Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)
1925-05-27 / 39. szám
Ára 2000 korona. 39-ik évfolyam. 39. szám. Vác, 1925 május 27. VÁCI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenkint kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy hóra......................15000 K Vidékein egy hóra ..... 20000 K Egyes szám ára ........................... 2000 IC Előfizetéseket csak egy hónapra fogadunk el I «^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csáky-ut 4 sz. (Iparudvar). Telefon 17. Hirdetések és nyiltfér milliméter soronkinf díjszabás szerint 54 váci hős diák emlékének megörökítése A templomban A piaristak temploma minden misén tele van, de most vasárnap, délelőtt féltizenegykor, pedig szokatlan az idő, szintezsúfolt. A padsorokban sok az idegen arc, pedig valamikor esztendőkig koptatták azokat: a régi diákok jöttek el emlékezni. Sok a gyászos nő és feketét öltött férfi: a hősi halolt diákok szülői, hozzátarlozói. Középen a cserkészfiúk festői csapata a főgimnázium nemzeti színű zászlójával. Az egyik oltárnál Kisparti János az iskola- társak egyesületének lelkes és agilis társelnöke miséz, a főoltárhoz Kovács József abonyi esperes-plébános járul és Procházka Kamii máv. főellenőr, Meiszner János dr. ügyvéd minisztrálnak. Ők a mai ünnep keretében még érellségiök huszonötéves évfordulóját is ünnepük a padokban helyei- foglaló iskolatársaikkal. Áhitaíos csönd s fenn, az öreg kóruson Rassovszky Gyula dirigálása meliett egymás után hangzik fel a szebbnél szebb régi magyar egyházi ének s ha lehet, még el- mélyitöbb az áhitat a templom minden imádkozójában. A mise végén a „huszonöíévesek“-nek még Tedeumot intonál Kovács esperes és aztán tódul ki a nagy ajtón a nagy ünneplő közönség. Elöl a zászió, a főgimnázium mai diákserege, majd a váci régi diákok hosszú sora. E pillanatban megcsendül az alma mater kis tornyában a primuszcsengő. Olyan szivhezszóló, meleg a hangja most azoknak, a kik már évtizedeken át nem hallották s egyszerre régi emlékek tódulnak látatlan tömegekben feléjük! A rendet az öreg diákok között nehéz fentarlani: mindegyik arc egy rég nem látott diákbarátot fedez fel és kérdések tömege, ölelkezés, a régi, önzetlen barátkozás indul meg, Az «mlékfábia leleplezése A főgimnázium főbejárata előtt ekkorra már ezernyi közönség. A tizedrésze sem fér be az ünnepély színhelyére, az emléktábla elé, a hol már is nagy a zsúfoltság. Az egyik részen a hősi halott diákok hozzátartozói könnyes szemekkel. Odébb küldöttségek, a nemzeti hadsereg tagjai, a püspök, Schandl Miklós asszisztens, a piarista rendfőnök képviselője, az alispán, a honvédelmi miniszter képviselője, Degré Miklós, a kir. ítélőtábla alelnöke, Párdány dr. fővárosi orvos, a budapesti piarista diákszövetség képviselői. Máskor oly tágas a főgimnázium hatalmas kapualja, melyet Schmidt Ferenc ügyes keze most ecsetjével kápolnaszerüen képzett ki. Az emléktábla örökzölddel körülvéve, előtte koszorúk és virágork halma, melyekből kivirit egy-egy díszes szalag aranyfeliratával. Az énekkar a bejárat előli énekli a Hiszekegyei, majd a kis emelvényen megjelenik Szűcs István miniszteri tanácsos, a diákszövetség páratlan népszerűségű elnöke és a mat nap méltatását nemes szavakban végzi. Az elnök beszél Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm önöket e tiszteletreméltó ódon falak közül, honnan piarista rend tagjai immár több, mint másfélszáz esztendeje hintik valláserkölcsi, hazafiúi és tudományos elveik áldásos magvait. Ünnepi büszke gyászra hívtuk önöket össze. Emléket emelünk ez iskola által nevelt hősöknek. Erre minket nemcsak a kegyelet sarkal, hanem honfiszivünk legőszinlébb sugal’aíát is követjük, midőn, mint ennek az intézetnek volt tanítványai, hős iskolatársaink emlékét márványba véseltük. Teliük ezt azon boldog reményben, hogy Istenért, királyért és hazáért ontott drága vérük áldásos és megtermékenyítő hatással lesz mindenkoron és mindazokra, a kik ezen intézet falai közölt, hacsak egy pillanatra is, megfordulnak. Méltó dicsőítésük most nem az én feladatom. Mint a Váci Iskolatársak Egyesületének elnöke, midőn ezen ünnepélyt megnyitom, csupán azon hő óhajomnak adok kifejezést, hogy vajha ezen hősök példáján buzdulva ifjaink, a kik ezen intézetet most látogatják és a kik majd a jövőben lépik át küszöbét, egytől-egyig legyenek hívei, a vallásosságnak, tisztelői minden {elsőbbségnek, öröme és büszkesége szüleiknek, munkás és szerelő fiai édes hazánknak, dicsősége a magyar nemzetnek, műveltségének és messze sugárzó dicsősége ennek az intézetnek. Egyesüljön mindnyájunk lelke elköltözőit, Istenben nyugvó hőseink leikéivel abban a hő imában, vajha vérük ne hullott legyen hiába és hogy ők a mennyországban, mi pedig itt e földön láthassuk teljes egészében, teljes épségében, teljes virágzásában a mi szeretett, imádott, drága szép hazánkat. Utána Preszly Elemér főispán, a szövetség ünnepi szónoka messze hallható remek beszéde következik. A főispán beszéde A történetírás mestere, a halikarnassusi Herodotos munkájának hetedik könyvében megírta a spártai Leonidas és a háromszáz spártainak történetét. Az ókor úgy tekintett erre, mint a helytállásnak, mint a hazafias önfeláldozásnak minlaképére. Leírja Herodotos könyvében, hogy a mikor a perzsa túlerő, ezrek és tízezrek ostromolták a thermopylaei szorost és a mikor még árulás is segítségükre sietett, mert Ephialtes megmutatta a perzsáknak a kerülő utat, akkor Leonidas hazaküldte a többi görög törzset és olt maradt háromszázadmagával. Pedig tudta, hogy nem következhet más, mint a halál. És harcollak hősiesen, önfel- áldozóan, A mikor dárdájuk hegye eltöröli, akkor a kardot ragadták meg és mikor a kardot is kiütötte kezükből a túlerő, körmükkel, karukkal és fogukkal küzdöttek. Először esett el Leonidas, azután a többi háromszáz spártai. És a győző, hatalmas fejedelem, Xerxes, úgy állóit bosszút azon a hős Leonidason, hogy a halottnak a fejét levágatta, törzsét pedig keresztre feszítette. De nem haltak hiába. Nemsokára elkövetkezett a Salamisi, majd később a plataeaei győzelem és elkövetkezett a görögöknek az a fényes korszaka, a mikor emelkedtek a szebbnél-szebb épületek Perikies korában és mikor az Akropolis magaslatáról a 9 méteres elefáncsonlbói és aranyból készüli, Pheidias alkotta Athene szoborra büszkén nézett az athenaei polgár, mert meglátta, mikor a tenger felöl városába közeledett.*) A világháborúban, mélyen tisztelt ünneplő közönség, hány leonidasr ellenállást" "éS" helytállást mutattak és tanusiiotlak a magyar katonák! Hány utóvéd-harcban magyar csapatok, magyar bakák, magyar huszárok tartották vissza órákon, napokon keresztül a túlerős ellenséget! És ott a Doberdón hány ellentámadásba mentek mindig és mindig a magyar katonák, hogy vérük hullásával tartsák, védelmezzék meg csak a legkisebb darabját is annak az állásnak, hegynek, magaslatnál«, a melynek őrzése rájuk volt bizva. És a Macsvában hány magyar huszár szorult a mocsarakba, de helytállt az utolsó pillanatig, becsülettel, hűséggel kitartott a zászló mellett. És azért van az, hogy ahova megyünk, városokba és falvakba, a hősi halottak százai és százai vannak. Siratják őket az özvegyek és árvák és emelkednek mindenütt az országban az emlékek. És azokra az emlékekre fel van Írva a hősi halottaknak hosz- szú-hosszú névsora. Ezen márványtáblán is ötvennégy fiatal élet, 54 név van aranyba bevésve. Van köztük gróf, egyszerű polgár, magyar, német, tót nevű. Jelképe ez annak a Magyarországnak, annak az egységes Magyarországnak, mely társadalmi és felekezeti különbség nélkül az ezeréves nagy Magyarországért küzd, él és hal. Vannak köztük olyanok, a kik az iskoia padjáról mentek el és alighogy kiértek, azonnal elvesztették fiatal életüket. És amikor az. édesanya megáll ez alatl az emléktábla alatt, siránkozva kérdi: Emlőmmel táplál*) Pheidias elefántcsont-arany Athene szobra 12 m. magas volt s benn állott a Parthenonban. — Az Athén felé hajózok egy másik, ugyancsak Pheidiástól készített, szabadon álló bronz Athene-szobor sisakjának és lándzsahegyének ragyogását látták messziről (e szobor magassága ismeretlen).
