Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1924-03-23 / 14. szám
Ára looo korona 38 -1H évfolyam 14 sx^dű Vác, 1924 március 23. Potitífaai és társadalmi hetilap, megjelenít* vasárnap Előfizetési ár: Helyben egy hóra 5000 K. Vidéken egy hóra 6000 K. Egyes szára ára 1000 korona. Előfizetéseket csak egy hónapra fogadunk el Felelős szerkesztő és laptulajdonos Bercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csáky-ut 4 sz. (iparudvar) Telefon 17. Hirdetések és nyilttér milliméter soronkint díjszabás szerint. RASSOVSZKY KÁLMÁN: Mi ma nekünk március 15-e? A 76 ik március 15. évfordulóján íiz küzdelmes esztendőnek mérhetetlen gyászával, csalódásaival és tanulságaival ünnepel az élei és halál inesyyéjére állított magyar. Elrepült, mint egy szép álom a régi, gondtalan március 15 minden gyogása a nemzet életéből — A zászlók vidám !obo- gasa, az iíjúsag, a tavasz öröme elmúlt, a szabadság, egyenlőség és testvériség naiv- hite íeiszikkadt iiz esztendős megpróbáltatásaink sivó homokjában, a mely egy nagyralendüit nemzeti iét piiiéreit és álomképéit temette be. A szivek régiek maradtak, de ma máskép dobognak, máskép sze reinek és máskép gyűlölnek, az agyak máskép gondolkodnak, a szemek máskép tálnak, mint a múltban, a mikor kigyull a magyar égboltozaton március 15. napjának tavaszi ragyoyasa. A „Taipra magyar1* me nem a iánylelkü poéta elszavalni való verse csupán, hanem mély értelmű parancs, a melyhez jövendőnk minden gyökérszála tapad. A nemzeti zásziő ma nem puszta disz a kunyhókon, a házakon es a paloták oromzatán, hanem vérben, könyben meg- áztatolt szent szimbólum, melyet a trianoni határokon innen ma szabadon lengett a márciusi szél; a Felvidék, Zipseríand, Erdély, Bánát elszakított magyarsága pedig forró vágyakozásból fon gyaszfatyolt a harsány színek fölé — Petőfi, Zrínyi és Vasvari diadaiünnepe, a sajlószabadság megvirradasa, a szabadságharc elindulása mar csati emlék a múltból és azok a jelszavak, melyek a március 15-iki eseményeket kirobbantották, ma mar elkoptak, elfakultak és uj vágyak, uj célok támad- ) lak ételre. A múlt dicsőségébe elrévedező, a jövendő nagyságot (önként értetődően) hirdető március 15-iki ünnepek eimuitak, meri eimult a regi ország, szelíosziottak illúziók, átértékelődték és semmivé váltak örök igazságnak hirdetett jelszavak. Ez a március tizenötödike nem a feltámadt és diadalmaskodott ideálok emlékünnepe, hanem a feltámadásra váró magyar igazságok ünnepnapja. N m a megnyugtatások, hanem a biztatások, nem az araías, hanem a vetés és a munka ünnepe március 15-ike. Történelmi erőforrás, melyből tanulságokat meríthetünk az eíisn- kadas és kishitűség idején s a mely az életrevaló népek önbizalmának csodákat teremtő erejét igazolja! Az a sablonos március 15, mely egész ideológiájával a szabadságjogok puszta hirdetője volt, de mit sem törődött azzal, hogy mivé fajul a jogok puszta hirdetése kötelességek nélkül, a mely a magyar glóbus szűk horizontján belül lobbant föl a szivekben ezen a napon, de mit sem akart tudni abból, hogy mi történik kívül a határokon, a mely megelégedett a jelszóval, de a riasztó valóságot, mint kényelmetlen bútort dobta ki a maga életéből — ez a március 15 már nincs sehol s csak örülnünk kell, hogy többé ne is legyen. Szabadság, egyenlőség, testvériség? Bizonyára keli a szabadság s ünnepelnünk is kell a szabadságot, mely sok évszáza» dós múlt időszerűtlenné váll kereteit feszítette szét 1848 március 15-ikén. De nem ünnepeljük a szabadosságot, a meghamisított értelmű jelszavakat, melyekből uj bilincseket kovácsoltak reánk s a melyekért nem lelkesedlek és nem haltak meg annakidején a márciusi ifjak! Keli az egyenlőség is, de nem kell az egyenlőség címén a legzsarnokibb elnyomás és nem kell a testvériség cin én igazságaink megcsúfolása és az országdaraboiás. Nem kell március 15 címén október 31 ike és március 21 -ike, nem kel! a tavasz ébredésének ürügyén az ősz hervadása, Petőfi és Jókai nevének leple alatt az októberi politika ! Óh, mi ünnepelünk, de úgy a mint ünnepelnek azok, a kik a történelemből tanultak. Nekünk március 15 ike több a sajtószabadság, a parlamenti alkotmány, a jobbágyfelszabadítás, a gazdasági liberalizmus emlékének hangulatos ünnepénél. A történelem, a riasztó tények megtanítottak arra, hogy az öncéllá vált sajtószabadság, a lejáratott parlamenti rendszer, az elfajult, társadalmi osztályokat kiélő és elporlasztő gazdasági liberalizmus ünneplés! nem érdemel ! A történelem megtanított arra, hogy a szabadságjogokon fölül is van még valami: az állam, a nemzet mindenek fölött való érdeke, a mi puszta fantommá válik és megsemmisül, ha a szabadsággal nem halad együtt a köídességtudat s a sajtó, parlament, kormány és gazdasági élei urainak felelősségérzete. Nekünk március 15* a történelmi Nagy Magyarország újjászületésének emléknapja. Nem jelszavakat ünnepelünk, hanem emlékeket idézünk, a mikor a nemzet rátalált önmagára és történelmi hivatására. Nem a szabadság, vagy a szabadelvűség jelszavain van a hangsúly, hanem az életképesség tudatán, a melyről örök időre szóló emlékei állított a márciusi ifjúság a nagy idők és nagy elhatározások tavaszán. Nemzeti ideáljaink temetőjén élünk. A műit felé tekintünk március 15-én, de ünnepünk nem a közeimuii hibáinak, nem a törpe jelennek szól, hanem Nagy Magyar országnak, mert mi küzdő, ehező, ünnepié magyarok vagyunk az uj feltámadás, az eljövendő március ígéretének hordozói! Öt esztendeje, hogy a győző jogán és a hazugság gálád szavával elvették hegyeinket, erdőinket, mezőinket s öt éve, hogy mindennap uj szárnyakat kap szivünkben az ima, melyben egy kifosztott, kijátszott és leli port nemzet feílegeket ostromló hite kér és követel meghallgatást. Meghallgaítatásí és áldást a magasból, a sztibadságjog és becsület elismerését a földiektől, a hatalmas győzőktől, kiknek szava csak parancs, de törvény nem volt és nem is lehet soha. Mert minket letiporhattak, tönkretehellek, minket nyomorúságba taszíthattak, börtönbe zárhattak és a kétségbeesés éjszakájába kergethettek, de meg nem ölhetnek, nemzet, melynek hősei, vértanúi vannak, mely ezer esztendős dicsőséges múltra tekinthet vissza, mely évszázadokon át kultúrát, civilizációt védett és terjesztett, érdemes méltó arra, hogy éljen, a műveit nemzetek között fennmaradjon. Mai súlyos helyzetünk azért ne csiig- gesszen el, ne veszítsük el a reményt, bizzunk, de ne másban, ne idegen segítségben, külföldi kölcsönökben és a valuta megjavításában, de önmagunkban, meri, a mely nemzet ellenségeiben bízik, annak csak megaláztatás és pusztulás lehet a vége. Dolgozzunk, fogjunk össze mindany- nyian nagyok és kicsinyek s kövessük dicső eleink, nagy nemzeti hőseink nyomdokait, küzdjünk azokért az eszmékért, igazságokért, melyekért ők éltek és haltak ! És ebben a nagy nemzeti munkában nagy súly! keil helyeznünk az ifjúság nevelésére és oktatására, mert csakis ettől várhatjuk igazában a nemzeti éle! megujhódását, jövő bo'dogságát és feltámadását a sokat szenvedett magyarnak. Mialatt a nagy élet piacán a nagy problémákat oldozgatják s nem bírják megoldani a társadalmi nyomor kérdését; azalatt a gyermekeink szivében, lelkében a jövö érik. S nekem alkalmam van bepillantani a legszentebb műterembe, a diákszivek belsejébe, a hol hazánk sorsa készül. Nem érdekel engem a négy antant embertelen I önzése, a kis antant mohósága, nem az a I fünios, a mit a Népszövetség emberei, | zsenik a világ barbárai, fináncai terveznek; \ az a fontos, a mi a gyermekek lelkében történik. Én a magyar fiuk pulzusán tartom a kezemet s boldog bizakodással nézem az erőt, a mely egészséges vérük zuhogó patakját htjtja! És én úgy érzem, hiszem és remélem, hogy nem szenvedtünk hiába, a vértanú apák fiai, a kemény élet hősei lesznek. E’ az én hitem, szent meggyőződésem. És én ezt mondom! Feledjük el március idusán a jelen boldogtalanságát — ne siránkozzunk a szülőföld elvesztésén, ne a romokat nézzük, hanem azokat szeressük, azokban higyjünk, a kik a szülőföldei vissza fogják szerezni, a romokat el fogják takarítani s uj hazát fognak itt alapítani: a becsület, a munka, a tiszta szív, az egészséges test és boldog lélek országát! Ha gyermekeinkben, a magyar ifjúságban lesz erő, eszményi lendület s történeti emlékeink becsülete, akkor bizalommal tekinthetünk a haza jövőjébe. Hisszük, hogy ® vihar, mely eszményeinket tépi, tisztítani is fog. Meg vagyunk győződve, hogy a földindulás, mely megretteni, ébreszteni is fog. A magyar ifjúság, mely hetvenhat év előtt nemzeteket tudott feltámasztani, ma is meg fogja magái emberelői, tudatára ébred, hogy abban a nagy küzdelemben, mely reánk szakadt, hitre, tiszta erkölcsre, rsoqy lélekre, apostoli szellemre, krisztusi erőre van szükség. Ha ilyen sereg emeli az ősi zászlót, lobogtatja a trikolórt, ha ilyen lelkűiét fog élni a jövő intelligenciájában, ha kultúránk ismét szent eszmények szolgálatában fog állani, akkor nem kel! félteni Magyaror- száqof, nem kell aggódni a jövő társadalmáért, akkor leszakad rólunk az anyagiasság halált hozó igézete s bizhatunk — föl- témadunk! Halálozás Drajkő István székesfővárosi elemi iskolai igazgató-taniló rövid szenvedés után 60 éves korában meghalt. Utolsó kívánsága szerint hűlt tetemeit Vácra, szülővárosába szállították s itt tették örök nyugalomra.
