Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1924-11-23 / 49. szám

Iskolatársak a hősök emlékére A váci iskolatársak egyesületének hang­versenyét nem előzte meg az az agitáció, mely ilyenkor mindig előljár a siker érde­kében. Máskép nem is tudjuk elképzelni, hogy a mikor a főgimnázium hősi halot­tainak emléktáblájáról van szó, egy terem hangversenyre meg ne teljék! A kik szom­baton ott voltak, gyönyörű est emlékével távoztak, a kik nem veitek részt, sajnál­hatják mulasztásukat. Darnay István ritkán hallatja nagyokkal egy nívón álló zenetu­dását. Igazi, nemes élvezet volt zongora- játéka, a közönség nagyon hálás volt érte. Kolossváry Mihály ünnepi beszédét, hogy gyönyörű gondolatait a város határain is túl hallják meg, lapunk más helyén közöl­jük. Roósz Emil hegedűjével állt a pódiumra és Schoeplin Emil dr. és fia kisérték zon­gorán. A mi szív és melegség egy hege­dűből áradhat, azt mind adta a művész, kinek nagy sikere volt. Ugyanily kedves elismerés jutott Kaczvinszky Emil drnak, ki gondorkáján játszott gyönyörűen. Bor- sody Ferenc már gimnazista korában ked­vence volt a közönségnek, a szavalásnak most is oly nagy művésze, hogy boldogan hallgatták s alig akarták az emelvényről leengedni. Bevezetőül és befejezésül a fő­gimnázium énekkara Rassovszky Gyula tanár vezetése mellett szerepelt szeretet­teljes fogadtatásban. Igazán nívós, gyö nyörű hangverseny emlékét örökítheti meg az iskolatársak egyesülete évtörténetében! Fogorvosi hir Dr. Zólyomi Adolf v. kórházi rend. int. főorvos, fogorvos rendel csütörtökön és vasárnap Ivánka Pál házában (Mária-Terézia rakparl). 4 KORONÁT ad a NAPLÓ előfizetőinek és olvasóinak RÉSZLETEK A PESTI NAPLÓBAN Száraz, szép nagy műhelyemet elsőrangúan ren­dezve be, ajánlom a in. t. közönség megtekintésére, a hol ebédlő, háló és űri szobák bútorzata rajz szerint készülnek a legszolidabb kivitelben. A már készen levő és félig kész mun­kák megtekintésére kérem a közönséget, hogy lássa, mily pontos és szolid munkát állítok elő. Jótállás mellett vállalok minden mun­kák készítését. Szives pártfogást kér tisztelettel Viszlay János műbútorasztalos és lakásrendező Kisváci-főút 29. sz. VÁCI HÍRLAP ===== - ­Városi közgyűlés lesz — hétfőn A polgármester november 29-ikére városi közgyűlést hivott össze a következő tárgy­sorozatta!: 1. Közgyűlési jegyzőkönyv hite­lesítési ügye. Polgármesteri jelentések: 2. Tragor János városi képviselő elhalálozá­sának bejelentése. 3. Október havi pénztár- vizsgálatról. 4. Polgármesteri állás betöl­tése ellen beadott felebbezés. 5. Mináro- vich Rezsőné dijnok elbocsátása. 6. Leg­több adótfizetók névjegyzékének összeál­lítására bizottság választása. A városi ta­nács jelentései: 7. Özv. Endrédy Ferencné és 8. Magyar Kálmán illetősége ügyében. A városi tanács és pénzügyi bizottság je­lentései: 9. „Fürge“ csavargőzös eladása és motoros hajó beszerzése. 10. Kémény- seprési dijak megállapítása. 11. Városok részére adandó állami kölcsön felvétele. 12. Czimmer József, 13. Hliniczky Endre és 14. Tóth János telekvélele ügyében. Feltűnést kelt a városban a hétfőn tar­tandó közgyűlés. Évek múltak el, hogy más napon, mint csütörtökön lett volna közgyű­lés. Érdeklődésünkre kijelentették, hogy a városi szabályrendelet csak a rendes köz­gyűlés napját írja elő, rendkívüli közgyű­lést a hét bármely napján tarthatnak. Megépül végre az uj sportpálya! A polgármester a város testnevelési bi­zottságát, melynek kinevezése most történt meg, alakulógyűlésre hívta össze. A bizott­ságnak tudvalevőleg hat tagja van, ebből a közgyűlés hármat választott és hármat a főispán nevezett ki. Mindjárt első gyűlésén maradandó határozatot hozott a testnevelő­bizottság : felkérte a várost, hogy saját költségén a kertvárosban levő sporttelepet épitse meg, hogy ez az ifjúságnak már ta- vaszszal rendelkezésére álljon. Az elnöklő polgármester kijelentette, hogy ezt a város kötelességének tarlja és azonnal elrendelte a pályaépítés folytatását, mellyel bizonyára még ebben az évben készen lesznek. A bizottság engedélyt adott a sporlegyesüle- teknek, hogy öltözőiket a tervek szerint meghatározott helyeken felépítsék. Most már a téglagyűjtési akciót fokozottan foly­tathatják a lelkes sportfiúk! Végül a bizott­ság elhatározta, hogy a vármegyét meg­keresi, miszerint a Szentendrén székelő testnevelőt, ki városunk és a járáö egy ré­szének testnevelő munkáját van hivatva vezetni, az alispán Vácra helyezze át. Vác sporltársadalmának nem kell magyarázni, hogy mennyire elhibázott dolog volt Szent­endre választása, mikor a sportfejlődés a Duna balparlján várja intézkedéseit. A magyar asszonyok a hősök szobráért A MANSz december 4-iki kullurdélután- ján Magyarország mostani nagyasszonyai­ról fog előadást tartani Kiss Károly kor mányfötanácsos, a központ főtitkára. Be­szélni fog még Gregersen Lujza, a MANSz egyik lelkes apostola. Lesz ezenkívül sza­valat, ének, zongora, fővárosi és helybeli művészek közreműködésével. A részletes műsort jövő számunkban közöljük.[A szép­nek Ígérkező kulturdélután iránt városszerle nagy érdeklődés mutatkozik. Az 5000 K ás belépőjegyeket a MANSz tagjai árusítják s ezenkívül kaphatók még az elnökségnél is. (Vásár-tér 27.) Tekintettel arra, hogy a jö­vedelem nagyrészéi a váci hősök emlék- szobrára fordítják, felülfizetéseket szívesen fogadnak s nyilvánosan nyugtáznak. Az Emericana váci hívei Jelentettük, hogy egyetemi és főiskolai hallgatóink, miután a belügyminiszter nem hagyta jóvá alapszabályukat, most a Foede- ratio Emericanában készül csoportosulni. Az ifjúságot megszavaztatják e tervről, de már is látszik, hogy nagy része örömmel vesz részt a szövetkezésben. Még szebb, hogy a városban az idősebbek, az „öre­gek“ is érdeklődéssel viseltetnek az ifjú­ság e komoly lépése Jránt. A szervezés munkája] folyik s legközelebb;]már ismer­tetni fogjuk a szövetkezést és célját, mely a fővárosban és más városokban is oly sikerre vezetett. A vöröskereszt beszámol A vöröskereszt egylet vácvárosi választ­mánya e hó 23-án, vasárnap d. u. 5 órakor a nőegyleti óvodában közgyűlést fart, melyre a tagok figyelmét itt is felhívja az elnökség. Kékszakáll 8-ik felesége] Gloria Swanson, a legszebb amerikai filmprima­donna pazar kiállítású filmje. /?ac?/us-világattrakció. A Városi Filmszínház legközelebbi szenzációja. Vasárnap alakul meg a váci házépítő szövetkezet November 30-án d. e. 11 órakor a város­házán alakul meg a házépítő szövetkezet. Aláírási ivek az állampénzlárban, a siket- némaintézetben, a városi gyógyszertárban, az anyakönyvi hivatalban és a fegyintézet­ben. Befizetés a megalakulás után dec. 5-ig. Tagja lehet a szövetkezetnek minden leljeskorú, magával önállóan rendelkező, tekintet nélkül a foglalkozására. Az adótárgyaiéi újabb városi virilistákat szült A most lefol/t kereseti adótárgyatokon többeknek felemelték az adóját, a mi azt az örömet szerzi meg nekik, hogy virilis­ták lesznek. A városi adóügyosztály a na­pokban meg is kezdi a jövő évi virilisták összeírását. Az összeírásba veszik a föld­adó, házadó és ált. kereseti adó alapján azokat, kiknek terhére a legtöbb adó lett kivetve. A föld , ház- és a lajstrom szerint kirótt ált. kér. adóösszegek ismeretesek, ellenben a tisztviselők által itt, Vácon fize­tendő Iter. adó egész évi összege nem ismeretes, miért is felkéri 'az adóügyosz­tály a virilis képviselőségre igényt tarló köz- és magántisztviselőket, hogy .az erre az évre már befizetett és 'még* esedékes ált. kér. adóikat aranyra átszámítva, vagy papirkoronában november 30 ig közöljék, nehogy az összeírásból kimaradjának. A ki 100 arany koronánál kisebb adót fizet, az nem lesz virilista. Megérdemli a schwel« SENATOR szivar ka hüvely és papírgyár r. t. a magyar közönség rokonszenvét ANYÁK, APÁK, ORVOSOK! a hires békebeli angol SCO T T-féle CSUKAMÁJOLAJ EMULSIO minden gyógytárban ismét kapható! S'emmel láthatóan hizlal, erősít! Vezérképviselő: Mihály Ottó gyógyszerész, Budapest, VI., Aréna-út 126. — Telefonsz. 113—78 (Vidékre ingyen csomagolás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom