, intézetek és magánosok, a melyek közül a legutolsó is örökbecsű emléke lesz a kitüntetett dalárdának. Dijakat küldöttek a Kormányzó, József és Albrecht főhercegek, Eszterházy herceg, gróf Majláth István, gróf Majláth Géza, a kultusz, kereskedelmi és népjóléti miniszterek, Sopron, Heves, Zemplén és Fejérvármegyék, Pestvármegye főispánja, dr. Preszly Elemér (50 db arany), Budapest főpolgármestere, Budapest, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Pécs, Veszprém, Kecskemét, Szombathely, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Szolnok városok, a salgótarjáni Kaszinó, az Érne, a soproni Mansz, a Keresztény nemzeti liga, a Pesti Hazai Takarékpénztár, Törley és még hét dalárda és két dalárdaelnök. A dijak között 25 szebbnél szebb ezüst serleg és kehely, 5 eziizt kancsó és csutora, 4 ezüst koszorú, 2 gyönyörű művű böségszarú, egy gyönyörű feszület, 4 bronzszobor, igen értékes ezüst plakettek és súlyos érmek (Szolnok város érmei) voltak, 60 dalárda diadalmenetben vitte széjjel a sok dijat a soproni hires városháztoronyaljából boldogan zengő énekszóval. Még csak két dologról szeretnék valamit mondani. A királydijas csoport kötelező karának, a „Májusi zápor után“ című remek karnak váci fiú: Jandl Béla a szerzője, a ki itt járt a gimnáziumban 5 évig és e sorok iröja tanította a magyar nyelvre, a zenére és az énekre és pedig olyan sikerrel, hogy megszökött az iskolából s két évig bolyongott ismeretlen helyeken. Mint később megtudtam, faluról falura járt s orgoná- zással keresett magának ennivalót. Két év múlva Budapesten találkoztam vele, mint a terézvárosi templom orgonistájával. Ezután elvégezte a zeneakadémiát, orgonatanár, énektanár, a bazilika orgonamüvésze s a királydijnyertes darabjának a szerzője lett belőle — s azután hősi halott a harctéren. Ott voltam a verseny bírálóbizottságában és nem tudták hírneves szomszédaim, hogy ennek a kis szürke embernek az arca miért olyan nedves, mint a magyar föld a „Májusi zápor után“. K. Pikéthy Tibornak is szép sikere volt, „Porból az égig“ című darabjával két dalárda versenyzett a III. csoportban kiváló eredménnyel. Utoljára hagytam a soproni dalosverseny leggyönyörűbb jelenetét, a mikor a bányászati főiskola ha- ralinas és gyönyörű parkjának pázsitján közel 6000 dalos ajkáról egyszerre zendült fel az ének. Ez volt a dalosok búcsúja és köszöneté Sopron város közönségének, üdvözlet az elszakított nyugati magyar testvéreknek, kiáltó szó a hitszegő fegyvertársnak, Ausztriának és Csehszlovákiának. A mi ott történt az énekesek és hallgatók lelkében, azt leírni nem, csak érezni lehet. Minden versenyző csoport együtt énekelte el versenydarabját s összeforrott a lelkűk testvéri szeretetben. A „Bús magyarok imájában“ együtt könyörögték zokogó akkordokban : „Csak még egyszer add vissza a régi magyar földet!" Mikor az utolsó karének végső tétele orkánszerűleg repült az égig: „Hiszek Magyar- ország feltámadásában!“, önkénytelenül, minden parancsszó «s program nélkül rázendített a honvédzenekar a Rákóczi indulóra, tűzben égtek az arcok, ősz- szeszorultak az öklök, rohamra kész volt a szív, a lélek . ., . Ha akkor minden magyar ott lett volna —, daloló ajakkal, feszülő inakkal, ma már a régi szent határokon állanánk diadalmasan. Andor Károly. Szarnék főhadnagy hulláját haza szállítják Negyvenegy hónapot töltött előbb az orosz^ majd az olasz fronton Szarnék László tüzérfőhadnagy s a piavei összeomlás után csapatával Magyaroszág felé tartott. Útközben már beteg volt, Villachban el is maradt ezredétől. Néhány nap múlva szomorú hirt hozott a táviró fiukat boldogan váró szüleinek. A villachi kórházban rövid szenvedés után spanyol betegségben kiszenvedelt a hős katona. Ott tették sirba, de a mélyen sújtott szülök már akkor elhatározták, hogy fiuk földi maradványait haza hozalják és itt teszik örök pihenőre. Szarnék Gyula, az elhunyt főhadnagy bátyja, külföldi tartózkodási helyéről most Villachba utazott és minden előkészületet megtelt arra, hogy Szarnék László tetemeit holnap, hétfőn kiemeljék ideiglenes sirjából. Ha nem lesz az exhumálásnak semmi akadálya, a fő hadnagy hullája a hét vége felé Vácra érkezik és a statusquo hitközség temetőjében fogják a család és tisztelőinek jelenlétében eltemetni. Vitéz főtisztelendő úr! A világháborúból kevés oly szépen dekorált pap tért vissza, mint Nagy Géza váci székesegyházi karkáplán. A világégés első napjától végigszolgált az összeomlásig, mint tábori lelkész. Hogy mily elismeréssel, mutatja, hogy nemcsak az összes tábori lelkészi kitüntetéseket elnyerte, hanem a király is számtalan katonai kitüntetést juttatott el a bátor és vitéz papnak, kinek mellét, midőn hazatért, két sorban diszitette a sok medália. A kiváló pap katona visszatérése után ismét lelkivezér lett és az alsó plébánián teljesíti magasztos hivatását. Bár kitüntetései alapján már régen vitézzé avathatták volna, szerényen visszavonult és nem kérte a legnagyobb elismerések egyikét. Nagy Géza karkáplán most felsőbb helyről felszólítást kapott, hogy a vitézi cim elnyeréséért kitüntetéseit és ezredelismerő okmányait mutassa be. A legközelebbi vitézi avatáson ott láljuk majd szerényen állani Nagy Gézát is és Magyarország kormányzójának kezéből fogja elnyerni a vitézi címet. Üzleíének forgalmát növeli, ha hirdet a VÁCI HÍRLAPBAN 4000 éves emlékek Váckisujfalun Bella Lajos régészeti igazgató nyilatkozata Érdekes és igen értékes emlékekre bukkantak a váckisujfalui diákok a Püspökszilágy és Váckisujfalu községek közt elterülő medence fölötti kiugró várhegyen. Cserép korsókat, háló nehezékeket, apró állatszobrocskákat, gabonaöriő kézimalmot s még igen sok apróságot találtak, a mit Székely Károly és Kakó József jegyzők szorgalmasan összegyűjtöttek a községházán, majd egy pár lelettel beutaztak a Nemzeti Múzeumba s ott — a régészeti osztály igazgatójának, Bella Lajosnak távollétében — mindjá t kijelentették, hogy a leietek igen régiek s érdemesnek tartották arra, hogy Bella Lajost, a régészeti osztály igazgatóját, hírneves prehiszforikus-törté- nészt hazahívják és a helyszínére kiküldjék. Bella Lajos igazgató meg is jelent a várhegyen s rövidesen megállapitotla, hogy a leletek a Kr. e. 1800—2500 év közötti időből származnak és igen értékesek. A leletek alapján — mondotta — valószínű, hogy a várhegy előtti medence az említett időben tenger lehetett, a hálónehezékek, halászatkor szükséges apró-cseprő eszközök is ezt igazolni látszanak. A leleteket beszállították a Nemzeti Múzeumba s Bella igazgató kérte a községi elöljáróságot, hogy igyekezzenek társadalmi utón előteremteni az ásatásokhoz szükséges anyagi eszközöket, mert sajnos, a Nemzeti Múzeumnak ma koránt sem áll annyi pénz — a kultusz- tárca költségvetésének szűkmarkúsága miatt — rendelkezésre, a mennyi az országszerte feltárásra váró emlékek ásatási munkálataihoz szükséges volna. A leletek száma, valamint az a körülmény, hogy jóformán ásatás nélkül jutottak hozzájuk — arra enged következtetni, hogy igen népes falu, vagy halásztanya lehetett Váckisujfalu tájékán Krisztus születése előtt 2000 évvel. Ezért gondos vezetés mellett történő ásalasok feltétlenül eredményeznék azt — amint Bella Lajos mondotta, hogy a várhegyi leletekből múzeumot lehetne berendezni. Nincs Vácon építőmester A következő sorokat kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő ur! Augusztus 30-iki újságjában a póstap lola pályázatával kapcsolatban közölt cikke alkalmából bátorkodom figyelmét felhívni arra a tévedésre, hogy a váci pályázók közül építőmestereknek feltüntetettek Között egy sem építőmester. Egyúttal felhívom úgy a sajtó helyes informálása érdekében, mint az építőmesteri kar nevében a váci helyes tényállásra, mely szerint Vácon évtizedek óta nem volt és ma sincs egy építőmester sem, tudomásom szerint jelölt is csak kettő van. Elég súlyos tévedés az építőmesterek és szövetségükkel szemben a váciaknak, hogy figyelmük az építészet és építőipar terén ennyire szűk keretedben mozgott. Bozó Gyula épitőmester-jelölt. 17 község leventéi együtt A váci járás községei Vácharlyántól Püspökhatvanig és Fótig vasárnap, szeptember 6-án elküldik leventéiket Veresegyházára, ahol a 17 község leventéi bemutatják az alig négyhónapos tanulás, készülés gyümölcseit: azokat a gyakorlatokat, a melyeket a szeptember 20-iki váci premiéren bemutatnak.
