Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1924-11-23 / 49. szám
Hai számunk 6 oldal. Ara 1500 korona 38-IK évfolyam.__________________________________________49 siám._____________________________Vác, 1924 november 23 VÁCI HÍRLAP PolitiKai és társadalmi hetilap, megjeleniK vasárnap Előfizetési ár : Helyben egy hóra 7000 K. Vidéken egy hóra 9000 K. Egyes szám ára 1500 korona. Előfizetéseket csak egy hónapra fogadunk el Felelős szerkesztő és Dercsényi laptulajdonos Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal : Csáky-ut 4 sz. (iparudvar) Telefon 17. Hirdetések és nyilttér milliméter soronkint díjszabás szerint. KOLOSSVÁRY MIHÁLY: A hősi halottakról Beszéd a november 15-iki müvészestén * Évezredek múllak el az emberiség tör ténetében, a mig rájötfek az emberek arra, hogy a folyónak, pl. a Dunának lefolyásában, tehát a folyóvíz életének elmúlásában olyan láthatatlan hatalmas energiák lappanganak a melyeket alkalmas mechanizmussal, a mederből ki lehet emelni, turbinákkal kilométerek távolságaira lehet elszállítani, olt kézzel fogható, szemmel látható erőkké átalakítani, az emberiségre nézve való értékekké változlat ,i. A legújabb korban az emberek rájöttek arra is, hogy éppen igy az elmúlt időkre, az idő folyására való visszaemlékezésben, az ifjúkor kedves éveinek visszavarázsolá- sában is ilyen halalmas láthatatlan erők vannak, melyeket ezen tisztán sentimenla- lizmusi mederből ki lehet emelni és a krisztusi világnézlet által értékekké változtatni. Hogy ki volt az élelmes kitaláló, én nem tudom, de Magyarországon legelőször a tanitószerzetes rendek7voltak azok, a melyek ezen az alapon megcsinálták a diákszövetségeket. így alakult meg a váci diákszövetség is, az iskolatársak egyesülete, mely az ifjú kor letűnt éveire való emlékezést, a régi diákidők barátságát, szövetségbe tömörítve, annak zászlójára a legkriszíusibb célt irta : a szűkölködő diákutódok megsegítését. Mi ezt az energiát kovácsoltuk ki a diákévekre való visszaemlékezésről. És aztán még egy másikat s a mai ünnepély ebből nőtt ki: a váci Diákszövetség feladatul tűzte maga elé a világháborúban hősi halált halt váci diákok emlékének méltó megörökítését és kegyeletes ápolását. S a midőn a diákszövetség elhatározásából kulturdél- utánt rendezünk, melynek jövedelme a mondottam célt fogja szolgálni s ezen estélyen megjeleniijük az elesett hősök emlékét, az ószövetségi szentirás egy mondata jut eszembe, mely igy szól: Animae justorum in manu Dei sunt — az igazak lelkei Isten kezében vannak —, visi sunt oculis insipi- entium móri, — az esztelenek szemeiben meghalni látszottak, — illi aulen sünt in proce, pedig ők békességben vannak. (Bölcs 3.) Igen uraim és hölgyeim, békességben, habár hamvaikat idegenben őrli az idő, sírjuk felett nem magyar virág nyílik, nem magyar szellő száll, nem áztatják magyar könnyek; békében pihennek a szerbiai agyag, az olasz dolomit alatt, az Isonzó iszapjában, a rokitnói mocsarakban, a Dnyeszter és Sfyr hullámaiban, a Gránicok temelőiben, a sok-sok apró kereszt alalf, melyekről a ceruzairásf lemosta az idő, de a melyeknek közös a tartalmuk: Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! Ilii autem sunt in pace; ők pedig békességben vannak; mint azok a büszke csatahajók, melyekre rá volt Írva kérkedő nevük ; Invincible, legyőzhetetlen; Infatigáble, fárad- hatlan; Turbulent, vészthozó;és most ezek is szépen, csendben húzódnak meg a mo- szatok és tengeri pókök társaságában a tenger fenekén, intelmük tanulságul, de nekünk egyetlen reménységünkként, hogy ezen a földön legyőzhetlen hatalom csakis az Isten és nincs olyan győző, melyet ismét ne lehelne legyőzni. Uraim ! A háború szörnyűsége, mint a Vezúv az ő láváját, Pompéji zöldelő hegyeire, úgy öntötte, boritolta ránk a csapások özönét; de legyünk igazságosak: sok értékes lelki kincseket is olvasztott ki s az igazi hősiességnek fogalmát élő valósággá tette. A háború előtti éveket éppen nem mondhatjuk heroikus korszaknak; ez az időszak az elpuhullságnak, a langyos lelki tétlenségbe merült önzésnek kora volt, mely irtózott minden áldozattól. Alig merlük hinni, hogy a nemzetekben ottt lappang még a hősies önfeláldozásnak és bátorságnak szelleme; s ime a háború alatt feltámadnak a a Leonidászok ezrei és a hősi szellemek oly legendás példáival találkozunk, a melyhez foghatót a történelem nem mutatott fel. A háború után azonban, fájdalommal látjuk, hogy egy sölét korszak következett, melyben az emberek két táborra oszlottak; az egyik nagy tömeg belevetette magát az érzéki élvezeteknek s aranyimádatnak par- füinös fertőjébe, mert az (ágyúgolyó és puskaporfüst kiölte lelkűkből a kultúra eszményiségét; a másik kisebb, de idealizmussal iöltekezett tábor, mely benső lelki életet él, azt tartja, hogy bármi történjék is, Istenről le nem mond s minden erőszakkal, csapással, szenvedéssel szembe állitja a hitet, mely a söféíségre fénnyel, az esztétikailag rúlra a szépség színeivel válaszol s a feldúlt, a békeszerződések kinzó kamráiban agyonnyomorilott világba egy szebb, eszményibb, istenibb világrendet kíván behozni. Ehhez a fehér táborhoz tartozik a váci Diákszövetség is. Minél sötétebb körülöttünk a világ, mi annál inkább belefogódzunk az Isten kezébe, mint madár a viharban az ágba; és ha a szél [megrázza a fát és elpaltan az ág, a madár nem lefelé, nem a mélységekbe, hanem a magasságba repül, a végtelenség felé. A mi Diákszövetségünk is a magaslatokat keresi, a világosságot, a végteten értékeket, az Istent. Idehozza a hősök szellemét, emléküket iderögziti az alma mater falai közé, a honnét kiszálllak és mint a világiló torony fénycsóváját végig teríti az Óceán haragos hullámain, hogy utat mulasson a hajósoknak, azt akarjuk, hogy elesett diákteslvéreink nemes példája, önfeláldozó heroizmusa világítson bele az ifjabb generáció életüljára s tőlük tanulják meg a kötelességteljesilésnek egész a halálig való készségét. Ehhez a munkához kértük mi Vác megértő közönségének támogaió közreműködését; ehhez a szent célhoz hoztuk ide segítőtársul a Múzsákat, az éneknek és zenének művészeit. Ó, mert a mi magyar énekeinkben millió hulláma zeng millió melódiának, a melynek medre az érzelmek gyöngyeivel van elbo- rilva; benne remeg, forr, villog és tüzel minden érzés és minden kedv, mi az ember szivében megfoganhat; benne zúg a novemberi szél bánatos hangja az elvesztett szabadság felett; az elszakított testvérek siráma benne zokog és letiport testvéreink szenvedéseiket a dalok szárnyán küldik el hozzánk. Ó és milyen szép meséket tud mondani a zene mámorositó hangja; bájos melódiái idevarázsolják az elesett hős fiút, amint a Kárpátok ormán végig fekszik, mint puha fehér lepedőn a fehér hómezön s mikor az orkán szemébe vágja a havat, mosolyog, mert azt hiszi, hogy az édes anyja, vagy mátkája csókolja. És a foriisszimóknál gondoljunk Uzsokra, Limanovára és Doberdóra; az aknarobbanásra, a mint hegyek repülnek a levegőbe és a srapnell esőre és a harcterek premier ünnepélyére, mikor az új ágyúkat először próbálják a csatatéren. Ó és a gordonka lágy hangja idevarázsolja elénk a hősi halotlnak halvány arcát, a mint csendes holdvilágos estén a táborban, ha elült az ágyúzene, a lövészárokban levelét Írja a régen látott otthonba ; boldogan ígéri, hogy karácsonyra biztosan otthon lesz, a hol puha ágy, fehér kalács és szerető szivek várják; a levél csak félig íródott meg; a porzót nem ő hin- telte rá; a végét már a szanitéc egészítette ki; és karácsonyra a puha párnát könnyek árja mosta és karácsonyra kihullott a kenyér az árvák kezéből és karácsonyra fekete fátyol került a menyasszonyi fátyol fölé és karácsonyra már a könnyek mély barázdákat véstek az édes szülének arculatára . , . illi auíem sunt in pace ... ők pedig békében pihennek . . . ... Ha majd Vác közönségének bőkezű hozzájárulásával [elkészül az emlékmű, az alma máter falára rakolf arany ékesség, a fájdalmas arculaton megszülető gyöngy- csepp, az éj sötétjében felragyogó csillag: hirdesse ez a hősök vilézségét és az uló- dok kegyeletét; legyen állandó figyelmeztető, hogy mi magyarok olyan kevesen maradiunk, hogy ill e hazában minden élőnek még a holtakkal is össze kell fogniok; legyen figyelmeztető arra, hogy egy nemzetnek csak akkor van kifelé becsülete, ha tiszteiéiben tarlja itthon saját nagyjait; hogy önfeláldozás nélkül nincsen nemzeti haladás és haladásunk útja nem lehet más, mint az a meder, melyet legsajátabb nemzeti Iradicióink egy ezredév alatt vájtak maguknak. Ha ez igy lesz, akkor hihetünk nagy Magyarország feltámadásában.
